Zen ​kiút a depresszióból 3 csillagozás

A normális élet szabályai
Philip Martin: Zen kiút a depresszióból

Ugye, mindannyian tapasztaltuk már, milyen kiegyensúlyozottak, derűsek a buddhisták keleten és nyugaton, szerzetesek és világiak, nők és férfiak, fiatalok és idősebbek mintha minden élethelyzetben csakis jól tudnák érezni rnagukat. Azt mondják, azért van ez, mert ők megtalálták a helyüket a világban. Való igaz, hogy minden lelki bajunk abból származik, hogy szorongunk, a szorongás pedig abból, hogy eltévedtünk valahol az életünk sötét labirintusában, és nem látunk fényt, kivezető utat. Ők pedig, a buddhizmus eszméinek követői, úgy gondolják, hogy jó útra leltek, s célhoz is érnek: előbb vagy utóbb kényelmesen elhelyezkednek a tágas és otthonos végtelenségben. Ennél jobb hely valóban nincs. Itt aztán biztosan nem veszünk el az életünk részleteiben. A végtelenség élménye kitágítja és megnyugtatja a szívünket. Minden terhünk lehull rólunk, s szertefoszlik az időben és a térben.

>!
Kelet, Budapest, 2007
192 oldal · ISBN: 9789638762528

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

maneki_neko>!
Philip Martin: Zen kiút a depresszióból

Philip Martin: Zen kiút a depresszióból A normális élet szabályai

Nem vagyok depressziós, de megvannak a problémáim, mint mindenki másnak, és gondoltam, ezek megoldására is hasznos lehet ez a kis könyv. Nem teljesen váltotta be a reményeimet.

Ad néhány jó tippet, habár újat nem sokat mond (pl. ne aggódjunk olyan dolgokon, amelyekre nincs ráhatásunk, helyette fordítsuk energiáinkat azokra, amelyeket befolyásolni tudunk). Mindegyik – rövidke – fejezet végén egy meditációs gyakorlatot is bemutat, amelyekben mindig meg kell vizsgálnunk érzéseinket, gondolatainkat egy bizonyos szempontból. Ez is jó, de konkrét továbblépés nincs.


Népszerű idézetek

F_Orsolya >!

A vágyakozás, az elvárások kiragadnak minket a jelen pillanatból. Talán arra várunk, hogy a terápia, az étrendváltoztatás vagy a gyógyszerek hatására idővel elmúlik a depressziónk. Reménykedünk benne, hogy eredményeket érünk el a meditációval, amely talán még a megvilágosodáshoz is elvezet minket. Ám mindezen bizakodások a jövőről szólnak. Ha pedig a jövőben élünk, nem vagyunk tudatában annak, ami a jelenben történik velünk, amit a jelenben cselekszünk, s csupán a vért eredményeket tartjuk szem előtt.
A meditáció azon tevékenységek egyike, amelyet anélkül végezhetünk, hogy az eredményével, a jövő idejű hozadékával kellene törődnünk. Önmagáért gyakoroljuk. Ha azért meditálunk, vagy végzünk bármiféle spirituális gyakorlatot, hogy elérjünk vele valamit, hogy javuljunk vagy előre jussunk általa, akkor mindössze úgy használjuk, ahogy minden más közönséges eszközt az életben. Nem jelent többet, mint egy drága autó, egy jól működő kapcsolat, divatos ruhák és minden más, amitől azt reméljük, boldogságot hoznak nekünk a jövőben.
E helyett azonban emlékeztethetjük magunkat rá, hogy a jelen pillanatban, úgy ahogy van, megtalálunk mindent, amire szükségünk van. És ugyanúgy megtalálunk mindent saját magunkban. Mindössze arra van szükségünk, hogy itt és most figyeljünk az életünkre.

138. oldal

Philip Martin: Zen kiút a depresszióból A normális élet szabályai

F_Orsolya >!

Általában az erőfeszítés szó alatt fölhasznált, elveszített energiát -azaz munkát- értünk. És amikor a depresszió már minden fizikai erőnket elszívta, ennek a szónak már a hallatára is még fáradtabbak, gyengébbek leszünk.
Ám az az erőfeszítés, amelyre a depresszióban szükségünk van, alapjában véve nem fizikai jellegű. Sokkal inkább szellemi és lelki elszántságra és munkára vonatkozik, mint testire.
Dogen azt mondta, hogy a megvilágosodásunk a meditáció gyakorlásán keresztül nyilvánulhat meg -'valójában a gyakorlat maga a megvilágosodás. Az az erőfeszítés, amelyet a meditáció gyakorlása során teszünk, egészen különbözik attól, amit az erőfeszítésről általában gondolni szoktunk. Nem szükségszerűen valamiféle cél elérésében rejlik a lényege. Sokkal inkább azért teszünk erőfeszítést, hogy egyszerűen jelen legyünk a pillanatban, hogy megmutatkozzunk benne, és megtanuljuk értékelni.

170. oldal

Philip Martin: Zen kiút a depresszióból A normális élet szabályai

maneki_neko>!

Olykor, ha magatehetetlennek érezzük magunkat, a legokosabb dolog, hogy leülünk, és csendben szemlélődünk.

17. oldal

Philip Martin: Zen kiút a depresszióból A normális élet szabályai

maneki_neko>!

Buddha tanítása szerint a halandóság és a dolgok elmúlása az, ami a legtöbb szenvedést okozza az embereknek. […] A szenvedésünk a ragaszkodásból ered, abból a leküzdhetetlen és reménytelen vágyunkból, hogy találjunk valami taratósat, állandót, halhatatlant – egy olyan világban, ahol minden mulandó.

33. oldal

Philip Martin: Zen kiút a depresszióból A normális élet szabályai


Hasonló könyvek címkék alapján

Sunrjú Szuzuki: Zen szellem, a kezdő szellem
Adyashanti: Az üresség tánca
Alan W. Watts: A zen útja
Kenjiro Yoshigasaki: Egy idegen belső utazása
Jeff Shore: Létezés én nélkül
Thich Nhat Hanh – Lilian Cheung: Zamat
Darnel Christian: Harc és szeretet
Martin Faulks – Philippa Faulks: A zen diéta forradalma
Doreen Virtue: Szabadulj meg fájdalomkilóidtól
Belső Nóra: Depresszió