Északi ​fény (Az Úr Sötét Anyagai 1.) 88% 666 csillagozás

Igazából nagyon tetszett, teljesen lekötött, de valamiért mégsem tudok rá négy csillagnál többet adni, mert rengeteg dolgot nem értek még…
A film és a könyv ég és föld, ezt most már igazán jól tudom.
Érdekes és egyedi a világfelépítés, imádom, hogy a mágia és a természetfeletti létezése olyan természetes, olyan nyilvánvaló, tetszik ez a steampunk vonal, valamint a párhuzamos világok és a Por eredetének, mibenlétének gondolata. Érdekesek a daimón felvetések is.
Lyra nekem annyira nem volt szimpatikus, persze belevaló és találékony, de Pantalaimon, Iorek és Serafina sokkal kedvesebbek voltak a számomra.
Mrs. Coulter és Lord Asriel szándékai még itt-ott kérdésesek a számomra…de spoiler
Igazából azt nehezményezem, hogy nem sok minden nem lett megmagyarázva.
Számomra kérdéses maradt maga a világfelépítés, az eredet, a karakterek sorsa, célja…stb…stb…
Mindenképpen fogom folytatni, mert nagyon érdekel.
Remélem a maradék két rész minden kérdésre választ ad majd. :)

Nagyon egyedi és nem utolsó sorban érdekes világ. Nem túlzok ha azt mondom ilyet nem mindenki tud írni. Néhol gyermekien ártatlan, máshol kegyetlen mint a valóság.
Lyra pimasz és találékony, nagyon könnyen megkedveli az ember. De ami legjobban megfogott azok a daimonok, nem hiába hisz miattuk olyan különleges ez a történet. Jól mutatják milyen természetű valójában a gazdájuk. A nagy és félelmetes páncélos medve Byrnison, és a kis aranyos Pantalaimon az abszolút kedvenc.
Mrs. Coulter-től a hideg kirázott a könyvben ugyanúgy mint a filmben. Rögtön az jutott eszembe hogy ez a nő nem épelméjű, valami nagyon nincs rendben vele.
Sokan példát vehetnének fantáziából és karakterformálásból az írótól.

Jubileumi újraolvasás, hiszen éppen 10 éve, hogy először kezembe vettem a könyvet. Minden sorára emlékeztem, ezért az olvasási élmény nem volt annyira friss, mint más újraolvasott regényeknél lett volna.
Sokat járattam a fejemben a sorozatot és megállapítottam, hogy az első rész a leggyengébb, de még ezzel együtt is nagyon kedvelem. Igazán nagy kedvencem nincs a szereplők között és érzelmeket is inkább a negatív karakterek váltottak ki belőlem. A világ nyerte el nagyon a tetszésemet, a merész témaválasztás és amit tíz éve is éreztem: az újdonság varázsa, egyedisége és utánozhatatlansága.

Ennek a trilógiának ott a helye A Gyűrűk Ura és a Harry Potter mellett, legalábbis az én képzeletbeli könyvespolcomon.
Habár a világa talán nem annyira kidolgozott, de ugyanúgy nagyon erős atmoszférája, semmihez sem hasonlítható hangulata van, mint amazoknak.
Az első rész még „csak” egy nagyon kalandos, nagyon különös-különleges történet, bár igaz, már itt is megmutatkozik a kissé komolyabb réteg, ami aztán a harmadik részre teljesedik ki, de erről majd később.
A történet egy, a miénkhez hasonló, mégis nagyon más világban játszódik. A legérdekesebb különbség a daimónok léte. Minden emberhez tartozik egy állatszerű lény, aki tulajdonképpen a lelke kivetülése (ez az állat fajtájában is megmutatkozik, a kígyó daimonú emberre pl. nem feltétlenül ajánlatos nagyobb pénzösszeget bízni). Ezekre a lényekre különböző szabályok vonatkoznak, pl. egymás daimónját megérinteni a legnagyobb tiszteletlenség, az ember és a daimónja nem képes bizonyos távolságnál nagyobbra eltávolodni egymástól, a gyerekek daimónja pubertáskorig változtatni tudja az alakját.
Ez az ötlet szerintem nagyon eredeti, érdekes és rettentő sok mindent ki lehet belőle hozni (amellett pedig több helyen bele is lehet kötni, pl. fogalmam sincs, hogyan születhetnek a daimónok, de ez csak rosszindulatú kukacoskodás :)), és Pullman ezt meg is teszi.
De a daimónok kitalálásán kívül is végig, az egész regényen bravúrosabbnál bravúrosabb ötletekkel bizonyítja, hogy hihhhhetetlen fantáziája van. A jelképolvasó aletiométer működése, a páncélos medvék, a felhőfenyőágakon repülő boszorkányok, az elszánt gyiptusok…lebilincselő világ ez. Egyébként @bej_Kutyej írta nagyon frappánsan az értékelésében, hogy kicsit steampunkos világ, és tényleg.

Kisgimis koromban olvashattam először, de még idősebb fejjel is leköt, és nemcsak a nosztalgia miatt. Amitől viszont több lesz ez a trilógia, mint magával ragadó kalandregény, és amitől nekem is végérvényesen kedvenccé vált, az, ahogy már írtam, csak a második két részben kibontakozik mélyebb, filozófiai réteg (egyesek szerint egyházellenes réteg, de ez ennél szerintem bonyolultabb), bár az utolsó fejezetekben már kapunk belőle ízelítőt. De erről majd azoknál az értékeléseknél.

Izgalmas, magával ragadó és egyedi sztori. Nagyon jó alapgondolatra épül, mert én többször fehér tigrisként ábrázoltam a lelkemet vagy magamat, amikor ilyesmi feladatokat kaptunk rajzórán. Tuti fehér vagy bengáli tigris a daimónom! Szóval a legtöbb emberben felmerül az élete során, hogy milyen állat is lenne, milyen az igazán hozzáillő állat.

A film nézőbarát, míg a könyv brutálisabb itt-ott, de összességében is nehezen emészthetőbb, több kérdést vet fel, hiába válaszol meg jó párat, ami a film kapcsán merült fel az emberben. Mindenesetre összetett és különleges történetről van szó, ami olvasás után is foglalkoztatja az Olvasót!

Kedvenc: Pantalaimon és Iorek.

Borítók: A két első részem borítója nagyon tetszik, ami ritka, hiszen általában nem szeretem a filmes borítót. (A teljes sorozat a filmes borítókkal van meg, csak a legelső van meg a régebbi kiadásból.) Viszont a filmes borítók nem illenek a sztorikhoz, csak egymáshoz – a régiek közül meg a többi szimplán nem szép… szerintem!

Furcsa: a hülye nevek, szavak – holott általában nincs gondom a kiejtéssel. (Családi szórakozás volt nálunk pl. – Olvasd és olvastad ki a többiekkel is a panserbjorne szót!)

http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2014/09/philip-pull…

Először is a filmet néztem – de azt rongyosra – A történet izgalmas, a szereplők úgyszintén, érdekes fordulatokkal.

A filmet láttam először, nagyon tetszett, utána persze napokig azon szomorkodtam, hogy nekünk miért nem lehet daimónunk. Amikor túltettem magam rajta, utánanéztem a film folytatásának… És ledöbbentem, hogy megbukott, nem folytatják. Viszont miután azt is megtudtam, hogy könyv alapján készült, rávetettem magam a regényre. Ennek fényében azt kell mondanom, hogy a film hozzá képest elnagyolt és zagyva hollywood-i ócskaság, a látványvilág az egyetlen értékelhető dolog benne. Imádtam a könyvet, ahogy befejeztem, már fogtam is a következő részt. :)

* * * * *

Újraolvasás, 6 évvel később.

Még mindig (már megint?) ugyanúgy élveztem az olvasást, sőt, úgy izgultam néha Lyra-ért és a többi szereplőért, mintha nem ismertem volna a sztori végét. Gördülékeny és jó stílusban megírt könyv, részletgazdag alternatív univerzumot mutat be, amiben nagyon jól esett újra elmerülni. Hamarosan folytatom is a következő résszel. Alig várom, hogy előkerüljenek a mulefák!

(A korábbi értékelésemet olvasva muszáj hozzátennem, hogy a filmmel megbékéltem, amióta olvastam a hivatalos filmkönyvet. Bár újra megnézni valószínűleg akkor sem fogom…)

Pullman eddig mindig elvarázsolt teljesen, és bár vannak kérdések ezzel a trilógiával kapcsolatban bennem, úgy érzem most se lesz másképp'.
A kérdéseim: – Mi ez a dolog a daimónokkal?! Most ez direkt nem lett megmagyarázva, vagy fogadjam el, hogy ez egy ilyen világ és kész?
– Mik ezek az egyházügyi dolgok?! Most ez el lett ugyan magyarázva, de még így se értem.
Izgatottan várom azt a napot, amikor el tudok menni a könyvtárba, a második részért.

Harmadik olvasásom volt, az előző még valamikor a moly előtt történt. Ez a könyv CSODÁLATOS. Őszintén szólva a HP-vel és a Gyűrűk urával szeretném egy lapon emlegetni…

Nem is tudom, mit emeljek ki hirtelen, hogy mennyire zseniálisak a szereplő (Lord Asrielről valamiért jó gondolataim voltak, biztos a Por könyve miatt, de itt egy spoiler), mennyire jó a világ kidolgozása, meg az egész koncepció az egyházzal… Megértem, hogy miért tiltották be, kicsit egyházellenesnek hangzik, de akinek nem inge ne vegye magára, ez nem az az Egyház.

A gondolat, hogy a filozófia egy GYAKORLATI tudományág, és a világot az Egyház irányítja, meg por meg daimónok… Kinek jut ilyen eszébe?? ZSENIÁLIS!!

Nem is nagyon tudok érdemben mit hozzátenni, csak hogy nagyon szerettem, amikor Lyra az aletiométert olvassa, meg hogy a Nagyimtól kaptam ezt a könyvet annó azzal az ajánlással, hogy elolvasta, és nekem is el KELL olvasnom. Most én viszem neki, hogy újra el kell olvasnia, mert nem emlékszik rá! :)

Összehasonlítva A Por könyvével, be kell látom, hogy az valóban nem egy ötcsillagos mű. A Por önmagában egy tök jó könyv, de az összehasonlításból rosszul jön ki. Aki tud egy ilyen Északi fényt írni, az ne írjon egy ilyen porkönyvét. @dontpanic által említett headset problémájának abszolút helyt adok. Akkor is fennakadt a szemem, amikor olvastam, de úgy voltam vele, hogy a szerzőnek mindig igaza van, ha headset, akkor headset. De aztán elolvastam az Északi fényt, és arra jutottam, hogy ahol zeppelinnel, meg hőlégballonnal repülnek, abban a világban NINCS headset. Hogy lenne már, amikor anbárlámpával spoiler, világítanak?

Ó, oda meg vissza vagyok, nagyon megszerettem Lyrát, nagyon talpraesett a kislány, nagyon jó karaktere van, gyermeki, jószívű, tündéri, meg vicces, és közben igazi vezéralkat, és igazi ördögfióka. A világ is elképesztő. Nagyon szeretem amikor valami ennyire ki van dolgozva, és így magával tud ragadni.
Volt hogy egy hétig nem tudtam olvasni (sajna) de mindig fel tudtam venni a fonalat, nem volt vele gond.
Szóval nagyon tetszett, még a hideget sem bántam. :) Második részt!