La ​Belle Sauvage (A Por könyve 1.) 58 csillagozás

Philip Pullman: La Belle Sauvage

A tizenegy éves Malcolm Polstead és daimónja, Asta a szüleivel él az Oxford környéki Pisztráng Fogadóban. A Temze folyó túloldalán – amelyen Malcolm gyakran hajózik imádott kenuján, a La Belle Sauvage-on – áll a Goodstow Apátság, az apácák otthona. Malcolm megtudja, hogy az apátságban féltve őriznek egy leány csecsemőt, Lyra Belaquát, akit többen is el akarnak rabolni… Közben a sűrű esőzések miatt az emberek soha nem tapasztalt árvíz közeledtéről beszélnek…

„Mindig szerettem volna elmesélni, hogy Lyra hogyan került a Jordan Kollégiumba. Miközben ezen gondolkoztam, megjelent előttem egy hosszú történet, amely Lyra csecsemőkorában kezdődik és felnőttkorában végződik. Ebben a kötetben Lyra még kisbaba, a következőben pedig húsz éves. A harmadik és egyben utolsó résszel kapcsolatban lakat van a számon…” (Philip Pullman)

Eredeti mű: Philip Pullman: La Belle Sauvage (angol)

Eredeti megjelenés éve: 2017

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

>!
Ciceró, Budapest, 2017
478 oldal · ISBN: 9789634320593 · Fordította: Borbás Mária · Illusztrálta: Chris Wormell
>!
Ciceró, Budapest, 2017
482 oldal · ISBN: 9789634320678 · Fordította: Borbás Mária, N. Kiss Zsuzsa · Illusztrálta: Chris Wormell

Enciklopédia 5

Helyszínek népszerűség szerint

Oxford


Most olvassa 3

Várólistára tette 82

Kívánságlistára tette 83

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
malnakivi
Philip Pullman: La Belle Sauvage

Pullman Az Úr Sötét Anyagaival teljesen elvarázsolt, és szerencsére most sem kellett csalódnom, egy újabb csodás történetet olvashattam tőle.

A könyv első felében főként a világépítésen – ami egyébként zseniális: ötletes, érdekes és nagyon részletgazdag –, a szereplők bemutatásán, valamint a fő konfliktus felvezetésén van a hangsúly.
A második részben aztán felpörögnek az események, konkrétan az utolsó oldal utolsó mondatáig izgalmas, fordulatokkal teli, letehetetlen – de tényleg letehetetlen, éjjel fél kettőig olvastam, és az sem érdekelt, hogy hatkor kelnem kell..

A karakterek kidolgozottak, folyamatosan fejlődnek, a gonosz szereplők pedig megint nagyon gonoszak, igazán szívből lehet gyűlölni őket spoiler. Én most is nagyon örültem annak, hogy Pullman hétköznapi, egyáltalán nem tökéletes karakterekből csinált főhősöket, számomra ettől (is) vált igazán szerethetővé a történet.

Az író, az eredeti trilógiához hasonlóan, itt is komoly témákat érint: vallás, tudomány, diktatúra, szexuális erőszak, egy kis pszichológiával és filozófiával fűszerezve; mindez egy izgalmas YA fantasybe csomagolva, olyan stílusban, mely mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztály számára élvezetes és tanulságos – szerintem ez páratlan a maga nemében.

Nagyon várom a következő részt, ezt pedig bátran ajánlom mindenkinek, mert tényleg szuper könyv.

>!
Ciceró, Budapest, 2017
478 oldal · ISBN: 9789634320593 · Fordította: Borbás Mária · Illusztrálta: Chris Wormell
>!
Niitaa P
Philip Pullman: La Belle Sauvage

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
http://niitaabell.blogspot.hu/2017/12/philip-pullman-la…

"Malcolm, Alice és Lyra története végtelenül kalandos, egy igazi utazásra viszi az olvasót, aki úgy érzi, ő is ott ül a La Belle Savuage fedélzetén. Együtt járjuk végig az eláradt városokat, s együtt menekülünk a három fiatallal. Több fontos dolgot is tanulhatunk belőle: érinti, mennyire fontos az őszinteség másokkal szemben, ugyanakkor tudnunk kell, mit nem tartozik másra. Megmutatja, hogy egy jól nevelt gyermek mennyire tisztességtudó is tud lenni, s hogy a becsületessége mennyire meghatározza a jellemét. A gyermeki kíváncsiság is fontos tényező, hiszen a bennük rejtőző tudásszomjjal foglalkozni kell, hogy igazán jól gondolkodó felnőtté tudjanak válni. Rávilágít, hogy fontos, hogy legyen mellettünk valaki, ne egyedül kelljen megküzdenünk az élet akadályaival, s végül fontos szerepet kap a bátorság is. Malcolm egy végtelenül bátor kisfiú, akinek Lyra nagyon sokat köszönhet.
Philipp Pullman újfent egy csodálatos történettel ajándékozott meg minket. "

>!
RandomSky
Philip Pullman: La Belle Sauvage

Vártunk rá vagy másfél évtizedet, de végül Pullman csak visszatért az Északi fény világához. A Por könyve is trilógia lesz, az első rész előzményeket mesél el, és ugyanúgy izgalmas és elgondolkodtató, mint az eredeti trilógia volt. De nem csak arról tudunk meg új dolgokat, akit/amit már ismerünk (már aki olvasta az Északi fény trilógiát), került új elem is, méghozzá meglepő és jó.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-10-19+…

>!
dontpanic P
Philip Pullman: La Belle Sauvage

Jó, legyen. Felvállalom annak a rajongónak a szerepét. Aki szerint régen-minden-jobb-volt, de legalábbis az eredeti műnek a nyomába sem érhet a folytatás/előzménytörténet, és minek kellett egyáltalán megírni, biztos kellett a pénz, így múlik el a világ dicsősége, semmi se szent már ésatöbbi.

Nem mondom, hogy egy Cursed Child vagy egy Klónok támadása szint, mert nem mondanám kifejezetten rossznak a könyvet, csak éppen lapos.

Olyan, minta Philip Pullman elfelejtett volna:

– érdekes, szórakoztató, jellegzetes karaktereket alkotni. Ennél a Malcolm gyereknél unalmasabb főhőst el se tudok képzelni. Hol van az ő karaktere Lyra dacos önfejűségéhez, vagy akár Will karakán, kitartó, lojális személyiségéhez képest. Ugyanezt mondanám az összes mellékszereplőről. Még Alice került hozzám a legközelebb, de igazából róla sem tudunk meg szinte semmit, ahhoz legalábbis keveset, hogy igazán megkedveljük vagy megismerjük. Olyanok voltak, mint Lyra és Will halvány utánérzései. Ahogy Hannah Relf pedig Mary halvány utánérzése volt. Ez a fiú-tudósnő kapcsolat/barátság már eleve ilyen utánérzésekre predesztinálta őket, de egy kicsit olyan volt, mintha Pullman nem is igazán tudna mit kezdeni Hannah karakterével. spoiler
Ugyanezt mondhatom el a főgonoszról is. Az eredeti trilógiában az ellenlábasok is árnyalt karakterek voltak, gondoljunk csak a páncélos medvék királyára, konkrétan beleláttunk a lelki folyamataiba! Itt az ügyeletes rosszfiúról szinte semmi nem derül ki, vagyis persze, tudunk meg róla dolgokat, de nem áll össze, nincs nagy reveláció, nem értjük igazán a motivációit spoiler. Olyan volt, mint egy karaktervázlat, ami nem került kifejtésre.

– bánni a daimónokkal. Ezt az előző ponthoz akartam írni, de igazából vehetem külön, mert annyira fájó. Hát ki nem imádta Pantalaimont az eredeti történetekben, ki nem izgult azon, milyen alakot is ölt majd Will daimónja, hát mennyire eredeti és fantasztikus ötlet volt az egész daimón dolog, a könyv egész univerzumának ez adta a sava-borsát. Itt meg mi volt… Asta ugyanolyan sótlan és jellegtelen, mint Malcolm, Alice daimónja a könyv kétharmadáig szinte alig van jelen a szövegben… egy csomószor volt olyan érzésem, mintha PP írás közben el is felejtette volna, hogy ebben a világban vannak daimónok, és utólag ment volna vissza itt-ott betoldani őket, csak a tisztesség kedvéért. Arról nem is beszélve, hogy spoiler.

– világot építeni. A második legfájóbb pont. Akárhányszor kinyitom az eredeti trilógia első kötetét, szinte azonnal beszippant az az atmoszféra, amit PP megteremtett ebben a történetben. Ezt az alternatív világot össze se lehetne téveszteni a miénkkel, tele van olyan csodákkal, amiről álmodni se lehet. A gyptusok színes hajói, a Jordan kollégium ősi falai, a páncélos medvék, a boszorkányok, a daimónok…. itt meg néha nem is értettem – most tényleg ebben a világban járnék? Komolyan, néha csak a daimónok jelenléte mutatta, hogy nem, nem a saját világunkban járunk, hanem igen is Lyra Angliájában. Amikor a végén előkerült egy headset is, akkor végképp végem volt. Lyra világában nincs headset! Nem, nincs! Jó, hogy Malcolm nem Facebookon írt Alice-nek, hogy hozza már a babatakarót, aztán meg kitweetelte, hogy hessteg-yolo.
Nem igazán értem, mi történt itt. Én értettem félre teljesen ezt a világot? Az volt a baj, hogy Lyra szemén láttuk, aki egy dohos kollégiumban nőtt fel? Tényleg nem annyira varázslatos és mágikus ez a világ, mint amilyennek eddig tűnt? Nem akarom ez elhinni.
Pullman beleszőtt ugyan mágikus elemeket, de ezek újak voltak (nyilván nagy volt rajta a nyomás, hogy valami újat alkosson), és nem éreztem azt, hogy organikus módon belesimulnának az eddigi világépítésbe. Mondjuk a spoiler tetszettek, illetve összességében a spoiler megidézése, csak éppen eddig ilyesmiről szó nem volt.

– történetet írni. Tulajdonképpen ebben a könyvben nem történik semmi. Nyilván túloztam, de komolyan. Ha visszagondolok a cselekményre, akkor egyáltalán nem érzem azt, hogy ez egy jól felépített, egymásra épülő szálakból szőtt történet lenne. Az eredeti trilógiában a végére mindig minden összeállt. Mindig értetted, mi a szerepe ennek és annak a sztoriban. Olyan volt, mint egy nagy kirakós, aminek a végére olyan darabkák is a helyükre kerültek, amiket az elején még nem értettél. És lehetne mondani, hogy hiszen ez is egy trilógia lesz, legyünk türelemmel, de tudjuk, hogy a következő rész ugrik húsz évet az időben, szóval az én gyanúm az, hogy egészen máshol fogjuk felvenni a fonalat. Persze tévedhetek is, de egyelőre ez van a kezünkben, erről tudok nyilatkozni. Itt nagyon sok minden nem állt össze, szereplőkről feledkeztünk meg a könyv felénél, főgonoszok motiváció maradtak rejtve, random történesek, amik teljesen kilógtak a világból, a sztoriból maradtak a levegőben lógva.

Szóval igen, az a rajongó vagyok. Aki azt mondja, hogy ez egy kicsit most felesleges volt.

19 hozzászólás
>!
Hintafa P
Philip Pullman: La Belle Sauvage

A sorozatból, sőt ebből az egész univerzumból először ezzel a könyvvel találkoztam. Jó, nem. Moziban -hirtelen felindulásból- megnéztük az Arany iránytűt, ami hatalmas hibának bizonyult, el is vette a kedvem, hogy belevágjak a sorozatba (utólag tudtam meg, hogy létezik a könyv). Viszont ez itt és most engem nagyon megtalált. Talán nem hibátlan, de nem baj, nekem ez így nagyon jó volt.

>!
Bori_L P
Philip Pullman: La Belle Sauvage

Én nem tudom, kicsit felemás érzéseim vannak. Úgyhogy leírom az elején azt, ami egyértelmű, és csak utána ereszkedem filozófiai mélységekbe:
– nem azt mondom, hogy olvashatatlan volt a szöveg, de azért ráfért volna még pár kör magyarítás, néha komolyan el kellett gondolkoznom, hogy egy-egy mondat mit jelent (pedig állítólag elég jó a szövegértésem)
– én nagyon vártam ezt a könyvet
– régen olvastam utoljára a trilógiát

Ez utóbbi csak azért fontos, mert Lyrán, Lord Asrielen és Mrs. Coulteren kívül nem találtam túl sok kapcsolódási pontot a trilógiához (oké, még a Jordan is megvolt), és nem tudom eldönteni, hogy csak azért, mert a többi szereplőre nem emlékszem vagy pedig mert ez tényleg csak egy odafoltozott darabka volt, nem pedig szerves része a történteknek.

Kicsit olyan rétestésztának éreztem a történetet, és a szereplők sem fogtak meg különösebben. Malcolmban és a Bonneville-ben láttam némi fantáziát, de aztán az is nagyjából elhalt, megmaradt a mi lett volna ha…-szinten. Ez egyrészt nagyon sajnálatos, másrészt viszont furcsállom, mert a trilógiában emlékeim szerint azért elég jól felépített, de legalábbis nem kétdimenziós szereplőgárda tevékenykedett, a daimónokról nem is beszélve. Az egyik legfájóbb pont volt, hogy ebben a könyvben a daimónok gyakorlatilag semmit nem csináltak! Mintha ott se lettek volna. Lehet, hogy csak nekem voltak túl nagy elvárásaim, de arra határozottan emlékszem, hogy Lyra és Pantalaimon kapcsolatában kicsit azért mélyebbre ásott Pullman, jobban bemutatta, nagyon szerepet adott ennek az egész jelenségnek, mint ebben a könyvben, ahova mintha csak azért kerültek volna a daimónok, mert előzőleg már megírta őket.

A történet amúgy izgalmas volt viszonylag, még álmodtam is vele (nem volt jó álom), csak elég egysíkú, és így hosszabbra nyúlt, mint ami nekem kényelmes lett volna, anélkül, hogy ennek bármi értelmét sikerült volna meglátnom (kb. mint ez a mondat).

Szóval, összességében szomorú vagyok. Nem volt ez rossz, de különösebben jó se, értelmét nem sokat látom, de hátha majd a következő megint beszippant.

2 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell
Philip Pullman: La Belle Sauvage

Én imádtam Az Úr Sötét Anyagait. Ez volt a kedvenc könyvsorozatom a Harry Potter után, tizenkét éves kicsi szívem minden szeretetével bírt, és borzasztóan lelkes voltam, amikor megtudtam, hogy visszatérhetünk Lyra világába. Olyan nagy lelkesedéssel vártam, hogy még kis is akadtam @Luna_Iceshard-ra, amikor előbb csapott le rá nálam, és nem tudtam azonnal olvasni. :P Pedig nem veszítettem volna sokat.
Ismét bebizonyosodott, miért ne írjunk hosszú évekkel később kiegészítő kötetet egy jól működő trilógiához. Komolyan mondom, sokszor úgy éreztem, mintha Pullman bácsi amnéziás lenne, vagy nem is ő írta volna ezt a könyvet. Még Mrs. Coulter szőke haja a legkisebb rossz, mégis teljesen kiakasztott, mert az íróval ellentétben én emlékszem, hogy szép, hosszú fekete haja volt, ezért is akadtam ki a filmben Nicole Kidmanen és a szőke séróján. Mert ugye nem hallottak még parókáról. De ennél sokkal nagyobb gondok is voltak.
Olyan érzésem volt, mintha nem is Lyra világában lennénk. Pullman leültette a sarokba a sok csodálatos teremtményt, akik olyan jól működtették az eredeti trilógiát, és adott nekünk egy uncsi gyereket egy daimónnal, akiknek a kapcsolata meg se közelíti azt, hogy ezt anno felvázolta. Pont azt szerettem mindig a daimónokban, hogy olyan szoros volt a kapcsolatuk az emberekkel, itt meg csak olyan volt, mint valami beszélő háziállat, aki nem csinál semmit. Amikor eltávolodtak egymástól, az olyan volt, mintha csak egy pici kellemetlenség lenne, amin simán túllendülnek, meg őszintén szólva, nem is csináltak semmi hasznosat vagy érdekeset. Csak úgy voltak, mert kellettek, de ennyi. És hol voltak a jegesmedvék, a boszorkányok, a szellemek, stb.? Épp csak bedobott egy boszit három oldalra, meg megjegyezték egy nőre, hogy biztos tündér. Ami meg tényleg felhúzott az az volt, hogy úgy éreztem, mintha egy egészen más világban lennénk. Mi a francos francot kerestek itt headsetek meg egyéb technikai cuccok?! Hát azt hittem, kiugrok a vonatból, úgy felhúzott.
A szereplőknél is rezgett a léc. Lyra ugye egyelőre egy nyáladzó kisbaba, így nem sokat tud hozzáadni, Malcolm pedig ritka unalmas karakter, komolyan alig bírtam megállni, hogy ne ásítozzak tőle. És biztos van valami szuperereje, mert lazán végigevez a valaha látott legbrutálabb árvízen, közben akciózik egy sort, és olyan dolgokat tesz, amikről előtte kikötik, hogy lehetetlen. De tizenegy éves hősünknek persze meg se kottyan semmi. És ha már Malcolm: azt se értem, miért kattant úgy rá Lyrára. Oké, egy cuki baba, de amúgy mi van benne, amiért ennyire neki áldozza magát? És különben is, mi a fenének kell utólag embereket beleírni egy történetbe. Mert itt Malcolm és Alice világmegváltó hősökként vannak lefestve, de hová is tűntek ezután, és miért nem hallottunk róluk soha, még csak említés szintjén sem? Mert nem is léteztek, azért. Beismerem, utoljára kb. tizennégy évesen olvastam Az Úr Sötét Anyagait, de határozottan tudom, hogy egy szó sem esett róluk. Pedig mennyi, náluk ezerszer érdekesebb, izgalmasabb karakter van benne. Én speciel Serafina Pekkalának is nagyon örültem volna, vagy a nyuszi-daimónos bácsinak, vagy akár a Jordan igazgatójának, mert mindenkiben annyival több lehetőség volt, mint ebben a könyvben bárkiben. Arról nem is beszélve, hogy milyen jó lett volna Mrs. Coulterről vagy Lord Asrielről olvasni. De mindegy, itt van nekünk Hannah, aki lazán eltűnik a történet második felében, bármiféle magyarázat híján…
A főgonosz is eléggé halovány, úgy is mondhatnám, a béka segge alatt sincs ahhoz, amire az írótól számítottam. Mit akart egyáltalán a gyerekkel? Megölni, megszerezni, megkínozni, megszeretgetni? Sose derült ki. A félelmetesnek beálíított hiéna daimónt meg inkább sajnáltam, de nagyon. spoiler
(Különben meg nagyon unom már, hogy szerencsétlen hiénák ennyire gusztustalan vadállatnak vannak beállítva mindenben. Az Oroszlánkirályban oké, mert ők nem szeretik egymást, de ez a hullát-eszik-tehát-gonosz hozzáállás olyan unalmas… Minden állat megeszi az ingyen kaját a szavannán, a sivatagban meg a sarkkörön is. Sőt, az sem újdonság, hogy másoktól is ellopják. Nem valami szépek, de hát nagy ügy, nincsenek egyedül. Habár a pici hiénák szerintem kifejezetten cukik. És ne felejtsük el, hogy náluk az alfanőstény legkisebb lánya örökli a trónt anyutól. Azért ez olyan menő, dobjuk sutba az elsőszülött fiús sztereotípiákat. :D)
A fordítás meg csak hab a tortán. Ritka borzalmas volt, mintha egy kezdő angolos csinálta volna. Éljen a tükörfordítás, legalább elképzelhettem, hogy volt az eredeti mondat… még mindig jobb, mint azok, amik teljesen értelmetlenek.
Maga a történet se nagy durranás, az elején úgy tűnik, lehet belőle valami, aztán meg csak eveznek, és sokszor tisztába teszik meg megetetik Lyrát. Nem rágtam le a körmömet az izgalmaktól. A Porról meg tényleg alig esik szó.
Szóval jó nagy csalódás volt, szerintem a szép emlékeim és a reményeim is benne vannak ebben a három csillagban. Remélem, a következő részre összeszedi magát az író, ha a felnőtt Lyráról fog szólni, akkor csak nem lehet rossz.

9 hozzászólás
>!
alice_in_bookland
Philip Pullman: La Belle Sauvage

Muszáj a negatívummal kezdenem, mert nagyon szomorú vagyok emiatt:
Amikor megjelent a könyv, egyből meghallgattam hangoskönyvként, angolul (amit ajánlok mindenkinek, aki tud angolul, Michael Sheen remek munkát végzett), és csak utána olvastam magyarul. Feltűnt, hogy a magyar fordításban konkrét mondatok maradtak ki, ami számomra azért fura, mert egyáltalán nem lefordíthatatlan részek voltak ezek, és éppenséggel jelentéktelennek sem mondanám őket, hisz az egyik le nem fordított és kihagyott mondat miatt érthetetlen lett egy párbeszéd részlet. Emellett sajnos elütésekkel is találkoztam, nem egyszer..

A történet egyébként tetszett, bár nem egy „Az Úr Sötét Anyagai”, de nem is hasonlítom ahhoz (a szerző is arra kérte az olvasókat, hogy ne tegyék). Izgalmas volt, összetett, volt mondandója, és Pullman-nak ismét sikerült úgy írnia, hogy a fiatalok és az idősebbek számára is élvezhető legyen a történet.
Az eleje picit nehezen indult be, de a második rész kompenzált, ott nem igazán volt üresjárat, minden oldalon történt valami.
Szerintem érdekes bevezetője volt a trilógiának és kíváncsian várom, mi történik majd a következő részekben.

>!
Tanita
Philip Pullman: La Belle Sauvage

Számomra 2017 egyik legjobb könyvélménye, másfél nap alatt végeztem vele. Összetett, magával ragadó, pont olyan, mint Az Úr Sötét Anyagai volt.

>!
Mircsi
Philip Pullman: La Belle Sauvage

@dontpanic értékelése után felkészültem a legrosszabbra (egy Cursed Child és Neveletlen hercegnő legrosszabb részei kombinálva), amit feltehetően jól tettem, mert így egy hatalmas pozitív csalódás volt. Csak nagyvonalakban emlékszem az eredeti trilógiára, valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy nincs olyan sok összehasonlítási alapom. Az elején kicsit nehezen indult be a cselekmény, de olvasmányos volt, könnyen haladtam vele, és ezzel a gyönyörű vangoghos borítóval szívesen is a kezembe vettem.
A második felében kicsit olyan volt, mintha a Huckleberry Finn és a Gyűrűk ura cross-overjét olvastam, de semmi gond, mindkettőt nagyon szeretem. :)

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
malnakivi

A világ őrültebb és több is, mint hisszük,
Megrögzötten sokarcú…

Ciceró, 2017

>!
Belle_Maundrell

– (…) Vigyél neki egy pohár tokajit.
– Az micsoda?
– Magyar bor.

159. oldal, Tizedik fejezet - Lord Asriel

Kapcsolódó szócikkek: Tokaji (bor)
2 hozzászólás
>!
Any P

Megfigyeltem, hogy gyakran a nagyobb képzelőerejű olvasók a legkevésbé sikeresek. Az elméjük arra ugrik, amiről azt hiszik, hogy ott van, ahelyett, hogy türelmesen várnának.

62. oldal

>!
malnakivi

– Ez úgy hangzik, mint egy migrén aura.
(…)
Malcolm berontott a nappaliba és elővette a nagyszótárt. Ki akarta keresni azt a kifejezést, amit dr. Relf használt, mikor ő a kerek karikákról mesélt. Azt tudta, hogy a „migrén” mit jelent, mert olyan néha édesanyjának is volt, csak nem egészen úgy mondta, mint dr. Relf. Ami a másik szót illeti…
– Na, itt is van. Gondoltam.
Vörösbegy-Asta Malcolm válláról kukkantott bele a lexikonba és olvasta: „Auróra: anbár jellegű, erős mozgású, fényes égi jelenség, a sarki régióban látható, fénnyel övezve, időnként északi fénynek is nevezik…” Biztos vagy benne, hogy ez volt az a szó?
– Ez! – jelentette ki Malcolm. – Ez az. Auróra, vagyis északi fény a fejemben.

197-198. oldal, 12. fejezet - Alice megszólal (Ciceró, 2017)

>!
RandomSky

Akárcsak Lord Nugent, George Papadimitriou is az áradás teremtette különösség-valótlanság érzést tapasztalta. A hajónak, amelyen utazott, a gyptus tulajdonosától tudta, hogy a gyptus hagyományban a különleges időjárásnak megvan az elmeállapota, csakúgy, mint a nyugodt időnek.
– Hogyan lehet az időjárásnak elmeállapota? – kérdezte Papadimitriou.
– Gondolja – szólt a gyptus –, hogy csak odakint van időjárás? Itt is van, idebent – és a fejére koppintott.
– Maga szerint tehát az időjárás elmeállapota egyszerűen csak a mi elmeállapotunk?
– Nincs olyan, hogy csak – válaszolt a gyptus, és nem volt hajlandó többet mondani.

458. oldal

>!
Belle_Maundrell

– Jómagam mindig is roppant vonzó vonásnak tartottam egy nőben a nagyfokú intelligenciát.

66. oldal, Negyedik fejezet - Uppsala

Kapcsolódó szócikkek: intelligencia · nők
>!
Arianrhod MP

Malcolm szimbolikus képekről szóló könyvet vitt magával, mert igencsak elgondolkoztatta, amit dr. Relf mondott az aletiométerről, valamint egy Selyemút című könyvet. Valami miatt úgy vélte, gyilkossági történet lehet, azonban valódi útleírásnak bizonyult, egy modern utazótól, aki akereskedelmi utakon kelt át Közép-Ázsián, Tatárországtól a Közel-Keletig. Malcolm otthon megpróbált utánanézni ezeknek a helyeknek az atlaszban, és hamarosan rájött, hogy jobb atlaszra lenne szüksége.

>!
Belle_Maundrell

– Megkóstolná a tokajit? – kérdezte Hallgrimsson, miután leült és az ablakon át végignézett az esőverte utcán, majd összevonta a függönyt, hogy ne legyen huzat.
– Ritka élvezet lenne – válaszolt Coram.
(…)
– Egészségére, Mr. van Texel – szólt Hallgrimsson, és ivott egy kortyot.
– Az önére, uram. Az áldóját, ez igazán finom.
– Örülök, hogy ízlik. Egy budapesti borkereskedő barátom küld évente egy rekesszel.

58-59. oldal, Negyedik fejezet - Uppsala

Kapcsolódó szócikkek: Tokaji (bor)
>!
Belle_Maundrell

Miután Fenella nővér megformázta a rebarbarasüteményt, a maradék tésztadarabkákból kacska kereszteket, pálmaleveleket vagy halacskákat formált, kibélelte ribizlivel, megszórta egy kis cukorral, és külön tepsiben megsütötte.

15. oldal, Első fejezet - A teraszos szoba

>!
theodora 

A fiú buzgón felpattant, és végig(n)ézte a polcokat. Hannah hátradőlve figyelte, nem akart semmit ráerőltetni. Kislánykorában, a faluban, ahol felnőtt, egy idősebb hölgy ugyanígy viselkedett, és Hannah emlékezett az élvezetre, hogy maga válogathatott, hogy szabad volt barangolni a polcok között. Oxfordban volt két-három előfizetéses könyvtár, de közkönyvtár egy sem, és nem Malcolm volt az egyetlen, akinek a könyvéhsége kielégítetlen maradt.
Jó érzés volt látni buzgalmát, boldogságát, ahogy válogat, kiemel egy-egy könyvet, megnézi, elolvassa az első oldalt, aztán visszateszi és másikkal próbálkozik. Hannah magát látta a kíváncsi gyerekben.

92. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Rick Riordan: Tűztrónus
William Nicholson: A Szél Dalnoka
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Rick Riordan: Athéné jele
Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője
Cassandra Clare: A hercegnő
Patrick Ness – Siobhan Dowd: Szólít a szörny
John Flanagan: A Tölgylevelesek
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Rick Riordan: Percy Jackson és a görög istenek