Utcakölykök (Pier Paolo Pasolini válogatott munkái 2.) 23 csillagozás

Pier Paolo Pasolini: Utcakölykök

Pasolini 1955. április 13-án küldte el a Garzanti kiadónak a Ragazzi di vita teljes kéziratát, regénye még abban az évben megjelent, széles irodalmi sikert könyvelhetett el, de az írásában felvetett témák miatt a cenzúra trágársággal vádolta. A kötet nyers és rendhagyó – a háború utáni Róma utcáin felcseperedő lumpenproletár kamaszok mind kegyetlenebb életéről, zülléséről, az általános szociális romlásról nyújt hiteles képet. Pasolini egy filmrendező szemével jeleneteket fotografál, a nyomor, a mocsok és az erkölcsi hanyatlás képeit, fájó epizódokat, töredékeket fűz össze a kölykök hétköznapjaiból, akik soha nem voltak gyerekek, életterük és iskolájuk az utca. A helyi argó alkalmazása, a beszélt nyelv csonkulásainak és összemosódásainak szinte fonetikus leírása nyelvi kísérlet arra, hogy hűen ábrázolja az utcakölykök egyszerre emberi és embertelen világát.

>!
Kalligram, Pozsony, 2009
240 oldal · keménytáblás · ISBN: 9788081011528 · Fordította: De Martin Eszter, Puskás István

Kedvencelte 1

Most olvassa 5

Várólistára tette 35

Kívánságlistára tette 18

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

SteelCurtain>!
Pier Paolo Pasolini: Utcakölykök

Gyanítom, hogy az eddigi értékelők valamennyien megjegyezték, hogy milyen filmszerű ez a könyv, de hát egy filmrendező regénye mégse hasonlíthat egy szoborcsoportra! Nem kellene tehát ezzel a klisével élnem, mert egy végtelen türelmű moly esetleg hozzám vág valamit. De ha már filmnél tartunk, Pasolininek ez az alkotása eddig még kimaradt az életemből. Ennek a könyv szempontjából semmi jelentősége. Bevallom, ezt most csak időhúzás céljából jegyeztem meg, mert nekem valahogy sosem akaródzik olyan könyvekről írni, ahol szerepet kap a gyermekhalál. De hát nem lehet örökké mellébeszélni…
Halál, nyomor, kilátástalanság, morális leépülés.
Nehéz téma, amit le sem lehet nyelni egyszerre. Sőt! Nem is célszerű lenyelni, mert emészthetetlen. Ezt a szegénységből fakadó kilátástalanságot nem lehet jóízű vacsoraként bekebelezni, jót aludni utána és reggelre elfeledni. Ez a testet-lelket felemésztő peremvilág nem hagyja magát elfelejteni. Ebben a világban értéktelen az élet, az ott élők lelke egy-egy oázis nélküli sivatag. Alig akad jelzés, ami érzelmekre utalna. A szerelem, a barátság megengedhetetlen luxus. Már a betyárbecsület is a múlté, mindenki gátlástalanul meglopja a társát. Alternatíva persze van; rosszul fizetett, szakértelmet nem igénylő munkák, bármiféle munkavállalói jogok nélkül. Vagy marad az ügyeskedés, lopás, ami előbb-utóbb a javítóintézetbe, majd a börtönbe vezet. És a könyv végén még csak az a jóleső érzésünk sem lehet, hogy mindez a múlt, mert saját környezetünkben is felbukkannak olykor olyan fiatalok, akik mintha ebből a kötetből léptek volna elő.
A hozzám hasonló kérges lelkűek úgy is olvashatják, hogy utána tudnak aludni. Érzékenyebbek esetén ez szinte kizárt.

Joculator>!
Pier Paolo Pasolini: Utcakölykök

Én mostanában fedezem fel magamnak Pasolinit, az írót. Lenyűgöző a brutalitása, ahogy filmszerűen egymás mellé helyezi a filmkockákat, a nyers villanásokat. Kapkodjuk a levegőt olvasás közben, érezzük, hogy valami összekötés, narráció hiányzik. De így, vagy úgy, az eredmény iszonyú erős próza.

2 hozzászólás
Maya>!
Pier Paolo Pasolini: Utcakölykök

Az volt az érzésem, hogy nem olvasom, hanem végignézem a jeleneteket. És tényleg csak jelenetek. Eleinte olyan, mintha nem is lenne összefüggés köztük. Egy kerület, egy jelenet, aztán más szereplők, más utcarészlet, másik jelenet. Később mégis összeáll az egész, de csak azért, hogy újra szétessen.
Végig azt kerestem, hogy ki a hibás az adott helyzetben. A gyerekek, mintha nem is gyerekek volnának. Keresik a megélhetést, mintha nem is lennének szüleik. Sokszor a gyereknek több pénze van, mint a szüleinek. Adják a nagyvagányt, de közben vágynak a biztonságra. Valahogy túl sok volt a szereplő, és mintha mind főszereplők lennének. Nehéz volt kiigazodni köztük.
Furcsálltam, hogy egy idézet sincs a könyv adatlapján. De én sem tudtam kiválasztani egyet sem. Pedig mindenki olyan nagyokat próbált mondani, de mintha senki sem mondott volna semmit. Csak történtek a dolgok, mint egy filmben.

Őszi_Róbert>!
Pier Paolo Pasolini: Utcakölykök

Róma, nyílt város. Mint egy nyílt, vérző seb, semmint a nyitottság nagykövete. Ez a regény fáj, ez a regény szúr, ez a történet ököllel arcba vág. Nem akar szépelegni, nem is tudna, sem írója, sem a történet szereplői. Élet van, küzdő, statikus élet, amelyben még az életben maradás, a feljebb lépés, előrelépés sem lehet cél, egyszerűen csak megtörténnek a dolgok, ahogy veled, velem, velük. Sokszor sorsszerűen könyörtelenül. Ahogy azt később Pasolini meg is rendezte filmjeiben. Nehezen olvasós, de egyben nehezen felejtős darab. Hit nélküliek hanyagolják, a hitüket gyakorlók ne illessék vádakkal. Próbáljanak meg, csak egy percre, egy pillanatra utcakölykökké átvedleni, és akkor majd rájuk ül a súly. Épp a vállukra.

NikiGT>!
Pier Paolo Pasolini: Utcakölykök

Végigolvastam becsülettel, de engem nem fogott meg. Nem mindig tudtam, kiről és melyik korszakáról van szó, illetve néha úgy változtak helyzetek, hogy nem bírtam követni és kétszer kellett egyes bekezdéseket elolvasnom.
Eleinte igyekeztem lépést tartani a minden második sorban változó utcanevekkel és római kerületekkel, aztán egy idő után rászoktam, hogy ezeket figyelmen kívül hagyjam, és akkor élvezhetőbb lett kicsit a regény, de alapvetően továbbra sem értem, miért kell minden utcát és annak minden sarkát külön megnevezni, nagyon zavaró. Mintha valami útikönyvet tartana a kezében az ember… Nem akarom senki kedvét elvenni, mert talán aki nálam jobban ismeri Rómát, annak ez meg külön öröm.
Egy korábbi értékelő írta, hogy jó a fordítás, és ez igaz. Illetve olvastam ennél sokkal rosszabb regényeket is, de nálam 2 csillagnál többet nem ér el.

Kálmánfi_László>!
Pier Paolo Pasolini: Utcakölykök

Ami érdekes ebben a regényben,hogy nem regény, hanem egy filmszerű jelenetsorozat, Pedig Pasolini a könyv megjelenése után hat évvel rendezi első filmjét. Ez a forma remekül illik a szereplőkhöz, ők sem tartanak sehová, próbálnak életben maradni: enni, aludni, biztonságban lenne, és még talán egy lányt is becserkészni.
Számomra nehéz olvasmány volt, mert rengeteg szereplő nyüzsög a könyv előterében, akik Róma rengeteg helyszínét bejárják, és ráadásul saját tolvajnyelvükön beszélnek.


Népszerű idézetek

SteelCurtain>!

Amerigo leült a töredezett szélű lépcsőre. „Lehet, hogy tíz évre a Regina Coelibe csuknak, de nekem ma éccaka jáccanom kell!” – suttogta. Fürtös remegve azt gondolta magában: „Na ezt cseszhessük!” – de csöndben maradt, hogy ne hergelje. A másik viszont, rövid szünet után, amire azért volt szüksége, hogy nyomatékot adjon szavainak, újrakezdte, még rekedtebben, de még hangosabban, hogy feledtesse előző megjegyzése hatását, és visszatérhessen a szívélyes modorhoz: „Mér? Vótam én már jópár évet a sitten!” „Hol, a Porta Portesébe, mi?” – kérdezte Gomolya. „Jaja!” – válaszolt Amerigo, közben teljesen elsötétedett az arca, kerek, ráncos ajkai remegtek. „Nemi erőszakér csuktak le” – mondta. „Asztakurva, és kit erőszakótá meg?” – kérdezte Gomolya. „Egy birkát – felelte elkeseredetten Amerigo. – A pásztor meglátott, hogy dugom a jószágot, a kurva annyát, erre fejelentett.”

SteelCurtain>!

Rafkós rendszerint a Tuscolana út, a Re di Roma és a Taranto utca környékén lődörgött, a kerületi piacok, a laktanyák, a szerzetesek menzái közelében. Amikor épp lógott otthonról, a halkereskedőknél, piacosoknál vállalt (lehető legkevesebb) munkából tengődött valahogy, meg tolvajlásból, a piacokon, a villamosokon. Ha úgy tartotta kedve, a külvárosban maradt, a Prenestina és a Quadraro közötti részen, ahol egy rossz zsákkal ócskavasat, ólmot guberált a szemétben, de ehhez csak ritkán folyamodott, mert a hajlongásban megfájdult a háta, száját meg úgy kiszárította a sok por, hogy egy üveg bor kellett hozzá, hogy leöblögesse, amire el is ment a megkeresett pénz fele. Fürtös se nagyon bírta a vasguberálást, már csak azért sem, mert az taknyosoknak való meló volt; így hát a külvárosba csak aludni jártak a jól bevált tartályokba, a napot pedig a belvárosban töltötték. Ha viszont sikerült annyi dohányt összeszedni, hogy másnapra is kitartott, tojtak a munkára, a gürizésre: buszra szálltak és kimentek az Acqua Santa parkjába. A Via Appiáról néhány csupasz bokor mögött mentek be, felkapaszkodtak a poros lejtőn, gödrök és üregek, dombgerincek, felperzselt rétek, hasadékok, földutak és tornyok romjai között jutottak egyre beljebb azon a végtelen és átokverte ígéret földjén, ami az Acqua Santa volt.

SteelCurtain>!

A Késeldében vagy más néven Zöld Szőnyeg kocsmában a Maranella pelyhedző állú csavargói biliárdozás közben, két lökés között, vagy mialatt unottan a falnak támaszkodva figyelték a játékot a szűk helyiségben – ahol alig fért el a két biliárdasztal, és ha felemelték a kezüket, beleverték a plafonba –, dumálgattak, és a sok téma között, amiről elmondhatták a véleményüket, most az is szerepelt, hogy Fürtös becsajozott.
A hangulattól függően, néha testvéri hangon beszéltek róla, jobbára csak utalásokkal, teljesen komolyan véve a dolgot, máskor meg tojtak magasról az egészre. Fürtös azt gondolta, hogy most ő a legérdekesebb arc az egész társaságban, s mint olyan, kötelességének érezte, hogy beszerezzen legalább egy új nadrágot. Csupa szívélyesség és szellemesség volt, de a magánügyeit illetően a legnagyobb titokba burkolózott, úgy járt a keskeny derekára húzott új nadrágjában, akár egy ifjú bika. Szürke, csőszárú, ferdezsebes darab volt, csoszogva mászkált benne, kicsit előregörnyedve, hüvelykujját az övébe dugva, szinte fáradtan, parasztosan. Olyan volt, mint két cső, mozogtak, ahogy lépdelt, cső ide, cső oda, cső fel, cső le, amikor pedig megállt a falnak vagy a biliárdasztalnak támaszkodva, keresztbe tett lábakkal, egyetlen nyugodt, fenyegető, egyenes oszlopot alkottak. Egyébként még mindig Rafkóssal aludt a Gordiani lakótelep mögötti réten, a tartályban; bár az új körülmények miatt ez az állapot már nem volt sokáig tartható.


A sorozat következő kötete

Pier Paolo Pasolini válogatott munkái sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm
Ferdinando Camon: Oltár anyámnak
Silvia Avallone: Acél
Licia Troisi: Idhunn fája
Mario Puzo: A család
Dino Buzzati: A Tatárpuszta
Gavino Ledda: Apámuram
Dino Buzzati: A tatárpuszta / Egy szerelem története
Donato Carrisi: A lelkek ítélőszéke
Federico Moccia: A felhők fölött 3 méterrel