Vulcanus ​kalapácsa 85% 103 csillagozás

PKD több problémát is felvet, hogy mi történhet, ha a gépek irányítanák az emberiséget. Nem is rossz az irány, úgy látszik, már eszükbe jutott akkoriban is az, hogy spoiler. Persze vannak benne még csavarok, de azért hiányoznak belőle – természetesen ez nem szemrehányás – olyan kérdések, meglátások és tényezők, amelyek később merültek fel, jöttek létre. Ezzel együtt, vagy ennek ellenére is jó olvasni az írót, még akkor is, ha messze nem egy olyan elborult regény ez, mint más, jobb írásai.

Szép kis egység, mind egymást lessük, állandóan hibát, jelet keresünk.

Minden a visszájára fordult, mintha átkerültünk volna egy morbid valóságba.

* * *

Mint azt a korai PKD regényektől már megszokhattuk, a Vulcanus kalapácsa a későbbi őrülettől mentes, és előadásmódjában egyszerű, de azért eléggé elgondolkodtató darab. Bár néha volt olyan érzésem, hogy bizonyos dolgok több figyelmet, vagy hosszabb kidolgozást érdemeltek volna, összességében jól esett egy ilyen rövid, de kerek szösszenetet olvasni az ember emberek és gép az emberek ellen témákról. Tetszett a salangmentes elbeszélésmód, és az, ahogy átadta a gépek monumentalitását. Érdekes olvasmány, nyugisabb időben akár egyestés is lehetne, de nem ártott meg neki, hogy most kicsit tovább tartott, és volt időm menet közben kicsit megrágni magamban a történetet.

Plusz pont a borítóért, ami jó is néz ki és illik is a könyvhöz.

Cseppet el vagyok maradva az idei sci-fi/fantasy megjelenésekkel, úgyhogy az elkövetkezendő hetekben főleg ezekből fogok válogatni. A Vulcanus kalapácsa (Vulcan"s Hammer) magyarul korábban még nem volt olvasható. Philip K. Dick ebben a disztópiájában egy atomháború utáni jövőt mutat be, ahol az emberiség a béke fenntartásának érdekében egy szuperszámítógépre bízza a fontos döntéseket. Persze sokan nem örülnek, hogy nem szólhatnak bele a dolgokba, másoknak pedig a számítógép egyeduralma nem tetszik. Mindeközben a Vulcanus 3-ra keresztelt masinának is megvannak a saját tervei…

    Ha hinni lehet a Wikipedia magyar szócikkének, a Vulcanus kalapácsa egyike volt Dick első regényeinek: 1953-ban írta meg, de csak 1960-ban jelent meg. Ekkoriban kezdődött hivatalosan a számítástechnika korszaka, egész pontosan 1951. június 5-én, amikor leszállították az első UNIVAC-ot az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatala számára. Ez már szöveges információt is tudott kezelni. Ebből kiindulva nem meglepő, hogy a történetben ábrázolt gépek is igazi monstrumok, elképesztően hatalmas méretekkel rendelkeztek. Kíváncsi leszek, a mi technológiánk mikorra éri el azt a szintet, amikor már mi is a könyvben leírtakhoz hasonló mesterséges intelligenciákkal tudunk dolgozni.

    Ez volt a negyedik Dick regényem, a képzeletbeli dobogón rögtön elfoglalta a második helyet közvetlenül Az ember a Fellegvárban mögött. A mű kora egyáltalán nem érződik olvasás közben, a benne bemutatott dolgok mai világunkra is érvényesek, vegyük például a totalitárius rendszert, ami sose tűnt el teljesen. A hatalom központosítása kifejezetten nem jó ötlet, Dick pedig kiválóan mutatja be, hogyan működik ez. Állandó félelem a felettesektől, az aktuális pozíciónkra pályázóktól; propaganda folyik még a csapból is, és ami a legrosszabb, hogy már az iskolákban elkezdődik az agymosás (Khmkhm.). A másik uralkodó téma az emberek viszonyulása a gépekhez. Mint minden hasonló dolognál, itt is erősen körvonalazódik a két tábor, viszont a félelem összeköti őket: mi van, ha a gép öntudatra ébred/erősebb lesz az embereknél? Szinte kimeríthetetlennek tűnik ez a fóbia, sokan használták már fel alapanyagként különféle művekhez. Ettől miért aggódunk jobban, mint egy klímaváltozástól? Egyszer talán megérne egy bejegyzést a téma. :)

    Egyetlen problémám van a Vulcanus kalapácsával, az pedig a befejezés összecsapása. Szerintem egy kicsit hosszabb kitekintést megérdemeltek volna a történtek, kíváncsi lettem volna, miként alakul az emberiség jövője. Azok, akik most ismerkednek Dick életművével, nyugodtan vegyék előre ezt a kötetet, rövidsége ellenére pompás olvasmány. A többiek pedig ki ne hagyják. ;) 4 és fél üst az ötből.

Blogbejegyzés:
off

Idén elhatároztam, hogy ki fogok kacsintgatni a komfort zónámból, így az Agave Könyvek újdonsága, a Vulcanus kalapácsa pont kapóra is jött. A mesterséges intelligencia és a fejlődő technika egyre jobban érdekel, viszont a könyv érdekessége, hogy eredetileg 1960-ban íródott, így rendkívül felkeltette az érdeklődésem, hogy akkoriban, hogyan gondolkodhattak erről a témáról, milyen jövőt vetíthettek előre.

Rögtön, egy durva kivégzéssel indul a történet, ami eléggé meglepett, nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan a közepébe vágunk. A világ kormányai úgy gondolták, hogy a jövő háborúinak elkerülése érdekében ideje egységesíteni a döntéseket, így megalakult az Egység, amelynek célja a béke fenntartása, illetve komolyabb döntések esetében Vulcanus 3-hoz fordulhatnak, egy magas rangú mesterséges intelligenciához folyamodnak kérdéseikkel, amely pártatlanul képes politikai és minden egyéb kérdésben dönteni. Legalábbis ez volt terv…

Nem sokat olvasok a témában, de a Vulcanus kalapácsa határozottan lekötött. Ez valaminek a kezdete lesz, hiszen kezdek rájönni, hogy nem is állnak ezek a művek olyan messzire tőlem.

Értékelés:
http://wandamaci.blogspot.com/2022/02/philip-k-dick-vul…

Ha teljes egészében nem is, kiinduló ötletében sok hasonlóságot érzek Isaac Asimov: Az elkerülhető konfliktus című novellájával. Mindkét műben szuperszámítógép(ek) felelnek az emberiség irányításáért, a fontos gazdasági döntésekért, azonban míg Asimovnál a robotika három törvénye miatt értük, Dicknél ellenük dolgoznak (remek érettségi téma lehetne összehasonlító műelemzéshez, ez csak úgy eszembe jutott, mert furán néztek rám a többiek, amikor anno mondtam az írásbeli után, hogy én azt választottam). Közös pont azonban mindkét műben, hogy vannak nem kevesen, akik lázadnak a gépek uralma ellen, ráadásul ugyanúgy félelemből, nem akarnak gépek uralma alatt élni. De a korábbiakból is következően Dicknél jogosan elégedetlenkednek, Asimovnál viszont nem. A gépek reakciója is teljes mértékben eltér, Vulcanus 3 fejleszti önmagát, hadsereget épít, készül az emberiség elleni összecsapásra és leszámolásra, Asimovnál pedig inkább szelídebb módszerekkel semlegesítik a Gépek az elégedetlenkedőket, például elveszítik munkájukat, és egy valamivel korlátoltabb, de épp ezért kevesebb károkozásra lehetőséget adót kapnak a korábbi helyett.

Mint korai Dick mű, természetesen ehhez sem kell semmilyen tudatmódosító szer, hogy érteni és élvezni lehessen, szokás szerint érezni rajta enyhe kidolgozatlanságot. Cserébe legalább következetes, logikus, és élvezhető, rövid olvasmány.

Novellából lett regény egy szuperszámítógép által fenntartott törékeny béke korszakáról, ahol a döntéseket már nem emberek, hanem algoritmusok hozzák. Mégis, a végrehajtók rendszere emberekből áll, akik feladatai közé tartozik az is, hogy a saját fajuk szabadságra tett törekvései ellen lépjenek fel. A gép végez a szervezet főigazgatójával, mégis maradnak, akik szolgálják a gépet. A főhős szintén vezető, és küzdeni kényszerül mind a gép, mind a forradalmárok ellen.

PKD egyszerre igyekszik bírálni a technológiai fejlődést és a társadalmi éretlenséget. Kellően önszabályozó-e az ellenőrző rendszer? Elég érett-e az emberiség ahhoz, hogy önrendelkezzen? Hiába a felügyelet szükségessége (világégést okozó háborúk után játszódik), a szabadság természetes igénye erősebb, és utat tör magának. Sötét jövő, gépuralom, lázadás – mai szemmel meglehetősen sablonos történetváz, ám egyáltalán nem elavult, ha azt vesszük, hogy mekkora ma a mesterséges intelligenciákkal szembeni félelem, mennyire tisztázott azok szabályozási kérdése, mit engedünk meg nekik és mit engedünk meg magunknak, amivel a jövőnket tesszük kockára.

Nos, akkor leírom azt, amit minden újonnan kiadott korai PKD regénynél leírtam;

Ez egy korai PKD regény, ami érződik is. Nincsen benne annyi őrület, csavar, Isten vagy a valóság őrületes keresése. Mondjuk paranoiai van benne. Legalább az.
A történet íve követhető, A-ból B-be halad, nem zavaros. Talán az egyetlen író, akinél ez negatívan hat!
Azt is mindig leírom, hogy az elfogult rajongóknak mint én, persze ez is kincs, ez is öröm. Ez most is így van. De azok, akik ismerkednének még a műveivel, semmiképp ne ezzel, vagy a többi korai regényével kezdjék! Nem azért, mert annyira borzasztó lenne akármelyik, de közel sem érik el azt a szintet, amiért az emberek Philip zsenialitását emlegetik. Így értetlenül teheti félre az életművet, ami nagy kár lenne.
Ha ilyet észlelünk, ne hagyjuk! Azonnal siessünk szegény félrevezetett embertársunk segítségére!

Szerény véleményem szerint ez a nagyon rövid történek túlírt. Komolyan mondom. Én mindig is -sokakkal ellentétben- a regényeit részesítettem előnyben a novelláival szemben, most viszont először éreztem azt, hogy ennek az ötletnek, történetnek a novella formátuma állt volna jól. Pedig egy igen rövid kisregényről beszélünk, az ember együltében is kényelmesen a végére érhet.

Mindezek mellett is kimondottan élveztem a dinamikáját.
Végre új regényét olvashattam az abszolút kedvenc írómnak, amiért minden alkalommal nagyon hálás vagyok az Agave kiadónak.
Az irányukból áradó tisztelet az író felé pedig abban is egyértelműen megnyilvánul, hogy megint mennyire gyönyörű borítót sikerült eszkábáltatniuk a történethez! Nem véletlenül dicséri mindenki. Respekt a kivitelezőnek!

Meglepően könnyen olvasható, egyenletes ívű korai PKD. Érezhető benne már Dick zsenialitása, de nem annyira agyament, mint a későbbi regényei.
Az emberek és a gépek szembenállása nagyon sok kreatív alkotót megihletett már, mégis jó volt olvasni ezt az „újabb” ötletet, illetve azt, hogy ebben a kisregényben nem egyértelműen jó, vagy rossz a gépek uralma, hanem csak olyan, amilyet kihozunk belőle.

A Vulcanus kalapácsa 1960-ban jelent meg, amikor a számítógépek lyukkártyásak voltak és szobákat foglaltak el, így a regényben szemléltetett szuperszámítógépek is gigászi monstrumok, viszont olyan képességekkel rendelkeznek, ami még a mai tudomány számára is elérhetetlen. Túlélésért küzdő, szuperintelligens gépek ezek, amelyeket arra terveztek, hogy az emberek által létrehozott Egységet támogassák. De mi is azaz Egység? Az egész bolygó központi irányítás alá került, mert az emberiség rájött, hogy a huszadik század világháborúit csak ilyen formában lehet meggátolni. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Viszont ennek a központosításnak hátulütői is akadnak bőven…

Úgy hihetnénk, hogy a harc két fronton zajlik, de Barris, a becsületes és céltudatos igazgató fényt derít az igazságra, amely megrendíti a gépekbe vetett hitét nemcsak a lázadóknak, hanem az Egységben makacsul hívő bürokratáknak is. A regény bemutatja nekünk, hogy a mérhetetlen hatalom hogyan temetheti maga alá a vezetőt, hogy az emberi lustaság miként válhat végzetes hibává, és hogy az érzelmek és erkölcsi dilemmák figyelmen kívül hagyása hogyan vezethet háborúhoz.

Teljes cikk: https://lenduletmagazin.hu/egy-mesterseges-intelligenci…

A hatalom természetéről, a szabadságvágyról és leginkább mesterséges intelligenciáról olvashatunk. A háború elkerüléséért létrehozott egységes hatalom elég bürokratikusan irányít. Egy fejlett számítógép támogatja a hatalmat, de ez nem mindenkinek tetszik. Sőt nem is egy számítógépről beszélhetünk. Keressük, hogy valójában ki is az ellenség. Érdekesen alakul, hogy ki kivel fog össze. Izgalmas harcok tarkítják ezt a rövid történetet, amely a sci-fi mesterének egy újabb műve.