A ​blagaroni fáraó 76% 23 csillagozás

Mivel szeretem az egyiptológiát, a dél-francia kisvárosokat, sőt még a lepényt is, nekem ez a történet egyértelműen kellemes élmény volt. Azt mondjuk kétlem, hogy egy kevéssé elfogult olvasó is hasonló véleményen volna, mert Delfin-könyv dacára bizony nem sok kalandot sikerült belepréselni. A cirkuszból elszabadul egy zsiráf, a múzeumból eltűnik egy egyiptomi papirusz. És úgy kábé ennyi is az összes esemény. Egy igen ötletes csavarral a legvégén.

Én viszont tényleg beleszerettem Blagaronba, ebbe a fura kis településbe, ahol az utcák és terek egyiptomi neveket viselnek, a helyi kávéház falaira pedig a piramisok meg Ozirisz és Anubisz vannak felfestve, és a legújabb kutatások szerint az ánizsos lepény annyira jó, hogy még maga Tutankhamon is innen hozatta hajószámra!

Szóval inkább hangulattal, mintsem izgalmakkal tud szolgálni ez az ifjúsági regény, de nekem most éppen megfelelt így.

Hát, nem volt rossz… De kifejezetten jó sem. Úgy nem nagyon szólt semmiről. Vagyis de, csak a téma nem volt túl érdekfeszítő.
Engem a történet közben nem is nagyon érdekelt, hogy vajon mi áll a Pompignan-papiruszban. A kedvenc részem talán az volt, amikor mindenki azt hitte, hogy a cirkuszi zsiráf ette meg az okiratot. Ez vicces kis tévedés volt. :)
Blagaron városáról egyébként nagyon kedves kis képet kaptunk, ez szimpatikus volt. Néha vágyok erre a kisvárosi életformára. Összességében aranyos könyv volt, és néha mosolyogtam is rajta, de annyira nem tetszett.

Kellemes ifjúsági regény. A témája elég szokatlan, azt is mondhatnám, pihent agyú. Nem túl kalandos, de végig érdekes, könnyed és mulatságos történet, egy kis kedves csavarral a végén. A legnagyobb értéke Blagaron leírása, lakóinak bemutatása, egy végtelenül idilli kisvárosi hangulatot ad, ahol szinte mindenki az egyiptomi kultúra rajongója, sokat beszélgetnek kávéházakban és imádják a cirkuszt. Furcsa , hogy a könyv elején megismert három fiatal a könyv közepétől eltűnik, és átadja a főszerepet a felnőtteknek.

Múzeumi (szak)emberként én nagyon élveztem ezt a könnyed kis kötetet. A karakterek bájosak, a leírások és párbeszédek aranyosak. Ugyanakkor épp ez is a hibája, hogy bár bájos, egy kicsit unalmas is. Valószínűleg, ha nem felnőtt fejjel olvastam volna, akkor sokkal jobban lekötött volna és nem tart ilyen hosszan ez a mindössze 152 oldal. Külön kiemelném, hogy az illusztrációk nagyon jól visszaadják az egész könyv hangulatát.

Ebben a történetben Pici, a zsiráf volt a legérdekesebb szereplő. Semmit mondó volt ez a történet. Értem, hogy minden jó ha a vége jó, de ennél a történetnél inkább az volt jó, hogy vége. Elismerem, hogy nem vagyok célközönség, már rég kinőttem ebből a tartományból (egyébként imádok ifjúságit olvasni), de ha olyan idős koromba veszem a kezembe, mint az ajánlott, akkor végig se olvasom.