Istenek ​inváziója (VALIS-trilógia 2.) 81% 113 csillagozás

Tegnap este egy olvasatlan Philip K. Dick kötetet vettem le a polcról, számos másik mellől. Nemcsak azért érdekes számomra Dick bármely írása, mert azonos napon születtünk – csak én 25 évvel később – hanem azért is, mert mindkettőnk szülei hat éves korunkban váltak el, így családban kapott érzéseink, s a mostoha gyermekkor hasonlóak lehettek. S bevillant még nekem Radnóti Ikrek hava is, hisz Dick ikerként született és életében magát okolta, testvére egy hónapon belüli eltávozásáért, ahogy Radnóti is magamagát. Mindenesetre egyedi szocializáció.
Az Istenek inváziója Dick egy késői könyve. Nem is mondanám sci-fi-nek, mert nem igazán tudományos-fantasztikus írás, csupán foltokban jelennek meg az SF kellékei és mozgatórugói, és már rég nem a valóságok keveredése, inkább az emberiség (hogyan- és miben) léte körül kering a cselekmény, hanem majd’ emlékeztet egy isteni akciófilmre. Idősebb korában Dick egyre nyíltabban nyúlt a vallásos témák felé, addig korábbi műveiben nagyszerű háttérzenéje volt ez a tudományos-fantasztikus regényei történéseinek. Az Istenek inváziójában már erősen a teológiai értekezések felé tolódott el a könyv hangsúlya. Ugyanakkor itt is kötelező elem a klasszikus zene, Verdi, Wagner, Mahler zenéje– helyenként szürreális jelenetekben kap szerepet. A humor itt is jelen van – soha nem hiányozhat Dick írásából –, s ha a vallásos hátterű bonyolult cselekmény riasztana is e nagyszerű humorért, meg a XX. század második felének vitathatatlanul legkimagaslóbb íróegyéniségéért érdemes kézbe venni ezt a könyvét is.

„A magasművészet azoké, akik látják a halált, s nem élik azt."

Mély letargiába süppedtem. Nincs kedvem kimenni az utcára. Azt kérdezném az emberiségtől, hol az igazság? Miért vagytok ilyen vakok? Hiszen bennetek él…az erő…Tudjátok, milyen erősek is vagytok valójában? Elítélitek azt, ami számotokra ismeretlen… Ártatlanokat ítéltek el a saját kényetekre… Ez így volt az emberiség történelmében mindig is…
A jó és a gonosz harca. Mond ez valamit valakinek? De ha mond is, ki tudja melyik oldal a jó és melyik a rossz? Már ha létezik.
Létezik-e a világ vagy csak a képzeleted játszadozik veled?
Mély mondanivaló, filozófikus gondolatok vannak a könyvben. Az eddig legjobban tetszett PKD könyv. Megértél már arra, hogy elolvasd? Tégy egy próbát!

Aprók vagyunk mi emberek az univerzumot nézve. Mégis hisszük (hihetjük?), hogy mi mozgatjuk, mi „forgatjuk” azt a gömböt, amin élünk. Ez a könyv mást mond. Azt mondja el (nekem), amit már megírtak egyszer, ami már megtörtén(hetett)t. A kérdés, változott-e az ember az idők során? (Kellett-e változnia?) Jobbá lett-e a Kezdet óta? És itt úgy gondolom, mindegy, milyen hitben, vallásban, filozófiában gondolkodunk. Látjuk-e a másikat, magunkat? S mi által, milyen (lelkiismereti) törvény szerint élünk. Vagy tényleg csak látványossága vagyunk az égieknek, mert tükör által homályosan látunk.Mi a tét? A létezés és a nemlétezés, s a kettő közti különbséget (meg)értjük-e valaha. Itt az istenek invázióját több ezer éven át látjuk. Párhuzamot mutat, s azt is láthatjuk, ahogy az isten teremtményei elveszítik tudásukat az univerzumról. Nem az a kérdés, hogy én valóság vagyok-e, hanem hogy minden az-e. Azt, ahogy elkopott az „istentudat”, az „ősi ok” ismerete, a lélek látása. Jövőbéli evangélium. Örömhír a majd egyszerhez… Ki fog osztozni az eljövendő világban? Ami nem öröm, az az, hogy az ember mit sem változik a majd egyszerben sem… Egyedül marad ez az istenségében meghasadt világ és megöli azokat, akik kénytelenek benne élni? Dick megint le(be) nyúl a mélybe. Kérdéseket feszeget. Megtörténhet újra a „bűnbeesés”? Önszántukból buktak el a bukottak? S az ember még mindig az isten képében akar tetszelegni. Csakúgyan olyan (is) lesz (lehet) mint ő? Dick úgy vonzza be az olvasót a saját (hit) világába, hogy mindenki talál magának benne kapaszkodót. Teológiai fejtegetések a gnoszticizmus árnyalatában.Megválthatóságot kínál, s közben még zenét is hallgathatsz.
Lehet, ez csak egy társasjáték , a jécer ha-tov (Ügyvéd) és a jécer ha-ra (Vádló) között. Az ember meg lép, ahányat dobott.
„…nincs semmi új a nap alatt”

A témaválasztás az én ízlésemnek továbbra sem érdekes, a vallási dolgok hidegen hagynak, de Dicknek sikerült elérnie, hogy izgalmassá tegye az egészet. A Valishoz képest, ami számomra felért egy teológiai értekezéssel, kevesebb szerepet kapott a Dick-féle vallási filozófia, és nagyobb hangsúlyt kapott maga a cselekmény. Ennél a regénynél azért visszább fogott magából, nem kellett szinte oldalanként utána nézni a vallási terminológiának, hogy befogadható legyen – ez mindenképpen szimpatikus volt számomra.
Természetesen továbbra is megmaradt a főhős belső dilemmája, filozofálása – mi is a valóság, ki is ő valójában, mondhatni a bevált recept, de ez még mindig nem unalmas és nem érződik rajta, hogy ugyanazt a bőrt húzná le újra és újra.
Elég szépen sikerült érzékeltetnie a jó és a rossz közötti állandó harcot, bár tipikus PKD stílusban: nincs igazi választóvonal a kettő között, szinte összemosódnak a határok. Ez a fajta összemosódás persze ugyanúgy fennállt a valóság és az álomok (vagy más valóságok) kérdésénél is, ami még mindig lenyűgöző Dick történeteinél.
Összegezve egy rendkívül izgalmas történetet sikerült összehoznia, amely olvastatta magát – kíváncsi leszek a „trilógia” befejező részére, de eddig mindenképp pozitív csalódás volt ez a sorozat.

Köszönjük Philip, Te fikcionalizáló filozófus, hogy az általad tapasztalt valóságot le merted írni őszintén, még ha se tettekkel, se magyarázattal nem tudod enyhíteni. Pedig Te próbálkoztál. Kerested a magyarázatot. Sokunknak nincs bátorsága, vagy csak magunkba zárjuk. Félünk a bélyegektől, az emberek reakcióitól. A saját reakcióinktól.
Lassan talán elkezdünk ébredezni, és az idő, amire vártál, elérkezik.
Köszönjük

(Erről is elfelejtettem feltölteni korábban az értékelésem…)

Ez a könyv igazi spirituális élmény! Részemről ebújhat mögötte az összes vallás. Philip K. Dick A Próféta. Oké, talán kicsit elragadtattam magam, de annyira behúzott a világába, hogy alig tudok belőle kimászni. Annyira tetszik, amit felépít, illetve amit valószínűleg nem úgy épített fel, ahogy az ilyen-olyan írástechnikai tippekben le van írva, nem kellett azt „erővel” építeni, egyszerűen csak ott van, Philip K. Dick saját maga, és azt papírra is vetette. Ezzel már a Valis is teljesen lenyűgözött, és nem tudnék dönteni, melyik könyv tetszett jobban. A Valis nyersebb, itt viszont maga a történet nos… Van benne történet.

Próbálok épkézláb értékelést pötyögni, de a bennem élő fangirl állandóan felvisít, hogy imádom, imádom, imádom!

Ez a könyv spirituális és önismereti élmény egyben.
Annyira zseniális! Annyira igazi nekem ez az egész! A kérdések, amik nap, mint nap foglalkoztatnak, csak úgy ömlenek ebből a könyvből. Illetve választ is ad a végén. Az már más kérdés, hogy az ember mennyire van megelégedve ezzel a válasszal, én úgy vagyok vele, hogy lelkesen keresem a saját válaszom, és bármikor szívesen olvasom Dickét.

Persze azt hozzá kell tenni, hogy valószínűleg azért (is) tetszik annyira ez az egész őrület, mert hiszek valamiféle istenszerűségben. És egy ilyen isten nagyon-nagyon bejön:
„– Én azt csinálom, amit akarok.
– Becsapod magad. Csak Isten csinálhatja azt, amit akar.
– Akkor csakis Isten lehetek.”

A karaktereket nagyon megkedveltem, talán Zinát a legjobban, de Belialnak is, hát, igencsak jó érvei voltak. („A játékod eddig áljáték volt, amit magad ellen játszottál. Hogy veszíthetne a fényisten, amikor mindkét oldalon ő áll?”)

Philip K. Dick humorát ki ne hagyjam! A Valisban szerintem több a „beteg vicc”, de itt a rendőr és Herb közti párbeszéd, az mindent vitt! Tökéletes volt benne, mert már éppen a feje búbjáig belesüllyedt volna az ember a kozmikus útvesztőbe, amikor egyszer csak jött ez a jelenet, és vállon veregette az olvasót, hogy: Ugyan már, haver, nem kell olyan komolyan venni a dolgot, hiszen ez az egész őrület! És ez hihetetlenül jól esett.

A végére pedig egy nagyon kedvenc idézetem (a fél könyvet kijelölgettem egyébként a Kindle-men…)
„Nem hallott választ. Nem is lepte meg. Az ájtatosak beszélnek Istenhez, de az őrültek hiszik csak, hogy válaszol is.”

Ui.: Egyébként meglepve olvasom az értékelésekben, hogy elég sokszor felbukkant a kaotikus jelző. Nem, ez nem kaotikus. Tudjátok, mi kaotikus? A Szívzűrterápia strébereknek, na AZ kaotikus. Amit Philip K. Dick művel, az Rendszer.

Feltételek és gondolkodás nélkül elfogadom a világot, a szereplőket, a természet törvényeinek megfelelő és a logikusnak nevezhető cselekmény hiánya sem zavar. A természetfeletti és mindenható egyszerű és nem szorul magyarázatra, kilétén és motivációján nem kell agyalni. Annál inkább azon, amikor a valóságok és az álmok összetalálkoznak, átjárhatóvá válnak, és minden bizonytalanná válik, kérdéses hogy mi a valóság. Mi marad, amiben, aminek hihetek? Jóban-gonoszban, a szükségszerűségben, a legvégső igazságban?
Nincs magyarázat, de van egyfajta megoldás:
„Mit is mondott neki Elias a vallásos hitről? „Certum est quia impossibile est.” „Bizonyos, mert hihetetlen.”…És most is erről van szó.”
Zavarbaejtő volt Herb Asher története, aki egy ponton felteszi a kérdést magának: „Hány életet élünk, …Egy szalag az életünk, amit újra lejátszanak?” Mégsem ez, hanem Zima és Emmanuel beszélgetései voltak a legjobban tetsző részek, ott legalább volt az utazás közben kapaszkodó.

Nehéz. Kavarognak az agyamban a gondolatok, mint a dodzsemben az infantilizmus, mert annyiféleképpen értelmezhető, hogy arra már csak a könyvből származó idézet is rámutat:

Sok világ van.

Meg egy másik:

A világ, amit te látsz más, mint amit én látok?

Szóval nehéz, mert először is jól kell ismerni hozzá a Bibliát, a zsidó és a keresztény vallást. És ez csak az első szint, néha hosszú percekre becsuktam a könyvet és elmerengtem, hogy ezt mégis milyen mélységben, hányszorosan kell értelmezni. Talán azt a legkönnyebb mondanom, hogy nem tudom értelmezni a regényt, viszont PKD hozta a maga bámulatosan agycsavarintó formáját, amit ugye tőle már megszokhattunk. Szóval nehéz, mert bár már két teljes napja befejeztem, nem tudtam eddig, de valójában most sem írni róla olyan értelmeset, mint szeretnék.
De az biztos, hogy ha az agyam citrom, hagyom, hogy PKD limonádét csináljon belőle.

update:
Elolvastam a többi értékelést, és igaza van @pat-nek, kihagytam, hogy C. S. Lewis, Mahler, Hegedűs a háztetőn is ismerendő, mielőtt lehúzzuk a polcról.
Én még az olvasás kezdetekor rákerestem Linda Foxra. Hát hm, az első találat után nem firtattam tovább a kérdést.

Ez a könyv életem egyik legklasszabb olvasmányélménye.:)

Ettől a PKD kötettől nem voltam elájulva, egyben paródia, és tragédia is igy bemutatni, József(Herb) és Mária jővőbeni énjeit, mint két balek, akiket palira vettek, kinek – kinek a saját fixációival mint Linda Fox, az elérhetelen nő, szerető, az álom baba, vagy a nagyon is valóságos rák.
Örök körforgás a lét, és újra és újra megtörténik, nem csak velünk, hanem még Istennel is, mint a népmesékben a Jó és a Gonosz küzd, a küzdelemnek nincs vége csak új kezdete,
Számomra túl sok volt ez, nem is hagyott mély nyomot.
Nem tetszett.