A ​szofisták életrajzai 0 csillagozás

Philostratos: A szofisták életrajzai

Flavius Philostratos életművének nem kis részét, Bonfini latin fordításában, már Mátyás könyvtárának is egyik legszebb Corvinája tartalmazta, és ma is a Széchényi Könyvtár ad neki ritka szép külleméhez illő lakhelyet, az A szofisták életrajzai azonban magyarul most szólal meg először. A szerző, Flavius Philostratos, 165 és 170 között született, a Thrák-tenger egy kis görög szigetéről, az antik Lémnosról (mai újgörög kiejtéssel Limnosról) származó, bizonyára tehetős családban; ennek rajta kívül még két vagy három, az övével egyező családnevű tagját tartják számon a görög források. Mindannyian széles színskálájú, szépirodalmi és értekező, prózai és verses műveket egyaránt alkotó irodalmárok voltak. Számos művük címe fenn is maradt, több meg is őrződött közülük, bár sok esetben nem tudni biztosan, vajon a nekik tulajdonított alkotásokat csakugyan az írta-e közülük, akinek a 10. századból származó, impozáns terjedelmű Suda-lexikon szerzői tulajdonítják.

>!
198 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155371868 · Fordította: Szepessy Tibor

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Sophoklés: Sophoklés összes drámái
Dión Chrysostomos: Tróját nem vették be
Euripidész: Euripidész összes drámái
Madeline Miller: Akhilleusz dala
Stephen Fry: Trója
Claire Heywood: Spárta lányai
Sophoklés: Sophoklés drámái
Euripidész: Íphigeneia Auliszban
Kada Júlia (szerk.): Az antikvitás irodalmából
Michael Wood: A trójai háború nyomában