Uramisten, ​mit tettünk! 52 csillagozás

Csernobil
Piers Paul Read: Uramisten, mit tettünk!

A ​szerző nem ismeretlen a magyar olvasónak: „Életben maradtak” című könyve, amelyből nagy sikerű film is készült, több kiadást élt meg nálunk. Az andokbeli légi katasztrófa túlélőiről készült dokumentumkötet a horrorfilmek izgalmával jeleníti meg a valóság horrorját. Ennek a könyvnek a 68. oldalán a csernobili atomreaktor robban fel, hogy a valóság horrorja itt is túltegyen a legszörnyűbb kitaláción. A vezetők az atombiztos óvóhely mélyéből utasítják az embereket, nézzék meg, mi történt.
A szerencsétlenek minden védőfelszerelés nélkül mennek a biztos halálba. Mert a nyilvánvaló ténnyel először senki sem mer szembenézni. Aztán már a páni félelem alakítja az eseményeket. Amelyeknek emléke bennünket tölt el szívszorító rémülettel. Főként amiatt, mert még ma sem tudjuk pontosan, mi történt. Talán mégis kisebb a baj, mint először hitték? Talán nem is azokat a falvakat evakuálták, amelyeket kellett volna?
Read ezt a katasztrófát írta meg lélegzetelállítóan, regényszerűen. A… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1993

Tartalomjegyzék

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 1997
390 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635484305 · Fordította: Rindó Klára, Szabados Tamás

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Viktor Bruhanov


Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 44

Kívánságlistára tette 32

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Piers Paul Read: Uramisten, mit tettünk!

Más volt, mint az eddigi Csernobil könyvek, amiket olvastam. Nem riportkönyv volt, nem is regény. Dokumentarista ténykönyv volt, mégis olvasmányos, érdekfeszítő, tárgyilagos. És súlyosan nyomasztó.
Az elején elmagyarázza röviden az atomreaktor működését is (itt egy kicsit megriadtam, hátha akadályoznak majd az olvasásban hiányos fizikai ismereteim, de ez a rész még nekem se volt hosszú), történelmi áttekintést ad a hidegháborúról, és arról, milyen szerepe volt ebben az atomerőműveknek és Csernobilnak. A katasztrófa leírásánál bemutatja, mi vezetett odáig, milyen személyi, politikai és munkamorál okok vezettek el odáig. Nem áll meg a katasztrófa bemutatásánál, ír a szovjet állapotokról, a mentesítési kísérletekről, a hosszú távú hatásokról, a politikai változásokról és a Birodalom összeomlásáról is.
A könyv elején lévő pontos névmutató sokat segít, mikor olvasás közben az ember belekeveredik a sok-sok szereplőbe.
Alapos és jól megírt könyv.
Nem tudtam persze nem gondolni arra, hol is voltam, mit is csináltam akkor, mikor mindez történt. Az NDK-ban éltünk, ahol a titkolózást, a képmutatást, a népbutítást legalább olyan magas tökélyen művelték, mint a szovjetek. A közértekben, ahol addig (majd később is) fehér holló volt a zöldségféle, váratlanul hatalmas mennyiségben jelent meg a kígyóuborka, a saláta, a spenót, a népek pedig sorállás nélkül, boldogan vették és ették azokat a zöldféléket, amiket szennyezettségük miatt a nyugat-németek nem vettek át… Nyugat-Németországban teljes ültetvényeket szántottak be a sugárveszély miatt, a kelet-németek meg ezzel etették a népüket. Mivel mi a süket völgyben (Drezda és környéke, ahol nem lehetett semmilyen nyugati tévét fogni) éltünk, csak később tudtam meg, mit ettünk, mivel etettem kicsi gyerekeimet.

3 hozzászólás
kratas P>!
Piers Paul Read: Uramisten, mit tettünk!

Kicsit féltem, hogy az Éjfél Csernobilban c. könyv egy korábbi kiadását olvashatom majd, de hála az égnek nem. Itt inkább a politikai háttéresemények voltak hangsúlyosak, illetve a sugárbetegségről is részletesebben ír a szerző, mint – emlékeim szerint – abban a könyvben.
A tartalmat gondolom nem kell sajnos ismertetnem… a könyv olvasmányos és alapos, csak ajánlani tudom.

1 hozzászólás
CsakHencsi P>!
Piers Paul Read: Uramisten, mit tettünk!

Gyors egymásutánban olvastam a Pohl-féle könyvet, majd ezt. A történet sajnos adott, tehát itt sem számítottam happy endre, viszont ez a verzió kicsit jobban tetszett, már ha szabad ilyet írni.
Bárcsak sose kellett volna megírni őket.

KBCsilla P>!
Piers Paul Read: Uramisten, mit tettünk!

Ha nem tudnám, hogy valóság, azt mondanám, hogy egy fergeteges kalandregény.
Viszont miután tudom, hogy nem a fantázia szüleménye, teljesen átértékelődik a dolog.
Ráadásul egy olyan író tollából tárult elém, akit már megismertem korábban, az Életben maradtak által. Így nincs bennem fikarcnyi kétely sem a leírtak valóságosságát illetően.
Sosem értettem a céltalan pusztítást, most sem tudtam megérteni. Tudom én, hogy energia, meg a jövő, a fejlődés, de ott van a háborús készültség, az atombomba, abból meg egyenesen következik a pusztítás.
Azt sem értem, hogy egy ekkora létesítménynél, ahol mindenki ismeri a lehetőségeket, a következményeket, ott következetlen, megbízhatatlan emberek dolgoznak. Akik nem érzik a rajtuk lévő felelősség súlyát.
Iszonyatos volt a pusztítás.
Ráadásul nem csak az akkori, ottani pusztításról van szó, hanem a hosszú távú következményekről is.
Borzalom.
Most még egyszer megnéztem a térképen, és századszor is megállapítottam, hogy fele akkora távolságban éltem és nőttem fel akkor, amint amilyen messze Svédország volt, ahol észlelték a káros sugárzást a levegőben.
Mondhatnám, hogy sugárzó egyéniség vagyok, de ez most nem a vicc helye.

3 hozzászólás
kriszet_Paulinusz P>!
Piers Paul Read: Uramisten, mit tettünk!

Frederik Pohl Csernobilja regényes, könnyed, de kellőképpen komoly maradt. Read-é a megdöbbentő és érthetetlen politikai háttérrel sokkol minket. Kiváló írás.
A balesetről olvashattunk már sok mindent, de talán ennyire korrekt és safrang nélküli adatokat, történeteket nem. Mert ide élő embereket rakott, hogy lássuk ki volt az, mi volt a tett, a cselekmény.
"[… Egy kis patak csordogált itt, Falu zöldelt.. És jött a vész…]*
Bajban vagyok, mert szavakkal aligha tudom kifejezni, hogy mit éreztem, amíg olvastam ezt a könyvet. Akaratlanul is belevonódik az ember. Nincs megkönnyebbülés, csak a fejcsóválás, hogy miért? Miért kellett ezt tenni? A történetet nagy vonalakban mindenki ismeri, illetve Csernobil nevét, mert nincs az az ember, aki ne tudná mi történt ott 1986-ban. Tragédia, dráma, bűn és bűnhődés. Megint egy teljesen hiábavaló esemény, ami sok-sok ember életét követelte, bárki bármit mondjon is. Fájdalmas, ocsmány halál.
A könyv elején megismerhetjük az emberek nevét és rangját, és hogy mit csinált, mi volt a dolga. A borítón belül a fontos események vannak felsorolva percről percre, meg kell mondjam, hogy már ez is tanulságos. Egy másik térképen az látszik, hogy mekkora terület szennyeződött cézium 137-el (a hatalmasnál is hatalmasabb), de ez csak az egyik fertőző anyag. Oroszország valószínűleg világelső a szennyezett anyaföld versenyben. Talán ezer vagy több ezer év alatt sem lesz tiszta a termőföld, vagy talán mondhatjuk azt is, hogy soha. Rögtön az elején lesokkol a könyv, nem azért írták meg, hogy elvesszen az információ. A fogalmazás mindenhol tényszerű, pontos és korrekt. Még a köszönetnyilvánításon is érezhető a hatalmas hála.
A balesetet lehet elemezni jobbra és balra is, attól még megmarad a csupasz igazság, hogy az ember megint megpróbált Istent játszani (okosabb lenni önmagánál). Az oroszok egyik legjobban szembetűnő tulajdonsága a lustaság mellett a hanyagság, és ebből sohasem tanulnak. A könyvből az is kederül, hogy a félelem a másik hatalmas erő ebben az egészben, mert mit fognak szólni odafönt? Rettegés, elhallgatások, az igazságok harmada, kicsinyeskedés…stb. Aztán a döbbenet, hogy megtörtént, de még akkor is… Elhűlten olvastam a sorokat. Ezen nem lehet szépíteni semmit. Minden, ami az atommal kapcsolatos Oroszországban államtitok. El is hallgatták volna teljesen, de nem tudták. Eszükbe sem jutott, hogy máshol mérik a radioaktivitás szintjét! Elképesztő ostobaságra vall. A sorok között megkapjuk az orosz nemzet ideológiáját, eszméit, hazugságait, Lenint és még Sztálint is. Mindenből éppen annyit kapunk, hogy a történetünk teljesen kerek legyen. Témája ellenére a könyv remek, tényleg alig tudtam letenni. És mégis szomorú és elszorult szívvel olvastam végig. Megannyi tragédia ott helyben, a családokban, a közeli falukban, városokban. Szörnyű még csak belegondolni is, hogy ezek az emberek miken mentek keresztül. Dühítő, hogy odafönt még a baj megtörténte után is csak eltusolni akartak, az emberek csupán számok voltak egy beszélgetésben. A történet végig viszi a balesetet, az utána következő időszakot, a politikai nyomást, a kívülre mutatandó kép megfeszült vonalait, a családok történetét.
Nem is akarok több mindent írni, pedig szeretnék, mert majdnem minden oldalra tettem jelölőt.
Utoljára, de nem utolsónak szólnom kell azokról, akik Csernobil mindennapi hősei voltak. Akik nem nézték, hogy mi lesz ebből, illetve rájöttek; már mindegy mi történik, de ne legyen még nagyobb baj. Elsősorban a kirendelt búvárok, metróépítő munkások és a tűzoltók, akik megmentették Európát a másodlagos robbanástól, amelyre születtek számítások, de egyesek belegondolni sem mertek arra, hogy mi lett volna ha ez megtörténik. További hősök az orvosok, a nővérek, akik közül szinte mind másodlagos sugárterhelést kapott, nem keveset. És azok akik ott maradtak, akik megpróbáltak valamit tenni. Még abban a kilátástalan helyzetben is az adta az erejüket, hogy muszáj csinálni amit kell, mert ott vannak a többiek a városban, a falukban, és messzebb. Hatalmas köszönet nekik, amiért képesek voltak ott maradni, és egyben a legmélyebb tiszteletem is.

* Könyv eleji vers utolsó két sora (Tarasz Sevcsenko: Az Úr háza küszöbén hevert egy fejsze…1848 (Hidas Antal fordítása))

kuliga P>!
Piers Paul Read: Uramisten, mit tettünk!

Nekem ez a könyv jobban tetszett, mint a korábban olvasott könyvek a témában. Sokkal tárgyilagosabb, kevésbé hat az érzelmekre, inkább mintha tanulmányt olvasnánk az eseményekről. Világos, könnyen érthető megfogalmazás. Sok minden a helyére került, amit a korábbi olvasásaim során kérdőjelesek voltak.

Bogyó56 P>!
Piers Paul Read: Uramisten, mit tettünk!

Nem is tudom, hogy lehet egy ilyen könyvet értékelni. Kicsit mindig átértékelem, hiszen ez egy valós eseményt feltáró könyv. És bár lehet szórakoztatónak nevezni, de teljesen morbid lenne és nem helyénvaló. Így csak keresgélem a szavakat, hogy mit is lehet mondani erre, azon kívül, hogy ismeret terjesztő és dokumentum regény. Mert ezt a két szót pedig kevésnek érzem.

Mindenki hallott már erről a tragédiáról. Olvasott cikkeket, látott filmet, részleteket, képeket, hallotta szüleinktől, nagyszüleinktől, vagy esetleg meg is tapasztalta. Ugyanis én a 24 évemmel szerencsére még nem lehettem ott, és sajnos nekem nem mesélt senki személyes tapasztalatokat.

Maga az író szerintem egy zseni. Ilyen részletesen, lényegre törően, és mégis minden egyes gondolatot, pillanatot, érzést megjelenítve képtelenség könyvet írni. Ő mégis megtette.

A könyv elején egy nagyon hosszúra nyíló bevezetést kapunk az orosz állapotokról. Hol tart a Szovjetunió, mik a célok, mik a tervek, mit akarnak elérni, miért is fontos az atomenergia. Kik azok, akik fejlesztik, kik azok akik terveznek, gondolkodnak, megvalósítanak.
Aztán jön a hely kiválasztása, és maga az építkezés, ami szintén minden részletre kiterjedő. És itt volt kb az első pillanat, amikor kinyílt a bicska a zsebemben, és legszívesebben vissza utaznék az időben és rájuk ordítanék, hogy NE! Ezt így NE!. Mellbe vágott. Hogy már a tervezésnél megannyi hiba felfedezhető, hogy az építésnél kispórolják az alapanyagokat, hogy hiába próbál szólni (igen, csak próbál, mert tudjuk, kommunizmus), senki nem hallgat senkire. Csak a terv lebeg a szem előtt, és semmi más nem számít. Aztán a munkások. Hozzá nem értő, szedett vetett banda. Senki nincs aki értene bármihez is.
Annyira megdöbbentő volt. Borítékolva volt a katasztrófa, már a gondolat pillanatában. A kérdés csak a mikor volt.

Aztán megtörtént a katasztrófa, olvashattunk emberi sorsokról, küzdésről, hogy mentsék, ami menthető, titkolózásról, gyomorforgató, gusztustalan hazugságokról.

És a végén. Kitekintés. Ez is hosszúra nyúlt, számba veszi az összes kutatási eredményt a hatásokról.

Egyrészt borzalmas, hogy ez megtörtént, másrészt megdöbbentő, hogy hogyan történt, harmadrészt elkeserítő, hogy ez mind borítékolva volt, negyedrészt szívfacsaró, hogy hány és hány ember élete változott meg emiatt, hány embernek hazudtak, hány emberi tragédia történt.

BoneB P>!
Piers Paul Read: Uramisten, mit tettünk!

Olvastam már pár témába vágó könyvet, de most, hogy már kétszer láttam az HBO Csernobil sorozatát sokkal jobban magam elé tudom képzelni mind a helyszínt, mind a szereplőket és nem gabalyodom bele az orosz nevekbe se.

Mindig nehéz értékelést írni egy ilyen könyvről, hiszen ilyenkor inkább magát a történést vesszük górcső alá és kevésbé azt, hogy az író hogyan szerkesztette, hogyan írta meg a könyvet. Fél csillagot az miatt vontam le, mert voltak olyan oldalak, amiket nem igazán éreztem idevalónak. Persze lehet mondani, hogy az akkori rendszer jobb megismerését szolgálta, de szerintem többen vagyunk, akik magáról a katasztrófáról és annak következményeiről szerettek volna többet megtudni és nem arról, hogy puccs volt az országban vagy, hogy melyik vezetőt váltották le, ki került a helyére, stb.

Azért nem semmi, hogy még ekkora katasztrófa is kevés ahhoz, hogy helyesen döntsenek. Csak a susmus, meg a tagadás. Fontosabb szerepet kapott a politika, a KGB, a titkosítás, mint maga a körülmények „rendbehozatala” az emberek segítése. Természetesen az egész világ ellenük van, pedig csak egy kis tűz keletkezett. A külső segítséget csak nagy ímmel-ámmal fogadják el, felét vissza is utasítják politikai okokból. Utána egyből hangoztatják, hogy ezek nem voltak nagy segítségek és enélkül is remekül helytállt a nagy Szovjetunió.
Talán, ha őszintén elmondták volna, hogy mi történt és belátták volna, hogy egyedül nem birkóznak meg a feladattal, akkor a világ se így állt volna hozzájuk. Valószínű sose fog kiderülni az igazság, hogy ez a baleset milyen következményekkel jár ránk emberekre nézve, ha erről az oldalról nézzük minden fehér, ha arról akkor fekete. A dokumentumok titkosítva vannak, de ha fel is oldják, akkor se vagyok benne biztos, hogy abba beleírták a valóságot. Az meg már csak hab a tortán, hogy ezek után még újra indították a többi blokkot és kb. 15 évig még működtették…

Szencsike P>!
Piers Paul Read: Uramisten, mit tettünk!

Mi az ára a hazugságoknak? Egy RBMK reaktor felrobbanása, ezt azt hiszem mindenki megtanulta az utóbbi néhány hétben az HBO nagy sikerű sorozatából. A könyv nagyon alaposan (néha túl alaposan is) járja körbe a csernobili eseményeket, jól bemutatva a szovjet tudományos és politikai világot, aminek a tettei közvetve vagy közvetlenül elvezettek a balesethez, majd végigvezet a robbanás utáni vizsgálaton és közhangulaton. A nehéz írni a könyvről, mert egy olyan eseményt, országot, politikát mutat be, ami minket magyarokat is érintett, és a következményeket még ma is nyögjük és azt se igazán tudni, hogy hány generációnak kell még foglalkoznia vele. Akit érdekel a történet, annak mindenképpen érdemes elolvasni a könyvet, mert tárgyilagosan és alaposan járja körbe az eseményeket.

Timi0320>!
Piers Paul Read: Uramisten, mit tettünk!

Csernobil nevezhető a mániámnak. Minden érdekel ami a katasztrófával kapcsolatos, könyvek, cikkek, dokumentum filmek, nem beszélve a tavaly készített zseniális minisorozatról.
Igaz én szerencsére még nem éltem akkor, de két évvel később születtem, így ahhoz a nemzedékhez tartozom akik az egyik legnagyobb atomkatasztrófa örökségéből akaratlanul részesültek.
Nagyon megörültem mikor tavaly megláttam, hogy sorozatot készít belőle a HBO, alig vártam, hogy megtekinthető legyen. Aztán a részek megnézése után, folyamatosan megbeszéltük a kollégákkal az élményeket, véleményeket, majd egy ilyen során derült ki, hogy egyik kolléganőmnek van ehhez kapcsolódó könyve, amire gyorsan le is csaptam, hogy szeretném elolvasni.
Így került hozzám Piers Paul Read könyve, amelytől első ránézésre, és beleolvasásra kicsit megijedtem, hogy lehet, hogy nem is lesz ez olyan könnyű olvasmány, így későbbre tettem el.
Aztán vagy két hete elővettem, hogy na most jött el az ideje ennek a könyvnek, és belekezdtem. Kellemesen csalódtam, ugyanis annyira olvasmányosan és érdekfeszítően van megírva ez a könyv, hogy néha alig akaródzott letenni.
Nagyon tetszett, hogy jó pár évtizeddel korábbról kezdődik az események ismertetése, mert valóban sokat tett hozzá, az eddigi ismereteimhez, és így egy egésszé állt össze.
Eddig is tudott volt, hogy mennyire nagy tagadásban voltak, éltek az emberek a Szovjetunióban, de olvasni róla még szörnyűbb és bosszantóbb volt. Hogy a titkolózás vezetett odáig, hogy ekkora nagy baj történjen.
Az író nagyon komoly kutatómunkát végzett a könyv megírásához, miden elismerésem neki. Nagyon jól megírt könyv lett sok új és érdekes dolgot megtudtam belőle.
És ahogy a könyv egy része is foglalkozik vele, én is biztos vagyok benne, hogy a robbanás következményeit még javában most fogjuk megérezni, illetve már egy pár éve érezhetjük is, mert nagyon sok rákos megbetegedés van hazánkban is.
Aki szereti a Csernobillel kapcsolatos dolgokat, annak mindenképp ajánlom, mert sok új dolog ismerhető meg belőle.


Népszerű idézetek

ppeva P>!

A baleset után pár hónappal az erőmű igazgatója azt a tanácsot adta Ivanovnak, hogy mossa ki sörrel a szervezetéből a céziumot. A sörben lévő árpa – állította a sugárszakértő – elnyeli a nagyobb céziumrészecskéket, amelyek azután az izzadsággal együtt távoznak. Ez a terápia fölöttébb megnyerte a tábornok tetszését. Ugyanilyen lelkesen gyógykezelte magát vörösborral, amely tudvalevőleg serkenti a vérképződést, és a lépnek is jót tesz.

375-376. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bor · sör
ppeva P>!

– Derítse ki, hol a nitrogén, különben főbe lövetem! – üvöltötte a telefonba.
A boldogtalan Bruhanov aztán villámgyorsan kinyomozta, hogy a nitrogénszállítmány Ivanovban vesztegel, ugyanis a sofőrök féltek a sugárzástól, és emiatt nem voltak hajlandók továbbmenni. Hosszú, meddő vita következett. Végül a kijevi körzeti parancsnok oldotta meg a problémát. Két harckocsit irányított a helyszínre: egyet a konvoj elé, egyet pedig mögé. A tankok a teherautókra szegezték a géppuskákat. A sofőrök választhattak a látható és a láthatatlan fenyegetés között. A konvoj ezek után késlekedés nélkül indult Csernobilba. A nitrogén éjjel tizenegykor már az erőműben volt.

177-178. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Viktor Bruhanov
ppeva P>!

Ez volt az utolsó nagy kirakatper a Szovjetunióban. az elsőt még Sztálin rendezte a harmincas évek elején. Most persze szóba sem jöhetett, hogy kínzással vagy zsarolással vegyék rá ezt az öt embert, hogy bűnösnek vallja magát. De nem is volt rá szükség. Valamennyien a rendszer gyermekei voltak. Ismerték a játékszabályokat. Csupán néhány vádpontot illetően vallották ártatlannak magukat.

271. oldal

ppeva P>!

Az egyetlen felmentő ítéletet Fomin esetében hozták, akiről végül bebizonyosodott, hogy semmi köze sem volt a Bruhanov által aláírt hamis sugárjelentéshez. Ennek ellenére tíz év börtönre ítélték.

276. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Viktor Bruhanov
2 hozzászólás
ppeva P>!

A kedves modorú, alacsony termetű, göndör hajó Bruhanov nemigen találta meg a közös hangot a kijevi pártvezetőkkel. A harmincas évek kíméletlen sztálini terrorjának folyományaként a pártvezetők még negyven évvel később is gátlástalan nyerseséggel tárgyaltak az emberekkel. A közszájon forgó vicc szerint a pártfunkcionáriust arról lehet megismerni, hogy az arca olyan, mint egy teherautó-sofőré, de a keze akár egy zongoristáé. Vagy ahogy Mihail Zsvanetszkij, a neves odesszai zsidó humorista fogalmazott:
– Mi lesz az első dolgod, ha felérsz a csúcsra?
– Leköpök.

62. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Viktor Bruhanov
ppeva P>!

A hangzatos szólamok és a gyakorlat közt szakadék tátongott, a főmérnökhelyettes lelkében pedig fájdalmas törés keletkezett. Mindent teljesített, amit elvárt tőle a rendszer. Elolvasta a Világirodalmi Könyvtár összes kötetét, sőt még Puskin Anyegin-jét is megtanulta könyv nélkül, ám sem ez, sem a tudományos életben elért eredményei nem tették boldoggá. Ellentmondást nem tűrő, mogorva lény lett belőle.

78. oldal

ppeva P>!

A kormány legújabb döntése se sokat könnyített helyzetén. Moszkvában ugyanis elhatározták, hogy ezentúl minden ipari létesítmény tegye változatosabbá termelését néhány fogyasztási cikkel. Bruhanov természetesen tisztában volt az ország gazdasági gondjaival. […] De vajon mi mást termelhetne Csernobil, mint elektromos áramot? Habár azt rebesgették, hogy a belojarszki kollégák már ajándéktárgyakat gyártanak: egy, a sztyeppen vágtató lovasosztagot ábrázoló alumíniumplakettet. Ezzel kétségkívül a középgépipari miniszter kegyeit keresték, hiszen Szlavszkijról köztudomású, hogy a polgárháborúban Bugyonnij alatt szolgált. De vajon mit gyárthatna Csernobil? Bruhanov leggyakorlatiasabb ötlete egy atommeghajtású húsdaráló volt.
Bruhanov óriási kísértést érzett, hogy most az egyszer a sarkára álljon, és elmondja, hogy az atomerőmű nem falusi kovácsműhely. Ők azt csinálják, amihez a legjobban értenek – elektromos áramot termelnek. De mégsem tette. Nem az ő stílusa volt. Ám ha mégis megtette volna, akkor sem változik semmi. Legfeljebb kirúgják, és akkor az utódja kínlódhat ugyanezekkel a problémákkal. Ezért aztán igyekezett megfelelni az összes elvárásnak, beleértve a területi pártbizottság leghatározottabb utasítását, hogy az erőmű haladéktalanul építsen két szénapajtát a szomszédos termelőszövetkezet számára.

88. oldal

ppeva P>!

Mivel már harminc éve a Pravdánál dolgozott, megszokta, hogy hajlékonyan kövesse a párt irányvonalának változásait.

223. oldal

ppeva P>!

Miért szegték meg az operátorok a működtetési szabályzatot? Mert úgy gondolták, nem húzhatják tovább a turbinák tesztelését, ami viszont nem annyira kötelességmulasztásból, mint inkább a túlzott kötelességtudatból fakadt. Ez egyáltalán nem számított elszigetelt jelenségnek, hiszen ez a fajta hozzáállás, a hozzá nem értés és az elszánt akarat hősi mítosza tette tönkre az elmúlt évtizedekben a szovjet gazdaságot. Valójában – ahogy Rizskov rámutatott – a csernobili baleset csupán előrevetítette az ország összeomlását.

296. oldal

mackótestvér P>!

Ki hitte volna, hogy a világ egyetlen, a tudományra épülő államában hirtelen kritikus tömeggé olvadnak össze a fűtőelemek?

XIV. / 6. fejezet


Hasonló könyvek címkék alapján

Artur Klinau: Minszk, az álmok napvárosa
Vaszil Bikov: Baljós jel
Maria Kuncewiczowa: Az erdész
Ihar Babkou: A Fehérorosz Királyság
Frederik Pohl: Csernobil
Cseh Gergő Bendegúz – Haász Réka – Katona Klára – Ring Orsolya – Tóth Eszter: Ez a sugárzás nem ismer határokat
Björn Wahlström: A mag és az alma héja
Simonffy Géza: A felébresztett atommag
Öveges József: Kis atomfizika
Sinka József – Bitó János: Jövőnk kulcsa az energia