A ​káosz évei (Vörös lázadás 4.) 66 csillagozás

Pierce Brown: A káosz évei

A ​Vörös lázadás-trilógia hőseként felemelkedett Darrow-t mostanra sokféle néven ismerik bolygószerte. Van, aki apának hívja. Más felszabadítónak. Megint más hadvezérnek. S vannak, akik Aratónak. Ő azonban mindennek ellenére ismét fiatal fiúnak érzi magát, miközben nehéz szívével a sápadt kék bolygó felé zuhan vörös páncéljában, hatalmas seregével. A háború tizedik, Darrow életének harminckettedik évében járunk.

Egy évtizeddel ezelőtt Darrow volt annak a forradalomnak a hőse, amitől azt remélték, hogy majd felszabadítja a Társadalmat. Béke és szabadság helyett azonban végtelen háború dúl a világokban. Darrow-nak ezért egy újabb, elkeseredett küldetésre kell most indulnia, mellyel kockára tesz mindent, amiért eddig harcolt. Továbbra is hisz abban, hogy megmenthet mindenkit, de vajon képes lesz-e arra, hogy közben ne változzon át borzalmas szörnyeteggé?
A különböző bolygókon átívelő útját ráadásul olyan új szereplők fonják körbe, akik örökre megváltoztatják a… (tovább)

Eredeti mű: Pierce Brown: Iron Gold

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
608 oldal · ISBN: 9789634194736 · Fordította: Török Krisztina
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
606 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634194682 · Fordította: Török Krisztina

Kapcsolódó zóna

!

Vörös lázadás

42 tag · 36 karc · Utolsó karc: 2018. június 7., 19:07 · Bővebben


Kedvencelte 4

Most olvassa 13

Várólistára tette 61

Kívánságlistára tette 94


Kiemelt értékelések

>!
vIVIv
Pierce Brown: A káosz évei

Végre befejeztem! Nehéz szülés volt…pedig nem gondoltam volna, hogy ez ennyi ideig fog tartani. Amennyire vártam, hogy végre a kezemben legyen és nekiessek úgy csökkent a lelkesedésem az olvasással együtt… :( Sajnos a trilógiát jóval korábban olvastam ezért nehéz volt visszarázódni, és néha nem tudtam, hogy most akkor az adott ember ki fia borja..még ha a neve ismerős is volt. Kaptunk új szereplőket a történetbe, ami részben jó, részben megint csak kuszálta a dolgokat. Sokszor untam, viszont a végére megint elkapott a hév és csak úgy faltam a sorokat. A következő rész nagyon izgalmasnak ígérkezik, csak lehet előtte újra kell olvasni ezt a részt mert megint gondban leszek. XD
Ezek után egy kérdés motoszkál bennem….vajon melyik oldalra kéne állnom? Van olyan hogy jó és rossz oldal? Hiszen mindenkinek vannak sérelmei, Darrow is feltűnik más színben mint ahogy eddig láthattuk, közben pedig mégis ő Aratő, aki apa, férj,…a végén mégis érdekes döntés hoz, bár megértem. Sevro ebben a részben is kedvenc, viszont meglepődtem, hogy spoiler

5 hozzászólás
>!
Lisie87 P
Pierce Brown: A káosz évei

Jaj, de nagyon gondban vagyok!
Adott egy kedvenc sorozat, amit szépen lezárt az író. „Happy end” meg világbéke, stb. az ilyenkor szokásos kellékek, hogy mindenki lelke megnyugodjon, hogy igen, van a szőke herceg és megmentette a királyságot…
De nem…Mert ugye az élet nem ilyen! Jön az entrópia .. .és a káosz évei. Szóval haragudtam egy kicsit, hogy az író újra felvette a fonalat és szétrombolta az idillt. Nem, nincs boldogság, nincsen egyenlőség, csak örök harc.
Félretéve ellenérzéseimet, azért megpróbáltam befogadó lenni a könyvvel szemben, mert azért Pierce Brown levett a lábamról a Könyvfeszten, olyan cuki volt!!! *.* ^^
Ennek ellenére sem győzött meg az eleje. Több szálon futó események…Neeee, én Darrowt akartam, a többieket, főleg Lysandert annyira nem akartam!!! Összességében az ő szálát kedveltem a legkevésbé. Aztán a felétől kezdtek beindulni az események, de ez a hullámzás, hogy hol érdekesebb, hol kevésbé kicsit rányomta a bélyegét az összhatásra.
A vége viszont …kb úgy éreztem magam, mint az Arany háború végén…úristen, azonnal akarom a folytatást!! Felpörgette és megcsavarta a történéseket.
Hiába a könyv elején lévő „ki-kicsoda” rész, sokszor nem ugrott be, hogy xy régebben ki is volt, és mit csinált?! Szóval jó tanácsként, legyetek képben előtte a szereplőgárdával.
Nagyon reménykedem benne, hogy a folytatás összeszedettebb és kevésbé hullámzó lesz, ezért is adok négy csillagot, hogy legközelebb felfelé tudjak csillagozni!

>!
Fallen_Angel P
Pierce Brown: A káosz évei

A sorozat harmadik része volt az, ahol végképp rákattantam a sztorira, mert érdekes és fordulatos volt. A káosz évei pont ugyanolyan izgalmas és legalább annyira letehetetlen.
Bár az elején voltak kétségeim, hogy kell-e (lehet-e) még egy bőrt lehúzni a történetről, ez hamar, alig egy-két fejezet alatt elmúlt. Pierce Brown kitűnően játszik az olvasó idegeivel váltogatja a nézőpontokat, a régiek mellett új szereplők is megjelennek és jót tesz a sztorinak az évtizednyi ugrás is, hiszen így más helyzetben találjuk az Aratót és embereit. A felnövekvő új nemzedék is érdekesnek ígérkezik.
Nagyon várom a Dark Age-t, remélve, hogy az Agave ugyanilyen hamar kihozza, mint a negyedik részt (de lehet, hogy nem tudom kivárni és inkább elolvasom angolul, amint megjelenik. :D).

5 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir 
Pierce Brown: A káosz évei

Úgy érzem, megosztó lesz A káosz évei. Persze a trilógia egyes részei is újítottak, de ezúttal a számomra nem annyira szimpatikus irányba ment – ami azért nem azt jelenti, hogy ne élveztem volna vérveretesen egyes részeit. Amikor az adrenalin a csúcson, és hirtelen mindenkinél valami érdekes történik, az most is olyan erős, mint korábban, csak most sokkal kevesebb összességében az ilyen időszak.
Főként mert túl soknak tűnt ez a négy nézőpont. Azon még viszonylag hamar túlléptem (vagy csak megszoktam?), hogy mindannyian úgy beszélnek, mintha éppen egy városnyi Arany előtt szónokolnának, de nem éreztem azt, hogy mindig mindenki egyformán érdekes lett volna. Ugyanakkor jó, hogy vannak: rajtuk keresztül a világ is jobban kitágul (így például nekem most tűnt fel, hogy mennyire cyberpunk-szerű ez az univerzum), ráadásul az általános reménytelen-depresszív-megtörtént hangulat is nagyon működött.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-05-12+…

2 hozzászólás
>!
Ivenn P
Pierce Brown: A káosz évei

Először is szeretnék gratulálni Pierce Brownnak, mert ebben a kötetben sikerült megteremtenie a (számomra) legszórakoztatóbb karaktert az egész sorozatban, akit egyszerre utálok és imádok, felváltva sírok és nevetek rajta és csak azt kívánom, hogy még még MÉG. Nagyon szeretnék többet belőle! spoiler
Pierce munkásságában azt hiszem, hogy számomra mindig is a karakteralkotás volt az egyik legerősebb és legmeghatározóbb tényező: a fickónak hihetetlen érzéke van hozzá, hogy érdekes, színes és magával ragadó szereplőket vonultasson fel, akiket nem lehet szimplán jónak vagy rossznak titulálni, gyűlölni vagy szeretni. A kötetben ez a motívum csak még inkább felerősödik, hisz ezúttal már nem csak Darrow nézőpontját követhetjük nyomon, hanem három további szereplőjét is – ez a döntés pedig nem csak hogy plusz árnyalatokat és rétegeket dobott a már jól ismert szereplőkre, de lehetőséget adott Pierce-nek, hogy kibővítse a világát és bebizonyítsa nekünk, hogy bőven van még miről mesélnie.

Bevallom, hogy eléggé féltem, hogy mit lehet egy lezárt trilógia után ebből még kihozni, de a szerző szerencsére talált egy olyan ösvényt, ami adott egy új, különleges ízt a történetnek. Nem mondanám, hogy teljesen tökéletes volt ez az ösvény, de valahol a történet közepe tájékán úgy éreztem, hogy igen, én ebbe a sorozatba szerettem bele és igen, köszönöm, hogy meg lett írva a folytatás.
Számomra az új szereplők adták az igazi sava-borsát a történetnek, hihetetlenül jól ki lettek találva, de a régieket sem kell félteni: a középpontban továbbra is Darrow áll, akinek ezúttal olyan kihívásokkal is meg kell küzdenie, mint az apaság vagy a család és a háborúskodás közötti ingázás nehézsége; de természetesen kapunk egy jó nagy adagot Sevróból és kedvenc Vonító brigádunkból is. A cselekmény talán kicsit lassabban indul be ezúttal, mint a kezdeti kötetekben (ez a több nézőpontnak is köszönhető), viszont egy ponton szépen összeállnak a szálak, az események pedig pillanatok alatt eldurvulnak.

Összességében szerettem ezt a kötetet és a legutolsó pillanatig fogalmam sem volt, hogy kinek szurkoljak igazán vagy kinek van igaza. Ebben a részben minden megkérdőjeleződik, nincsenek rosszak vagy jók, csak egyéni perspektívák és sorsok. Izgatottan várom a folytatást, ezt a részt pedig bátran ajánlom a rajongóknak!

U.i.: Azért javaslom, hogy előtte olvassatok bele megint a régebbi kötetekbe, mert itt aztán olyan családfák és nevek zúdulnak az emberre, hogy nehéz elsőre kibogozni a szálakat. :'D

9 hozzászólás
>!
Sai_home P
Pierce Brown: A káosz évei

Mindig érdekes kérdés, hogy vajon hogyan tud folytatni egy író egy már lezárult könyvet vagy sorozatot, ebben az esetben remekül működött, a 10 éves ugrás jó ötlet, bevált.
A könyvben négy nézőpontból követhetjük az eseményeket, szerintem Darrow részei a leglényegtelenebbek, a másik háromnál meg erősen gondolkozhatunk, hogy hogyan is fognak összeérni (már ha egyáltalán…), de nincsen sok időnk, nagyon pörögnek az események. Az új főszereplők telitalálatok, saját stílusuk van, ezért könnyen élvezhető az olvasás.
Meglepetés volt látni, hogy Darrow merre változott, amonyan negatív hőssé vált, kicsit átértelmezi az eredeti trilógiában lévő szerepét is. Ebben a könyvben egyértelművé válik, hogy mindig az aranyak lesznek az igazi urak, ők ezzel a céllal születnek, erre készülnek kiskoruktól kezdve, nem játszhatja senki náluk jobban ezt a játékot.
Remek folytatás, várom a kövekezőt.

>!
agi452
Pierce Brown: A káosz évei

Ismét visszatértem Arató világába! És milyen jó volt!!! A Vörös lázadás trilógia immár saga-vá nőtte ki magát, hiszen Pierce Brown újabb könyvvel lepett meg bennünket Darrowról, társairól és ellenségeiről. A 4. rész 10 évvel a Hajnalcsillag történései után kezdődik. Itt jegyzem meg, akinek van ideje, érdemes felfrissítenie emlékeit a szereplőkről, színekről és Házakról, mert az író annyi, de annyi információval áraszt el bennünket már a kezdetektől, hogy képben kell lenni. Én csak úgy belevágtam a negyedikbe, így egy kis időbe telt, mire felvettem a fonalat.
Ez a rész merőben más, mint az eddigiek. Míg az eddigi három könyv cselekményeit Darrow szemszögéből ismerhettük meg, addig a negyedikben mindjárt négy szemszöget is kapunk! Darrow mellett három, a történet szempontjából fontos szereppel bíró karakter szemén keresztül láthatjuk a világot, ahol még mindig dúl a háború, és akik bizony mondhatni, nem szimpatizálnak Darrow-val. Pierce mesterien bánik a szavakkal, szinte éles pengék a papíron! A történet nem ül le, hajt bennünket végig a fejezeteken, és bizony van, hogy tépjük a hajunkat egy-egy fejezet végén, mert úgy, de úgy fejezi be… aztán jön a következő karakter szemszöge. Mi pedig tűkön ülve várjuk, hogy visszatérjünk az előzőhöz. De nem is! Hiszen a másik karaktert is lógva hagyjuk a fejezet végén! Mit művel velünk az író??? Áh, imádom!
A regény mit sem vesztett komorságából, sőt, inkább még sötétebb, még véresebb, még kétségbeejtőbb helyzetben kell helyt állniuk a karaktereknek. Szimpatikus húzás volt az írótól, hogy Arató árnyoldalait is megmutatja, beleláttat a lelke, belső pokla legmélyébe, szinte megkérdőjelezteti velünk, hogy vajon helyes-e minden, amit tett, tehetett. És vajon megtett-e mindent, amit lehetett és kellett? Egyszerűen brilliáns a regény! Letehetetlen, magával ragadó, és egyértelműen látszik, nem véletlenül nyerte el az író a Goodreads szavazásokon az összes első helyet a maga kategóriájában és évében mindhárom esetben! Nem kétséges, hogy bármit is ír, arannyá válik a kezei alatt. Olvassátok! Szeressétek!

>!
kvzs P
Pierce Brown: A káosz évei

Nem nagyon szeretem a hálivúdi történeteket, mert mindegyik ott ér véget, hogy „boldogan éltek, amíg meg nem haltak”. Engem meg jobban érdekel, hogy tíz év múlva ki viszi le a szemetet mi lesz az idilli kezdésből. Szerencsére Pierce Brown nem félt hozzányúlni a saját hálivúdi befejezéséhez, és megmutatta, hogy ami elméletben szép, az gyakorlatban kompromisszumokkal, megalkuvással, vérrel, verejtékkel és rengeteg fájdalommal jár. Mert az csak elméletileg létezik, hogy mindenkinek jó legyen.
Annak ellenére, hogy elismerem a bátorságát, kicsit felemásra sikerült a kötet. Tetszett ugyan, hogy több nézőpont karakter volt, ezáltal jobban megismertük a világot, és a forradalom „dicső” következményeit, azonban ez azt is eredményezte, hogy néhol kicsit leült a történet.
Furcsa volt visszatérni Darrow világába (néha nagyon vakargattam a fejem, hogy ki kicsoda, és kivel van), de örülök, hogy ezt így tehettem meg.

>!
Vác_nembéli_István_fia_istván
Pierce Brown: A káosz évei

Kicsit szorongva kezdtem neki.Féltem hogy csak egy újabb felesleges folytatás lesz, főleg 600 oldalon.
Na szerencsére nem így lett , nagyon jól elkapta a fonalat, izgalmas és kelőképen kemény folytatást sikerült összehozni, hiába nyertek elvileg a jók de a béke és nyugalom nem jött el a birodalomban.
Vannak még javában olyanok aki vissza szeretnék hozni a régi világot, vagy csak bosszúra vágynak és ezért képesek megint lángban és vérbe lobbantani az egész galaxist .
Van itt minden harc, árulás, cselszövés de legfőként kő kemény politika . Olvasás közben azon gondolkodtam hogy kinek is szurkoljak igazán mert ebben a kötetben nem volt senki igazán jó vagy rossz .

>!
Nate
Pierce Brown: A káosz évei

Amikor egy viszonylag kerek történet tovább bővül, akkor mindig egy kicsit felhúzom a szemöldökömet, mert sok esetben nem szokott jól elsülni. Pierce viszont talált egy olyan utat, amivel tágítja a felépített univerzumát, és mellette érdekes kérdéseket tesz fel. (A Könyvfesztiválon beszélt is a “vajon mi történik ezzel a karakterrel, ebben a szituációban?” megközelítésről.) Nem elég, hogy nagyobb volumenben gondolkodott, mellé több új nézőpontot is beemelt. Darrow továbbra is központi figura, az ő nézőpontja a legfontosabb, és vele párhuzamosan érkezik még 3 új nézőpont, akik ráadásul különböző társadalmi csoportból valóak. Ez adja a történet egyik legérdekesebb mélységét, mert megmutatja, hogy milyen hatással volt/van rájuk a társadalmi átrendeződés. Természetesen Pierce nem felejtett el jó akciójeleneteket megkomponálni, és fordulatokkal is bőven szolgál, de látszik az is, hogy képes úgy nyúlni az általa teremtett világhoz, ami által egy politikai szálat is érdekessé tud tenni. Ezzel a húzással, és az előző kötethez viszonyított 10 éves ugrással, maximálisan levetkőzte a YA író jelzőt, ha egyáltalán megérdemelte. Szerintem nem.


Népszerű idézetek

>!
agi452

A fájdalom emlék. Élni fogsz, küzdeni, és megtalálod a boldogságot. És az utolsó lélegzetedig emlékezni fogsz a családodra, mert a szeretet soha nem halványul el. A szeretet csillag, amelynek fénye még a halál után is hosszasan ragyog.

158. oldal

>!
agi452

A becsület nem az, amit mondunk. Hanem az, amit teszünk.

585. oldal

>!
agi452

Még meg sem ismertelek, már szerettelek. És szeretni is foglak, míg csak el nem pusztul a Nap. És ha az is bekövetkezik, a sötétben szeretlek tovább.

588. oldal

>!
Near

…a szegénység igája épp olyan nehéz és viselhetetlen, mint a zsarnokságé.

>!
agi452

Hívják őt apának, felszabadítónak, hadúrnak, Hajnalcsillagnak, Aratónak. De ahogy rettentő serege élén vörös páncélzatában és nehéz szívvel a sápadtkék bolygó felé zuhan, kisfiúnak érzi magát.

14. oldal

>!
agi452

Nagyanyám gyakran mondogatta, hogy a szájukat jártatókat leköti a nevetséges mesélőkedvük, és még azt sem veszik észre, ha szorul a nyakukon a hurok. A tanulás, a hatalom és a végső szó lehetőségének a titka, hogy az ember mindig figyeljen. Még ha dúl is a lelkedben a vihar, ne kösse le az összes energiádat a kavargás és a szél, mindig tudd, mi a célod.

364. oldal

>!
Györe_Katalin

A nagyanyám gyakran mondogatta, hogy „egy új sérülésre rámehet az ember teste, de egy régi felzabálhatja a lelkét is”.

>!
agi452

Minél jobban ismerem, minél több emléken osztozunk, annál jobban szeretem, és ezt a szerelmet a valaha volt fiú, aki voltam, soha nem ismerhette. Eo láng volt, szélben lobogó. Próbáltam elkapni őt. Megtartani. De ő nem arra született, hogy megkössék.
A feleségem azonban nem szökik, mint a láng. Ő maga az óceán. A kezdetektől fogva tudom, hogy soha nem birtokolhatom, nem szelídíthetem meg, viszont én vagyok az egyetlen vihar, amely a legmélyebb mélységeit is felkavarja, mozgatja árapályait. Nekem ez több mint elég.

39. oldal

>!
agi452

Odahajolok a nyakához, ajkam könnyedén cirógatja bőrét, érzem a parfümje alkohol- és szantálkeserűjét. Lassan, lágyan szívom magamba a szerelem mámorát, élvezem, ahogy az űrtenger, ami eddig elválasztott bennünket egymástól, semmivé mállik. Immár képtelenségnek tetszik, hogy valaha is olyan távol álltunk egymástól. Hogy volt idő, amikor ő létezett, és én nem voltam mellette. Minden porcikája, az illata, íze, bőre tapintása az én otthonomat jelenti. Hazataláltam.

39. oldal

>!
agi452

Ne hagyd, hogy a félelem megérintsen. A félelem olyan, mint az áradat. A dühöngve száguldó folyam. Hiába is igyekeznél küzdeni vele, te maradnál alul, és belefutnál. De ha meglovagolod, látod és érzed, akkor kedved szerint irányíthatod folyását.

86. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Frank Herbert: A Dűne
Dan Simmons: Hyperion
Kim Stanley Robinson: 2312
Veronica Roth: Négyes
Philip K. Dick: A végső igazság
Dave Eggers: A Kör
Elan Mastai: Felbolydult napjaink
John Scalzi: Bezárt elmék
Mur Lafferty: Hat ébredés
Orson Scott Card: Fhérgek