Jó, legyen. Felvállalom annak a rajongónak a szerepét. Aki szerint régen-minden-jobb-volt, de legalábbis az eredeti műnek a nyomába sem érhet a folytatás/előzménytörténet, és minek kellett egyáltalán megírni, biztos kellett a pénz, így múlik el a világ dicsősége, semmi se szent már ésatöbbi.
Nem mondom, hogy egy Cursed Child vagy egy Klónok támadása szint, mert nem mondanám kifejezetten rossznak a könyvet, csak éppen lapos.
Olyan, minta Philip Pullman elfelejtett volna:
– érdekes, szórakoztató, jellegzetes karaktereket alkotni. Ennél a Malcolm gyereknél unalmasabb főhőst el se tudok képzelni. Hol van az ő karaktere Lyra dacos önfejűségéhez, vagy akár Will karakán, kitartó, lojális személyiségéhez képest. Ugyanezt mondanám az összes mellékszereplőről. Még Alice került hozzám a legközelebb, de igazából róla sem tudunk meg szinte semmit, ahhoz legalábbis keveset, hogy igazán megkedveljük vagy megismerjük. Olyanok voltak, mint Lyra és Will halvány utánérzései. Ahogy Hannah Relf pedig Mary halvány utánérzése volt. Ez a fiú-tudósnő kapcsolat/barátság már eleve ilyen utánérzésekre predesztinálta őket, de egy kicsit olyan volt, mintha Pullman nem is igazán tudna mit kezdeni Hannah karakterével. spoiler
Ugyanezt mondhatom el a főgonoszról is. Az eredeti trilógiában az ellenlábasok is árnyalt karakterek voltak, gondoljunk csak a páncélos medvék királyára, konkrétan beleláttunk a lelki folyamataiba! Itt az ügyeletes rosszfiúról szinte semmi nem derül ki, vagyis persze, tudunk meg róla dolgokat, de nem áll össze, nincs nagy reveláció, nem értjük igazán a motivációit spoiler. Olyan volt, mint egy karaktervázlat, ami nem került kifejtésre.
– bánni a daimónokkal. Ezt az előző ponthoz akartam írni, de igazából vehetem külön, mert annyira fájó. Hát ki nem imádta Pantalaimont az eredeti történetekben, ki nem izgult azon, milyen alakot is ölt majd Will daimónja, hát mennyire eredeti és fantasztikus ötlet volt az egész daimón dolog, a könyv egész univerzumának ez adta a sava-borsát. Itt meg mi volt… Asta ugyanolyan sótlan és jellegtelen, mint Malcolm, Alice daimónja a könyv kétharmadáig szinte alig van jelen a szövegben… egy csomószor volt olyan érzésem, mintha PP írás közben el is felejtette volna, hogy ebben a világban vannak daimónok, és utólag ment volna vissza itt-ott betoldani őket, csak a tisztesség kedvéért. Arról nem is beszélve, hogy spoiler.
– világot építeni. A második legfájóbb pont. Akárhányszor kinyitom az eredeti trilógia első kötetét, szinte azonnal beszippant az az atmoszféra, amit PP megteremtett ebben a történetben. Ezt az alternatív világot össze se lehetne téveszteni a miénkkel, tele van olyan csodákkal, amiről álmodni se lehet. A gyptusok színes hajói, a Jordan kollégium ősi falai, a páncélos medvék, a boszorkányok, a daimónok…. itt meg néha nem is értettem – most tényleg ebben a világban járnék? Komolyan, néha csak a daimónok jelenléte mutatta, hogy nem, nem a saját világunkban járunk, hanem igen is Lyra Angliájában. Amikor a végén előkerült egy headset is, akkor végképp végem volt. Lyra világában nincs headset! Nem, nincs! Jó, hogy Malcolm nem Facebookon írt Alice-nek, hogy hozza már a babatakarót, aztán meg kitweetelte, hogy hessteg-yolo.
Nem igazán értem, mi történt itt. Én értettem félre teljesen ezt a világot? Az volt a baj, hogy Lyra szemén láttuk, aki egy dohos kollégiumban nőtt fel? Tényleg nem annyira varázslatos és mágikus ez a világ, mint amilyennek eddig tűnt? Nem akarom ez elhinni.
Pullman beleszőtt ugyan mágikus elemeket, de ezek újak voltak (nyilván nagy volt rajta a nyomás, hogy valami újat alkosson), és nem éreztem azt, hogy organikus módon belesimulnának az eddigi világépítésbe. Mondjuk a spoiler tetszettek, illetve összességében a spoiler megidézése, csak éppen eddig ilyesmiről szó nem volt.
– történetet írni. Tulajdonképpen ebben a könyvben nem történik semmi. Nyilván túloztam, de komolyan. Ha visszagondolok a cselekményre, akkor egyáltalán nem érzem azt, hogy ez egy jól felépített, egymásra épülő szálakból szőtt történet lenne. Az eredeti trilógiában a végére mindig minden összeállt. Mindig értetted, mi a szerepe ennek és annak a sztoriban. Olyan volt, mint egy nagy kirakós, aminek a végére olyan darabkák is a helyükre kerültek, amiket az elején még nem értettél. És lehetne mondani, hogy hiszen ez is egy trilógia lesz, legyünk türelemmel, de tudjuk, hogy a következő rész ugrik húsz évet az időben, szóval az én gyanúm az, hogy egészen máshol fogjuk felvenni a fonalat. Persze tévedhetek is, de egyelőre ez van a kezünkben, erről tudok nyilatkozni. Itt nagyon sok minden nem állt össze, szereplőkről feledkeztünk meg a könyv felénél, főgonoszok motiváció maradtak rejtve, random történesek, amik teljesen kilógtak a világból, a sztoriból maradtak a levegőben lógva.
Szóval igen, az a rajongó vagyok. Aki azt mondja, hogy ez egy kicsit most felesleges volt.
