Összeesküvés ​Amerika ellen 56 csillagozás

Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen

Antiszemitizmus, ​a megfélemlítés légköre, zsidóüldözés, kitelepítések, fasizálódás az 1940-es évek Amerikájában? Igen – legalábbis Philip Roth új regényében, amely a „mi lett volna, ha” jegyében vizsgálja az adott korszakot. Mi lett volna, ha 1940-ben F. D. Roosevelttel szemben Charles Augustus Lindbergh, a repüléstörténet egyik legismertebb alakja, amerikai nemzeti hős nyerte volna a választásokat? Az a Lindbergh, akinek náciszimpátiája és antiszemitizmusa nem fikció, hanem dokumentált történelmi tény? Nos, akkor ebben a képzeletbeli Amerikában felülkerekedtek volna az izolacionisták, az „európai” háborúba való beavatkozást ellenzők, a Lindbergh-adminisztráció lepaktált volna Hitlerrel, és az amerikai zsidóság, ha nem is európai sorstársaiéhoz fogható, de lelkileg és egzisztenciálisan is megnyomorító üldöztetéseket szenvedett volna el. Roth ezt a nyomasztó légkört egy érezhetően önéletrajzi elemekkel átszőtt családregényben ábrázolja A kortárs amerikai próza nagymesterének… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2004

>!
Helikon, Budapest, 2020
536 oldal · ISBN: 9789634795032 · Fordította: Sóvágó Katalin
>!
Helikon, Budapest, 2020
536 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634790952 · Fordította: Sóvágó Katalin
>!
Európa, Budapest, 2006
494 oldal · ISBN: 9630781670 · Fordította: Sóvágó Katalin

Kedvencelte 7

Most olvassa 4

Várólistára tette 88

Kívánságlistára tette 78


Kiemelt értékelések

giggs85>!
Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen

Az utóbbi években – hála elsősorban a Helikon Kiadónál megjelenő életműsorozatnak – elég sok Philip Roth kötetet olvastam, és bár eddig egyben sem kellett csalatkoznom, mégis úgy éreztem, hogy pár hetet még pihentetnem kell a tavalyi év második felében megjelent (és egyébként a nemrég elhunyt alkotó összes művét tekintve kritikailag az egyik legpozitívabban fogadott) regényét, az Összeesküvés Amerika ellent, nehogy besokalljak az író stílusától, hangvételétől és karaktereitől.

Az eddig olvasottak alapján az Összeesküvés… lóg ki leginkább Philip Roth kötetei közül. A stílusa nem olyan harsány, mint a többinek, alig akad benne polgárpukkasztás vagy nyíltan ábrázolt szexualitás, viszont olyan mélységig kidolgozott, mint a szerző legjobbjai.

Elmondható, hogy ez a regény kimondottan sokrétű. Egyfelől egy egyértelműen önéletrajzi elemeket is felhasználó memoár, amely a szerző gyermekkorának, a ’30-as, ’40-es évek Amerikájának (azon belül is a keleti parti Newarknak) állít emléket. Nemhiába az elbeszélőnk egy bizonyos Philip Roth, aki pont ott és akkor született, mint az egykori örök Nobel-esélyes alkotó.

Ha másként nézem, és kijjebb tekintünk, akkor meg ez a bő ötszáz oldalnyi szöveg tökéletesen alkalmas arra, hogy bemutassa nekünk az ekkoriban itt élő több százezer főnyi zsidó közösség mindennapjait. Ám elég, hogy néhány apróbb részlet megváltozzon a valóságunkhoz képest, és Franklin Delano Roosevelt helyett az ünnepelt pilóta (és közismert antiszemita) Charles Lindbergh kerüljön az elnöki székbe, hogy az USA előbb a Hitlerrel ápolt jó viszony folyományaként kimaradjon a világháborúból, majd meginduljon az egyre sötétebbé váló zsidóellenes politika is. Erről is szól ez a regény; Roth műve ebből a szempontból az egyik legjobban sikerült alternatív történelmi alkotás, amihez eddig szerencsém volt. A szerzőnek elég mindössze pár apróbb momentum, hogy kifordítsa a sarkaiból a világot, és megmutassa, mi lehetett volna…

Az Összeesküvés… pont azért kegyetlen és riasztó kötet, mert tökéletesen hihető és elképzelhető múltat mutat be. Ebben az Amerikában ugyan nincs teljes jogfosztás, és nincsenek koncentrációs táborok, mint a náci Németországban, viszont ugyanúgy ott él az emberekben a gyűlölet, az irigység és a harag, amelyet populista szólamokkal igen könnyű felszínre csalogatni. Ha meg ezt a szempontot nézem, akkor ez a mű az antiszemitizmus működésének jól sikerült tanulmánya.

Mint ahogy legalább ilyen sikeres karaktertanulmány is. Roth nagyregényhez képest kimondottan kevés alakkal dolgozik, ám ezek a lehető legmélyebben kidolgozott és hihetően felépített figurák, akik természetesen minden létező végletet és világlátást képviselnek a már-már esztelenségig vitt elvhűségtől az opportunista behódolásig, a teljes izolációtól a teljes be- és felolvadásig. Maga a központi cselekmény (a nagy Amerika- és világtörténelmi események árnyékában) is lassú, életszerűen realista, és lehet, hogy főleg csak pár fontosabb jelenetre fókuszál, de így azok annál erősebbek és annál nagyobbat ütnek.

Szóval nem is lehet kérdés, hogy ajánlom-e az Összeesküvés Amerika ellent, mert mind alternatív történelmi regényként, mind memoárként, mind karaktertanulmányként kimagasló mű, igazi élvonalbeli Philip Roth-alkotás.

cortinadampezzo P>!
Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen

Az alternatív történelem kedvelt irodalmi toposz, számos nagyszerű író játszott már el a „mi lett volna, ha” gondolattal. Nagy részük a skála kevésbé hihető végpontja közelében helyezkedik el, nem egyszer fantasy-elemekkel átszőve, legalábbis az olvasónak gyakorta félre kell tennie a józan eszét, hogy a történetet igazán át tudja élni. Philip Roth témaválasztása azonban igazán rémisztő, mert akár úgy is alakulhatott volna a történelem, hogy az 1940-es amerikai elnökválasztást a náci szimpatizáns Charles Lindbergh nyeri.

A nemzeti hős Lindbergh ugyanis a valóságban is rendkívül népszerű volt közismerten antiszemita eszméi ellenére, és ha ambiciózusabb, valószínűleg könnyedén elnök lehetett volna. Roth ezen az egyetlen x változón, Lindbergh becsvágyán módosított, hogy aztán egy tökéletesen hihető eseménysorozat végén kiszámolhassa az egyenlet végeredményét.

Az Összeesküvés Amerika ellen egyszerre a leginkább és a legkevésbé rothi regény. Az ellentmondás oka, hogy bár Roth saját maga narrál, így a legszemélyesebb gondolatait is megosztja az olvasóval, hangvétele ezúttal közel sem olyan harsány, illetve jó néhány rá jellemző stíluselem módosulva, kissé eltorzítva van jelen.

A mű valódi főszereplője, Herman Roth például a jól megszokott, saját vesztébe rohanó rothi hős, aki tudja jól, hogy a sötét alagút végén lévő fény valójában a szembejövő gyorsvonat, de ez a legkevésbé sem ingatja meg abban, hogy töretlenül haladjon felé. Büszke, erkölcsös és megingathatatlan ember, egy normális világban bizonyára nagyon sokra lenne hivatott, vészterhes időkben azonban pont ezek a tulajdonságok a legkevésbé kívánatosak. Mégsem lesz belőle oly módon tragikus hős, mint a szerző legtöbb főhőséből, és ez leginkább annak köszönhető, hogy a rothi életműből általában hiányzó erős nők ezúttal hangsúlyosan alakítják a történetet.

Bess Roth és Anne Lindbergh eleinte pontosan ugyanazt a sémát követik, mint Roth női karakterei általában: passzív sodródók, akik ugyan a józan észt képviselik egy egyre őrültebb világban, mégis jócskán elhalványultak férjeik fényétől. Amikor azonban minden veszni látszik, képesek kemény döntéseket hozni, erőt és határozottságot mutatni.

Roth másik remek húzása a gyermek nézőpontja, pláne hogy ez a gyermek saját maga. Bár egyébként is szereti a saját életéből vett dolgokat beleszőni a regényeibe, érezni, hogy ez ezúttal ennél is többről szól: a regénybeli Philip gondolatai arról, ahogyan nem érti a körülötte lévő ijesztő világot, valószínűleg az író legszemélyesebb élményei lehettek (természetesen Amerikának nem volt félnáci elnöke, de azért a háború meglehetősen paranoid élmény, Pearl Harbor után pedig nemzeti sokk lehetett, pláne egy gyereknek).

Az Összeesküvés Amerika ellen rutinból írt mű, nem különösebben virtuóz és helyenként olyan száraz, hogy kifejezetten nehéz olvasni. A néhol közelebb engedő, néhol elidegenítő stílus is szokatlan, azonban amikor Roth igazán belelendül a történetmesélésbe, no meg amikor csak felhelyezi a karaktereket a színpadra, hogy aztán elkezdjenek maguktól mozogni, szinte önálló életre kelve, azok a részek igazán erősek, és csak egy nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy egy remekművet alkosson.

>!
Helikon, Budapest, 2020
536 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634790952 · Fordította: Sóvágó Katalin
Qedrák P>!
Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen

Nekem az egyik kedvenc témám az alternatív történelem, úgyhogy amikor tudomást szereztem erről a műről, szorgalmasan kerestem a könyvtári katalógusokban. (Hamarosan tévésorozat is készül belőle). A nagy várakozás és a négy csillag ellenére vegyesek a benyomásaim.

Tálcán kínálja magát az összehasonlítás Philipp K. Dick: Az ember a Fellegvárban című művével. Aki azonban hasonló élményre vár, gyorsan felejtse el, mert bár a téma kétségtelenül hasonló, az azonosságok itt körülbelül véget is érnek. PKD művében többféle nézőpontból látunk egy már kialakult helyzetet, mintha csak az elmosódó pillanatot akarná megragadni. Philipp Roth ellenben egy fiktív visszaemlékezést alkotott, amelynek saját maga a főszereplője, és egy zsidó család életén keresztül mutatja be, hogy miként válik az amerikai álom rémálommá.

Nem az olvashatóság a könyv legfőbb erénye, szóval aki egy laza délutáni kikapcsolódásra vágyik, az keressen mást. A száraz tudósítások mellett, amelyek arról szólnak, hogy miként hódítja el az elnöki széket Charles Lindbergh, és hogy telnek az évei, számos hétköznapi helyzetet kapunk. A gyermek főhős szemszöge azonban ezeket olykor ködösíti, ami kissé fárasztó és megterhelő élménnyé változtatja az olvasást. A Roth család tagjai eltérően reagálnak a változásokra, a politikai feszültségekre adott eltérő reakciók pedig mély árkokat vájnak az életükbe.

Talán az a könyv legnagyobb ereje, hogy megmutatja, mennyire nem értjük és nem ismerjük az Egyesült Államokat. A harmincas-negyvenes évek amerikai társadalma Roth könyvének lapjain szinte gond nélkül csúszik bele a németbarát és zsidóellenes politikába. Mi ebből elsősorban a kisebbségi nézőpontot ismerjük meg, és talán valamelyest ismerősen hangzik, de bizony akadnak olyanok a zsidó közösségben is, akik asszisztálnak az egyre erőteljesebb fordulathoz. Míg hazánkban egy szerepjátékos ingatlanvállalkozó tölti be ezt a pozíciót, addig az Egyesült Államokban egy társadalmi híresség viszi a prímet ezen a téren, aki a legbűzlőbb ötletekre is rányomja a kóser pecsétet.

A könyv legnagyobb erénye ennek a folyamatnak a bemutatása, (az olvashatósága ellenére) a legnagyobb hátránya viszont a lezáratlansága. Az Összeesküvés Amerika ellen a történelem infarktusát mutatja be, ami valahogy mégis egy angina pectorisszá szelídül. Mert Roth Amerikájában akadt olyan szereplő, aki a maga botrányos stílusában fellépett a kormányzat bornírtsága ellenében, és elindítja azt a láncreakciót, amely elvezet a történet kissé függőben maradt végéhez.

VeronikaNy>!
Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen

Roth most játszik, méghozzá a történelemmel. Aki olvasott tőle, annak ismert, hogy Roth műveit átjárja a zsidó identitása, tőle igazán izgalmas a következő gondolatkísérlet: mi lett volna, ha 1940-ben Lindbergh nyeri a választást? Hitler-szimpatizáns, antiszemita. A történetet egyes szám első személyben írta meg, mintha Philiph Roth a tízéves kora körül Lindbergh Amerikájában nevelkedett volna. Ha valaki a most divatos holokausztos nyomorpornót szeretné, ez nem az. Mert hát mit lát egy tíz év körüli gyerek? A családját, a környezetét, hogy a mindennapokra hogyan hat az egyre erősödő antiszemitizmus. A gyerekekhez is leszűrődő propaganda, a manipulációs technikák, a háborúból hazatért unokatestvér, és története, a stresszelő apa, a könnyedén legyintő nagynéni, a nyári tábor, ami átnevelőtábor. Nem nagy dolgok ezek, inkább csak rezdülések, amikor rájön, hogy fontos, hogy zsidó, hogy ez látszik rajta, hogy vigyázni kell, kinek, és mit mondhat, és szépen megjelenik az erőszak is. Csak családon belül merül fel, de mi a helyes út ilyenkor, az opportunizmus, menekülés, vagy ellenállás akár a család boldogságát feláldozva? Utána jönnek a kitelepítések, a sajtó egyre nyilvánvalóbb megdolgozása… Pár politikai folyamat ( pl Lindbergh győzelme) eléggé ki van dolgozva tudósításokkal és részletes magyarázatokkal, ami egyrészt hitelessé és félelmetessé teszi, másrészt kicsit kevésbé gördülékeny, mint a többi Roth.
Más ez a regény ma, amikor Trump van az USA élén, mint 2004-ben, amikor Roth megírta, most már kicsit kevésbé fikció, kicsit szorongatóbb, és biztosan szorongatóbb ma, itt olvasni, mint 2004 Amerikájában.

moni79>!
Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen

Érdekes volt az Ember a Fellegvárban után nem sokkal olvasni. A kiindulópont nagyon hasonló, a megvalósítás viszont teljesen más. Tetszik Roth stílusa, csak néha ellaposodott egy kicsit a könyv.

Több dolog is felmerül bennem. Először is: lehet, hogy nem is olyan elképzelhetetlen vagy furcsa az USA-t így látni. Egyrészt nem sok kellett volna ahhoz, hogy tényleg antiszemita Hitler-szimpatizánsok kerüljenek ott is hatalomra, másrészt ilyen összefüggésben az amerikai zsidók valódi helyzete az európaiakéhoz képest kivételezettnek tűnik. Másodszor: érdekes volt a kisfiú, Philip nézőpontja. Egyszerre volt „valódi” gyerekszemszög, ahogy a saját életének eseményeit a nagypolitika elé helyezte; és egy felnőtt, írói nézőpont, ahogy a történésekről, a politikai szereplőkről és összefüggésekről számot adott. Ez utóbbiak tették igazán érdekessé a regényt.

4 hozzászólás
Jacket P>!
Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen

Az ötlet nagyon tetszett, a függelék nemkülönben. Ügyesen rávilágított arra, hogy mennyire kevésen múlik az, amit utólag visszatekintve hajlamosak vagyunk egyértelműnek és szükségszerűnek látni. A megvalósítás viszont szerintem nem sikerült. A gyerek elbeszélő hétköznapjai mögül folyamatosan kilátszik a felnőtt, aki visszatekintve magyarázza a történteket. Az alternatív történelmet is a felnőtt Philip meséli hozzá a gyermekkorhoz, amitől a szöveg még dagályosabb lesz és mivel folyamatosan próbál ismereteket átadni az ország a második világháborút megelőző történetéről, hogy legyen mivel ellentétbe állítani a jelent/jövőt, egy idő után egyszerűen unalmas. A lezárást elhamarkodottnak és nem eléggé előkészítettnek érzem. Mintha csak elfogytak volna az ötletek és hirtelen abba kellett volna hagyni. Egyébként az utólagos – hivatalosan még nem erősített – verzió értelmében kényszer hatására cselekvő Lindbergh szerintem sokat ront a mondanivalón. Felmenti az vezetőt a felelősség alól, az átlagembert megkíméli a gondolkodástól és démonizálja az ellenséget.

anesz P>!
Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen

Alapvetően nagy csalódás volt számomra ez a könyv, mert a fülszöveg alapján többet vártam, sokkal többet. Rengeteg mindent ki lehetett volna hozni belőle, de csak az antiszemitizmus dominált. Persze felismertem benne a párhuzamokat (pogromok, Kristályéjszaka stb.), de ez így kevés. Ráadásul a stílusával, az írásmóddal sem voltam kibékülve: ugyanis előre elmond egy meglepő tényt (pl. X.Y. meghal), utána írja le a hozzá vezető utat. Ezzel minden meglepő fordulatnak és éles szituációnak elveszi az élét. Az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz c. könyv szerint ez a történet humorosan van megírva. Lehet, hogy bennem van a hiba, de hol volt itt a humor???

szakriszt P>!
Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen

Szeretem a „mi lett volna ha” típusú történeteket, az eredi ötlet miszerint egy náci szimpatizáns nyeri meg az amerikai választásokat a 40-es években, nagyon tetszett. Ráadásul Lindbergh érvei abszolút helytállóak voltak abban, hogy nem akarta, hogy hazája egy újabb európai háborúba keveredjen, ami óhatatlanul veszteségekkel jár. Ki akarná? A második világháborúban a zsidók ellen elkövetett bűnöket ismerjük, de ennek a lépésenkénti újrakreálását egy zsidó család szemszögéből érdekes lehetett volna… de nem volt az. Unalmas volt. Egy hosszabb időre abba is hagytam. Voltak jó ötletek, mint spoiler de nekem túl száraz volt. A vége is lezáratlan. Egyik legjobb dolog benne a végén a könyvben megemlített valódi emberek rövid életrajza volt.

ityamom>!
Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen

Nagyon szeretem Roth-t. Jót ír, jól ír. És nagyon személyesen ír, rengeteg az önéletrajzi elem ebben a könyvben is, és persze az elmaradhatatlan zsidó identitás tudat… az sem hiányozhat.
A könyv, keletkezése idején érdekes gondolatkísérletnek indult. Viszont az azóta eltelt idők történései igen érdekes/vicces/ijesztő párhuzamos töltetet adnak neki, sok helyen hátborzongatóan pontosan húzható rá az aktuálpolitikai történésekre.

olvasoterem>!
Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen

Philip Roth regényében összemosódik a fikció és a valóság. A regénybeli szereplők mind valós történelmi személyiségek, ahogyan a helyszínek is valósak. Philip Roth tényleg Newarkban született és nőtt fel, ugyanabba a Weequahic Középiskolában tanult, mint a regényben is, és a testvérét is ugyanúgy hívták. Bár az nyilvánvaló, hogy Lindbergh nem lett az Egyesült Államok elnöke, Henry Ford nem lett belügyminiszter, 1941 decemberében Amerika belépett a háborúba, a zsidókat pedig nem fenyegette valós veszély Roosevelt Amerikájában, a határ a két világ (a valós és az elképzelt) között annyira vékony, hogy az olvasó nem tudja eldönteni, hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik.

A teljes ajánló: https://olvasoterem.com/blog/2020/11/08/philip-roth-oss…


Népszerű idézetek

giggs85>!

A gyermekkor mérföldköve, amikor a másik ember sírása elviselhetetlenebb, mint a magunké.

158. oldal

csillagka P>!

Hát ez lett a kalandunk koronája – Jézus Krisztus, az ő okoskodásuk szerint a minden, az én okoskodásom szerint az, aki mindent elbaltázott: mert ha nem lett volna Krisztus, nem lennének keresztények, és ha nem lennének keresztények, nem lenne antiszemitizmus, és ha nem lenne antiszemitizmus, nem lenne Hitler, és ha nem lenne Hitler, Lindbergh sose lett volna elnök, és ha Lindbergh nem lenne elnök…

153

18 hozzászólás
ppeva P>!

– Már láttam dühöseket – mondta –, láttam, hogy haragszanak azok, akiknek egy végtagja se maradt, de így haragudni még egyet se láttam.
– Mire haragszik? – kérdezte Sandy.
A nővér szigorú szürke szemű, markos asszony volt, aki katonásan rövidre nyíratta szürke vöröskeresztes sapkával fedett haját, de most a leggyengédebb anyáskodó hangon magyarázta, olyan szelíden, mintha Sandy is az ő gyámoltja lenne: – Arra, amire haragudni szoktak az emberek – hogy így alakultak a dolgok.

179. oldal

ppeva P>!

Külsejéből vagy beszédéből ugyan senki se mondta volna, hogy abban a newarki bérkaszárnyában nőtt fel, amiben az apám. Az apám határozottan visszafogottabb, csiszoltabb és önérzetesebb változata volt a kevés iskolát járt, nincstelen gyereknek, aki úgyszólván kizárólag éber, programszerű iparkodásának köszönhetően emelkedett ki bevándorló szüleinek nyomorúságából. Ezeknek a férfiaknak nem volt másuk, ami hajtsa őket, egyedül a buzgalom. Az, amit tolakodásnak neveztek a jobb helyzetben levő pogányok, általában nem volt több ennél: a buzgalomnál.

272. oldal

lunanyuszi>!

Ezek olyan zsidók voltak, akiknek nem kellett kiadós hivatkozási alap, krédó vagy tantétel a zsidósághoz, és bizonyosan nem kellett hozzá másik nyelv-volt már nekik egy, az ország nyelve, amelynek kifejezően hajlékony köznapi változatát minden erőlködés nélkül, a bennszülöttek hanyag fölényével használták, úgy a kártyaasztalnál, mint egy jó üzlet közben. De nem is volt zsidóságuk tévedés, vagy balszerencse, vagy büszkeségre okot adó „teljeseítmény”. Azért voltak azok, akik, mert nem szabadulhattak tőle- még csak meg sem fordult a fejükben, hogy szabadulni kellene. Zsidóságuk önmagukból és amerikaiságukból fakadt. Ez így volt elrendezve, olyan természetesen, mint ahogy az embernek van artériája és van vénája, és ők sose mutatták a legcsekélyebb hajlandóságot sem arra, hogy változtassanak rajta, vagy letagadják, bármi legyen is a következménye.

lunanyuszi>!

Félelem ül ezeken az emlékeken, folyamatos félelem.

(első mondat)

lunanyuszi>!

Még mindig elég fiatal voltam, hogy távolból csodáljak meg egy melltartót.

lunanyuszi>!

Az egész fiú egy csonk volt, és amíg az anyja férjezett húga el nem vitte magához Brooklynba, én voltam tíz hónapig a protézis.

Lillás>!

Hogy ne lennénk zavarban, ha dicsőségünk és gyalázatunk egy és ugyanaz?

150. oldal

lalazs>!

– Most szépen mosakodj meg, és indulás ágyba!
Ágyba. Mintha még mindig létezne egy ágy, mely a melegség és a kényelem helye, nem pedig a rettegés inkubátora.

432. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Végítélet
Murakami Haruki: 1Q84
Blake Crouch: Sötét anyag
Blake Crouch: Hamis emlékek
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
John Shirley: BioShock: Rapture – A víz alatti város
Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…
William Gibson: Neurománc
Dave Eggers: A Kör
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság