Egy ​megcsúszott lélek vallomásai 96 csillagozás

Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Jack Isidore egy megcsúszott lélek. Ez kétségtelen: nemcsak a legeszelősebb ötleteket gyűjti és vallja magáénak (mint például hogy a napfénynek súlya van), de emellett egyáltalán nincs birtokában azoknak a képességeknek, melyek a mindennapi élethez szükségesek. Így aztán húga és annak férje kénytelen-kelletlen magukhoz veszik. Csakhogy kiderül, a boldog élet álcája mögött ők is ugyanolyan megcsúszott lelkek, és más, sokkal veszélyesebb rögeszmék rabjai.

Az Egy megcsúszott lélek vallomásai Philip K. Dick egyetlen olyan nem science-fiction regénye, mely még életében megjelent, az ötvenes évek kisvárosi Amerikáját mutatja be a rá jellemző könyörtelenséggel, de egyúttal finom humorral és együttérzéssel.

Eredeti mű: Philip K. Dick: Confessions of a Crap Artist

Eredeti megjelenés éve: 1975

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2012
224 oldal · ISBN: 9786155049866 · Fordította: Pék Zoltán
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2012
198 oldal · ISBN: 9786155438981 · Fordította: Pék Zoltán

Kedvencelte 10

Most olvassa 6

Várólistára tette 56

Kívánságlistára tette 31

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
B_Tünde P
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Ez volt az első könyv amit olvastam a szerzőtől. (Philip K. Dick amerikai sci-fi író, de sikerült kiválasztanom egy olyan könyvét, ami nem sci-fi. :-) spoiler)
Jó stílusban, olvasmányosan megírt történet, gyorsan lehetett haladni az olvasásával. A karakterek egy kicsit eltúlzottak – ami bizonyára tudatos a szerző részéről –, legalábbis szeretném azt gondolni, hogy a valóságban nem ilyenek vagyunk, nem ennyire „megcsúszott lelkek”. A történet szempontjából azonban előnyös ez a fajta jellemábrázolás, mert egyrészt szinte elkerülhetetlenné teszi a végkifejletet, másrészt felnagyítja azokat a jellemhibákat, amelyek kisebb-nagyobb mértékben bennünk is megtalálhatóak.
Az egész nem egy vidám történet, spoiler Nekem egyébként azok a részek tetszettek a legjobban, amikor Jack szemével láttatja a szerző az eseményeket. Talán azért, mert az ő beteg, rögeszmés gondolatai között megfogalmazott kritika a többi szereplőről a leghitelesebb, az ő valósága a legvalódibb.

8 hozzászólás
>!
MrClee IP
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Egy megcsúszott lélek vallomása magáról és több milliárd megcsúszott lélekről.

„Csupán az őrültekházában vagyunk szabadok. Csak az őrültekházában szabad gondolkoznunk. Odakint a szabadságban a gondolataink robbanóanyagok."
(Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok)

9 hozzászólás
>!
Lunemorte MP
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

„Az egész világ tele van dilinósokkal. Nyomasztó."

Segíts magadon és várd a világvégét te is! Ki tudja, mikor támadnak fel a holtak vagy mikor pusztulnak ki Földünkön az emberek…??! Ki az őrült? Az, aki harcol a saját boldogságáért vagy az, aki szintén ezt teszi, csak éppen furán viselkedik mások szerint? És ha valahova be is illeszkedik, akkor ő vagy az egész csoport idióta, aki őt befogadja? Vagy minden ember őrült a maga módján? Valld be magadnak is az igazat…: Te sem lehetsz egészen normális. (Valami kivetni való úgyis van benned, én már csak tudom…)

>!
marcipáncica P
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Furcsa volt nem sci-fi könyvet olvasni Dicktől, és olvasás közben elgondolkoztam rajta, hogy milyen kár, hogy a zsánerben elért sikerei miatt szépirodalmi írásai ennyire háttérbe szorultak, mert ezzel a könyvvel bőven bebizonyította, hogy simán el tud adni egy olyan regényt is, amiben semmi fantasztikum nem jelenik meg.
Dick már sok művében bemutatta, hogy milyen mesterien ért az emberi lélek kivesézéséhez, és ebben a műben, ahol egy ’50-es évekbeli, kaliforniai kisváros középosztálybeli szedett-vedett család hétköznapjaira építette fel az egész történet vázát, volt alkalma a különböző bugyrok mélyebb feltárására is. Dick sajátos hangja az, ami kiemeli ezt a könyvet a sok hasonló témára épülő és hasonló környezetben játszódó társa közül, azok az apró nüanszok, amik egyéb műveiben is visszaköszöntek, és utánozhatatlan szájízt kölcsönöznek az egyébként közepesen érdekes családi melodrámának.
Főszereplői borzalmas, kárhozott, javíthatatlan emberek, semmi szeretnivaló nincs bennük, mégis a könyv előrehaladtával mind a négy nézőpontkarakter kapott olyan árnyalatokat, amitől bár megkedvelni nem, jobban megismerni, és talán kicsit megérteni őket lehetségessé vált.
Időutazás ez a könyv, pillanatkép az 1950-es évek Amerikájából, Dick saját szemüvegén keresztül, mégis hétköznapi, halandó emberek körébe, akik meg sem érdemelnék, hogy ilyen kiváló regény szülessen róluk. És bár science ficiton elemek nem, egy belengetett világvége még így is fért a történetbe. spoiler

>!
Flajmer 
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Lord, you should've seen their frantic faces
They screamed and cried, please put away that knife
I guess I'll go to hell or I'll rot here in this cell
But who taught who the cold hard facts of life

Porter Wagoner: The Cold Hard Facts of Life

Mikor először hallgattam az idézett zenét és mellé olvastam a szöveget, úgy gondoltam, hogy az egész amerikai néplelket leírja. Az hogy miközben a zene egy egyszerű kis vásári country zene, addig a szöveg véresen komoly. Az, hogy ott kell lennie mindig az arcunkon az egymillió dolláros mosolynak, miközben belül rohadunk.
És aztán jön Dick ezzel a regényével aminek ténylegesen ott a helye Miller és Albee között. És az egész mint a zene ugyan úgy, szinte röhejesen kezdődik. Egy ember aki azt hiszi a napfénynek súlya van, Atlantiszt keresi, szellemeket akar idézni és a világvégét várja. A való életben pedig ezeket a tényeket kiröhögjük és az ezekben hívő emberekre enyhe szánalommal tekintünk.
Csakhogy ebben a könyvben mindenki más is egy megcsúszott lélek, és az egészben az a legfájdalmasabb amikor rádöbbenünk, hogy ez rólunk szól. Arról, hogy egyikünk sem jobb annál, mintha abban hinne, hogy a napfénynek súlya van. Sőt, lehet ennyivel még jobban is járnánk…
Az utolsó fejezet pedig egyenesen egy gyomros.

4 hozzászólás
>!
abcug IP
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Kár, hogy elvették a szépirodalomtól a kedvét. Ez a regény sokkal jobb egy rakat sf-jénél (azért nem mindnél!). Világa John Cheever-t idézi (kertvárosi/elővárosi gazdagok), vagy Robert Coovert végképp (világvége-várás!) – időben kettőjük közt állva, bár ekkor még Cheever sem híres író. Annyi szövege van, aminél elgondolkodom, hogy adhatta ki a keze közül olyan párbeszédekkel – mintha nem tudna az emberi kapcsolatokról semmit. Hát itt most megmutatja, mennyi mindent tud – és ezt meg mennyi ideig nem adták ki…. Veszítettünk egy szépírót, de nyertünk egy sf-írót. Kár, hogy sf-regényeinek egy igen tetemes része nem éri el ennek színvonalát.

>!
legrin SP
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Egyrészt hihetetlenül jó volt, mert Dick kiváló író, és bár itt a történetfolyáson kevéssé van hangsúly, a karakterek nagyon jók. A címe ugye Egy megcsúszott lélek vallomásai, de a fejezetek nézőpontja a négy főszereplő között váltakozik. Mindegyik elég elcseszett, csak máshogy.

A másik dolog, ami az olvasás során egyre erősödött bennem, hogy Fayben magamra ismertem. Vagy inkább magamban ráleltem Fayre. És ez cseppet sem kellemes érzés, és nem segít. Volt pár ilyen könyv, amit az egyik szereplővel való azonosulás miatt alig mertem tovább olvasni, befejezni. Tegnap este az utolsó 10 oldalt hagytam meg.

Mindenesetre, jó könyv, realisztikus, nem barátságos, de elgondolkoztató, én ajánlom.

3 hozzászólás
>!
LianneHide I
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

(Valami alternatív csillagozó-rendszerre is szükségem lenne a molyon, mert ha a Philip K. Dick könyveknek adok öt csillagot, akkor minden más max. 4,5-öt kaphatna…)

https://designfreak.hu/…
"A főszereplő, Jack Isidore valóban egy megcsúszott lélek, de a többi szereplő sem jobb nála. Egy cseppet sem jobbak. Az összes főbb karakter teljesen őrült a maga nemében, viszont szerintem mindenki talál valamelyikükben legalább egy olyan vonást, amiben magára ismer.

Philip K. Dick mindig úgy tudja bemutatni az őrületet, hogy olvasás közben rájössz, hogy tulajdonképpen az egész világ őrült. És ez megnyugtató, mert legalább nem vagy egyedül, másrészt viszont felkavaró, hiszen hogy a csudába tud így funkcionálni az emberiség?

Amit mindenképpen kiemelnék a mű zseniálisságát tekintve, az a különböző nézőpontok váltogatása. Négy ember gondolataiba leshetünk bele (Jack esetében a legszemélyesebben), és élvezettel lubickolhatunk a különböző szempontokból elborult elmék nem éppen szívderítő mocsarában.

Most közbe szúrnék annyit, hogy én nem szeretek hosszú könyvajánlókat és értékeléseket olvasni, mert utána óhatatlanul befolyásolnak olvasás közben a korábban olvasott vélemények. Vagy azon kattogok, hogy mennyire igaza volt az illetőnek, vagy azon, hogy mennyire nem. Úgyhogy azt javaslom, hogy ha eddig felkeltette az érdeklődésed a könyv, inkább menj és szerezd meg valahonnan, aztán gyere vissza és olvasd tovább miket pötyögtem róla!

Azért éreztem elfojthatatlan késztetést arra, hogy erről a könyvről márpedig a blogra is írjak, ne csak molyon értékeljem, mert az emberek legáltalánosabb „őrülete” van a középpontban. Hajlamosak csak és kizárólag magukkal törődni.

Mind a négy főbb szereplő a végletekig önző és egy pillanatig sem érdekli a másik érzési, véleménye, vagy úgy ahogy van a másik valósága. Felvonhatjátok a szemöldökötöket, hogy mit magyarázok én ennyit egy könyv kapcsán a valóságról, de PKD velejárója, hogy még a nem sci-fi regényével is meg tudja bolygatni az ember valósághoz való viszonyát. Hát még a sci-fikkel!

Negyvenkét éve (huhh, ebbe most így belegondolni is sok!) jelent meg a regény, de egészen nyugodtan játszódhatna a mai környezetben is. Sőt, tulajdonképpen olvasás közben nekem fel sem tűnt, hogy nem napjainkban játszódik. Az egyetlen különbség, hogy nincs internet. Jack Isidore nagy szerencséjére. Valószínűleg, ha az interneten gyűjtögethette volna a maga kis tényeit, abba még jobban beleőrült volna.

Miket tartalmaz a könyv címszavakban:
– házasságtörés
– pszichopátia
– személyiségzavarok
– humor
– emberi kapcsolatok teljes elhidegülése
– rengeteg-rengeteg gondolkodnivaló"

2 hozzászólás
>!
kvzs P
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

A könyv címe szerint egy megcsúszott lélekről szól, de az az igazság, hogy minden szereplő problémás.
Nagyon éles tükör ez a történet, az ember elgondolkozik, hogy ki a normális egyáltalán, aztán a végén arra jut, hogy mindenki őrült a maga módján, csak van akinek az őrültségét a társadalom elfogadja, és van akiéről nem vesz tudomást. Mert ki a jobb? Kivel van a nagyobb probléma? Van itt a valóságban, a hétköznapi életben nehezen eligazodó, de erős erkölcsi érzékkel megáldott őrült; hatalom- és kontrollmániás, önző „kisváros felvirágoztatója” feleség; kisebbségi komplexusos, a frusztrációját erőszakkal levezető apuka; dróton rángatott, erőtlen szerető; egzotikumra kiéhezett unatkozó háziasszony és sok apró, jellegzetes vonásokkal megrajzolt mellékszereplő (a pszichiáter, az ügyvéd stb). Az elején csak sejti az ember, a végére azonban biztos lesz benne, hogy mindenki őrült, és a látszólag legőrültebb talán a legnormálisabb az egész társaságban. Éles tükör, mert a végén az ember körbenéz, és megkérdezi magától, hogy van-e normális egyáltalán…

>!
ppayter
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

A történet közepes, a mondandó viszont annál többet ér – elgondolkodtató és jellegzetesen philipdickes írás a realitás szubjektivitásáról. Nem sci-fi, mégis pont ezért sokkal optimistább a többinél és ahogy az a szerző műveinél lenni szokott, utána egy kicsit máshogy néz az olvasó a többi emberre.


Bővebben odaát: http://kultnaplo.blogspot.com/2012/07/philip-k-dick-egy…


Népszerű idézetek

>!
Lunemorte MP

A legjobban úgy segítesz nekem, ha önmagad vagy, és azt teszed, amiről tudod, hogy helyes. Jobban tisztellek, ha erkölcsi tekintélyt sugárzol.

>!
NLaci_21

Nem vettem részt a búcsúztatáson, mert egyetértek Püthagorasszal, hogy a test csak a lélek sírja, és az ember már a születéskor megkezdi a haldoklást.

180. oldal

>!
Lunemorte MP

– Szenvedtem, de megérte. Egyikünk sem tud elbújni előle, ez a végzetünk.

>!
MrClee IP

Ez köztünk a különbség: én gondolok rá, ő megteszi. Ő már csinálná, amíg én csak állok és töröm a fejemet, hogyan is kellene. Ő csak csinálná, nem gondolkodna rajta.
Ezt csodálom benne. Ebben több nálam. Mint akkor… amikor megismerkedtünk. Én örökre odagyökereztem volna, csak bámultam volna rá, azt kívánva, bárcsak ismerném. Ő meg leszólított, a kocsiról kérdezett. Habozás nélkül.

51. oldal

>!
mohapapa I

Vízből vagyok. Nem látszik, mert le van kötve a szervezetemben. A barátaim is vízből vannak. Mind az összes. A gondot az okozza, hogy nemcsak úgy kell járnunk-kelnünk, hogy közben ne igyon be a föld, de ráadásul közben még a kenyerünket is meg kell keresnünk.

11. oldal (elsö mondatok)

>!
Lunemorte MP

Az emberi lény tulajdonképpen kifejlődő biológiai organizmus, amit időnként ösztönös erők ragadnak el. Az erők célját nem tudja felfogni. Csak annyit tud, hogy azok nyomást fejtenek ki rá. Hogy kényszerítik valamire. De hogy miért… azt akkor nem tudja. Talán később.

>!
Lunemorte MP

– Egy erő vonz bennünket együvé – magyarázta. – Az egész világon.

>!
MrClee IP

Nem azért barátkozik mindenki, mert a másik hasznára lehet? A férfi nem azért veszi el a nőt, mert az hízeleg neki, főz és vásárol? Nem ez a természetes? Természetes az a szerelem, ami olyan embereket köt össze, akik amúgy semmi gyakorlati hasznára nem lennének egymásnak?

114. oldal

>!
Jávori_István I

Reményem se maradt a menekülésre. És már nem is rettenetes, inkább vicces. Kínos. Ennyi. Kicsit kínos felismerni, hogy már nem vagyok ura a saját életemnek, hogy a fontos döntéseket már meghozták, jóval azelőtt, hogy én egyáltalán rájöttem, hogy változás készülődik.

216. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Ernest Cline: Ready Player One
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések
Stephen King: 11/22/63
Stephen King: 11.22.63
Michael Crichton: Jurassic Park
Stephen King: A Setét Torony – Varázsló és üveg
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Frank Herbert: A Dűne gyermekei
Ransom Riggs: Üresek városa