Három ​nővér, három királyné (A Tudorok 2.) (Plantagenet és Tudor regények 8.) 81% 58 csillagozás

Ez sajna, annyira nem nyerte el a tetszésemet, mint mondjuk A másik Boleyn lány vagy akár A vörös királyné című kötetek.
Margit karaktere annyira unszimpatikus nekem, hogy azt el sem tudom mondani. Annyira nagyra vágyó, annyira önző és akaratos, hogy néha belenyúltam volna a lapok közé, hogy megrángassam. Néhol kiborított a jelleme, még akkor is, ha a korral fejlődött, megtanult dolgokat, akaratossága miatt sok mindent véghez vitt, mivel ő egy Tudor hercegnőnek született, mint megtudtuk annyiszor a lapokon. Csakhogy ezt annyira megnyomja, annyira gőgösen viselkedik ezzel a címmel, hogy egy idő után már nem igazán lehet érezni, hogy most akkor tisztelnem kellene, vagy röhögnöm, hogy már megint. Viszont azt elismerem neki, hogy nagyon felvilágosult sok téren.
Ugyanakkor jó volt olvasni olyan karakterekről is, akik más könyvekben jelen voltak. Lady Beauford, a király anyja szerintem egymaga megteremtette az anyakirálynét tisztelni kell fogalmát. Az alatt a rövid szereplése alatt is annyira megmutatta, hogy mennyire uralkodik inkább ő, mint mondjuk a fia, akit trónra juttatott. Nagyjából mondhatjuk, hogy Margit Beauford volt az első „királynő” Angliában.
Maga a történelmi kor viszont izgalmas, fordulatos, Skócia pedig elvarázsol a maga zord természetével.

Nekem nagyon tetszett, hogy VIII. Henrik korát egy kevéssé ismert Tudor hercegnőn keresztül ismerhetjük meg, és végre a skót történelemről is szó esik. A címadás félrevezető, mert kizárólag Margit az elbeszélő, Máriát és Katalint főként leveleiken keresztül ismerjük meg, amelyből egyértelmű, hogy ők Margitot „kivetették” maguk közül. Margit nem túl szimpatikus szereplő, egy magáról sokat gondoló hercegnő, minden körülmények között felsőbbrendűnek hiszi magát, de idővel fejlődik a jelleme. A másik két királyné is inkább ellenszenves, de szimpátia hiányában is jó volt a „nővérek” életéről olvasni. Kicsit az szomorít el, hogy Margit életét nem követhettük a legvégéig nyomon.

Senkit ne ijesszen meg a terjedelem, nagyon olvasmányos könyv, könnyen lehet vele haladni. A könyv nagyon tetszett, függetlenül attól, hogy egyik szereplőt se sikerült túlságosan megkedvelnem, de ez leginkább abból fakad, hogy 500 év távlatából néztem a történetet, és ami akkor fontos volt egy hercegnőnek/királynőnek, azt ma már nehezen lehet elképzelni, hogy tényleg ennyire fontos volt, hogy ki hol áll a rangsorban az előkelőségek között ill. mennyi ruhát és ékszert kap valaki.
Ajánlom mindenkinek a könyvet, aki szereti a történelmi témájú regényeket és/vagy érdekli a Tudor kor.

Örültem, hogy végre ebben a könyvben Tudor Margitról is megtudhatok az eddigieknél egy kicsit többet. Valahogy eddig mindenhol csak éppen szóba került, vagy esetleg a gyerekkorában játszódó történetekben szerepelt kicsit többet.

Azt hittem, hogy ez a könyv a három királyné felváltva meséli majd a történetet – a címből és a fülszövegből is ezt szűrtem le. Persze így sem bántam, de néha színesebbé tette volna egy-egy, a másik két nővér szemszögéből megírt rész. Sok olyan döntés és esemény volt, ahol illett volna a történetbe. Azt a köteléket és kapcsolatot, versengést és összetartást, amit a fülszöveg ír és a cím sugall szerintem így nagyon jól be lehetett volna vonni, vagy akár a történet egy tényleg fontos szálává tenni. Talán akkor ahelyett, hogy csak egy visszatérő, sokszor önismétlő elem legyen ez a motívum, lehetett volna egy olyan elem, ami végigkíséri a könyvet, és sokszor más megvilágításba helyezi a dolgokat.

A történet érdekesen indult, és nagyon sokáig jól is haladtam vele. Úgy éreztem, hogy végre visszatért Philippa Gregory régebbi stílusa, és végre egy igazán jó könyv született ismét. Azt gondolom, hogy ez így is lehetett volna, ha egy 300-400 oldalba lett volna mindez elmesélve. A közepe felé sokszor igazából nem történik semmi, vagy ugyan az történik újra és újra és újra, csak egy picit más körítéssel. Ha ezek a részek csak rövidebben, inkább összefoglaló, vagy sokszor csak említés jelleggel szerepeltek volna, akkor nagyon tetszett volna a könyv. Így viszont eltűnt a kezdeti lelkesedésem, és nagyon sokszor tettem félre a könyvet pár oldal után. Bár a vége megint érdekesebb, és egy kicsit eseménydósabb lett, ezt már nem tudtam annyira élvezni, mint az elejét.

Szeretem Philippe Gregory könyveit. Sajnos az eddigiek közül ez tetszett a legkevésbé. A könyveiben sokszor az előző kötet mellékszereplőjéből lesz főszereplő, így egy új nézőpontot ismerünk meg. Eddig a legunalmasabb mellékszereplő is kedvelhetőbbé vált a saját szemszögéből elmesélt történetben. Margitot valahogy nem sikerült megkedvelnem.

Margit nagyjából a könyv 2/3-ig nem volt szimpatikus. Nagyon nem. Egy borzasztóan elkényeztetett nyafka volt, akit semmi más nem érdekel, csak az, hogy ha esetleg véletlenül visszamenne Londonba, ki után vagy előtt vonulna be a vacsorához és kinek kéne fejet hajtania előtte. Közben a húgát, Máriát szidta, hogy mennyire felszínes, miközben ő sem viselkedett másként (ráadásul Máriáról mindig hangsúlyozta, hogy egy tudatlan kislány, de saját magát komoly királynéként jellemezte…). Aztán az utolsó 200 oldalban már felnőtt a feladataihoz és a saját magáról alkotott képhez és valamivel szimpatikusabb lett a karaktere, de csak egy icipicit. Sajnos a többi szereplőt sem éreztem túlságosan élettelinek, viszont a skót táj és városok, várak leírás nagyon meghozta a kedvem egy skóciai körutazáshoz!
Mindezek mellett le a kalappal Philippa Gregory előtt, hogy ilyen részletesen utána nézett a történelmi háttérnek és még a helyszíneket is felkereste!!!

Visszaidézett valamit abból, amit Philippa Gregory első könyveiben megszerettem, ugyanakkor nem tudok elvonatkoztatni a későbbi futószalagon készült, klisés könyveitől sem, azok is eszembe jutottak.
Tényleg úgy vettem kézbe, hogy már megint nem bírom kihagyni P.G. egy új könyvét és már megint bosszankodni fogok, és megbánom a gyengeségem, de legnagyobb (és kellemes meglepetésemre) nem gy történt. Az elején.
Mert hogy aztán csak előjön -ugyan jóval kisebb mértékben- a későbbi, már a profi és profit orientált P.G.: onnan, hogy meghal Jakab, már nem jegy ó tempójú, izgalmas történetet kapunk, hanem ugyanannak a gondolatnak a sokszoros és a kelleténél bővebben kifejetett feldolgozását.
Amiért ütni tudtam volna, a helyenként előbukkanó modorosság (aminek szvsz nem tett jót talán a magyar fordítás, ami így még nyögve nyelősebben hangzott): különösen a könyv elején a „főúri” jelző használata, direkt párbeszédekben, megszólításban is. (nyilván van egy etikett, ami szerint a gyereknek a felmenőit szólítania kellett, még akkor is, ha a gyerek királyi hercegnő volt, mert a szülei meg a király és a királynő voltak, de ez a főúri akkor is elég bizarrul hangzott nekem, különösen ebben a mennyiségben. (fenséges, méltságos és egyéb ötleteim vannak rá, de nem tudom, melyik a helyes az etikett szerint…. illetve persze az eredetin is sok múlhat, hiszen, lehet, hogy már az angolban sem a megszokott jelzőket használta Gregory, így a fordító ekkor csak őt követte?)
Tudom, hogy galád vagyok, de még az is eszembe jutott, hogy nem véletlen, hogy P. G. mostanság egyre gyakrabban nyúl olyan főhősök életének a feldolgozásához, melyek nem túl jól dokumentáltak, egy-egy jelentősebb fordulatát ismerjük csak, és így szabadjára engedheti a fantáziáját…. de ez nem igaz, már mint annyiban nem, hogy legalább szabadjára engedné akkor, de igazából csak a kevés tényanyagot boncolgatja jobbról balra, balról jobbra, fentről le, lentről felfelé. (jelen esetben, hogy Margit kissé butuska, elkényeztetett asszony volt-e vagy nem. Ami érdekes, hogy az utószóban le is írja, hogy szerinte nem, pontosabban, több van benne, mint ami a kortársak véleménye volt a skót királynéról, de nekem igazából a könyv pontosan azt mutatta be, mennyire nem lát át a szitán, mennyire nem ismeri ki magát a politikában, azaz, királynénak jó csak, királyNŐnek nem….)
Összességében és a 3,5 csillag ellenére az utolsó P-G. könyvekből talán még ez az egyik legjobb (bár nagyon hiányzott, hogy Margit alakján kívül tényleg senkiről és semmiről nem derül ki semmi, Margitról se sok, csak egy pár dolog, ai azért furcsa, mert pont az E/1 nézőpontja rengeteg lehetőságet adna arra, hogy megtudjuk, mi jár IGAZÁN a fejében. De ott tényleg csak ruhák, ékszerek meg a születési előjogok vannak. ÉS persze sajnos a többiekről még ennyi sem. Pedig a lehetőség megvan, de sose tudjuk meg, vajon pénzelték-e az angolok Margit második férjét vagy azokat, akik ebben az időben mellette álltak, de nem tudjuk meg azt sem, hogy a regényben nagyon szimpatikusnak beállított Jakab mennyire kavarta a kártyát: tényleg vétlen fél volt-e az angolokkal vagy sem?)
Ezek ellenére csak azt tudom írni, hogy Tudor mániásoknak kötelező, pláne úgy, ha kicsit utána járnak a történelmi háttérnek, ha mást is olvasnak, és ha az olvasottak alapján SAJÁT véleményt alakítanak ki maguknak arról, hogy akkor milyen is volt Tudor Margit és a XVI. század eleji Skócia… (már csak azért is, mert érdekes egyezéseket lehet felfedezni Tudor Margit és Stuart Mária életének eseményei közt, aminek két oka is lehet: egyrészt, hogy a kor ennyire keskeny cselekvési teret adott a nőknek*, másrészt, hogy nem csak a Bourbonok nem tanulnak semmit, de a Tudorok/Stuartok sem :-D *ezért is érdekes I. Erzsébet, mert ő egészen mást tett, aminek megint csak két oka lehet: ő tényleg egy különleges személyiség volt, aki pontosan átlátta, mivel járna, ha helyi főurat venne férjül, ezért kibírta, hogy az ő vállát nyomja egyedül a korona súlya, vagy Anglia ennyivel volt civilizáltabb, hogy ő uralkodhatott egyedül is, és jobban elnézték neki az esetleges szeretőit… amivel azonban érdekes módon hosszú távon nem ő, hanem Margit és Stuart Mária leszármazottja nyert, hiszen Erzsébet utód nélkül halt meg )

Összeségében nem tetszett. Egyszerüen nem tudtam megszeretni Margitot. Sőt, kifejezettem idegesített. Egy éretlen, bugyuta karaktert álmodott meg neki az írónő. Az elsö 200 oldal érdekes volt még, a többi annyira unalmas volt. Végig sápítozta az egészet, értelmetlen és gyerekes döntéseket hozott. Szóval egy igazi antikarakter.
Szeretem P.G. könyveit, de ez nem sikerült valami jól.

Rendkívül fordulatos, izgalmakban bővelkedő királyi regény ismét Philippa Gregorytól.
Három királyné nővéri kötelékéről, olykor rivalizálásáról számol be, miközben elénk tárja a Skócia zord vidékein zajló konfliktusokat.
Margit eleinte szüntelen nővéreit akarja felülmúlni, az idő múlásával azonban rájön, hogy saját sorsának kovácsává kell válnia, ha boldog akar lenni a nehézségek közepette is.
Néhány esetben már elképesztően kusza szálak lettek a skót cselszövések eredményei, amelyeket alig vártam, hogy megoldódjanak és ezzel könyebbséget hozzanak ennek a már oly sokat gyötört özvegy skót királynénak.

Ahhoz képest, hogy már két éve fogadkozom, hogy a következő Philippa Gregory olvasmányom A folyók asszonya lesz, sikerült újfent „célt tévesztenem” és ezúttal ennek a könyvnek nekiveselkednem.

A cím egy kissé megtévesztő lehet (legalább is engem sikerült megtévesztenie), mert arra számítottam, hogy úgy, mint A Boleyn örökségben, több személy szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket, ellenben itt egyértelműen Margaret hercegnő életútja került reflektorfénybe. Viszont ha azt vesszük alapul, hogy a könyvben Margarettel milyen kiválóan be lehetne mutatni Festinger társas összehasonlítás elméletét, vagyis azt, hogy mennyire a húga, Mary hercegnőhöz, illetve a sógornőjéhez Aragóniai Katalinhoz viszonyítva határozta meg önmagát, tulajdonképpen nem is akkora ferdítés ez a cím.

A karaktereket illetően hasonló helyzet áll fent, mint A Vörös királynő kapcsán, nevezetesen az, hogy a főszereplő (a regény nagy részében) egy meglehetősen ellenszenves karakter. Összehasonlítva a kedves nagymama Margaret Beaufort, Philippa Gregory által lefestett alakjával, adódnak hasonlóságok, például a hatalom szeretete, ugyanakkor még M. B. egy rendkívül hidegvérű, tudatos karakterként volt ábrázolva, addig a Tudor hercegnő kapcsán sokszor az volt a benyomásom, hogy inkább csak sodródik az árral és kétségbeesetten próbál kikecmeregni az önmaga által okozott káoszból (pl.: spoiler ). Viszont miután az említett probléma megoldódik, már felfedezni véltem némi karakterfejlődést, kár, hogy ez csak az utolsó nagyjából 100 oldalra korlátozódott. Ezen gondolat meneten továbbhaladva, akár még Stuart Mária életútjával is érdemes lehet összevetni az olvasottakat…,de ez már igen csak messzire vezetne a könyv értékelésétől. :D
Aragóniai Katalint továbbra sem kedvelem, sőt az ellenszenvem csak fokozódott ezért van egy olyan gyanúm Az állhatatos hercegnő, bár már évek óta a könyvespolcomon lakozik, mégsem fog egy hamar lekerülni onnan. Ellenben merem remélni, hogy Philippa Gregory önálló könyvet fog majd szentelni Mary hercegnőnek, mert az ő életútja sem kevésbé szövevényes, mint Margareté. A kedvenc karakterem egyértelműen Jakab király volt, aki üde színfoltja volt a vad skót vidéknek. Éreztem némi hasonlóságot az ő karaktere és A vörös királynő Henry Staffordja között, mindkettejükre az idősebb, realista, a feleségeiket kordában tartani igyekvő férfi szerepét osztotta Philippa.

A cselekmény elég fordulatos volt, köszönhetően a sok intrikának, sebtében kötött, majd felbontott szövetségeknek, nem feltétlenül érződött az, hogy azért mégis csak egy több, mint hatszáz oldalas könyvről beszélünk. Bár az tagadhatatlan, hogy időről-időre akadtak olyan epizódok, amelyek egy kissé repetitívnek érezhetőek, illetve a lezárást egy kicsit elkapkodottnak gondolom.

Összességében azt kell, hogy mondjam, hogy egy kellemes olvasási élményben volt részem, Philippa hozta a szokott színvonalat és bár nálam még mindig A fehér királyné az etalon, ugyanakkor a korszak kedvelőinek jó szívvel ajánlom ezt a könyvet is.