Amerikai ​pasztorál (Amerikai trilógia 1.) 54 csillagozás

Philip Roth: Amerikai pasztorál Philip Roth: Amerikai pasztorál Philip Roth: Amerikai pasztorál

Hogyan ​válhatott az amerikai álom egy csapásra rémálommá? Ezzel a kérdéssel kényszerül szembenézni az Amerikai pasztorál főszereplője, a gimnáziumi sztársportolóból sikeres üzletemberré lett Seymour Levov, a Svéd, aki egykori szépségkirálynő felesége oldalán éli mintaszerű, gondtalan életét, mígnem 1968-ban rebellis kamasz gyermekük, Merry felrobbantja a helyi vegyesboltot. A gyilkos merénylet összezúzza a Lvov család idilli látszatvilágát, és a lányát elkeseredetten kereső Svédnek már nincs hová menekülnie a valóság tébolya elől.

Philip Roth nagyszabású Amerikai trilógiájának 1997-ben megjelent nyitánya különleges helyet foglal el ebben az egyedülálló írói életműben. A szerző ezen regényében rajzolódik ki talán legélesebben az Egyesült Államok (generációs, kulturális, etnikai és számos más ellentétekkel terhelt) politikai-társadalmi horizontja; a vietnámi háború elleni mozgalmak és a hozzájuk kapcsolódó belföldi terrorcselekmények ugyanúgy felbukkannak benne, mint a véres… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1997

>!
Helikon, Budapest, 2021
560 oldal · ISBN: 9789634794363 · Fordította: Sóvágó Katalin
>!
Helikon, Budapest, 2021
560 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634790969 · Fordította: Sóvágó Katalin
>!
Európa, Budapest, 2016
466 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634055426 · Fordította: Sóvágó Katalin

1 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 13

Most olvassa 8

Várólistára tette 149

Kívánságlistára tette 107


Kiemelt értékelések

Csabi P>!
Philip Roth: Amerikai pasztorál

Az ötödik Zuckerman könyv, a legkevésbé zukcermanos az eddigiek közül. Tulajdonképpen nem is Zuckerman könyv, hisz az író alteregója itt a háttérbe vonul, nem ő a főszereplő, csupán a mesélő.
Amolyan fikció a fikcióban regény ez. Zuckermant megkeresi egy ifjúkori ismerőse, a Svéd, hogy segítene neki írás ügyben. Nem jön létre az üzlet, de Z érzi, hogy valamit elhallgattak előle. Meg is tudja mi az, amit a Svéd nem mondott el neki, de mivel az közben meghal, ezért maga alkotja meg a Svéd történetét gyerekkori emlékeiből és a fantáziájából.
Hogy mit hallgatott el a Svéd? Hogy egyetlen lánya ’68-ban felrobbantotta a helyi postát, és akaratlanul megölte a falu orvosát. Gyakorlatilag ezen kívül sok egyéb nem is történik a regényben, egy szellemi kaland az egész az okok feltárására.

A regény három nagy fejezetből áll. Az elsőben (A felidézett paradicsom) Z felidézi gyerekkori emlékeit, elmeséli a Svéddel való találkozását.
A másodikban (A bűnbeesés) már abban a fikcióban vagyunk, amit Z felépített arról, mi is történhetett, felépíti az egész család viszonyait. Megismerjük a Svédet, aki egy tipikus amerikai sikerember, az iskolában kiváló sportoló, fényes sportkarrier várna rá, de az apja úgy dönt, hogy inkább vegye át a családi üzletet, és ő megteszi, azt is sikerre viszi. Felesége, Dawn, az egykori New Jersey Szépe, akinek egész élete abban telik, hogy bebizonyítsa, nem egy üresfejű szépség. Lou Levov, az apa, az öreg zsidó, a hagyományok, a régi értékek rabja. És persze Merry, a lázadó kamasz, aki a jó kislányból lesz terrorista. A regény csúcspontjai a Svéd beszélgetései a lányával, majd az öccsével Jerryvel. Roth nem ítélkezik, mindenkinek megadja az esélyt, hogy bebizonyítsa az igazát. Nehéz is eldönteni, hogy kinek van igaza. A Svédnek, aki még a hagyományos értékeket képviseli, az amerikai nagyság álmát hordozza, vagy Merrynek, akinek elege lesz a képmutatásból, és ezt a lehető legradikálisabban fejezi ki.
A harmadik fejezet (Az elveszett paradicsom) az események utóélete. Mindenkiről szép lassan lehámlik a máz, az álcák mögött új emberek tűnnek fel. Itt már egyértelművé válik, hogy Roth milyen szánalmasnak látja ezt a hagyományos amerikai életformát, amit Merry bombája rombolt szét. És nem csak a Levov családét, de nagyjából az egész országét, a ’70-es évekre Amerika egy más ország lett.

Ez a regény méltán sorolódik be a Nagy Amerikai Regény mitológiába, teljes képet ad egy generációváltásról a vietnámi háború és a ’68-as lázadások korából.

n P>!
Philip Roth: Amerikai pasztorál

Semmi sem az aminek látszik. Még Amerikában sem. Vagy főleg ott nem? A Svéd története ezt sugallja és meg is erősít ebben. Kiváló regény arról, hogyan élünk – élhetünk egy látszólag idilli világban (pasztoral) és hogyan eshetünk pofára , szebben mondva, hogyan világosodhatunk meg . Már ha ez megtörténik. A Svéd felfelé ívelő és sokaknak irigylésre méltó élete is nagy kört tesz meg. Vele együtt örülsz és fulladsz ki a végére. A szabadság – vagy szabadosság országában ( kinek hogy tetszik) sem könnyű az ember identitását megtalálni. Főleg, ha az ember zsidó származású (P.R.) és ugyanazok az előnyös tulajdonságok – amik építenék a személyiségét – máskor, másnál – és mások, negatívumként ítélik meg. Hát, hogy legyen az ember így jó? Van -e elég ideje rá? Megint a 60-as években jártam és néha – néha meg kellett néznem, hogy Philip Roth írta vagy Paul Auster a könyvet. Olyan volt mintha P.A. Máról holnapra könyvének (amit ez előtt olvastam) folytatását vagy inkább kiegészítését olvasnám. De lehet, hogy közöttük csak én vonok ilyen párhuzamot. A 60-as éveket a tömegérzés az együtt – egymásért is jellemezte, talán ezért éreztem ezt. Ez a könyv is visszaemlékezés a Vietnami háborús időkből és még tovább. Úgy mint a másik, ez is egy önvizsgálat és szintén egy amerikai álom részben beteljesületlen vágyát néztem végig. Megálmodott, de révbe nem ért álmok sora. Hol volt, hová tartott akkoriban Amerika? Az az állam amiben a Svéd és P.R. is abban bízott, hogy az élet szép és érdemes élni.
Ez a könyv méltán lett Pulitzer – díjas.
Nem könnyű olvasmány, de nagyon megéri elolvasni.

1 hozzászólás
szökött_csincsilla>!
Philip Roth: Amerikai pasztorál

Memetológiai nagyértekezés. :) Ez a véleményem az Amerikai pasztorálról.

Egy poszter Newarkról, amely sorsok, apró képmozaikjainak pixeles elrendeződéséből áll össze. Aztán poszter Amerikáról, amely Newark, a megannyi Newark és egyéb amerikai hely pixeljeinek összességeként nyer újabb értelmet. Valamint egy hasonló, nem kevésbé részletgazdag kép a világról, a modern és a posztmodern közti átmenetről, amikor senki és semmi sem az, aminek látszik, amikor minden hagyományos fogalom kiüresedik, vagy szabadon értelmezhetővé válik.
És ez az egyre inkább zavaró folyamat már ott van a harmincas-negyvenes évek középiskoláiban, az elvárásokban, az atombombában, a kultúreseményként kezelt szépségversenyekben, a kapitalizmusban, a vietnami háborúban, Kennedyben, Johnsonban és Nixonban, 68-ban, a radikális, háború ellenes, a civil Amerika ellen háborút viselő kamaszok meddő lázadásában.
Ott munkálnak a mémek, a kollektív tudat és tudattalan gépházában, különböző félelmeket, és ösztönöket fel-le kapcsolgatva, a régi zsinormértékeket felemésztve, önégő thai szerzetesek lángok marta arcán keresztül munkálva a lelkeket.
A zajtalan XIX. század után jött a fordulópont, a filmre vett világháborúk egymásutánja, ahol minden ránk szakad, ahol a kamaszok a világ fájdalmát magukra véve merőben új, erőszakos válaszokat adva söprik el szüleik tétova tehetetlenségét.
Újabb és újabb lépcsőfokok követik egymást, a Watergate-től a Deep Throat viccesen megidézett mozisikeréig, újabb vélt, vagy valós civilizációs hídfőállások vesznek el, miközben a szüleinktől megörökölt tisztességünk hazugságokká devalválódik.
És mindez mögött ott vannak azok a tűéles képek, amelyek előtt tátott szájjal áll meg az ember; egy-egy érvekké formált, leőlt, vietkong falu, nyolcgombos kesztyű Jackie Kennedy kezén ( ki ne asszociálna egyből Dallasra)vagy Dawn tonna körüli bikája a helyi tenyészszemlén.
A tisztesség dacára történik minden. Azt pedig minden szégyenérzet nélkül le merem írni, hogy nincs kulcsom ahhoz, hogy megállapítsam: az utolsó oldalak a széthullást, vagy a fájdalom koncentrációját dokumentálják Levov életében.

A kor nélkül, amely kikezdte az álmok és a remény Amerikáját, a kor nélkül, amely képekkel, üzenetekkel, tévéhiradókkal, morzsolta szét a magunk elgondolásai szerint leélni kívánt élet illúzióját, alighanem olyan pazar regények sem születhettek volna, mint az Amerikai pasztorál.

3 hozzászólás
Beatrix_Farkas>!
Philip Roth: Amerikai pasztorál

Ezt a könyvet nem volt könnyű olvasni. Már az is, mire a tárgyra tér, hosszú hosszú oldalak munkája, és utána is folyton elkalandozik. Persze ezt nem céltalanul teszi, de néha nehézkesen megy tőle az olvasás.
Viszont amikor a témáról beszél, az fantasztikus.
Nem értettem Merry-t. A könyv elején olyan volt a felütés, mintha Merry azért tette volna, amit tett, mert az anyja és az apja megnyomorította. Aztán, amennyire a történet kibontotta és ennyiből meg tudtam ítélni, a Svéd és felesége, Dawn nem csináltak semmit a lányukkal, csak szerették, törődtek vele. De Merry megvadul, és elképzelhetetlen dolgokat tesz, úgy beszél az anyjáról, mintha egy szörny lenne.
S ha ez igaz, akkor voltaképp nem tudhatjuk, hogy mi lesz a gyerekünkből, a gondos, odafigyelő nevelés ellenére sem? Hiszen a Svéd legjobb tudása szerint nevelte, sohasem bántotta, nem erőszakolta rá a véleményét, nézeteit, hagyta, hogy a lánya gondolkodjon, még akkor is, ha olyanokat gondolt, ami neki nem tetszik. Akkor mégis mi volt a Svéd bűne, hogy lánya előbb terrorista, majd önpusztító dzsaina legyen?
Az zavart, hogy bár Roth szinte tényleg mindenre aprólékosan kitért a regényben (totál profi lettem kesztyűkészítésből, s rengeteget olvashatunk a 60-as évek Amerikájáról), a Rita Cohen szál számomra elvarratlan maradt.

3 hozzászólás
zsoltika>!
Philip Roth: Amerikai pasztorál

Mennyire meglepett – mivel nem olvastam utána előtte, s így nem tudtam előre –, hogy előkerül újra a jó, és már megöregedett Nathan Zuckerman. Először nem is értettem, hogy kerül ide, hiszen azért határoztam el, hogy elolvasom, mert láttam, hogy lesz moziban, és bár az előzetes tetszett (kár hogy „lelőtt” "poénok" nélkül már nincs manapság trailer), valószínűleg jól tettem, hogy inkább elolvastam mielőtt megnéztem volna (és ebben megerősít persze a https://www.rottentomatoes.com/m/american_pastoral/ és http://www.rogerebert.com/reviews/american-pastoral-2016 is). De azért, most hogy már elolvastam, meg is fogom nézni (s majd csalódom, jó nagyot Ewan McGregorban…).

Megnézem, mert bízom benne, hogy hátha, hátha azért nem tetszik a kritikusoknak – és a kritikus tömegnek –, mert nem voltak felkészülve rá, hogy ez a történet nem egy amerikai shinny, happy people sztori, és bár van benne spoiler, de az itt nem egy látványelem (nyilván már az előzetesben is az volt), hanem csak részlet, ami roppant fontos, de itt a többi részlet mellett sokkal lényegtelenebb. Azt hiszem, ebből a könyvből nem lehetett semmiképp sem jó filmet forgatni, mert olyan színészek csak kevesen vannak (vagy már túl öregek hozzá?), akik el tudták volna játszani amit kellett volna. S persze egy két órás filmben mit kezdhetnének a főhős gyerekkorával? A helyenként bekezdésen belüli évtizedes ugrásokkal? A hol feneketlen mélységgel, vagy a mellékszereplők már-már tökéletes(en érthető, és felismerhető) ábrázolásával?

Bízni fogok, és valószínűleg csalódni fogok, de a lényeg az, hogy ezt a könyvélményt már akkor sem veheti el semmi.

kv_konyv>!
Philip Roth: Amerikai pasztorál

Nehezen szántam rá magam és akkora meglepetés ért olvasás közben, amire még magam sem számítottam. Miközben egy nagyon nehezen olvasható és emészthető könyv, annyira komplex élmény, ami kevés alkalommal adatik meg az olvasó számára.

Egy elképesztő utazás az egész könyv, nem csupán térben és időben utazunk, hanem a főhős lelkében és annak hullámzó világában. Sűrű szövetű történet, ami egy nagyon sűrűn írt szöveggel párosul. Azt hiszem utoljára Franzen esetében találkoztam ennyire sűrűn szőtt szöveggel. Egész egyszerűen minden mondatnak helye, szerepe és jelentősége van. Ezt a könyvet nem lehet nagyvonalúan csak úgy olvasgatni. Ez program és nem rossz vagy megterhelő értelemben.

Az amerikai álom persze csak álom, mert Roth esetében is a valóság nyomorúságos, és mindezekre a rádöbbenés elképesztően tragikus. Svéd maga és az élete az amerikai álom, amit egy bomba dönt romba. Legalábbis látszólag egy bomba, de valójában az egész katasztrófa vélhetőleg enélkül is bekövetkezett volna.

Általában úgy vagyok a díjazott könyvekkel, hogy nekem szinte sose azt tetszik egy írótól, amit mindenféle díjakkal elismertek, de ebben az esetben minden mondatban éreztem a Pulitzer-díjat. Ez egy nagyon fontos regény Amerikáról és arról, hogy mi van valójában a felszínen olyan jól hangzó, szépnek tűnő és eszményi kép mögött. Mint a legtöbb régen falra felakasztott festmény mögött, itt is repedezik, omladozik a fal és a festék is már kicsit megfakult, mint az amerikai álom maga.

sünkap>!
Philip Roth: Amerikai pasztorál

Az első 100 oldal emberfeletti türelmet követel, de éppen a 100. oldalon – vajon ez tudatosan ki lett számolva? – beindul, és jó. Nagyon.

szp79>!
Philip Roth: Amerikai pasztorál

A film nagyon tetszett, és a könyv sem okozott csalódást. Érdekes volt megfigyelni, ahogy a szerző sokszor az időben visszafelé nézve mesél el részletesen dolgokat, amelyek a cselekményt a környezetében elhelyezik. Egyik mellékszál sem felesleges, a végére minden a helyére kerül – vagy inkább szétzilálódik.

Horváth_Evelyn>!
Philip Roth: Amerikai pasztorál

Ez most döcögött. Nem éreztem magaménak. Az az érzésem, hogy túlírt.

LeDi P>!
Philip Roth: Amerikai pasztorál

Hosszan, nehézkésen, de annál jobban élveztem ezt a könyvet. Szeretem, hogy Roth nem kertel, mindent kimond, fenntartás nélkül, feltárva az emberi sorsot jó adag gúnnyal, iróniával.
Meg ahogy Amerika történelme betör a főszereplő és a családja nyugodt életébe, és felzavarja az amerikai pasztorált.


Népszerű idézetek

Csabi P>!

Egy napon az élet elkezdett nevetni rajta, és nem is hagyta abba többé.

83. oldal

Futtetenne I>!

Küzdünk a felületességünk, a sekélyességünk ellen, hogy irreális elvárások nélkül, túlzott előítéletek vagy remények, pökhendiség nélkül közeledhessünk az emberekhez, oly kevéssé tankra emlékeztető módon, amennyire tőlünk telik, ágyú, gépfegyver, másfél araszos acéllemez nélkül; békésen jövünk hozzájuk, a tulajdon talpunkon, ahelyett, hogy hernyótalpainkkal tépnénk fel a pázsitot, nyílt lélekkel állunk ki, egyenlők módjára, mint férfi a férfival, ahogy mondani szokás, mégis okvetlenül félreértjük őket. Ennyi erővel akkora agyunk is lehetne, mint egy tanknak. Félreértjük őket, még mielőtt találkoznánk, mikor még csak várjuk a találkozást; félreértjük őket, mikor velük vagyunk; aztán hazamegyünk, hogy elmeséljük valakinek a találkozást, és megint félreértjük őket. Mivel pedig velük is általában ugyanez történik, az egészből szemvakító érzékcsalódás lesz, a félrelátás falrengető bohózata. De mégis, mitévők legyünk, a másik ember borzasztóan jelentőségteljes kérdésében, ha ebből a másikból kiürült a jelentőség, amelyet mi képzeltünk belé, és ehelyett valami nevetséges jelentéssel telítődött, amikor annyira nincs lelki szemünk egymás belső folyamataira és láthatatlan céljaira? Mindenki menjen haza, csukódjék be, üljön ott elzártan, mint a magányos írük, hangszigetelt cellában, szavakból teremtsen embert, majd mondja azt, hogy ezek a szó-emberek közelebb állnak az igazsághoz, mint a valódiak, akiket naponta megmarunk a tudatlanságunkkal? Az élet ettől még nem fog abból állni, hogy helyesen értelmezzük az embereket. Az élet abból áll, hogy félreértjük őket, félre és félre és félre, majd alapos átgondolás után megint csak félre. Ebből tudjuk, hogy élünk: nincs igazunk. Talán az lenne a legjobb, nem törődni vele, hogy igazak vagy igaztalanok vagyunk-e az emberekhez, csak élni bele a világba. De aki ezt meg tudja tenni – hát, jó neki.

45-46. oldal

4 hozzászólás
Futtetenne I>!

Senkit sem hagy bélyegzetlenül a bánat, a gyász, a zűrzavar és a veszteség.

28. oldal

petibácsi>!

Olyan magányos vagyok, mondogatta pici lány korában az apjának, akinek fogalma sem volt róla, honnan szedhette ezt a szót. Magányos. A legszomorúbb szó egy kétéves gyerek szájából.

268. oldal

Kapcsolódó szócikkek: magány
3 hozzászólás
petibácsi>!

És a hétköznapi életben nincs más teendő, mint játszani tovább tiszteletre méltóan változatlan önmagunkat, az eszményi ember maskarájának szégyenében.

206. oldal

petibácsi>!

Az döbbentette meg, ahogy az emberek kifogyni látszanak önnön lényükből, elhasználják azt az akármilyen anyagot, amelyből készültek, mikor még önmaguk voltak, és önmaguktól lecsapoltan átváltoznak olyanokká, akiket valaha sajnáltak. Mintha titokban csömörük lenne maguktól, míg dús, teljes az élet, és alig várnák, hogy túladva ép elméjükön, egészségükön és mindennemű arányérzékükön, lejuthassanak ahhoz a másik énhez, az igazi énhez, aki egy öncsaló totális csődtömeg.

388. oldal

petibácsi>!

Az írás olyasvalakivé változtat, akinek soha nincs igaza. Az illúzió, hogy egy napon sikerül eltalálnod az igazságot, nem más, mint a közeledő hazugság. Mi más lehetne?

77. oldal

zsoltika>!

Ekkor a Svédnek eszébe jutott amit Merry hatodikban vagy hetedikben mielőtt átkerült volna a morristowni gimnáziumba. Osztálytársainak a Montessori iskolában tíz kérdést kellett megválaszolniuk a “filozófiájukról”, minden héten egyet. Az első héten a tanítónő azt kérdezte: – Miért vagyunk itt? – Ahelyett, hogy azt válaszolta volna, mint a többi gyerek – hogy jót cselekedjünk, hogy különb hellyé tegyük a világot – Merry visszakérdezett: “Miért vannak itt a majmok?” Ám a tanítónő nem találta kielégítő feleletnek, azt mondta, menjen haza és gondolkozzék komolyabban a kérdésen. – Dolgozd ki – mondta. Merry tehát hazament, tette, amit mondtak neki, és másnap beadott egy kiegészítő mondatot: “Miért vannak itt a kenguruk?” Akkor közölte vele először pedagógus, hogy van benne “egy adag konokság”. Az utolsó kérdés, amelyet az osztály kapott, így szólt: – Mi az élet? Merry olyasmit felelt, amin az apja és az anyja együtt kuncogott aznap este. Ahogy elmondta, miközben a többiek buzgón izzadtak a kamu mélyenszántó gondolataikkal, ő, egyórai gondolkozás után leírt egyetlen közhelymentes kijelentő mondatot: “Az élet csak egy rövid időszak, amelyben élünk.” Tudod-e – kérdezte a Svéd hogy ez szellemesebb, mint első látásra tetszik? Hiszen gyerek, honnan tudja, hogy az élet rövid? Ez már valaki, a mi koraérett lányunk! Ez a fruska a Harvardra fog menni! – Ám a tanítónő megint nem értett egyet, és odaírta Merry válasza mellé: “Ez minden?” Igen, gondolta most a Svéd, ez minden. Hála istennek, hogy ez minden, még ez is kibírhatatlan.

294. oldal

petibácsi>!

Az amerikai étvágy a tulajdonra bődületes.

318. oldal

petibácsi>!

[…] egy értelmes ember, aki tudja, hogy ha kedves a magánéletünk és a szeretteink nyugalma, akkor egy regényíró legyen az utolsó, akit a bizalmunkba fogadunk.

47. oldal


A sorozat következő kötete

Amerikai trilógia sorozat · Összehasonlítás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Carol Shields: Kőbe vésett történet
William Styron: Nat Turner vallomásai
Marcia Mitchell – Thomas Mitchell: Egy kém az iraki háború ellen
Nathan Hill: Nix
Casey McQuiston: Red, White & Royal Blue – Vörös, fehér és királykék
Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Raphael Santiago megmentése
Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt
Tracy Chevalier: Az utolsó szökevény
Lee Child – Fiona Davis – Clare Mackintosh – Jill Mansell: Esti iskola / Babaház / Az igazság pillanata / Elmondhatatlanul
James Ellroy: Perfídia