Életrevalók 143 csillagozás

Második nekifutás
Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók

„Soha nem ismeri be, annyira hiú, rátarti, brutális, szeszélyes, emberi. Nélküle már szétestem volna, halott volnék. Abdel szünet nélkül ápolt, mint egy csecsemőt. A legkisebb jelre is figyelt, ott termett minden ájulásomnál, védelmezett, ha gyenge voltam. Megnevettetett, ha összeomlottam. Ő lett az én ördögi őrizőm.”

Egy gazdag, de mozgássérült arisztokrata és egy fiatal, külvárosi bevándorló igaz története. A könyv, mely az itthon is elsöprő sikerű Életrevalók című filmet inspirálta.

1993-ban a Pommery Pezsgőgyár ügyvezető igazgatója, Philippe Pozzo di Borgo nyaktól lefelé megbénult egy siklóernyős balesetben. 42 éves volt. Két nagy múltú francia család örököseként szembe kell néznie a kirekesztettség és a tehetetlenség érzéseivel – mindörökre. Abdel bevándorló, Philippe ápolója és „ördögi őrizője”, immár tíz éve. Ez a könyv az ő történetük.

Eredeti cím: Le second souffle

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Central Médiacsoport, Budapest, 2017
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633410226 · Fordította: Miklós Lívia
>!
Sanoma, Budapest, 2012
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633410226 · Fordította: Miklós Lívia

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Abdel


Kedvencelte 8

Most olvassa 16

Várólistára tette 109

Kívánságlistára tette 96

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Chöpp 
Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók

Ne keresd benne a filmet! Ugyanaz, csak Más. Egy gyönyörű érmének a csodás másik oldala.

1 hozzászólás
>!
Gyöngyi69
Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók

Általában nem szívesen olvasok egy könyvet, ha előtte már láttam a filmváltozatot, de ebben az esetben egyrészt kíváncsi voltam, másrészt egy kihívás részét is képezi Pozzo di Borgo története, így nem volt kérdés az olvasás.
Furcsának találtam, hogy míg a film hatalmas sikert aratott, addig a könyv tetszési indexe a molyok értékelése alapján csak a 72%-ot éri el.
Ennek okát abba látom, hogy sokan mások is a film után olvashatták a könyvet, és valami vidám, kacagtató sikertörténetre számítottak, még ha tudták is, hogy egy tetraplég ember ember történetét veszik is a kezükbe. Igazságtalan lenne, ha azt sugallnám, hogy a film nem elgondolkodtató, nincs mondanivalója. Egyszerűen csak más elemekkel teszi fogyaszthatóvá a történetet, emellett nekem is az egyik kedvenc filmem.
Pozzo di Borgo könyve azonban sokkal életszagúbb, többet mutat a mélységekből, amit a főszereplő átél. Nem érezni benne más gondolatát, csak a férfiét, aki élvezte az életet, majd legszebb férfikorában egyik pillanatról a másikra lebénult. A férfiét, aki végigasszisztálta imádott felesége küzdelmét először a gyermekvárással, utána pedig a betegséggel. A férfiét, aki a pszichológusok rávezetésével azon is elgondolkodik, hogy talán feleségének a betegsége elől menekült a sorsát megpecsételő balesetbe. A férfiét, aki teljes teste lebénulása után is férfi akart és próbált a maga módján maradni. Ugyanakkor ez a férfi beszél arról is, hogy egy ilyen állapot kellett neki ahhoz, hogy magába szálljon, hogy másokban, akikkel korábban talán szóba sem állt volna, meglássa azt az embert, akitől minden vagyona ellenére alig különbözik. Megosztja azokat a napokat is, amik feketék, amikor csak a csend van, vagy semmi más, mint az elviselhetetlen fájdalom, hiszen ez is az életének, a mindennapjainak a része.
A könyvet minden bánat és nyomorúság ellenére is nem éreztem nyomasztónak, nagyon gyakran megjelent benne a humor – nem feltétlen a kacagtató, sokkal inkább a mosolygásra késztető fajtából. Volt egy pont, amikor kicsit cinikusan azon gondolkodtam, hogy persze, úgy könnyű, ha az ilyen állapotú ember mellett van egy – vagy több – állandó segítő, ha bármikor ki tud fizetni pár hetes, hónapos kezelést valamelyik klinikán, vagy utazgathat, mikor merre tartja a kedve. De rájöttem, hogy nem hibáztathatunk valakit azért, mert van pénze, és mindezt meg tudja tenni. Ami mindenképp Pozzo di Borgo mellett szól, hogy többször is utal rá, hogy az igazi békét önmagában találta meg, azt nem a külső körülményeinek köszönheti. Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az életre! című könyve jutott eszembe még, mert bár a körülmények teljesen mások, Pozzo di Borgo is minden nehézség ellenére igent mondott az életre, és próbálja kihozni belőle a lehető legtöbbet.

5 hozzászólás
>!
Lulu88 I
Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók

Az az igazság, hogy ha be akarnám zsúfolni a formailag vagy gondolatvezetésükben klasszikus könyvsémák közé, akkor talán tudnék miért levonni fél csillagot, de annak semmi értelme nem volna. Mert ez minden, csak nem átlagos, és ahhoz túl nagy hatást tett rám, hogy alulértékeljem.
Először el kell mondanom, hogy borzasztóan szeretem a filmet. Eddig ötször láttam és minden alkalommal átértékeltette velem az életet – sikeréhez nagyban hozzájárult a két főszereplő fantasztikus játéka és összhangja, a zeneisége és a „franciasága”. Így épp a film rám tett hatása miatt volt bennem egy apró félsz, hogy esetleg csalódok a könyvben, vagy épp ellenkezőleg, nem fogom bírni elviselni a súlyát. Végül kaptam egy olyan kíméletlenül őszinte sorstörténetet, amit össze sem tudok hasonlítani a filmmel úgy, ahogy ilyenkor akaratlanul is szokás. És ez volt az egyik meglepetés benne. A film ugyanis megadta a könyvhöz a képi segítséget – felrémlett a fantasztikus Francois Cluzet, aki nem mellesleg Dustin Hoffman hasonmása –, s nélküle nem lettem volna ilyen elfogult sem a témával kapcsolatban, viszont nem vitte el a folytonos összehasonlítgatás irányába az olvasás élményét. A könyv egy egészen más síkon mozog. Ez nem egy tipikus „forgatókönyv”, nem szabályos történet. Ezek emlékek. Vallomások. Nagyon személyesek. Pont úgy, mint amikor valaki mesélni kezd nekünk, megnyílik, cikázva, kissé rendszertelenül, de érzelmi összeköttetésekkel, és mi hallgatjuk, mind erősebben figyelünk, közben egyre közelebb kerülünk hozzá. Naplószerűen. A kezdeti furcsállás után bebizonyosodott bennem, hogy ez volt a kézzelfoghatóság leghatásosabb és legőszintébb eszköze. Nincs zsákbamacska. Az Előszóban Philippe felkészít, hogy ne várjon tőle senki összefüggő regényt, ő csak próbál emlékezni. Az pedig nem kronológikus, mert mint mondja, a szenvedés megöli az emlékeket.
Két könyvből áll: az első a Második nekifutás, ami 1998-ig felöleli Philippe életét, és amit a film előtt már kiadtak 2001-ben, de akkor még nem keltett visszhangot. Jöttek dokumentumfilmek, műsorszereplések, majd elkészült a film, s aztán egy Előszóval és egy Ördögi őrizőm című második könyvvel kiegészülve kiadták újra Philippe vallomását. A film egyébként az Ördögi őrizőm alapján készült, amiben gondozójáról, Abdelről ír. Nekem olvasva mégis érdekesebb volt az első kötet, amiben Abdel csak említés szintjén szerepel. És ez volt a második meglepetés. Rengeteg olyan dologról beszél benne, amit nem említ a film. Philippe mesél a felmenőiről, gyermekkoráról, fiatal felnőtt éveiről, szerelméről (későbbi feleségéről), hogy tudjuk, honnan jött, milyenek voltak ők Béatrice-szal. Fiatalok, sikeresek, szerelmesek. Aztán több vetélés, mint amit egy nő ép ésszel el tudna viselni, depresszió, megszámlálhatatlan tüdőembólia, majd csontvelő rák feleségénél, ami ellen együtt harcolnak. Örökbefogadás, költözés, a béke és a reményteli boldogság évei, visszatérés az életbe. És mégis menekülés, bele a messzibe, a szabadságba. Aztán a baleset. Philippe úgy beszél mindezekről, hogy nem direkt teátrális, egyszerűen van az a lelki-testi fájdalom, ami csak tőmondatokban tör elő. Közben Béatrice mindenhol ott van, ő maga az élet, még a halálon túl is. Néha meg kellett állnom és vennem kellett egy mély lélegzetet. Meg még egyet. Az jutott eszembe, mennyi apróság miatt vagyunk képesek elégedetlenkedni, pedig nem is tudjuk, mekkora áldás az életünk. Philippe küzdött, sokat, sokért, szeretett, rettegett, szabad volt, aztán a saját teste foglya lett.
Ami mindennél jobban meglepett, hogy amíg a filmben a gondozót alakító Omar Sy karaktere minden valós negatívummal együtt szimpatikus és szerethető tudott lenni, addig a könyvben leírtak olyan dolgokat fedtek fel, amitől kinyílt a bicska a zsebemben, és Abdel végtelenül unszimpatikusnak, sokszor szinte tolerálhatatlannak tetszett, hiába a becsülendő húsz év gondozás. Nyilván nem volt ez célja, de nekem az igazi hős itt Philippe lett, akiből nem hiányzik az önirónia, aki képes beismerni, hol hibázott, aki intelligens, erős, és aki mérhetetlen szomorúságában is képes az élete részeként kezelni a kiszolgáltatottságot és a tehetetlenséget – ehhez természetesen kellett sok év, Béatrice, Abdel, a magánkórházakban megismert sorstársak, később pedig az új szerelem és új gyermek érkezése, egy új élet kezdete.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden gondolatát értettem, de erre nem is volt szükség… mindent éreztem. Hiteles, mély, törékeny és megrázó, de mindezek ellenére méltóságteljes, reményteli, és nagyon emberi. Empátia tréning, belső utazás. Nehéz volt letenni!

>!
Central Médiacsoport, Budapest, 2017
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633410226 · Fordította: Miklós Lívia
>!
Jaina
Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók

Nem tudtam mit kezdeni ezzel a könyvvel…A filmet néhány éve láttam, tetszett, de olvastam itt az értékeléseket és felkészültem arra, hogy a könyv nagyon más. Tényleg nagyon nagyon más, mint amire számítottam. A filmbeli szereplőket kedveltem, de itt egyedül Béatrice-el tudtam együtt érezni és őt igazán sajnáltam. Az igazi Abdul sajnos teljesen más, mint a filmben, egy kis tenyérbemászó önhitt idióta, és Philippe sem az a szerethető személyiség. Igen, ez az életút a bizonyítéka annak, hogy a pénz nem minden. Sajnálom, mert ezek után nem tudom ugyanazzal a szemmel újra megnézni a filmet sem. :(

1 hozzászólás
>!
Ibanez MP
Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók

Láttam már a filmet, de nem vártam, hogy „ugyanaz” legyen, sőt, én jobban örültem annak, hogy a könyv mintegy felében mutat hasonlóságokat, de sok mást is tartalmaz. Sokkal összetettebb és valljuk be, szomorúbb a könyv, hiszen olyan dolgokról is ír, amelyek akár a filmben sem voltak kibontva: elszörnyedve olvastam a fájdalmairól, a húgyhólyag elzáródásának következményeiről, amelyek a filmben igazán nem lettek megmagyarázva. Aztán ott a múlt, már a bénulás előtt is bőven „kapott” az élettől, a feleségén és a rengeteg gyermek elvesztésén át.

Még azt mondhatjuk, hogy „szerencsés” volt abból a szempontból, hogy anyagi gondok nem álltak mögötte, mondhat akárki akármit, illetve ő is írhatta, hogy „nem számít a pénz”, de igenis számít, csak nem volt összehasonlítási alapja, senki se hagyta ott egy falusi tanyán egy normál ágyon, ahol mondjuk egy családtag láthatta volna el, mindenféle egészségét meghosszabbító-megkönnyítő avagy megőrző segédeszköz/segítség (pl. masszázs, jelzőműszerek stb.) nélkül.

A humor csak ritkán jelenik meg a kötetben, de nincs is igazán rá szükség. Azt én is sajnáltam, hogy az igazi Abdel nekem sem volt szimpatikus, sajnos pont olyan részleteket emelt ki róla, ami alapján egy megbízhatatlan, agresszív ember képe alakult ki bennem (én biztos, hogy nem adogattam volna oda a kocsijaimat, hogy összetörje, pláne nem melléülni úgy, hogy folyton elalszik a volánnál… kivéve, ha meg akarnék halni).

Összességében a film és a kötet szerintem jól kiegészítik egymást, sokkal mélyebben átlátjuk Philippe baleset előtti és utáni életét, érzéseit, vágyait. A fél csillag levonás a néha kissé zavaros gondolatmenet-víziók miatt volt, voltak olyanok, amelyeknek igazából se füle-se farka nem volt.

>!
Gólyanéni
Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók

Számomra ritka „esemény”, hogy egy filmadaptációval hamarabb megismerkedem, mint a mintául szolgáló kötettel. Az meg még ritkább, hogy a film jobban tetszett, mint a könyv.
Most ez így volt.
Sajnálom, de nem tudtam azonosulni a sorsát elénk táró íróval. Együtt éreztem vele, sajnáltam, érdeklődve olvastam mindennapjairól…körülbelül ennyi.
Az utólag hozzáírt második rész csak papírpusztítás.

>!
ViraMors P
Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók

Előre bocsátom: nem láttam a filmet. @Sárkábybaby mondja már jó ideje, hogy nézzük meg, én meg mindig azt mondtam, hogy nekem előbb a könyv, mert ha egy mód van rá, előbb a könyv…
Az alapsztorit ismerve erőteljesebbre számítottam. Nem volt rossz, de valahogy furcsán csapongó, megfoghatatlanul el-elkalandozó a hangvétele, és emiatt nem igazán tudtam belesimulni a történetbe. Ahogy ide-oda csapong az időben, a valóság keveredik a lázálmokkal és képzelődéssel, kicsit olyan volt, mintha vízben úsztam volna, a történet meg elsiklott volna mellőlem, amikor meg akartam ragadni.
Ettől az egész nagyon furcsa nekem, ugyanakkor voltak a könyvnek határozottan jó pillanatai. Apróságok, pár mondatos gyöngyszemek csupán, de ha az ember figyel olvasás közben sok érdekes gondolatra bukkanhat. Személyes kedvenceim a csendről, a magányról és a repülésről szóló részek voltak.

2 hozzászólás
>!
Madame_Truska
Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók

Ezt a könyvet úgy kell olvasnunk, hogy tudjuk…

… – hiszen Philippe leszögezi az elején – a belőle készült filmet sok helyütt megváltoztatták, könnyen befogadhatóvá tették, bár az alapsztori maradt ugyanaz.
… ez nem egy összevisszaság, hanem egy sérült ember delejes gondolatai.
… vannak az életben Phillippe-k, akik küzdenek, és újabb és újabb csapásokkal kell szembenézniük.
… vannak az életben Abdelek, akik rávilágítanak, hogy jobb az életet nem komolyan venni és élni a mának.
… hogy tudjuk, a vége nem lesz happy end, amit a mai regények alapján várhatunk„ mégis van egy keserédes bája, mikor becsukjuk a könyvet.
… hogy tudjuk, mindazok ellenére, amit a könyvben Phillippe leír az utolsó mondat biztat és reményt ad, hiszen mindezek ellenére, vagy pont ezért „Olyan jó élni!” :):):)

>!
andibodnár
Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók

Kicsit féltem ettől a könyvtől és sajnos beigazolódott a félelmem. Ez lehet hogy csak azért volt mert a filmet láttam először, és bevallom imádtam, minden része olyan elgondolkodtató volt. Ugyanakkor rengeteg humorral volt fűszerezve és ez nagyon tetszett. Amikor megláttam egy lány kezében azt gondoltam úristen ez megvan könyvben, muszáj elolvasnom. Arra számítottam hogy talán még jobb lesz mint a film, hiszen a legtöbb esetben ha van egy film ami egy könyv alapján készült akkor nagyon sokszor a könyv viszi a pálmát. Mint már mondtam ennél a könyvnél nem ez volt a helyzet. Amikor valaki megkérdezte hogy milyen, azt feleltem jó, és elgondolkodtató, mert meg akartam védeni hogy majd biztosan jó lesz. De nem haladtam vele és inkább csináltam mást minthogy olvasni kelljen, ebből pedig rájöttem hogy nem tetszik. Végöl befejeztem csak hogy nem hagyjam félbe, de őszintén örültem amikor vége lett. :/ Nem sokszor mondanék ilyet de szerintem a film jobban át tudja adni az egésznek a mondanivalóját mint a könyv.

>!
lettielena
Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók

A filmet még sajnos nem volt alkalmam megnézni, de ami késik… :)
Elbűvölt a nem szokványos történetvezetéssel, bár néha hirtelen nem tudtam, melyik idősíkban vagyunk, de gyorsan felvettem a fonalat. Egy nap csak pár oldalt tudtam olvasni, mert az időhiányon kívül, összefacsarta a szívem és megette. Elképesztő mekkora akaraterő van emberekben, mennyire kitartóak bírnak maradni, nem adják fel, mennek tovább, bármekkora pofonokat is oszt nekik az élet.
Abdel remélem már biztonságosabban vezet.
Kíváncsi vagyok mik történhettek azóta velük, hogyan folytatódott a történet.


Népszerű idézetek

>!
korkata

Lányom, az élet maga őrület!

Olyan jó élni!

279. oldal

>!
Chöpp 

Hiányolom az érzéseket, amelyek a határaimat jelezték. Ez a bizonytalan körvonalú test már nem tartozik hozzám.
    A kéz, amely simogat, már nem érint meg.

42. oldal

>!
thats_crazy

Egy remény nélküli világ, az maga a pokol.

227. oldal, A kis remény-lány (Sanoma, 2013)

>!
Chöpp 

Az „abdeli” filozófia szerint minden el van cseszve. A halál sorsszerű, a többi csak komédia.

236. oldal

>!
Chöpp 

    Soha nem ismeri be, annyira hiú, rátarti, brutális, szeszélyes, emberi. Nélküle már szétestem volna, halott volnék. Abdel szünet nélkül ápolt, mint egy csecsemőt. A legkisebb jelre is figyelt, ott termett minden ájulásomnál, védelmezett, ha gyenge voltam. Megnevettetett, ha összeomlottam. Ő lett az ördögi őrízőm.

Abdel csatlakozik, 131.o.

>!
Dorci19

Amíg van energiánk, az életünk önmagában maga a szépség, és sajnálatos volna nem kihasználni ezt.

142. oldal

>!
Chöpp 

Egész éjjel mélyeket lélegeztem, hogy megszabaduljak a fájdalmaktól, melyek önmagamba zárnak. Egyszerű, ám annál szebb képek jutottak eszembe. A szenvedés maradt.

25. oldal

>!
janeeyre

Nem akarom sem túlbecsülni a múltat, sem csak a jövőbe belevetni magam. Minden a pillanaté.

17. oldal

>!
Ibanez MP

A kerpape-i rehabilitációs központban a tetraplégiások az arisztokraták; nekünk van a legnagyobb tekintélyünk, annyira közel vagyunk Istenhez. Lesajnáljuk a többieket. Mi vagyunk a tetrások. De magunk között csak „ebihalak”, mert se kezünk, se lábunk, csak a farkunk fickándozik.

>!
Ibanez MP

– Majd meglátod néhány év múlva, ki leszel akadva a csávókra, ha a csajodat bámulják.
– Fogadunk? Itt a kezem!
– Nagyon vicces, Abdel!


Hasonló könyvek címkék alapján

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek
Szalóczi Dániel: Mosakodj, Petike, addig nem nézlek indiánnak
Halasi Mária: Egyszer csak csöngetnek
Hozleiter Fanny Mosolyka: Te döntesz
Joni Eareckson – Joe Musser: Joni
Zemlényi Zoltán: Hoppárézimi!
John Williams: Stoner
Joni Eareckson: Joni – Egy lépéssel tovább
Katrien Kúti: Talita kum!
Juhász Ágnes: A szeretet ereje