Visszafelé ​világ 78% 131 csillagozás

Üljünk le sógumozni és menjünk öklendezni…vagy esetleg látogassunk el egy kellemes vasárnap délelőtt a temetőbe és hallgassuk a holtak kétségbeesett sikolyait…!
Vajon létezik-e örök élet vagy van-e valami esély újra élni halálunk után?
Ha lenne rá mód, te elutaznál a Marsra? Hiszen már a csapból is az folyik, hogy le lehet ott telepedni, bár onnan nincs visszaút, csak odaútra szól a jegy…
Mi is a szerelem? Létezik-e egyáltalán vagy valaki közli velünk a száraz tényeket, hogy mi kit szeretünk? És a vallás? Van értelme? Vagy majd megjelenik az a személy, akinek még neve sincsen igazán? (Vagy van, csak mi nem tudjuk kiejteni a megfelelő szavakat, ha megjelenik nekünk…)

Újabb értékes, érdekes Dick kötet.
Itt már bőven sző a történetbe teológiát.
Életről, halálról, időről, jelenről, és szeretetről szól e történet.

A karakterek, a világ, a mitológia pár mondatban van ismét elintézve. Szimulákrum, Robik, telepata szerű képződmények is megjelennek, egyszerűen a világ részei, róluk sem esik sok szó. De ez nem hátrány. Ezek csak eszközök, nem keresünk rájuk magyarázatokat, a világunk részei.
Miért nem? Mert nem számít. Dicknél nem számít. Más a mondandója, nincs idő ilyenekre.

Az idő működése és megértése zavaros, olykor paradox lehet a fejünkben.
Hiszen ha visszafelé telik az idő, akkor visszafelé történik minden esemény is? Visszafelé beszélünk? Nem. Miért nem? Nehéz megmagyarázni. Mintha csak az élet és elmúlás történne visszafelé, a szubjektív idő nem, hiszen az emberek egyszerűen így érzékelik az időt. Múlik.
Mondjuk a visszafelé égő cigaretta kissé bezavar ebben az elméletben. De meglehet az csak szemléltetés, szimbólum.
Szóval bármily furcsa, talán ezen sem fontos sokáig leakadni. Hiába képezi a sztori gerincét, ez még mindig csak a lényeg megértéséhez kell.

Hogy mi a lényeg?
spoiler

https://moly.hu/idezetek/1326564

vicces olyan sorokkal szembesülni amikor a szereplők úgy üdvözlik egymást találkozáskor viszlát miközben felvillan ifjúkorom azon egyik hülyesége amikor mindenkinek fordítva köszöntem reggel jó éjszakát este jó reggelt találkozáskor pedig a már említett viszlátot mondtam így nem is okozott különösebb meglepetést pkd ezen regénye milyen is lehet az a bizonyos visszafelé világ de ahogy azt a világot felépíti és azt a keveset amit megmutat belőle* rendkívül jól megtölti cselekménnyel szinte az elejétől a végéig és erre a könyvére is igaz hogy nem lehet tudni hova fog eljutni itt jegyzem meg hogy a lezárás kicsit gyengére sikerült de nem is tekintem igazi lezárásnak mivel a regényben élve olyan érzésem volt ezt az univerzumot akár több részen keresztül is szívesen olvasnám mert mi érdekesebb van az idő relatívan felfogott terjedésénél? az amikor visszafelé halad és ismert történelmi alakok hogy valami nagyot mondjak* kelnek ki sírjaikból nos ott azért érdekek fognak ütközni és harcolni egymással így a regény egyszerre sokat egy hatalmas tág teret mutat miközben alig fed fel titkokat rengeteg kérdés nyitva marad mert nem igazán derül ki hogy a hobart-fázis mire van hatással és mire nincs például a cigarettára igen hatása van visszafújják és a dohányzás végeztével az ismét egy szálként megformálódott cigarettaszálakat teszik vissza a dobozba mialatt a levegő is tisztább lesz a hobart-fázis alatt mindennapos eseménynek számít egyben üzleti modell és törvényi szabályozás terelgeti a feltámadást arról nem is beszélve hogy az írókat az írtók** váltották fel akik a könyvtár alkalmazásában állnak és minden olyan dokumentumot*** megsemmisítenek amelynek szerzője visszabújt az anyaméhbe mivel az ember a sírból kikelve egyre csak fiatalodik ha nem szűnik meg közben a hobart-fázis hatása nos ebbe a felfordult világba várnak vissza az élők közé egy anarchista thomas peak nevű vallási vezetőt megerősödött egyházzá alakult volt szektája élére hát nem is tudom mi lesz a feltámadásba vetett hittel?

* saját egyéni privát történelmünkre is igaz amikor egy szeretett vagy gyűlölt családtag tér vissza
** na ja az írtók már a spejzban vannak ((:
** pkd egyik kedvence beethoven valamelyik műve is megjelenik arra célozva ha ő is visszakerül az élők közé és vissza kell bújjon az anyaméhbe akkor az ő műveit is meg fogják semmisíteni

A Moly megértette velem, hogy átlagember vagyok. Az esetek többségében a véleményem megegyezik a nagy átlagéval.
Amikor ma hajnalban felébredtem, és a visszaalvás előtt végig olvastam PKD jelen történetét, az utolsó mondat után csak lestem ki a fejemből, hallgattam a hajnali Holt-Kőrös hangjait, és azon tűnődtem, hogy ez most micsoda és megy-e valahová? Annak ellenére, hogy két nap alatt elolvastam, mert olvastatta magát.
Aztán, amikor már tudtam, mit akarok írni erről a könyvről, a reggeli kávé mellett, itt, a nagy teraszon, a Holt-Kőrös partján*, elolvastam az értékeléseket, hátha velem van a baj. Megnyugodtam, úgy fest nem. Vagy a mainstream ízlés értetlen talpnyalója vagyok én is, ez is fennáll.

Alapból szeretem PKD történeteit. A kedvencem a Figyel az ég. Azon gondolkodtam, mi is a különbség a kettő között.
Ami közös (és ezt már írtam valamelyik értékelésben), hogy PKD nem szereti, hanem használja a szereplőit. Mindegyik egy repetitív dallamocska, amelyik önmagában nem élvezhető igazán, csak az összhangzat alapján, és szerepe teljesen az előtte és az utána megszólaló dallamvariánsoktól függ. Vannak tehát különbségek a szereplők jellemében, s bár az nem mondható el, hogy a szereplők felcserélhetők, mert dehogy, de abban egységesek, hogy nem kerülnek közel az ember szívéhez, és marad a két lépés távolság minden történet minden szereplőjével. Mintha mindössze eszközök lennének csak a mondanivaló érdekben. Azt is egységesnek látom PKD sztorijaiban, hogy a szereplők szerepe, súlya változik a történetek során. Bárki is van fókuszban az első oldalakon, az nagyon könnyen mellékszereplővé válik a huszadikon, és végül az fejezi be a történetet, aki az elején olyan se hús, se hal nem volt az első lapokon. Ez nincs ellenemre, de bevallom, néha ad hoc-jellegűnek tűnik a váltás, mintha PKD egyszerűen megunná egy-egy szereplőjét, vagy valami egészen más jutna eszébe, és mint kisgyerek a Matchbox-ot a Transformer-ért félredobó kisgyerek, úgy hajigálja, gyilkolja, tünteti el a szereplőket, és viszi tovább a történetet. Ez van amikor tess nekem, van amikor indokolatlannak és követhetetlennek érzem. Ebben a regényben középpályás volt a szereplők helyi értékének a váltogatása. De váltogattunk szépen.

A nagyobbik bajom az volt, és ebben a Visszafelé világ nem áll egyedül, volt már más ilyen PKD-könyv is, hogy nem tudtam, igazából miről is szólt a történet. Mert ment egy darabig lineárisan, érthetőn, igen, tolódtak ide-oda a szereplők súlyai, olvashattunk nagypolitikai sakkjátszmák tömkelegéről, de valahogy az nem jött át igazán, hogy mi is a tömege a mérlegen ezeknek a játszmáknak, meg különben is, és ezt a befejezés aztán végképp erősítette, tulajdonképpen hány éves a kapitány?

Az pedig végképp zavart, amit egyébként több értékelésben is szóvá tettek a molyok, hogy az alapprobléma, az idő visszafelé folyása valami hihetetlen szinten nincs átgondolva, kidolgozva. Igen, a cigaretta az elszívás után visszakerül a dobozba, az ételt nem elfogyasztják, hanem felöklendezik, a halottak feltámadnak, öregszülöttek lesznek, de egyébként a történet tök lineárisan fut előre. És nem visszafelé. Vagy PKD annyira zseniálisan írta meg, hogy egyszerűen nem tudtam elkapni a fonalat a visszafelé folyásban. Vagyis volt, ami visszafelé történt, és volt, ami nem, de ettől meg nekem a koherenciát elvitte a szél.

A történet ezzel együtt érdekes, szokásosan kifordított PKD-i sztori, izgalmas üldözés, versenyt futás az idővel, lövöldözés, robbantás, kis ember nagy helyzetben, még szerelem/szerelmek, félre kefélés is van/vannak (persze csak PKD-i távoltatással, a cél érdekében), de mégis, úgy éreztem, PKD-nek volt egy ötlete és valamit írt belőle, ne vesszen kárba. De olyan érzésem van, mégis kárba veszett. Ha nincs igazam, tegyetek helyre és okítsatok, legyetek szívesek!

Addig bajban vagyok, mert tudomásom szerint már csak ez a magyarul is megjelent PKD-kötet hiányzik a polcomról, de jelenleg úgy áll a dolog, hogy pusztán csak a sorozat teljessége miatt kerülne fel oda.

* Békészsentandrás, Szarvas mellett. Ha eljuttok ide, mindenképpen menjetek el a Szent András Sörfőzdébe (Szarvas felé haladva az utolsó leágazás balra, s onnan pár száz méter), mert valami fantasztikusan különleges és finom sörök vannak itt, csapolva is (petpalackba is megteszik) és üveges verzióban is. Némelyik gasztronómiai orgazmus (Szent András Könnye, Betyár király, Magyar Vándor, Málnás búza), nyami!

Az alapszituáció az, hogy az idő visszafelé jár. Furcsa gondolat, főleg, hogy nemcsak az élet önmagában fejlődik visszafelé, hanem a dolgok egy jó része is, az emberek pedig élik életüket, mintha ezeket a dolgokat csak úgy meg lehetne szokni, el lehetne fogadni, mint alapállást. S ezen túl is a világ egy elég őrült hellyé vált, ahol a könyvtár egy félelmetes hely lett, a vallások hatalma megnőtt, s mindenki egy személyt keres. De vajon ki találja meg? Vagy úgy is feltehetnénk a kérdést, hogy ki élheti túl ezt az őrült világot, és annak is alapkonfliktusát, hogy egy vallási vezető visszatér a halálból. De ki vár tárt karokkal egy embert, aki létrehozott egy vallást, egy olyan vallást ami rendkívül népszerűvé vált, és azóta eltelt 30 év, és a vallásnak új vezetői vannak. Van még szüksége a világnak egy régi kiválasztottra?

Ez a regény struktúrájában alapvetően különbözött a korábban általam olvasott két Dick-től, méghozzá abban, hogy azok esetében végig fennállt a rejtély, s a szereplőkkel együtt bontakozott ki előttünk, olvasók előtt az igazság.
Ellenben itt a „status qou” szituációt az első pillanattól fogva ismerjük: bekövetkezett az úgynevezett Hobart-fázis, minek következtében az idő visszafordult. Ezen kívül pedig olvashattam egy krimitörténetet, ami a fent leírt szituációba van ágyazva. Egy történetet, melyből nem hiányzott az intrika, cselszövés, üldözés, a klasszikus „bitang erős szervezet ellen harcot felvevő egyszerű átlagember”-effektus. Nem volt rossz, de igazán nem is ragadott annyira magával, hogy le se tudjam tenni a könyvet az izgalomtól. Dicknek véleményem szerint jobban áll a ködösítő, rejtélyes, igazságot a homályból lassan kibontakoztató cselekményvezetés.
Ugyanakkor nem volt rossz könyv ez sem, és külön tetszettek azok az apró kis részletek, amik teljessé teszik a visszafelé haladó idő érzékeltetését, mint például ahogyan az emberek kiöklendezik magukból a tányérba a kész ételeket, a hamutartóból előveszik a cigarettacsikkeket, és addig pöfékelik bele a füstöt, míg el nem tesznek egy teljes szál cigarettát a dobozba, teljes természetességgel „Visszhall!”-lal kezdik a telefonbeszélgetést, és „Halló”-val fejezik be… ezek mind nagyon tetszettek.
Kár, hogy a sógumról végig nem derül ki pontosan, hogy mi is, és hogyan használják…

Visszafelé szívott cigaretta? Élelmiszer, melyet vissza kell vinni a boltba? És hogy a halottak kaparásszanak a koporsóban, mert feléledtek és a Hobart-fázis alapján fiatalodni kezdenek?
Az Anarchista hozott a visszafelé világban! PKD sógumos álmaiból eleven világ elevenedik meg vallási vezetőkkel, Irtókkal és vitáriumokkal. Sebastian Hermes (könyvünk főhőse) se számít ilyen fordulatokra, amikor „nagy fogás"-t igyekszik nyélbe ütni. De aztán fokozatosan rájön a történetben betöltött szerepére, akár még megváltó is lehet! Még az is előfordulhat, hogy Anarchista Peak tényleg hatalmas tudással rendelkezik. Megannyi ötletes technikai vívmány, a transzcendens burjánzása, valamint nagy gondolkodók idézetei ébresztenek bennünk is koncentrikus köröket, melyek végén talán tényleg az abszolút valóság vár? Mindenesetre még jó, hogy nem könyvtári példányt, hanem a magánkönyvtárból származót olvastam el, mert félő, hogy vissza kéne vinnem megsemmisítésre! Pedig az igazán kár volna, ezért a nagyszerű történetért…

Egy újabb PKD regény. És azt kell mondjam, most sem csalódtam. Sőt !!
Azt mondták, hogy „ jó jó, de nem az a tipikus Dick ” Hát szerintem de, hozta a színvonalat bőven. Tény, hogy egyszerűbb és jóval követhetőbbre sikeredett ez most, de az első oldal elolvasása után az első gondolatmenetem az volt hogy; na neee ez most komoly?! Aztán nagyon is komoly, kétszer csaptam fel a könyvet és el is fogyott sajnos. Ez nem olyan, mint a spoiler =) Az idő visszafelé múlása nagyon jó téma volt, tetszetős, pláne a példák amikkel érzékeltetve lett. Elgondolkodtatott, mint mindig. Bevallom a spoiler ,ez is csak azért, mert magamtól ezt így biztos nem futtattam volna le fejben, spoiler, de hát ez is hozzátartozik Dick stílusához. Szerelem, vallás, robotok, hatalmi játszmák. A karakterek egyedisége, a szerethetőtől a szánalmasig. És rövid, a kétszáz oldalával se!, még sincs egyetlen felesleges sor, vagy körítés. Ismét kaphattam egy kis agymenést, imádtam, ahogy a dolgok kibontakoztak, és váratlan fordulatokba csaptak át. A vége meglepett, nem így képzeltem, de így volt tökéletes.

Egyszerűen nincsenek szavak erre a regényre. Habár csak 187 oldal volt, mégis elég sokáig tartott elolvasnom, de ezt egyszerűen lehetetlennek éreztem egyszerre elolvasni. Kellett idő, hogy elképzeljem, miként járhat az idő, s még most is van olyan rész, amit nem értek – pontosabban a híradás.
Ezenkívül nagyon szomorúvá tett a regény, persze ennek személyes okai vannak, amikbe sikerült belegondolnom. A szívemben azt a sajgó érzés, amit kiváltott. Közel voltam a síráshoz, és ez mind a megfogalmazás miatt.
Nem gondoltam volna egyébként, hogy valaha is olvasok tőle könyvet, de ez… ez valami csodálatos volt, érdekes, szerethető karakterekkel, s szerintem igencsak nyitott véggel.
Már alig várom, hogy elolvashassam a többi könyvét is, amit ki lehet kölcsönözni.

Óvatosan közelít a valláshoz ez a kötet, sokkal óvatosabban a többinél, amiben érintett téma. Bár az idézetek keresztényektől valók, az Anarchista filozófiájában sokkal inkább kelet motívumait fedeztem fel, ez üdítően hatott a Valis és a Szabad Albemuth rádió után.
Maga az idő képzete és érzékelése teljesen ellentmondásos, hisz minden visszafelé történik, a cselekmény mégis előre halad. Ellentmondások halmaza, emberi kapcsolatok és érzésvilágok rövid, de pontos papírra skiccelésével egy világban, ahol az öt házasságot megélt szerző sógummal kapcsolja ki az agyát. Amszterdam coffé shopjai jutottak eszembe, különösen a Black Tiger Bar, ami a kínai negyed után a kirakatba pakolt meztelen nőktől néhány méterre biztosít helyet arra, hogy mindenféle különös kapcsolat alakuljon ki a sógum mámorában.
A feleségem rokoni kapcsolatba hozta a Visszafelé világ filozófiáját az Ubikkal, és ezért a gondolatért örökre hálás leszek neki, magamtól nem következtettem volna rá. Mellesleg micsoda visszaigazolása ez a jó választásnak, bízva abban, hogy nem követi további négy!
Gyakorlott PKD olvasónak ez egy könnyed, szórakoztató regény, egy kezdőnek elveheti a kedvét egy életre. Sógum füstje csapta meg az orrom, mára ennyi.