Pilinszky ​János összegyűjtött versei 55 csillagozás

Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei

Pilinszky ​János (1921-1981) művében „a költészet az önmagában forgó fájdalom nyelve lett” (Németh László), amelyen a modern történelem és létezés poklába vetett ember – a költő szavával: a creatura – helyzetét mondja el roppant magasfeszültségű versbeszédével. Korunk leginkább egyetemes emberi tapasztalatát, az ártatlanok szenvedését tekintette személy szerint is a költő egyetlen igazi mondanivalójának: „Egyéni elkötelezettségemhez a döntő érvet minden bizonnyal nemzedékemnek legáltalánosabb élménye, az elmúlt világháború szolgáltatta”, vallotta, s „mozdulatlan elkötelezettségnek” nevezte azt a költői magatartást, amely a hivő lélek hűségével, odaadásával és azonosulásával ismeri föl a koncentrációs táborokba vetett embermilliók sorsában, „mindabban, ami itt történt, a botrányt, amennyiben megtörténhetett”, de azt is, hogy mindez „kivétel nélkül szent, amennyiben megtörtént”.
A 20. század botránya „szemmel láthatólag feltörte Pilinszky előtt a hetedik pecsétet. Az új… (tovább)

>!
Századvég, Budapest, 1992
282 oldal · ISBN: 9637911367
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1987
254 oldal · ISBN: 9631534324

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Albert Camus · Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij


Kedvencelte 24

Most olvassa 2

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 8

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Belle_Maundrell 
Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei

Pár éve már olvastam egy Pilinszky kötetet, szóval szinte minden vers ismerős volt, de most valahogy egy picivel jobban elkapott a hangulat még úgy is, hogy elég gyorsan átsuhantam rajta. Mert annyi mindent el kell olvasnom, hogy jajj. Mellesleg rájöttem, hogy sokkal jobban szeretem az ilyen verseket, mint a Petőfi-féle erőltetett rímelést. Persze nem ártanak a rímek, de nem az tesz valamit verssé, hogy egyezik a sorok szótagszáma vagy ugyanarra a magánhangzóra végződnek. De ezt már eddig is így gondoltam, csak most úgy volt egy megvilágosodott pillanatom. Pilinszkyt már a Négysoros óta szeressük. :)

>!
Timosz
Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei

Nem szeretem a verseket, a gondosan összekapirgált rímeket.
Ezek viszont nem versek.
Életérzés mind. Száguldó vagy épp csöndes, de folyton lüktető.
Több ilyen ember kéne ebbe a savanyú és szürke világba.

>!
_Andrea_
Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei

Gyönyörű, ahogy ezekben a versekben a költő keresztre feszíti magát. Foganatja, és így értelme nem tudom, van-e. Mindazonáltal a kötet rendelkezik a gombostűvel átfúrt testű szender utolsó rebbenéseinek esztétikájával.

>!
redBuba
Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei

Ama kései
Harbach 1944
Francia fogoly
Egy KZ láger falára
Ravensbrücki passió
Harmadnapon
Frankfurt
Aranykori töredék
Impromptu
A szerelem sivataga
Dél
Jelenések VIII. 7.
Apokrif
Négysoros
Egy arckép alá
Agonia christiana
A harmadik
Hideg szél
Félmúlt
Novemberi elízium

Egyik kedvencem Pilinszky Ama kései című négysorosa, amely a Harmadnapon verskötet (1946-58) „Senkiföldjén” című ciklusának utolsó verseként jelent meg.
Barátjának, Németh Lászlónak ajánlotta. Érzéseim szerint róla szól a vers, mintha barátja lenne a tékozló remény, és kinek majdani elvesztésének félelme ellentétes metafora – vihar-nyári derű – alakjában jelenik meg a továbbiakban. Az utolsó sor a végleges „felköltözés” szomorú és fennkölt is egyben, de az érzés amit sugall mégis felemelő!
Másik kedves versem a Francia fogoly című. Ennek hitelességét saját németországi tábori tapasztalatai adják. A vers fontos része az első mondat, amely kifejezi a megrázó élmény kitörölhetetlenségét a tudatból, amely többször is ismétlődve nyomatékkal jelzi, beleégett az emlékezetébe a szökött éhező francia lopott marharépa zabálása, a tehetetlen test élni akarása, az ember elállatiasodása. A végső következtetés sokkoló: a távoli élő ember számára elviselhetetlenebb az emlékező lét, mint a már halott másiknak.

>!
deardurr
Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei

Persze hogy nem olvastam KI! Szóval beteg lettem, de nem nagyon csak éppen egy kicsit megérintett a nátha lehellete; rossz kedvem lett, levert, fáradékony voltam, úgyhogy elkezdtem Pilinszkyt olvasni! És tessék! A több éve meg nem értett szavak kristálytisztává váltak, a hasonlatok velőig hatoltak… Nekem tehát betegen kell Pilinszkyt olvasni. Örülök, hogy most megnyíltak a versek.

>!
krlany I+SMP
Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei

Ó igen, nekem is az egyik nagy kedvencem a Négysoros. Ilyen rövid versbe ennyi mindent belesűriteni, ennyi mindent elmondani, csak a kiválóságok tudnak.


Népszerű idézetek

>!
Dün SP

Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

1 hozzászólás
>!
Nagyfehérasszony

Ne félj
Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, – ne félj.

4 hozzászólás
>!
Psyche

Négysoros

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

>!
csobi SP

Őszi vázlat

A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.

Riadtan elszorul szived,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:

távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.

>!
Evione

Mert aki végkép senkié,
az mindenki falatja.

Harmadnapon - Senkiföldjén - Parafrázis

>!
danaida P

Apokrif

1

Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:

Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?

Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.

Így indulok. Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.

2

Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.

S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat.
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!

Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra –

Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.

Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.
Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!

Nincs is szavam.
Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.

Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

3

Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.

>!
Cheril

Albert Camus a „Sziszifusz mítosza” ("Le mythe de Sisyphe") című könyvében szemére veti Dosztojevszkijnek, hogy fölismerve a világ abszurditását, mégse írt abszurd regényt, hanem a hit vigaszába menekült. Csakhogy a világ abszurditásának fölismerésén túl – és épp a menekvés irányában – van egy még következetesebb, ha úgy tetszik, még abszurdabb lépés, s ez a világ képtelenségének a vállalása. Ilyen értelemben igaz, hogy „Dosztojevszkij válasza az alázat” (La réponse de Dostojevski est l'humiliation), csakhogy ez az alázat – magunkra venni a világ képtelenségének súlyát, mintegy beöltözve a lét és tulajdon ellentmondásaink terhébe – minden, csak nem meghátrálás.

-- Ars poetica helyett

1 hozzászólás
>!
danaida P

Magamhoz

Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd a sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.

Vállad két éber sarka közt
ha sisteregve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.

Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.

S egy éjjel, magad sem tudod,
mint égig érő ének,
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:

az este nem lel senki rád,
az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.

>!
zsofigirl

Pilátus

Kemény vagy, hivatalból.
Elitélsz, hivatalból.
Rámnézel, hivatalból.

Rádnézek mindörökre –
rádnézek mindhiába.

Itt állok mindörökre –
itt állok mindhiába.

Fölmentelek mindörökre.


Hasonló könyvek címkék alapján

Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Romhányi József: Szamárfül
József Attila: József Attila összes versei
Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső összes versei
József Attila: József Attila minden verse és versfordítása
Weöres Sándor: Ha a világ rigó lenne
Ady Endre: Ady Endre összes versei
Fodor Ákos: Addig is
Fodor Ákos: Képtelenkönyv
Fodor Ákos: Dél után