Iron ​Gold (Red Rising 4.) 6 csillagozás

Pierce Brown: Iron Gold

They ​call him father, liberator, warlord, Reaper. But he feels a boy as he falls toward the pale blue planet, his armor red, his army vast, his heart heavy. It is the tenth year of war and the thirty-second of his life.

A decade ago, Darrow was the hero of the revolution he believed would break the chains of the Society. But the Rising has shattered everything: Instead of peace and freedom, it has brought endless war. Now he must risk everything he has fought for on one last desperate mission. Darrow still believes he can save everyone, but can he save himself?

And throughout the worlds, other destinies entwine with Darrow’s to change his fate forever:

A young Red girl flees tragedy in her refugee camp and achieves for herself a new life she could never have imagined.

An ex-soldier broken by grief is forced to steal the most valuable thing in the galaxy—or pay with his life.

And Lysander au Lune, the heir in exile to the sovereign,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Del Rey, 2018
480 oldal · keménytáblás · ISBN: 9780425285916
>!
Del Rey, 2018
480 oldal · ASIN: B01NAC6QVU
>!
634 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781473646551

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Darrow au Andromedus · Cassius au Bellona


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

>!
Disznóparéj_HVP IP
Pierce Brown: Iron Gold

A vonat irányítószékében ültem, nyomtam az éberségi pedált és kettesbe tettem a gyorsítókart, miközben a vonatvezető hazudott nekem.

„Ezek a férgek érinthetetlenek. Gazdagok, erősek, minden az övék. Ezeket már csak egy forradalom söpörheti el.” – mondta a vonatvezető. Lekéstem az utolsó aznapi vonatot, és amikor a mávosok megláttak ott csámborogni a sínek között, megsajnáltak, és megengedték, hogy elutazzak egy vonattal, amit eltoltak Piliscsabáig. A mozdonyvezetővel. A fülkéjében. (így vezettem először vonatot életemben.) 2006 szeptember közepén jártunk, és az érinthetetlenek, akikről beszélt, az MSZP és azon belül is a Gyurcsány-féle uralkodó klikk voltak.

Megint csak vonat, de ezúttal már csak utasokkal beszélgettem. Könyvfesztiválról vonatoztam épp hazafelé, amikor leült mellém két lány meg egy srác és azonnal beindult egymás alkoholjának játékos megismerése. Gimisek. Most fognak érettségizni. És „utána húzás ebből az országból. Már mindent megvettek, minden ezeké a rohadékoké. Ezeket már csak egy rendes forradalom űzheti el.”. Tizenkét év telt el, 2018-at írunk, és a szóban forgó rohadékok a FIDESZ és azon belül is az Orbán Viktor vezette uralkodó klikk.

Észrevesszük a mintát?

Ekkor döbbentem rá, ott, a vonaton, hogy a vonatvezető hazudott nekem. Az MSZP és Gyurcsány stábja ugyanis sehol sincs már, pedig forradalom nem történt a két utazás között. Mégis el lettek takarítva.

Vagy… talán mégsem?

Azt hiszem, nekem ez a könyv gyönyörűen elmagyarázta, hogy mi is a probléma a forradalmi gondolkodással. Ültem a vonaton, olvastam a Vörös lázadást, és Darrow azt mondta nekem:
„Ezek az aranyak érinthetetlenek. Minden az övék. Mindenről tudnak. Folyton taktikáznak. Ezeket csak egy rendes forradalom tüntetheti el. Csináljuk meg!” És én elhittem, mint a vonatvezetőnek, mert akkor már láttam, hova vezet a nem forradalmi váltás. Oda, ami az MSZP-vel és Gyurcsánnyal lett.

Ugyanis végül voltak lázongások Budapesten Gyurcsányék ellen.
Forradalom volt? Olyasmi.
Eltakarodtak?
… olyasmi.

Mert a mai napig az ország leggazdagabb emberei, sokan Brüsszelben ülnek az Európai Parlamentben, Gyurcsánynak új pártja van – nincsenek reflektorfényben, de a látomeződ szélén bujkálnak, ott osonnak, mint level 99-es archery-light armor-sneak héroszok a Skyrimből.

És Darrow? Vele mi a helyzet?
Megcsinálta a forradalmat? De még mennyire!
És eltakarodtak az aranyak?
… olyasmi.

Tíz év telt el Darrow és a Vörös lázadás győzelme óta. Tíz háborúval és gonddal terhelt év, szinte mint az én tizenkét évem. A győztes forradalom pedig, ahogy a forradalmaknak szokása, felfalja saját gyermekeit. A demokrácia, amit Darrow és felesége, az új uralkodó létrehozott, alapjaiban beteg és nem működik. A színek minden, csak nem egyenlőek. És az aranyak, a régi rend urai továbbra is mindenkinél gazdagabbak, mindenkinél magasabbak, erősebbek és emberfelettiek. Az idealista Arató és csapata ugyanis, a mi világunkhoz nagyon hasonlóan NEM ismerte fel az alapvető igazságot: nem minden ember születik egyenlőnek. (Síelj egy jót, és amikor leérsz a domb aljába, kérdezd csak meg az ALS-ben szenvedő barátodat, mennyire érzi magát egyenlőnek. Kérdezd a 165 centis diákot, mennyire érzi magát egyenlőnek a két méteres srácokhoz viszonyítva. Kérdezd a vakon születettet, ő mennyire egyenlő. Vagy az autistát. Az egyenlőség hazugságával nekünk is le kellene már számolnunk.) Ráadásul a háború több fronton fenyegeti a saját demokratikusságában és holier-than-thou érzésében fuldokló köztársaságot: egyrészt a belső bolygókon a régi világ egyik legnagyobb hadvezére, a Hamu Ura ontja rájuk a hadait, másrészt a külső bolygókon kialakult külön császárság is gyanús csendben van – ugye ők azok, akiknek a bolygójára Darrow cimbora emberei ráhajították a hajóépítő dokkjaikat, hogy időt nyerjenek és ne legyenek kénytelenek esetleg két fronton is harcolni. Hát, az idő lejárt, és ha a külső bolygókon kiderül, mit tett az Arató… hát, baj lesz.

És lesz baj?
… olyasmi.

A könyv olyan szinten kibontja a Vörös lázadás-világát, mint konzervnyitó a tonhalkonzervet: Darrow mellett ugyanis kapunk három másik nézőpontkaraktert is.
– Ephraim egy kiégett, megkeseredett szürke, aki rendőrködés helyett mestertolvajként keresi kenye… khm, drogját
– Lyria egy vörös lány a Marsról, akit a köztársaság „felszabadított” a bányából, hogy munkanélküliként tengesse a napjait egy KZ-lágerben, amíg egy etnikai tisztogatás útjába nem kerül
– Lysander pedig egy arany, a néhai uralkodó, Octavia unokája, a trón örököse, akit Darrowék nem öltek meg, hanem Cassius bujdokol vele és próbál belőle nem annyira nárcisztikus és féreg aranyat nevelni.
A társadalmat végre az aljától a tetejéig láthatjuk – és minden szférában totálisan elszabadult az erőszak. Ez az olvasónak jó – a regény egy akcióbomba. Talán ez nem meglepő az előző részek ismeretében. :D A szereplőknek nem annyira jó – senki sincs biztonságban, egyetlen pillanatig sem. A különböző kultúrák – a Raa uralom alatt álló külső bolygók japános, becsületalapú, sokkal igazságosabb színtársadalma vagy a Hold lépésről lépésre cyberpunkszerű anarchiába süllyedő nyomornegyedei ugyanúgy veszedelmes helyek, csak máshogy.
És persze a tornádó közepében Darrow és címzetes ármádiája vonul, mögöttük a vízözön.

Iszonyatosan fájó látni, ahogy az Arató leteszi a voksát a forradalom mellett, akkor is, ha ezzel elveti a fiát, a feleségét – az életét. És ez a forradalmi gondolkodás hatalmas átka: a forradalom nem csak kétélű fegyver és mindenkit levág akörül, aki forgatja, de emellett még a forgatót is kiforgatja önmagából. Mert miért van értelme forradalmat csinálni? Hogy jobb legyen. Ezek után elvetni a jót azért, hogy forradalmat csinálj – a legnagyobb paradoxon, már-már mazochizmus. Ráadásul sose tudhatod, melyik féreg vagy rohadék embere áll be a forradalom élére… semmi sem könnyebb, mint elkötni egy forradalmat, a XX. század megmutatta ezt.

Ez a kötet megmutatja, hogy mennyire… eredménytelen a forradalmi út. Mert a forradalom is csak egy „olyasmi”, nem pedig megoldás. A természetéből adódóan nem tud az lenni. Mert rohadékokat és férgeket gyárt – többet, mint amennyit elpusztít. Jól mondta Lorn au Arcos: A halált halált szül, ami halált szül, ami halált szül… és hol van a vége? Majd, amikor véget ért a forradalom? Majd, amikor már van időnk…

Majd, amikor…

Nincs majd, csak most van.
Minden más csak olyasmi.

Ez a regény meg egy hatalmas hatcsillagos. A tolvaj Ephraim és a Darrow-gyerek meg a Victra-Sevro kislány párbeszédei egyenesen külön csillagozást érdemelnének, annyira élvezetesek. Meglepett, hogy amerikai létére Pierce Brown milyen mérhetetlenül kritikus a demokrácia rendszerével szemben – nagyon kíváncsi leszek, hova fog ez kifutni a végére.

2 hozzászólás
>!
Blue_Nadine P
Pierce Brown: Iron Gold

Legszívesebben megadnám rá az öt csillagot, mert hát…. Mert hát PB/Red Rising könyv!
Közben viszont folyamatosan ezek a vegyes érzések dúlnak bennem…. Úgyhogy úgy döntöttem megvárom a többi részt és majd utána visszajövök csillagozni, azokhoz mérten.
Maga a koncepció roppantul érdekes. Elvégre szerintem mindenki fejében megfordult már bármelyik disztópiánál, vagy fantasy-nál, hogy „na jó, király, hogy legyőztük a gonoszt, megdöntöttük a rendszert és most a jók vannak a hatalmon… de mi történik az után?”. Ez könyv pedig rádöbbenti az embert, hogy a happy-end nem teljesen az… Vagy legalábbis attól függ honnan nézzük.
A négy szemszög mindenképpen feldobta a történetet – nem mintha sokat kellett volna emelni az izgalom faktoron amúgy, mert már így is egy adrenalin-ride az egész… És természetesen csak még egy eszköz, amivel kedves írónk kínozhat minket. (Pulzus a magasban, szemed 200 km/h fut a sorokon, és már éppen kicsúcsosodik a konfliktus, amikor is… Nézőpont váltás! Arrghhh!) A 4-ből leginkább Lyriát kedveltem… akármennyire is meglepő nem tudom Darrowt ide sorolni, mert… gyerekek, nem vagyok vele elégedett. Olyan, mintha az alatt a 10 év alatt, ami eltelik a két rész között semmit nem fejlődött volna, hanem valamilyen furcsa… önsanyargató spirálba zuhant volna, ahonnan nem tud kievickélni és próbálkozása közben folyamatosan a rossz eszközökhöz nyúl. A végén lévő utolsó pár mondat sem lendített fel, mert szerintem már nem arról szól a sorozat, amiről az első három, így azt várnám, hogy Darrow is ehhez igazodva jár el, de nem… Úgyhogy beszéljünk inkább szebb dolgokról.



Szóval hát abból nem sok van ebben a könyvben. Akkor inkább csak maradjunk a szemszögeknál. Lyria szála annnnnnnnyira megható, hogy az elejét szinte végigkönnyeztem. Roppantul jól letudja írni a szerző, hogy átérezhető legyen miken is ment keresztül és úgy fáj érte a szívem, mert… Megértem őt, de megértem a többieket is… Úgyhogy nagyon nehéz – nem lehet csak egy valaki oldalára állni. Azt tudom, hogy kinek az oldalára NEM akarok állni: Ephraim és Lysander. Lysander is egy nagy csalódás lett az előző részek tekintetében. Az ő részein folyamatosan forgattam a szememet, és folyamatosan a „NE MÁR!” felkiáltások követték tetteit. Ephraim szimplán csak egy f*sz. Nincs több hozzá fűznivalóm.
Csak az előző könyvhöz hasonlóan ismételni tudom magam: ez egy big NOPE. Az egész könyv. Nincs felüdülés. Minden csak rosszabb és rosszabb lesz, és kapkodod a fejed, hogy lépést tarts, közben folyamatosan politikai és erkölcsi kérdések vesznek körbe, a lojalitás, barátság és család érzéseivel összegabalyodva. Nagyon complex és nagyon szürke. Éppen ezért jó… vagy nem.
Még mindig nem tudom.
Az biztos, hogy zseniális és nagyon, nagyon várom a következő részt…
DARROW SZEDD ÖSSZE MAGAD!

1 hozzászólás
>!
bandy666
Pierce Brown: Iron Gold

10 év telt el a trilógia lezárása óta. Ahogy az lenni szokott, a háborús hősök feledésbe merülnek, a tömeg, ahogy az érdeke úgy kívánja, úgy fordul erről-arra. Elég idő telt el, hogy a régi karakterek háttérbe vonulhassanak, de nem elég, hogy lényegtelenek legyenek. Elég, hogy új karakterek jöjjenek a felszínre, de nem elég, hogy csak az ő hátukon menjen a story. Rövid, pörgős fejezetek, ahol a végén mindig van egy „clickbait”, ami után már mész is a következő fejezetre. Több szempontból is látjuk a háború eredményét, jobban rávilágítva, hogy is áll a helyzet, mintha csak Darrowéból látnánk. Én személy szerint szeretem, ha elém rakják a főhősök „epilógusát”, de örülök, hogy ez már nem csak róluk szól.

>!
robnor
Pierce Brown: Iron Gold

Elég nehezen rázódtam bele a történetbe, ez a négy szemszögű narráció nem annyira fogott meg. Egy-két szemszög nem is annyira érdekelt, nem igazán tudott lekötni.
Aztán ahogy haladt előre a cselekmény jobban átéreztem a dolgokat. Az előző kötetekben hírhedtté vált szereplők, kicsit vesztettek a fényükből, a be nem váltott ígéretek miatt az emberek kezdenek hátat fordítani nekik és ebből származik az új konfliktus, amelyet meg kell oldani.
Az egész könyv sötét hangulatú, nincs benne feloldás, csak reménykedhetünk a pozitív végkifejletben.


Népszerű idézetek

>!
Blue_Nadine P

“What did he want?” Sevro asks.
“What do all politicians want?”
“Prostitutes.”
“Control.”

21. oldal

>!
Blue_Nadine P

Sevro grins. „Listen, Thraxa, kids are like dogs. Some whimper, some bark, some growl. You just gotta find the right language and then speak it back at them.”
Alecxandar smirks. „You can speak to dogs?”
„I talk to you, don't I?”

34. fejezet - Darrow

>!
Blue_Nadine P

Men call him father, liberator, warlord, Slave King, Reaper. But he feels a boy as he falls toward the war-torn planet, his armor red, his army vast, his heart heavy.
It is the tenth year of war and the thirty-third of his life.

The Fall of Mercury | XVI

>!
Blue_Nadine P

The more I know of her, the more I share of her, the more I love her in a way the boy I used to be never knew how to love. Eo was a flame, dancing against the wind. I tried to catch her. Tried to hold her. But she was never meant to be held.
My wife is not as fickle as a flame. She is an ocean. I knew from the first that I cannot own her, cannot tame her, but I am the only storm that moves her depths and stirs her tides. And that is more than enough.

26. oldal

>!
Blue_Nadine P

“Apologies. I neglected to eat supper.”
“I neglected to eat supper,” Pytha repeats, mocking my accent. Born on the Palantine Hill of Luna, I have lamentably inherited the most egregiously stereotypical highLingo accents. Apparently others find it hilarious.

2 hozzászólás
>!
Blue_Nadine P

THE FURY

SILENT, SHE WAITS FOR the sky to fall, standing upon an island of volcanic rock amidst a black sea. The long moonless night yawns before her. The only sounds, a flapping banner of war held in her lover’s hand and the warm waves that kiss her steel boots. Her heart is heavy. Her spirit wild. Peerless knights tower behind her. Salt spray beads on their family crests—emerald centaurs, screaming eagles, gold sphinxes, and the crowned skull of her father’s grim house. Her Golden eyes look to the heavens. Waiting. The water heaves in. Out. The heartbeat of her silence.

The Fall of Mercury | XIII

>!
Blue_Nadine P

“Remember, you are but mortal,” Sevro’s bored voice drawls in my ear as white-haired Wulfgar and the Republic Wardens descend to greet us midway up the Forum stairs. Sevro sniffs my neck and makes a noise of distaste. “By Jove. You wretch. Did you dip yourself in piss before the occasion?”
“It’s cologne,” I say. “Mustang bought it for me last Solstice.”
He’s quiet for a moment. “Is it made out of piss?”

6. oldal

>!
Blue_Nadine P

Sevro leans forward eagerly. “I’ll wager Aja’s razor against Apollonius’s helm that my wee monster beats the piss out of your boy.”
“I’m not going to bet on our children,” I whisper in indignation.
“I’ll throw Aja’s Institute ring in as well.”
“Have some decency, Sevro. They’re our children.”
“And Octavia’s cape.”
“I want the Falthe Ivory Tree.”
Sevro gasps. “I love the Ivory Tree. Where else will I hang my trophies?”
I shrug. “No Ivory Tree, no bet.”

12. oldal

>!
Blue_Nadine P

“You only just missed Dancer,” Sevro says.
“I thought it reeked of self-righteousness.” [Victra]

23. oldal

>!
Blue_Nadine P

Her face is elegant and distant. A small nose, piercing eyes behind thick eyelashes, and a mischievous cat’s smile growing on her face. The Sovereign of our Republic. Here at the summit of the stairs, her eyes shed the weight from my shoulders, the fear from my heart that I would never see her again. Through war and space and this damnable parade, I have traveled to find her again, my life, my love, my home.
I bend to my knee and look up into the eyes of the mother of my child.

8. oldal


A sorozat következő kötete

Red Rising sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Marissa Meyer: Cress (angol)
Ernest Cline: Ready Player One (angol)
Dan Wells: Fragments
Neal Shusterman: Unwind
Anna Sheehan: A Long, Long Sleep
Hugh Howey: Wool Omnibus
Suzanne Collins: The Hunger Games
Octavia E. Butler: Parable of the Sower
James Dashner: The Maze Runner
Elan Mastai: All Our Wrong Todays