A ​káosz évei (Vörös lázadás 4.) 183 csillagozás

Pierce Brown: A káosz évei

A ​Vörös lázadás-trilógia hőseként felemelkedett Darrow-t mostanra sokféle néven ismerik bolygószerte. Van, aki apának hívja. Más felszabadítónak. Megint más hadvezérnek. S vannak, akik Aratónak. Ő azonban mindennek ellenére ismét fiatal fiúnak érzi magát, miközben nehéz szívével a sápadt kék bolygó felé zuhan vörös páncéljában, hatalmas seregével. A háború tizedik, Darrow életének harminckettedik évében járunk.

Egy évtizeddel ezelőtt Darrow volt annak a forradalomnak a hőse, amitől azt remélték, hogy majd felszabadítja a Társadalmat. Béke és szabadság helyett azonban végtelen háború dúl a világokban. Darrow-nak ezért egy újabb, elkeseredett küldetésre kell most indulnia, mellyel kockára tesz mindent, amiért eddig harcolt. Továbbra is hisz abban, hogy megmenthet mindenkit, de vajon képes lesz-e arra, hogy közben ne változzon át borzalmas szörnyeteggé?
A különböző bolygókon átívelő útját ráadásul olyan új szereplők fonják körbe, akik örökre megváltoztatják a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
608 oldal · ISBN: 9789634194736 · Fordította: Török Krisztina
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
606 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634194682 · Fordította: Török Krisztina

Kapcsolódó zóna

!

Vörös lázadás

86 tag · 50 karc · Utolsó karc: 2021. február 4., 18:45 · Bővebben


Enciklopédia 29

Szereplők népszerűség szerint

Kobold, Sevro au Barca · Arató, Lykosi Darrow, Darrow au Andromedus · Musztáng, Virginia au Augustus · Victra au Julii · Cassius au Bellona · Lysander au Lune · Ephraim ti Horn · Kavax au Telemanus · Apollonius au Valii-Rath · Volga Fjorgan · Alexandar au Arcos · Bohóc · Electra au Barca · Gaia au Raa · Holiday ti Nakamura · Kieran · Lagalosi Lyria · Magnus au Grimmus · Pax · Pytha · Quicksilver, Regulus ag Sun · Sefi Volarus · Seraphina au Raa · Trigg ti Nakamura


Kedvencelte 10

Most olvassa 13

Várólistára tette 98

Kívánságlistára tette 111


Kiemelt értékelések

gesztenye63 P>!
Pierce Brown: A káosz évei

Éppen négy éve, hogy az Arató eredeti trilógiáját abszolváltam. Akkori ifjabb, de ezerszer lelkesültebb enmagam anno, valahogy így summázta a zárókötetet: „Úgy érzem, hogy a jól induló csihi-puhi tini disztópia, ami a második kötetben profi módon cizellált military sci-fi-be fordult, itt a zárókötetben már mély társadalmi és örök, kortalan szociológiai kérdéseket feszegető, személyes drámákkal, sőt tragédiákkal tűzdelt elbeszélésbe fordul.”
Éreztem már akkor, hogy egy ekkora durranás sikoltozva kuncsorog a folytatás(ok) után. Pierce Brown nem volt rest és hamar megcsapta rajongótáborát A káosz éveivel. Ami nyilván vízválasztó kötet lett. A nyálaska pararománcnak szerencsére már az árnyéka sem vetül erre e részre, cserében egy igazi, jóféle naprendszeri űropera nyitányaként funkcionál. Az előző kötetekhez képest jóval hangsúlyosabb lett az ókori Róma hanyatló köztársaság-korának analógiája. Kapunk legalább ötszáz oldalnyi politikai-hatalmi intrikát, Szenátust, populistákat, és örök forradalmár veszetteket ugyanúgy, mint a régi hatalmi berendezkedés lapuló arisztokratáit, amint lehetőséget orrontva, kidugják zsírosArany loboncukat az illegalitás békés mocsarából.
Karakterfejlődésből is jeles. Végre lehámlik a plázacicák által ráfújt, legyőzhetetlen hősszerelmes ragadós aranyköde a Darrow gyerekről, és megmutatkozik vérbeli töketlensége, a rászakadt hatalom által determinált korlátok közül kitörni képtelen személyisége, ahogy Sevro barátunk is szépen igazodik a Vonító apaszerephez. Az elveszett/megkerült „ifjú trónörökös/trónkövetelő” jellemábrázolása pedig kifejezetten izgalmasra, pikáns mód összetettre sikerült. Hamar elengedtem azonban a rendkívül szerteágazó családok kapcsolatrendszerének mélységeit, hiszen képtelenség évek távlatából minden részletre emlékezni az eredeti trilógiából. Így végül hagytam magam sodortatni az eseményekkel és szerencsésen vissza-visszajöttek emlékfoszlányok, amik tökéletesen elégségesnek bizonyultak a megértéshez és a regény élvezetéhez.
Amivel Brown továbbra sem képes megbirkózni, azok a nagyszabású csatajelenetek. Amíg a kisebb kommandós akciókat tökéletesen levezényli, a nagyobb lélegzetű harci jelenetek általában kifejezetten gyermetegre sikerülnek, infantilis beütéssel. Az viszont abszolúte nem izgatott, hogy az űrbéli, bolygóközi, illetve a Földtől távoli holdakon kialakított humán élőhelyek fiziológiai, emberi élettani és természeti háttere teljesen kidolgozatlan – ezt valahogy nem is kívánta meg az egyszerű, sodró lendületű történet.

Összességében úgy gondolom, hogy sokkal kiforrottabb alkotás ez, mint az eredeti trilógia, de időközben mintha kritikusabbá váltam volna, és sokat változtak a csillagozási szokásaim is, tehát ez éppen csak 4,5 beretványi Peremcsillag (ami igazán kiemelkedő érték, szerintem).

6 hozzászólás
Niitaa P>!
Pierce Brown: A káosz évei

Pierce Brown Vörös lázadás trilógiája az idei év egyik nagy kedvence lett a számomra. Izgalmas, meglepő, humoros, enyhén obszcén, de mégis csupaszív történet a maga vérveretes módján.
A harmadik rész lezárása után még mindig tombolt a véremben a tűz, majd megvesztem egy újabb kalandért. Nem volt még elég a megismert, kegyetlen világból, sem a szereplőkből, főként nem Darrowból. Annyira hozzám nőtt az a nagy, csökönyös feje, hogy még nem tudtam elengedni, mégis úgy gondoltam, tartok egy kis szünetet a folytatás előtt, hiszen sokan írták, hogy más, mint az eddigiek.
A szünet megvolt, de ez nem változtatott a megítélésen: magam is úgy vélem, hogy különbözik a trilógia részeitől. Az első párszáz oldal nagyon nehezen csúszott. Borzasztó sokat szenvedtem vele. Én Darrowot akartam, nem a többi szín eddig kicsit vagy egyáltalán nem ismert tagjait! Gyerekes hiszti vett rajtam erőt, hiszen egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam. Arról nem is beszélve, hogy az első három rész munkáját mintha teljesen porba tiporná A káosz évei, hiszen ilyen nagy fejetlenség még a lázadás évei alatt sem volt!
Aztán ahogy elkezdtem rájönni, hogy felnőtt vagyok, így el kell fogadnom, hogy a szerző nem úgy folytatta a történetet, mint amire számítottam, meglepő módon egyre inkább elkezdtem élvezni a történetet. Mindig érdekelt egy kicsit valamelyik karakter szála, így mindig volt egy apró húzóerő, ami segítette a folytatást.

A végére így megbékéltem vele, hiszen a maga módján nagyon grandiózus a történet. A szerző teljesen új síkra emelte munkásságát: sokkal erőteljesebb világképet alkotott meg, amelyben a legtöbb réteg megfelelő módon képviselte önmagát, s közben nem feledkezett meg arról sem, hogy a történetet a megfelelő szellemben vigye tovább. Ám úgy vélem, ez a nagy építkezés mégiscsak negatív hatással volt a teljes egészre nézett, mivel hiába épült fel egy teljesen új metropolisz, ha az utcákon a régi falu visszhangjai zengenek. A fordulatok adták magukat, nem okoztak meglepetést.

Minden esetre végül kellemes kikapcsolódást nyújtott, de bármilyen fájó szívvel is, egyet kell értenem azokkal, akik azt mondják, hogy nem kellettek volna ezek a plusz részek. Inkább maradt volna meg bennem a kínzó vágy Darrow és a családja története iránt, és ezt enyhítésként jött volna egy új, de hozzá kapcsolódó társsorozatként ez a kötet, meg a többi. Sokkal jobb lett volna úgy, ha az olvasó érzi ezt a szétválasztottságot. off

4 hozzászólás
csartak P>!
Pierce Brown: A káosz évei

Mikor először hallottam a folytatásról, arra gondoltam, ugyan minek? A trilógia jól le lett zárva, szépen befejeződött, engedjük hát el a szereplőket. Így nagyon meglepődtem, hogy mennyire élveztem olvasni, jól működik ez a 10 év múlva felvett cselekmény.
A világ véglegesen átrendeződött, a lázadás új rendet teremtett, ami nem feltétlenül lett tökéletes. Az író jól oldotta meg, hogy elengedte Darrow kezét, és nem csak az ő szemszögéből követjük a történéseket. A több szálon futó szubjektív szálak a végén szépen összefutnak.
És közben arra is gondoltam, milyen jól kinőtte magát ez a sorozat, az első ifjúsági regény feelinges dologból. Nagyon részletes leírást, hátteret kapunk az uralkodó családokról, ősi famíliákról, az érzelmeikről, de ugyanúgy a különböző színek (kasztok) megosztottságáról, a társadalomban meghatározott szerepéről is.
Pierce Brown fantáziája teátrális, minden színes, ragyogó és részletes. Az emberiség által meghódított bolygók helyszínei között ugrálunk oda vissza, és az érzelmek széles skáláját is megélhetjük a szereplőkkel együtt.
A káosz évei végül a mélységbe ránt, egy olyan helyzetet teremtve, ahol minden szereplő sorsa megkérdőjeleződik, talán véglegessé is válik.

Kawaii_vIVIv>!
Pierce Brown: A káosz évei

Végre befejeztem! Nehéz szülés volt…pedig nem gondoltam volna, hogy ez ennyi ideig fog tartani. Amennyire vártam, hogy végre a kezemben legyen és nekiessek úgy csökkent a lelkesedésem az olvasással együtt… :( Sajnos a trilógiát jóval korábban olvastam ezért nehéz volt visszarázódni, és néha nem tudtam, hogy most akkor az adott ember ki fia borja..még ha a neve ismerős is volt. Kaptunk új szereplőket a történetbe, ami részben jó, részben megint csak kuszálta a dolgokat. Sokszor untam, viszont a végére megint elkapott a hév és csak úgy faltam a sorokat. A következő rész nagyon izgalmasnak ígérkezik, csak lehet előtte újra kell olvasni ezt a részt mert megint gondban leszek. XD
Ezek után egy kérdés motoszkál bennem….vajon melyik oldalra kéne állnom? Van olyan hogy jó és rossz oldal? Hiszen mindenkinek vannak sérelmei, Darrow is feltűnik más színben mint ahogy eddig láthattuk, közben pedig mégis ő Aratő, aki apa, férj,…a végén mégis érdekes döntés hoz, bár megértem. Sevro ebben a részben is kedvenc, viszont meglepődtem, hogy spoiler

5 hozzászólás
Lisie87 P>!
Pierce Brown: A káosz évei

Jaj, de nagyon gondban vagyok!
Adott egy kedvenc sorozat, amit szépen lezárt az író. „Happy end” meg világbéke, stb. az ilyenkor szokásos kellékek, hogy mindenki lelke megnyugodjon, hogy igen, van a szőke herceg és megmentette a királyságot…
De nem…Mert ugye az élet nem ilyen! Jön az entrópia .. .és a káosz évei. Szóval haragudtam egy kicsit, hogy az író újra felvette a fonalat és szétrombolta az idillt. Nem, nincs boldogság, nincsen egyenlőség, csak örök harc.
Félretéve ellenérzéseimet, azért megpróbáltam befogadó lenni a könyvvel szemben, mert azért Pierce Brown levett a lábamról a Könyvfeszten, olyan cuki volt!!! *.* ^^
Ennek ellenére sem győzött meg az eleje. Több szálon futó események…Neeee, én Darrowt akartam, a többieket, főleg Lysandert annyira nem akartam!!! Összességében az ő szálát kedveltem a legkevésbé. Aztán a felétől kezdtek beindulni az események, de ez a hullámzás, hogy hol érdekesebb, hol kevésbé kicsit rányomta a bélyegét az összhatásra.
A vége viszont …kb úgy éreztem magam, mint az Arany háború végén…úristen, azonnal akarom a folytatást!! Felpörgette és megcsavarta a történéseket.
Hiába a könyv elején lévő „ki-kicsoda” rész, sokszor nem ugrott be, hogy xy régebben ki is volt, és mit csinált?! Szóval jó tanácsként, legyetek képben előtte a szereplőgárdával.
Nagyon reménykedem benne, hogy a folytatás összeszedettebb és kevésbé hullámzó lesz, ezért is adok négy csillagot, hogy legközelebb felfelé tudjak csillagozni!

Fallen_Angel P>!
Pierce Brown: A káosz évei

A sorozat harmadik része volt az, ahol végképp rákattantam a sztorira, mert érdekes és fordulatos volt. A káosz évei pont ugyanolyan izgalmas és legalább annyira letehetetlen.
Bár az elején voltak kétségeim, hogy kell-e (lehet-e) még egy bőrt lehúzni a történetről, ez hamar, alig egy-két fejezet alatt elmúlt. Pierce Brown kitűnően játszik az olvasó idegeivel váltogatja a nézőpontokat, a régiek mellett új szereplők is megjelennek és jót tesz a sztorinak az évtizednyi ugrás is, hiszen így más helyzetben találjuk az Aratót és embereit. A felnövekvő új nemzedék is érdekesnek ígérkezik.
Nagyon várom a Dark Age-t, remélve, hogy az Agave ugyanilyen hamar kihozza, mint a negyedik részt (de lehet, hogy nem tudom kivárni és inkább elolvasom angolul, amint megjelenik. :D).

5 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Pierce Brown: A káosz évei

Úgy érzem, megosztó lesz A káosz évei. Persze a trilógia egyes részei is újítottak, de ezúttal a számomra nem annyira szimpatikus irányba ment – ami azért nem azt jelenti, hogy ne élveztem volna vérveretesen egyes részeit. Amikor az adrenalin a csúcson, és hirtelen mindenkinél valami érdekes történik, az most is olyan erős, mint korábban, csak most sokkal kevesebb összességében az ilyen időszak.
Főként mert túl soknak tűnt ez a négy nézőpont. Azon még viszonylag hamar túlléptem (vagy csak megszoktam?), hogy mindannyian úgy beszélnek, mintha éppen egy városnyi Arany előtt szónokolnának, de nem éreztem azt, hogy mindig mindenki egyformán érdekes lett volna. Ugyanakkor jó, hogy vannak: rajtuk keresztül a világ is jobban kitágul (így például nekem most tűnt fel, hogy mennyire cyberpunk-szerű ez az univerzum), ráadásul az általános reménytelen-depresszív-megtörtént hangulat is nagyon működött.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-05-12+…

2 hozzászólás
Razor P>!
Pierce Brown: A káosz évei

Hinnye, ez bizony hosszú volt. (Az idei SF megjelenések közül konkrétan a második leghosszabb könyv, ami azért beszédes.)
Míg anno az első rész beharangozásakor csak legyintettem, hogy megint valami YA, addig a harmadik részt már tűkön ülve vártam és nagy kedvencem lett a trilógia. Úgy-ahogy szépen le is volt zárva, bár azt gyanítani lehetett, hogy azért nem lesz hirtelen minden sunshine, happines. No, ez bejött, ugyanis tíz évvel a Hajnalcsillag eseményei után a Köztársaság továbbra is háborúban áll a Társadalom maradék erőivel. Természetesen a tíz év azért jelentős változásokat is hozott magával, talán ezért is érezte úgy Pierce, hogy új nézőpontkaraktereket hozzon be Darrow mellé. Arató barátunk ugyanis továbbra is azzal foglalkozik, amihez a legjobban ért: harcol, a szarveretes politikusokat pedig meghagyja az asszonykájának. Azonban eljön az idő, amikor Darrownak is meg kell tanulnia, hogy nem mehet mindig a saját feje után.
Az új nézőpontkarakterek egyike mondhatni régi ismerős, ugyanis Lysander au Lune az, az egykori uralkodó, Octavia unokája, aki Cassius-szal azóta is az űrt járja és ott próbálnak segíteni, ahol tudnak. A legújabb ilyen mentőakciójuk után azonban a Perem belharcainak kellős közepén találják magukat.
Az új hármasból Lagalosi Lyria karakterét találtam elsőre a legérdekesebbnek, ő ugyanis egy, a marsi bányákból származó vörös, ráadásul az egykor kiskedvenc, mára inkább megvetett Gammák egyike. Az ő szemén keresztül a szerzőnek jól sikerült bemutatnia, hogy mennyire nem jött össze az össznépi egyenlőség dolog. Lyria a regény elején elveszti szinte a teljes családját, majd a Telemanusok szolgálatába kerül, így aztán részben rajta keresztül láthatjuk, miként is működik a Köztársaság társadalma.
A másik karakter, akin keresztül jobban megismerhetjük az aktuális világképet, az Ephraim ti Horn. Bár ő új karakter, mégis kapcsolódik a korábbi trilógiához: a Hajnalcsillag elején a Darrow kiszabadításában résztvevő Trigg férje (jepp, nem írtam el), egyben Holiday veje. Egykor Arész Fiaként szolgált, ám a túl sok veszteség hatására kilépett, és a regény idején profi tolvajként dolgozik. A könyv elején egy ilyen akció során ismerjük meg, hogy aztán egy sokkal nagyobb haszonnal kecsegtető, egyben rizikósabb melót ajánljanak neki. Őszintén szólva, az ő karakterét eleinte nem tudtam hova tenni, egy nagy dumás, de amúgy szétesett fazonnak tűnt, de a regény végére őt is megkedveltem.
Ahogy látszik, a négy szál eléggé eltérő irányba indul el és talán ez is közrejátszott benne, hogy a könyv első fele kissé döcögősen csúszott le. Kb. a felétől – mikor két szál összeért, a másik kettőben pedig felpörögtek az események – viszont már faltam az oldalakat, hogy aztán szép nagy cliffhangerekkel találjam magam szemben.
Szóval látom a potenciált ebben az új trilógiában, értem is, hogy meg kellett alapozni az eseményeket, valahogy be kellett mutatni az eltelt tíz évet, de remélem, hogy a következő rész cselekménye már feszesebb (esetleg kissé rövidebb) lesz.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
606 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634194682 · Fordította: Török Krisztina
8 hozzászólás
Nuwiel P>!
Pierce Brown: A káosz évei

You Either Die A Hero, Or You Live Long Enough To See Yourself Become The Villain. (Batman: The Dark Knight)

A Vörös lázadás-trilógiában Pierce Brown elmesélte nekünk a Társadalmat felforgató Lázadás történetét. Darrow, a Mars bányáinak mélyéről az elnyomók közé emelkedve végül legyőzi az Uralkodót, a háborút azonban nem nyeri meg. A Hamu Lovagja még tíz év után is tartja a Merkúrt és a Vénuszt, a Perem uraival kötött, a Darrow hazugságán és Romulus bölcsességén alapuló törékeny béke repedezik. Mindeközben a Köztársaság sem szilárdult még meg eléggé, belső ellentétek feszítik, és az alvilág is egyre merészebb lépéseket tesz. Az Aranyak uralma megroppant, de megérte-e az érte fizetett ár?

So, let me ask you a question about this brave new world of yours. When you've killed all the bad guys, and it's all perfect and just and fair, when you have finally got it exactly the way you want it, what are you going to do with the people like you? The troublemakers. How are you going to protect your glorious revolution from the next one? (Doctor Who: The Zygon Inversion)

A forradalom nem győzött. Az azt életre hívó okok még mindig nem szűntek meg, és egyre kétségesebbnek tűnik, hogy nem-e bukik el végül. Saját hősei mostanra inkább terhek, mint példaképek, akik inkább ártanak neki, mint segítenek. Leginkább talán Darrow változott meg: habár nem látunk bele Sevro lelkébe, de vívódása, honvágya sokkal hihetőbb, mint Darrowé, akit elvakít a háború, a cél, hogy leszámoljon az ellenségével. Majd az őt követővel. Majd az azutánival. Tíz évnyi háború után úgy tűnik, már nem tud beilleszkedni a hétköznapi életbe. De meddig tarthat a szerencséje?

A káosz évei tökéletes folytatása a Vörös lázadás-trilógiának. Brown nem tököl azzal, hogy összefoglalja az eltelt évek történéseit, amit kell, megtudunk menet közben. A négy nézőpont karakterrel sokkal jobban kitágul a világ, ami önmagában is szuper volt már az első könyvekben is, de azért mégis csak a szereplőkért szeretjük a könyveit, nem? Brownt pedig utáljuk, mert ismét olyan cliffhangerekkel búcsúzik, hogy rögtön rohannék a boltba a következő kötetért, és imádjuk, mert spoiler ilyen jól ír, és teljesen beránt a világába.

5 hozzászólás
Ivenn P>!
Pierce Brown: A káosz évei

Először is szeretnék gratulálni Pierce Brownnak, mert ebben a kötetben sikerült megteremtenie a (számomra) legszórakoztatóbb karaktert az egész sorozatban, akit egyszerre utálok és imádok, felváltva sírok és nevetek rajta és csak azt kívánom, hogy még még MÉG. Nagyon szeretnék többet belőle! spoiler
Pierce munkásságában azt hiszem, hogy számomra mindig is a karakteralkotás volt az egyik legerősebb és legmeghatározóbb tényező: a fickónak hihetetlen érzéke van hozzá, hogy érdekes, színes és magával ragadó szereplőket vonultasson fel, akiket nem lehet szimplán jónak vagy rossznak titulálni, gyűlölni vagy szeretni. A kötetben ez a motívum csak még inkább felerősödik, hisz ezúttal már nem csak Darrow nézőpontját követhetjük nyomon, hanem három további szereplőjét is – ez a döntés pedig nem csak hogy plusz árnyalatokat és rétegeket dobott a már jól ismert szereplőkre, de lehetőséget adott Pierce-nek, hogy kibővítse a világát és bebizonyítsa nekünk, hogy bőven van még miről mesélnie.

Bevallom, hogy eléggé féltem, hogy mit lehet egy lezárt trilógia után ebből még kihozni, de a szerző szerencsére talált egy olyan ösvényt, ami adott egy új, különleges ízt a történetnek. Nem mondanám, hogy teljesen tökéletes volt ez az ösvény, de valahol a történet közepe tájékán úgy éreztem, hogy igen, én ebbe a sorozatba szerettem bele és igen, köszönöm, hogy meg lett írva a folytatás.
Számomra az új szereplők adták az igazi sava-borsát a történetnek, hihetetlenül jól ki lettek találva, de a régieket sem kell félteni: a középpontban továbbra is Darrow áll, akinek ezúttal olyan kihívásokkal is meg kell küzdenie, mint az apaság vagy a család és a háborúskodás közötti ingázás nehézsége; de természetesen kapunk egy jó nagy adagot Sevróból és kedvenc Vonító brigádunkból is. A cselekmény talán kicsit lassabban indul be ezúttal, mint a kezdeti kötetekben (ez a több nézőpontnak is köszönhető), viszont egy ponton szépen összeállnak a szálak, az események pedig pillanatok alatt eldurvulnak.

Összességében szerettem ezt a kötetet és a legutolsó pillanatig fogalmam sem volt, hogy kinek szurkoljak igazán vagy kinek van igaza. Ebben a részben minden megkérdőjeleződik, nincsenek rosszak vagy jók, csak egyéni perspektívák és sorsok. Izgatottan várom a folytatást, ezt a részt pedig bátran ajánlom a rajongóknak!

U.i.: Azért javaslom, hogy előtte olvassatok bele megint a régebbi kötetekbe, mert itt aztán olyan családfák és nevek zúdulnak az emberre, hogy nehéz elsőre kibogozni a szálakat. :'D

9 hozzászólás

Népszerű idézetek

SzRéka >!

– Aja beretváját Apollonius sisakjával szemben – hajol közelebb Sevro –, hogy az én kis szörnyecském eltángálja a fiadat.
– Nem fogadok a gyerekeinkre – súgom felháborodva.
– Megtoldom Aja intézeti gyűrűjével.
– Legyen már benned szemernyi tisztesség, Sevro. Hiszen a gyerekeink.
– Plusz felteszem Octavia köpenyét.
– A Falthe-ok Elefántcsont Fáját akarom.
– Imádom az Elefántcsont Fát – szörnyed el Sevro. – Ha az nincs, mi a francra aggassam a trófeáimat?
– Ha nincs Elefántcsont Fa, nincs fogadás – vonok vállat.
– Te szarveretes vadember – morogja, de már tolja is a kezét, hogy megrázzuk. – Áll az alku.

SzRéka >!

– Mi van már?
– Apámra emlékeztetsz.
– És ezt most bóknak vegyem?
– Tippem sincs – horkan fel. – Hadd ismételjem el még egyszer, csak a posztumusz pontosság kedvéért, hogy ez a terv úgy szar, ahogy van.

SzRéka >!

– Szevasz, kis borongósom – int oda Electrának, majd a pillantása az asztal másik végében cinkosan sutyorgó Paxra és Baldurra siklik. Azok ketten fülig pirulnak. – Melyik jóképű lovag tölt egy pohár gyümölcslevet Victra néninek? Pokoli napja volt szegénynek.
A két fiú versenyt futva iparkodik, végül a szófukar Obszidiánnak sikerül megragadnia a kancsót, és elégedett ünnepélyességgel tölti tele Victra karcsú poharát.

Kapcsolódó szócikkek: Baldur · Electra au Barca · Pax · Victra au Julii
SzRéka >!

Sevro képtelen tovább uralkodni magán, felpattan az ülőkéről, ahol meghúzódtunk. Én a nyomában.
– Én kis hárpiám! – kiáltja. – Megjött apuci!
Electra zord arcát boldog mosoly villanyozza fel, már rohan is az apjához. Sevro felkapja, és magához öleli, de mintha egy halacskát babusgatna.

Kapcsolódó szócikkek: Electra au Barca · Kobold, Sevro au Barca
SzRéka >!

– (…) A szívem veled dobog. A világokban mindenfelé élő emberek reményei és álmai kísérnek. Sok szerencsét, kívánom, hogy örömöt találj a tieiddel a csillagaink alatt.

Kapcsolódó szócikkek: Musztáng, Virginia au Augustus
SzRéka >!

– Te vagy az, akit Lyria néven emlegetnek? – a hangja dörög, akár a karomFúró a távolban.
– Igen – válaszolom, de a nyelvem a szájpadlásomra tapad. – Te ki vagy?
A szeme sötétarany, apró, közelülő. És barátságosan csillog, ahogy rám mosolyog, miközben a zsúfolt ágyak között végre megállapodik az enyém végében.
– Egy férfi, aki sokkal tartozik neked, csöppség. Úgy bizony.

Kapcsolódó szócikkek: Kavax au Telemanus · Lagalosi Lyria
SzRéka >!

– Egyszer láttam egy fazont, aki meg akart lovagolni egy cápát…
– Hol a halálban láttál te ilyet?
– Az Európén.
– Mikor?
– Most szerinted én hazudok? – támad nekem. – A lényeg, hogy nem fogjuk tudni irányítani a tagot.
– Akkor megöljük.
– Csinálhatom én? Légyszi!
– Szarveretesen megígérem – mosolygok rá. – Feltéve, hogy te szedsz le több őrt. Ha én nyerek, enyém a megtiszteltetés.
Erre kezet rázunk.

agi452 P>!

A fájdalom emlék. Élni fogsz, küzdeni, és megtalálod a boldogságot. És az utolsó lélegzetedig emlékezni fogsz a családodra, mert a szeretet soha nem halványul el. A szeretet csillag, amelynek fénye még a halál után is hosszasan ragyog.

158. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kavax au Telemanus
sentimentalfrappe>!

– Ahogy gondolod, Sevro. De beszélj vele. Mondd el neki, hogy hova tartunk, hogy eldönthesse, mit akar.
– A biztos halálba és általános káoszba. Ki tudna ennek ellenállni?

297. oldal, 30. fejezet - A Nesszoszon

agi452 P>!

Még meg sem ismertelek, már szerettelek. És szeretni is foglak, míg csak el nem pusztul a Nap. És ha az is bekövetkezik, a sötétben szeretlek tovább.

588. oldal

2 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Vörös lázadás sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Giovanna Fletcher – Tom Fletcher: Eve of Man – A jövő reménye
Suzanne Collins: Az éhezők viadala
A. M. Aranth: Oculus
Neal Shusterman: Unwind – Bontásra ítélve
Marie Lu: Champion – Bajnok
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Rick Yancey: Az ötödik hullám
Lauren Oliver: Rekviem
Patrick Ness: Soha nincs vége
Alaya Dawn Johnson: Nyárherceg