Egy ​megcsúszott lélek vallomásai 109 csillagozás

Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Jack Isidore egy megcsúszott lélek. Ez kétségtelen: nemcsak a legeszelősebb ötleteket gyűjti és vallja magáénak (mint például hogy a napfénynek súlya van), de emellett egyáltalán nincs birtokában azoknak a képességeknek, melyek a mindennapi élethez szükségesek. Így aztán húga és annak férje kénytelen-kelletlen magukhoz veszik. Csakhogy kiderül, a boldog élet álcája mögött ők is ugyanolyan megcsúszott lelkek, és más, sokkal veszélyesebb rögeszmék rabjai.

Az Egy megcsúszott lélek vallomásai Philip K. Dick egyetlen olyan nem science-fiction regénye, mely még életében megjelent, az ötvenes évek kisvárosi Amerikáját mutatja be a rá jellemző könyörtelenséggel, de egyúttal finom humorral és együttérzéssel.

Eredeti megjelenés éve: 1975

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Philip K. Dick Agave Könyvek

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2012
224 oldal · ISBN: 9786155049866 · Fordította: Pék Zoltán
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2012
198 oldal · ISBN: 9786155438981 · Fordította: Pék Zoltán

Kedvencelte 11

Most olvassa 4

Várólistára tette 53

Kívánságlistára tette 39

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

B_Tünde P>!
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Ez volt az első könyv amit olvastam a szerzőtől. (Philip K. Dick amerikai sci-fi író, de sikerült kiválasztanom egy olyan könyvét, ami nem sci-fi. :-) spoiler)
Jó stílusban, olvasmányosan megírt történet, gyorsan lehetett haladni az olvasásával. A karakterek egy kicsit eltúlzottak – ami bizonyára tudatos a szerző részéről –, legalábbis szeretném azt gondolni, hogy a valóságban nem ilyenek vagyunk, nem ennyire „megcsúszott lelkek”. A történet szempontjából azonban előnyös ez a fajta jellemábrázolás, mert egyrészt szinte elkerülhetetlenné teszi a végkifejletet, másrészt felnagyítja azokat a jellemhibákat, amelyek kisebb-nagyobb mértékben bennünk is megtalálhatóak.
Az egész nem egy vidám történet, spoiler Nekem egyébként azok a részek tetszettek a legjobban, amikor Jack szemével láttatja a szerző az eseményeket. Talán azért, mert az ő beteg, rögeszmés gondolatai között megfogalmazott kritika a többi szereplőről a leghitelesebb, az ő valósága a legvalódibb.

8 hozzászólás
Lunemorte P>!
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

„Az egész világ tele van dilinósokkal. Nyomasztó."

Segíts magadon és várd a világvégét te is! Ki tudja, mikor támadnak fel a holtak vagy mikor pusztulnak ki Földünkön az emberek…??! Ki az őrült? Az, aki harcol a saját boldogságáért vagy az, aki szintén ezt teszi, csak éppen furán viselkedik mások szerint? És ha valahova be is illeszkedik, akkor ő vagy az egész csoport idióta, aki őt befogadja? Vagy minden ember őrült a maga módján? Valld be magadnak is az igazat…: Te sem lehetsz egészen normális. (Valami kivetni való úgyis van benned, én már csak tudom…)

marcipáncica P>!
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Furcsa volt nem sci-fi könyvet olvasni Dicktől, és olvasás közben elgondolkoztam rajta, hogy milyen kár, hogy a zsánerben elért sikerei miatt szépirodalmi írásai ennyire háttérbe szorultak, mert ezzel a könyvvel bőven bebizonyította, hogy simán el tud adni egy olyan regényt is, amiben semmi fantasztikum nem jelenik meg.
Dick már sok művében bemutatta, hogy milyen mesterien ért az emberi lélek kivesézéséhez, és ebben a műben, ahol egy ’50-es évekbeli, kaliforniai kisváros középosztálybeli szedett-vedett család hétköznapjaira építette fel az egész történet vázát, volt alkalma a különböző bugyrok mélyebb feltárására is. Dick sajátos hangja az, ami kiemeli ezt a könyvet a sok hasonló témára épülő és hasonló környezetben játszódó társa közül, azok az apró nüanszok, amik egyéb műveiben is visszaköszöntek, és utánozhatatlan szájízt kölcsönöznek az egyébként közepesen érdekes családi melodrámának.
Főszereplői borzalmas, kárhozott, javíthatatlan emberek, semmi szeretnivaló nincs bennük, mégis a könyv előrehaladtával mind a négy nézőpontkarakter kapott olyan árnyalatokat, amitől bár megkedvelni nem, jobban megismerni, és talán kicsit megérteni őket lehetségessé vált.
Időutazás ez a könyv, pillanatkép az 1950-es évek Amerikájából, Dick saját szemüvegén keresztül, mégis hétköznapi, halandó emberek körébe, akik meg sem érdemelnék, hogy ilyen kiváló regény szülessen róluk. És bár science ficiton elemek nem, egy belengetett világvége még így is fért a történetbe. spoiler

abcug IP>!
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Kár, hogy elvették a szépirodalomtól a kedvét. Ez a regény sokkal jobb egy rakat sf-jénél (azért nem mindnél!). Világa John Cheever-t idézi (kertvárosi/elővárosi gazdagok), vagy Robert Coovert végképp (világvége-várás!) – időben kettőjük közt állva, bár ekkor még Cheever sem híres író. Annyi szövege van, aminél elgondolkodom, hogy adhatta ki a keze közül olyan párbeszédekkel – mintha nem tudna az emberi kapcsolatokról semmit. Hát itt most megmutatja, mennyi mindent tud – és ezt meg mennyi ideig nem adták ki…. Veszítettünk egy szépírót, de nyertünk egy sf-írót. Kár, hogy sf-regényeinek egy igen tetemes része nem éri el ennek színvonalát.

legrin P>!
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Egyrészt hihetetlenül jó volt, mert Dick kiváló író, és bár itt a történetfolyáson kevéssé van hangsúly, a karakterek nagyon jók. A címe ugye Egy megcsúszott lélek vallomásai, de a fejezetek nézőpontja a négy főszereplő között váltakozik. Mindegyik elég elcseszett, csak máshogy.

A másik dolog, ami az olvasás során egyre erősödött bennem, hogy Fayben magamra ismertem. Vagy inkább magamban ráleltem Fayre. És ez cseppet sem kellemes érzés, és nem segít. Volt pár ilyen könyv, amit az egyik szereplővel való azonosulás miatt alig mertem tovább olvasni, befejezni. Tegnap este az utolsó 10 oldalt hagytam meg.

Mindenesetre, jó könyv, realisztikus, nem barátságos, de elgondolkoztató, én ajánlom.

3 hozzászólás
LianneHide I>!
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

(Valami alternatív csillagozó-rendszerre is szükségem lenne a molyon, mert ha a Philip K. Dick könyveknek adok öt csillagot, akkor minden más max. 4,5-öt kaphatna…)

https://designfreak.hu/…
"A főszereplő, Jack Isidore valóban egy megcsúszott lélek, de a többi szereplő sem jobb nála. Egy cseppet sem jobbak. Az összes főbb karakter teljesen őrült a maga nemében, viszont szerintem mindenki talál valamelyikükben legalább egy olyan vonást, amiben magára ismer.

Philip K. Dick mindig úgy tudja bemutatni az őrületet, hogy olvasás közben rájössz, hogy tulajdonképpen az egész világ őrült. És ez megnyugtató, mert legalább nem vagy egyedül, másrészt viszont felkavaró, hiszen hogy a csudába tud így funkcionálni az emberiség?

Amit mindenképpen kiemelnék a mű zseniálisságát tekintve, az a különböző nézőpontok váltogatása. Négy ember gondolataiba leshetünk bele (Jack esetében a legszemélyesebben), és élvezettel lubickolhatunk a különböző szempontokból elborult elmék nem éppen szívderítő mocsarában.

Most közbe szúrnék annyit, hogy én nem szeretek hosszú könyvajánlókat és értékeléseket olvasni, mert utána óhatatlanul befolyásolnak olvasás közben a korábban olvasott vélemények. Vagy azon kattogok, hogy mennyire igaza volt az illetőnek, vagy azon, hogy mennyire nem. Úgyhogy azt javaslom, hogy ha eddig felkeltette az érdeklődésed a könyv, inkább menj és szerezd meg valahonnan, aztán gyere vissza és olvasd tovább miket pötyögtem róla!

Azért éreztem elfojthatatlan késztetést arra, hogy erről a könyvről márpedig a blogra is írjak, ne csak molyon értékeljem, mert az emberek legáltalánosabb „őrülete” van a középpontban. Hajlamosak csak és kizárólag magukkal törődni.

Mind a négy főbb szereplő a végletekig önző és egy pillanatig sem érdekli a másik érzési, véleménye, vagy úgy ahogy van a másik valósága. Felvonhatjátok a szemöldökötöket, hogy mit magyarázok én ennyit egy könyv kapcsán a valóságról, de PKD velejárója, hogy még a nem sci-fi regényével is meg tudja bolygatni az ember valósághoz való viszonyát. Hát még a sci-fikkel!

Negyvenkét éve (huhh, ebbe most így belegondolni is sok!) jelent meg a regény, de egészen nyugodtan játszódhatna a mai környezetben is. Sőt, tulajdonképpen olvasás közben nekem fel sem tűnt, hogy nem napjainkban játszódik. Az egyetlen különbség, hogy nincs internet. Jack Isidore nagy szerencséjére. Valószínűleg, ha az interneten gyűjtögethette volna a maga kis tényeit, abba még jobban beleőrült volna.

Miket tartalmaz a könyv címszavakban:
– házasságtörés
– pszichopátia
– személyiségzavarok
– humor
– emberi kapcsolatok teljes elhidegülése
– rengeteg-rengeteg gondolkodnivaló"

2 hozzászólás
kvzs P>!
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

A könyv címe szerint egy megcsúszott lélekről szól, de az az igazság, hogy minden szereplő problémás.
Nagyon éles tükör ez a történet, az ember elgondolkozik, hogy ki a normális egyáltalán, aztán a végén arra jut, hogy mindenki őrült a maga módján, csak van akinek az őrültségét a társadalom elfogadja, és van akiéről nem vesz tudomást. Mert ki a jobb? Kivel van a nagyobb probléma? Van itt a valóságban, a hétköznapi életben nehezen eligazodó, de erős erkölcsi érzékkel megáldott őrült; hatalom- és kontrollmániás, önző „kisváros felvirágoztatója” feleség; kisebbségi komplexusos, a frusztrációját erőszakkal levezető apuka; dróton rángatott, erőtlen szerető; egzotikumra kiéhezett unatkozó háziasszony és sok apró, jellegzetes vonásokkal megrajzolt mellékszereplő (a pszichiáter, az ügyvéd stb). Az elején csak sejti az ember, a végére azonban biztos lesz benne, hogy mindenki őrült, és a látszólag legőrültebb talán a legnormálisabb az egész társaságban. Éles tükör, mert a végén az ember körbenéz, és megkérdezi magától, hogy van-e normális egyáltalán…

ppayter>!
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

A történet közepes, a mondandó viszont annál többet ér – elgondolkodtató és jellegzetesen philipdickes írás a realitás szubjektivitásáról. Nem sci-fi, mégis pont ezért sokkal optimistább a többinél és ahogy az a szerző műveinél lenni szokott, utána egy kicsit máshogy néz az olvasó a többi emberre.


Bővebben odaát: http://kultnaplo.blogspot.com/2012/07/philip-k-dick-egy…

Isley IP>!
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Ez a regény egy amerikai kisváros életét mutatja be az ötevenes években. Egy önálló életre képtelen férfi (Jack Isidore) a húgának (Fay Hume) és a sógorának (Charley Hume) házába kerül, hogy azok segítségével próbáljon meg élni. Normálisan. Miközben Jacket a környezetében mindenki idiótának és elmebetegnek tartja, és tényleg több képtelen ötlettel és elmélettel áll elő, közben a házban és körülötte végzi a munkát, hogy úgy érezze nem ingyenélő.

Eközben az őt megvető többiek, a húga, a sógora és barátaik is elég szövevényes kapcsolatot alakítanak ki egymással, amely egyre inkább pusztítónak tűnik. S az olvasó felteheti mindezek elolvasása után a kérdést, hogy ki a regényben az igazán megcsúszott lélek: természetesen Jack Isidore, a mindenki által elmebetegnek titulált srác, azonban a többiek egymás életére talán nagyobb veszélyt jelentenek, mint egy örökösen képtelen elméletekkel előálló, de alapjában véve ártalmatlan srác.

Azonban a regény ilyesfajta olvasata kissé elrugaszkodott és csak a felszínt súrolja, s inkább csak a szereplőkkel mint sablonokkal foglalkozik, a karaktereket bizonyos érzületek, személyiségjegyek és jellemhibák hordozóinak kezeli, s nem foglalkozik ezen karakterekkel a maguk komplexitásában. Ugyanis, ha így nézzük, könnyen alkalmassá válhat arra a korábban alapvetően ártalmatlannak nevezett Jack, hogy minden probléma okozójának nevezzük, s ezáltal még inkább pusztítóbb mint a többi karakter.

Azt gondolom, mondhatjuk azt, hogy számos olvasata létezhet ennek a regénynek. A talán sokak által nem kedvelt Fay Hume az, aki a legvelősebb gondolatokat fogalmazza meg. Őt is nevezték pszichopatának, gyerekesnek, hisztériásnak, önzőnek, közömbösnek mások iránt és egyéb másnak. Azonban egy másik nézőpontból egy olyan nőnek is láthatjuk őt, aki az esetek túlnyomó többségében teljesen biztos abban, mit akar és mit vár az élettől és az emberektől, s ezek mellett határozottan ki is áll. Folyamatosan olyan kérdéseket fogalmaz meg, amelyeken elgondolkozni módfelett hasznosnak tűnik. Érdemes átgondolni, amit Fay az egymással szembeni őszinteségről mondott, arról, hogy mennyivel célszerűbb megbeszélni a dolgokat, mint tehetetlen módon más, kevésbé kínos dolgokra terelni állandóan a szót, megfosztva megunkat ezáltal attól, hogy valaha is boldogok legyünk.
Emellett az is érdekes volt, hogy miképp képzeli el a férfit Fay. Miközben a körülötte élők azt mondták, hogy ő csak kihasználja őket, Fay úgy vélekedett, hogy egy férfi bizonyos dolgokat ne csináljon meg, álljon ellen neki, ha ő ilyenekre kéri, ugyanis csak így tudja tisztelni, így lehet csak a szemében erkölcsi tekintély a férfi. S egy nőnek és a gyerekeknek erre szüksége van.

Így tehát miközben bátyja is, férje is arra jut, hogy Fay csak mindenkit kihasznál, olykor szeretője is ezen gondolkozik, én úgy látom, hogy erre legtöbbször csak saját önértékelési problémáik, súlyos rögeszméik és az ebből fakadó indokolatlan ellenszenv miatt jutnak.

Mindenesetre, azt szépen bemutatja a regény, hogy mennyire veszélyessé válhat az, ha az ember olyan személyekkel kénytelen együttélni, akik szerinte manipulálják őt, s ha ezeket az illető még rendszerbe is gyűjti, rögeszméjévé válik a gondolat, hogy az életben minden kellemetlen és megalázó dolog a mellette élő, őt kihasználó személyek miatt történik vele, az még durvább eseményekhez vezethet.


Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

A legjobban úgy segítesz nekem, ha önmagad vagy, és azt teszed, amiről tudod, hogy helyes. Jobban tisztellek, ha erkölcsi tekintélyt sugárzol.

NLaslow>!

Nem vettem részt a búcsúztatáson, mert egyetértek Püthagorasszal, hogy a test csak a lélek sírja, és az ember már a születéskor megkezdi a haldoklást.

180. oldal

Lunemorte P>!

– Szenvedtem, de megérte. Egyikünk sem tud elbújni előle, ez a végzetünk.

mohapapa I>!

Vízből vagyok. Nem látszik, mert le van kötve a szervezetemben. A barátaim is vízből vannak. Mind az összes. A gondot az okozza, hogy nemcsak úgy kell járnunk-kelnünk, hogy közben ne igyon be a föld, de ráadásul közben még a kenyerünket is meg kell keresnünk.

11. oldal (elsö mondatok)

Lunemorte P>!

– A lámpaoszloptól vagy a postaládától lehet nemi betegséget kapni?
– Ha valaki olyan típus, miért ne?

Lunemorte P>!

Az emberi lény tulajdonképpen kifejlődő biológiai organizmus, amit időnként ösztönös erők ragadnak el. Az erők célját nem tudja felfogni. Csak annyit tud, hogy azok nyomást fejtenek ki rá. Hogy kényszerítik valamire. De hogy miért… azt akkor nem tudja. Talán később.

csartak P>!

A napfény nem a megszokott módon tükröződött a szemében, hanem szilánkokra tört. Ez lenyűgözött. Ahogy vele szemben ültem, nem messze tőle, a szoba egy része is tükröződött a szemében, és nem volt ugyanolyan; a valóság egységes síkja helyett darabokra töredezett.

105. oldal

2 hozzászólás
Lunemorte P>!

– Egy erő vonz bennünket együvé – magyarázta. – Az egész világon.


Hasonló könyvek címkék alapján

Kathryn Stockett: A Segítség
Kristin Hannah: Fülemüle
Mario Puzo: A Keresztapa
David Benioff: Tolvajok tele
John Steinbeck: Kék öböl / Szerelem csütörtök / Égi Mező
Amy Harmon: Arctalan szerelem
John Williams: Stoner
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Irwin Shaw: Gazdag ember, szegény ember
Frances Hodgson Burnett: A padlásszoba kis hercegnője