Blade ​Runner (Blade Runner 1.) 9 csillagozás

Na, valahogy így kell maradandó SF regényt írni.

Mikor kb. tíz évvel ezelőtt olvastam ezt a könyvet, csak simán szerettem, de nem értettem annyira a mélységét, mint ma. Nagyon hálás volt újra elolvasni angolul, és elmerülni Dick minimalista stílusában, mely még ennyi év után is bejövős. Azért ez a kedvenc könyvem a szerzőtől, mert nagyon tudok vele azonosulni. Az androidok, avagy az emberszabású robotok számomra olyanok, mint a fantasyben az elfek. Az ember lényegében saját maga alapján megalkotott, de tökéletesnek ábrázolt képmása, ami a felszínen tündérszép csak.

Főszereplőnk Rick Deckard, egy különleges rendőri egység tagja, mely arra szakosodott, hogy a Földre illegálisan bejutott androidokat kiiktassa (nyugdíjazza). A feleségével való viszonya nem a legjobb, ráadásul minden álma egy élő állat. Ebben a jövőben az állatok ugyanis státuszszimbólumnak számítanak, mint manapság egy Ferrari vagy egy Rolex. Lehetősége nyílik hat Nexus 6-os jelzésű androidot kiiktatni, akik nyomorúságos marsi életüket akarták maguk mögött hagyni, s ezért menekültek vissza a Földre. A másik főszereplőnk J. R. Isidore, egy csökkent értelmiségű alak, aki nem emigrálhat, mert egy tyúkeszű. Az ő egyhangú és szánalmas életét dobja fel egy felbukkanó android, Pris, aki a társainak keresett menedéket, akik később csatlakoznak hozzá.

A Vajon az androidok elektromos bárányokkal álmodnak? című regény rengeteg mindenben eltér a filmtől, a Blade Runnertől. Például a regény pörgősebb, könnyebben emészthető, ugyanakkor áthatja az a vallásosság, ami furává tette volna a kor SF filmnézőinek. A könyv ugyanis nem csak az ember és gép közti viszonyt és határmezsgyét járja körbe, de sok másról szól, amivel napjaink olvasói is könnyedén azonosulhatnak. Az illegális bevándorlás és a bevándorlásra adott, szélsőséges válasz csak az egyike ezen témáknak (meg a vallási fanatizmus halhatatlansága is). Megjegyzem, a könyv után már nem tartom Harrison Fordot olyan jó Deckardnek, mint ahogyan a filmben bemutatásra került. Liam Neeson-t például alkalmasabbnak tartanám a szerepére. A regénybéli Deckardöt én személy szerint jobban is szeretem, mint a filmben viszont látott figurát. Nagyobb karakterfejlődésen megy keresztül, ahogy a legtöbb szereplő árnyaltabb tónust is kap. Rideg riherongy szereplők nélkül szinte nincs is Dick-regény; itt ezt a szerepet Rachael Rosen tölti be, akin egy elég nagyot csavar a szerző. Az androidcsajt nálam az tette ijesztővé, hogy nagyon fiatalos és kissé naivitást sugárzó külseje (tizennyolc éves, lapos forma) egy nem mindennapi rohadékot rejt.

A könyv prózájáról sokat nem lehet írni. Dick hozza a tőle megszokott minimalizmust, vagyis nem látványvilágot tár elénk, hanem részleteket annak múltjából, hangulatából (a filmmel ellentétben nem nyüzsgő nagyvárost, hanem kihalt épületekkel és utcákkal teli területeket kapunk). A szimbolizmus itt is jelen van, ami az egyik android kilövésénél nagyon szépen érezhető. Dick szétcsúszott valósággal kapcsolatos jelenetei csak a könyv második felében bukkannak fel, ami jó, mert így nincs végig LSD-trip utánérzése az embernek. Engem nem zavar, de sokakat igen. Ami viszont nagyon pozitív volt, az Dick posztmodernitása. Mikor Pris mesél Isidore-nak a science fictionről, vagy amikor Luba Luft énekel A varázsfuvolában, aztán Munch kiállításon észreveszik a szereplők A sikoly és a Pubertás című képeket… nos, akkor nagyon jót mosolyogtam, mivel az évek alatt nagyon közel nőtt a szívemhez ez az írói eszköz. Szeretném megjegyezni, hogy most, az angol nyelvű változat után észrevettem, hogy a magyar kiadás fordítása nem volt százszázalékig sikeres. Egy – igaz, nem jelentős – szereplő kimaradt a hun verzsönből.

A könyvet mindenkinek ajánlom, akit lekötnek az androidos, robotos témák, szeret az élet kérdéseiről filózni, szereti a szimbolizmust és poszt-apokaliptikus történeteket. Igazából nagyon sajnálom, hogy a filmmel ellentétben ehhez a könyvhöz nem készült folytatás. Nem, a Jeter-féle Blade Runner folytatásokat nem vagyok hajlandó annak tekinteni, mivel kiábrándítóan gyengék Dick eredetijéhez képest. Aki azonban a filmmel szeretné összehasonlítani, annak szeretném leírni, hogy felesleges. Teljesen másról szól a kettő.

Eddig csak a filmeket ismertem, szerettem is őket, meg jók is. De a könyv egy totál másik történetet dolgoz fel. Én nem tudom mit szívott Scott, de baromi jó cucc lehetett… :D
A lényeg, hogy itt is a könyv sokkal, de sokkal jobb a filmnél, szóval, ha az bejött, ez sokkal jobb lesz.
Viszont a „lóf@sz nehogymá…” legendás mondat nem hangzik el a könyvben, ezért a 4,5 csillag. ;)

The greatest romance novel of all time.
Amugy semmi koze nincs a filmhez, de szerintem jobb mint a film, pedig azt elegge szeretem.