Különvélemény 87% 160 csillagozás

Valóságos kocsonyává váltam a kötet olvasása közben és már nem érdekel az sem, ha kiderül, én valójában egy robot vagyok és bármikor kikapcsolhatnám magam…Csak elvágok egy kábelt és kész, el van intézve a dolog…Én mindenesetre igen praktikusnak találom ezt az ötletet…
Kedvenc novellám nincs, van 1-2 gyengébb is ebben a válogatásban nyilván, de azoknak is van csattanójuk…Érdekes módon egy párból film is készült…Hát igen, PKD fejében annyi remek ötlet halmozódott fel, hogy ezt a novellás kötetét ki merem jelenteni egyik első számú kedvencemmé! Főleg a robotok miatt és a jellemző bizonyos felismerhető motívumok miatt, amiket az is lehet, hogy csak én értek, ki tudja? Már semmit sem tudok…Csak azt, hogy végtére is én egy kocsonya vagyok és kész. Ja és figyel a Gondolatrendőrség! Kikapcsolom magam és az üres képernyőre bámulok inkább…Biztos ami biztos! Hát nem?

Dick novellái mindig egyediek, nincs ez másként ezzel a válogatással sem.

Különvélemény (Minority Report): Az első találkozásom Dickkel ennek a novellának a filmváltozata volt. A két mű sok ponton eltér: a novella világában a prekogok nem kopasz, de egyébként normális külsejű emberek, hanem torzszülöttek, akik összevissza hablatyolnak. (Így természetesen kimarad a főhős-prekog szerelmi szál is.) A főhősnek nincs évekkel ezelőtt elrabolt gyereke, és a megoldás is kicsit más, mint a filmben. Érdemes elolvasni, de bevallom, nekem a film jobban tetszett. 3,5/5

Második Változat (Second Variety): Egy érdekes háborús történet. A csattanó kicsit kiszámítható, de azért érdemes elolvasni. 4/5

Imposztor (Imposter): Hááát, ez elég középszerű volt. Érezhetően Dickes, ahogy a főszereplő próbál mindenki mást meggyőzni arról, hogy ő valóban ő, nem pedig egy robot, de valahogy mégsem az igazi. 3/5

Emlékmás (We Can Build You): Na, ez viszont zseniális volt. Tulajdonképp egy hatalmas trollkodás az egész, mégis minden sorát élveztem. Ráadásul kiderült, hogy Dicknek humora is van. Ki hitte volna…? Mindenesetre megyek, megnézem a film(ek)et. 5/5

A Citadella (War Game): Ez olvastam már korábban egy másik antológiában, bár akkor nem esett le, hogy ez is Dick. Jópofa ötlet, ügyes csattanóval, bár egy kicsit hosszabb szerintem a kelleténél. 4/5

Apáink Hite (Faith of Our Fathers): Esszenciális Dick: drogok, furcsa Isten-felfogás, elnyomás. Valamiért nekem mégsem jött be annyira. 3/5

Elektromos Hangya (Electric Ant): Játék a valóság határaival, egy robot szemén keresztül nézve. Az egyik legjobb a kötetben. 5/5

Amit a Holtak Mondanak (What the Dead Men Say): Egy hosszabb, részletesebb történet, politikai machinációkkal és mindennel, ami kell. Érdemes elolvasni. 4/5

Kémek (Oh, to Be a Blobel!): Robotpszichológus és időnként Kocsonyává változó emberek, valamint emberré változó Kocsonyák. Jelenetek egy házasságból. Kedvenc lett. 5/5

A Legutolsó Történet (The Story to End All Stories): Na, ezt bevallom, nem értem. Ha egy Karinthy-kötet végén szerepelne, akkor érteném, de innen kilóg nekem.

Összefoglalva: olvassatok Dicket!

Azt kell mondjam, hogy Dick novellák terén is erős. Ebben a kötetben is több kimagasló novellája van, nem véletlen lett belőlük film. (Az első négy novellából.)
Talán a legjobban a Második Változat című tetszett, ami régebben már láttam filmen így igen sok jelenet bevillant a filmből. Persze ez is eltér a filmtől, de ez így szokott lenni.
Ajánlom minden sci-fi kedvelőnek a könyvet, megéri az olvasást.

Kevés fülszöveg kelti fel annyira a figyelmem, hogy miatta egy éppen olvasott hasonló könyv olvasását félbehagyjam/elnapoljam. Itt pontosan ez történt, ez a novelláskötet egyszerűen nem várhatott. Az Emlékmás egész gyerekkoromat végigkísérte (apu egyik kedvence az Alien mellett), rengetegszer láttam és abszolút kultuszfilmnek tartom. Sem erről, sem pedig a Különvéleményről nem tudtam, hogy Philip K. Dick novellái alapján készültek és nagyon kíváncsi voltam arra, hogy honnan nőtte ki magát ez a két film. Voltak elemek a történetekben, amiket kicsit furcsállottam: az érzelmi viszonyok, házasságok és általában véve a nők személyiségének elnagyoltsága és az apróbb logikai bukfencek. Máskor ez nagyon zavart volna, de Dick annyira vitt magával a történetben, hogy ezek egyike sem érdekelt igazán.

A könyv a Különvélemény című film moziba kerülése után jelent meg, így gondolom nem véletlen, hogy a kötet címének ezt a novelláját választották, mert valójában ez egy novella válogatás, és ráadásul nem is rossz. A történetek témái elég hasonlóak, középpontban áll egy nukleáris háború utáni elidegenedett világ, robotok, robotokra cserélt emberek, kábítószer uralta képzelgések, és a szorongató paranoia. Mindez bizonytalan, nehezen kedvelhető főhősökkel egészül ki. És bár végig a Földön vagyunk, rengeteg az utalás az emberek a csillagrendszerben illetve azon kívüli életére is. Dick rendkívül színes fantáziája és ötletei tényleg filmre kívánkoznak, ebben a válogatásban 4 olyan is van, ami filmvászonra került, ilyen-olyan formában.
– Különvélemény (Minority Report)
Az említett mozifilm alapja, Dick remek ötletét elég jól felturbózták, de szerintem messze nem a legjobb novella a válogatásban.
– Második Változat (Second Variety)
Nekem az egyik kedvencem, eszméletlen jól kibontott, és végig érdekfeszítő novella, kicsit kikövetkeztethető, de jó csattanóval a végén. Ebből is készítettek filmet, magyarul Az elhagyott bolygó címen ment.
– Imposztor (Imposter), – Emlékmás (We Can Build You) Mozifilm alapja mindkettő, az egyik a robotra cserélt ember, a másik az emlékezettel való manipluláció témájával.
– A Citadella (War Game)
Ez a másik kedvencem, fantasztikus jó, izgalmas végig, megfelelően borzongató végkifejlettel.
– Apáink Hite (Faith of Our Fathers)
Disztópiás, jövőben a média által ellenőrzött világ, nagy testvérszerű vezetővel, akiről azt sem tudni kicsoda. Robot, földönkívüli, vagy maga az Isten?
– Elektromos Hangya (Electric Ant)
Mi történik, ha egyik napról a másikra kiderül, hogy nem is ember vagy, hanem egy robot? Hogy lehet elfogadni, meddig lehet feszíteni a határokat hogy megismerd a világban betöltött szerepedet?
– Amit a Holtak Mondanak (What the Dead Men Say)
Számomra ez volt a leggyengébb novella, annak ellenére hogy hosszabb mint a többi, lényegesen több nem történik benne, inkább sok a tépődés, szenvedés, és a toporgás.
– Kémek (Oh, to Be a Blobel!)
Egyik legeslegjobb, amiker ezt olvastam nem tudtam letenni. Melyik a jobb, kocsonyából ember vagy emberből kocsonya? Melyik ér többet?
– A Legutolsó Történet (The Story to End All Stories)
Egyetlen rövid álomszerű szürreális vízió.

Különvélemény (5)

Olvastam már az Emlékmásban, mégis voltak részletek, amik újszerűnek hatottak. Továbbra is zseniális műnek tartom, bár Dick karakterei és a köztük lévő érzelmi, bizalmi kapcsolatok leírása továbbra életidegen számomra. A történet összetettségét azonban, kétszeri olvasás után is annyira nehéz felfogni, hogy csodálom, hogy neki egyáltalán kitalálni sikerült.

Második változat (4,5)

Erre a novellára sem tudok más értéket adni, mint legutóbb. Dick még mindig képes csalódást okozni azzal, hogy a futurisztikus robotjait relék, nyáklapok és vezetékek kilométerei alkotják. A történet azonban továbbra is mesterien hátborzongató. Másodszorra is reménykedtem benne, hogy nem így ér véget, de ha jobban belegondolok, ez a lezárás szolgálja leginkább a mű mondanivalóját.

Imposztor (4,5)

Ismét csak a paranoia megtestesülését láthatjuk. Idegenekkel vívott háború, gyökértelenség, az ember önmagába és a környezetébe vetett hitének elvesztése. Honnan tudjuk, kik vagy mik vagyunk? Mi az, ami végképp meghatároz minket? Dick okosan csűri-csavarja az eseményeket, hogy a végkifejlet teljesen kiszámíthatatlan legyen.

Emlékmás (5)

Úgy rémlik, a történet filmfeldolgozásaiban nem sokat emeltek át az alapmű ironikus humorából. Lehetséges, hogy ez a történetvezetés mozivásznon már nem mutatna olyan jól, én mégis kíváncsi lennék, hová lehetne kifuttatni a novella képtelenül csavaros ötleteit.

A citadella (4)

A történet hangulata feszültséggel teli. Ezt a feszültséget szerintem egy ennél jóval nagyobb mondanivalónak is alárendelhette volna. Engem lenyűgözött a Citadella és a virtuális valóság is, szerintem több is lehetett volna ebben a sztoriban.

Apáink hite (3,5)

Nem tudom, mi nyomasztóbb, ha egy diktátor uralkodik minden pillanatunk felett, vagy ha ezt egy istenség teszi. És miért nehezebb elfogadni az egyiktől, ha már elfogadtuk a másiktól? És vajon melyikük az igazi és melyikük a hallucináció? A végét most sem értem, de a közepe talán jobban átjött, mint korábban.

Az elektromos hangya (3,5)

Szinte ugyanazt érzem ennél a novellánál, mint az Apáink hiténél. A végkifejlet előtti csúcspontot úgy érzem, értem, átjön valami a mondanivalóból, aztán a lezárás minden logikát mellőz. A szubjektum bemutatása, mindannyiunk valóságának egyedisége, és az objektív valóságban való feltételezett egyesítése zseniális gondolat, de aztán Dick pont erre az elméletre cáfol rá a befejezéssel. A lyukszalagról már nem is beszélek…

Amit a holtak mondanak (5)

A kötet leghosszabb és legösszetettebb novellája, majdnem egy kisregény. Én nem szeretem Dick regényeit, mert az ötletei nagyban nem elég tartalmasak hogy kitöltsék a teret, a karakterei meg életképtelenek és valószerűtlenek. De ha ehhez a novellához hasonlókat futtatott volna ki regényekben, mind a szereplőket, mind a történetet tekintve, az megváltoztatta volna róla a véleményemet. Többször is ledöbbentett, sőt oldalakon keresztül mintha csak játszadozott volna velem, hogy elhiggyem, ez már csak a szokásos kifuttatása lesz a sztorinak. Aztán olyat csavart rajta, hogy még a szokatlan befejezést is teljesen korrektnek éreztem utána.

Kémek (3)

Volt egy pont a sztoriban, amikor át tudtam érezni a főhős drámáját spoiler, ám sajnos megint olyan felszínes karaktereket kaptunk, akiknek percenként változik a hangulata és változnak az elvei, ahogy a történet megkívánja. Pont ezért éreztem végül súlytalannak azt az önmagában erős befejezést, amit a dráma kapott spoiler.

A legutolsó történet (?)

Ez mi volt?

Az összes történeten felismerhető valamiféle fojtogató rettegés, szorongás. Némelyikben szimplán az ismeretlentől, vagy az üldözöttségtől, a mindenütt jelenlévő potenciális fenyegetéstől, önmagunk elvesztésétől. Dick valamiért nagyon félt valamitől, ez a paranoiás rettegés nagyon sok novellájából kitűnik. Sokszor a kidolgozatlan, ellentmondásos karakterek is mintha ezt erősítenék meg: bármilyen arcukat is mutatták eddig, bármikor ellenünk fordulhatnak, még ha nem találunk a viselkedésükre semmilyen logikus indokot se.

Suck my Dick. Volt, aminél ki lehetett találni, volt, ami akkor is jó volt, ha ki lehetett találni, még humora is van. Nem ez volt az első találkozás vele. Mivel legkedvesebb filmjeim egyike a Blade Runner, ezért, ahogy hozzájutottam, elolvastam az eredetijét, kb úgy 20 éve. Nagyon tetszett. Aztán nem akadt tőle semmi a kezembe, eddig (kösz kvzs a kihívást), viszont most már kíváncsi vagyok tőle többre is. Szeretem a kifacsart elmékből csepegtetett történeteket. Van bennük logika, a maguk módján, és hiába sci-fi, nem szólnak másról, mint rólunk, ahogyan a 2000 éve megírt dolgok is. Nem szerette a nőket. Kicsit egysíkúan látta őket. Gyenge voltál Dickey, cö-cö. Nem is tudnék hirtelen kiemelni egy novellát sem, mert mindegyik megkapó volt számomra, valami van bennük, amitől tényleg figyelsz rá, és még tovább is gondolod.

Szerintem én leszek az egyedüli, aki nem látta sem az Emlékmás, sem a Különvélemény filmeket, és aki nem ezért ruházott be erre a novelláskötetre, hanem csak az író miatt. Miután végeztem a könyvvel, természetesen kíváncsi lettem a filmekre is. Az értékelés írásakor az Emlékmás régebbi feldolgozásán már túlvagyok (egyébként egészen jó filmet csináltak belőle), a másik kettő még várat magára.
Dick novelláit (és alapvetően történeteit is) mindig érdekesnek találtam, ez pedig egy kifejezetten jó válogatás lett tőle.
PKD könyveit igazából úgy szoktam értékelni, hogy mekkora csavart rak a történetbe – ezeknél a novelláknál egyikben sem volt hiány a fordulatokból, emiatt nekem egy igazán jó kikapcsolódást és olvasási élményt nyújtott ez a válogatás.
Kedvencet sosem szoktam választani, ennél a kötetnél is úgy vagyok, ahogy eddig az összes novelláskötetnél, amit eddig olvastam: voltak benne számomra gyengébb novellák, de összességében nézve abszolút 5 csillagos élmény volt.

Dick már megint csavart egy nagyot a valóságon…
Néhány novellát már olvastam, néhány filmváltozatát láttam, néhánynak rájöttem a csattanójára… De ezek ellenére mindegyikben találtam elgondolkodtatót, és mindegyikben láttam Dick zsenialitását.
Paranoiás, negatív történetek, mégis szinte mind tökéletes példa arra, hogy miért lehet szeretni a novellákat.

Nagyon nem volt egyszerű olvasmány, de azt hiszem, hogy sohasem az, ha P.K. Dickről beszélünk.

Mindenekelőtt elképesztő az, hogy milyen előrelátással rendelkezett a jövő technológiáját illetően és az is, hogy olyan társadalmi problémákat vagy kérdéseket feszegetett, már a XX. század derekán, amik igazán csak a XXI. sz. elejére kezdtek kiforrni vagy ténylegesen megjelenni. Persze jó néhány a saját korát is átjáró kérdést és problémát is feszeget sci-fin keresztül. A felütései nagyon eltaláltak és a fordulatokban igazán mesteri tud lenni. Nem is csoda, hogy annyi filmadaptációt kaptak az írásai. A karakterei pedig bár minimális leírást kapnak, valahogyan mégis lélegző és átérezhető személyek (többnyire). Ugyanakkor a párbeszédei néha rendesen zavaróak és helyenként kissé esetlenek is. Emiatt és egy két karakter fura/abszurd kezelése miatt vontam le fél csillagot.

Külön pár szó a novellákról. A Különvélemény kicsöngése meglehetősen eltér a filmétől és a mondanivaló sem ugyanoda lyukad ki. Jóval borúsabb és pesszimistább. Igaz ez az összes történetre jellemző. A Második változatot a felénél ismertem fel, hogy az Az elhagyott bolygó című film alapjául szolgált. Ez az írás is izgalmas, talán ez a legpörgősebb az összes többi közül a kötetben. Az Imposztor leginkább a fordulatai és a csattanója miatt volt megkapó. Az Emlékmás az aztán igazán eltér a filmben látottaktól. Bár gyakorlatilag a film sztorijának alapja nagy vonalakban megegyezik az eredetivel de azután olyanná válik, mintha egy mozaikot raknának újra össze. A novella pedig jellegzetesen Dickre jellemző abszurd és elképesztő befejezést kap. A Citadella volt az, azt hiszem, ami mondanivalójában leginkább megfogott. A fogyasztói társadalomról egy olyan mese, ami nem kevés dologról gondolkoztatja el az olvasót, ha a kapitalizmusban él. Az Apáink hite olyan, mint egy 1984-el kevert Férfi a fellegvárban. Az utóbbi munkában, mintha ezt a gondolatsort vinné tovább az író egy kicsit másabb szemszögből és sokkal másabb zárással, illetve mondanivalóval. A totalitárius rendszerekről azonban mindenképpen egy érdemes és érdekes olvasmány. Az Elektromos hangya azt hiszem, hogy egyszerre több szempontból is megrökönyödésre késztet és a csattanója egy olyan csattanó, amivel számtalan cyberpunk írás alapjául vagy inspirációjaként szolgálhatott az író. Az Amit a holtak mondanak magával ragadó volt és itt volt az a pillanat, hogy már kezdtem keresni olvasás közben a várható befejezést, de így is tudott meglepetést okozni. Ez egy igazi remekbe szabott sci-fi novella, ahol a szerző jelenkorában (és még a mai napig is létező kérdést feszeget olyan köntösbe csomagolva, hogy egyből több rétegűvé varázsolja a mondanivalót. Életről, halálról és szeretetről egyaránt mesél nekünk ez a novella (vagy inkább kisregény), ahogyan a fentiek el vagy nem fogadásáról is. De leginkább mindezek ellenére mégis talán a hatalomról. A Kémek egyszerre egy vietnámi veteránérzésbe csomagolt párkapcsolati trauma feldolgozás, aminek a befejezése, ha az utószót nézem, akkor olyan kissé, mintha az író saját magát emelné piedesztálra vagy mentené fel valami fura módon. Emellett egyszerre egy fricska a társadalom és a bürokrácia felé. Mindezekkel együtt is azt hiszem ez az írás tetszett a legkevésbé. A legutolsó történet inkább, amolyan szatirikus haiku jellegű írás, ami megmosolyogtató, de ennél többet nem ad, bár szerintem más célja nincs is.

Ezeket az írásokat messzemenőkig átjárja a pesszimizmus és igazán pozitív kicsengésre nem szabad vagy még inkább nem érdemes számítani. Ugyanakkor mindenkinek messzemenőkig ajánlom és örülök, hogy ebben a formában kaptak anno egy ilyen gyűjteményes kiadást. Ezek tényleg klasszikus, de rengeteg máig érvényes gondolatot tartalmaznak és jó vagy talán inkább kiemelkedő sci-fihez méltóan, alaposan el tudnak gondolkoztatni. Zárszóként még annyit, hogy Hollywoodnak igencsak fel kellett kötnie a felkötni valót, hogy azt hozza ki az adaptációkból, amiket kihozott. :)