Az ​elektromos Lincoln 77 csillagozás

Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln

Louis Rosen és társa eddig zongorákat árult, mostantól azonban embereket. Pontosabban történelmileg hiteles szimulákrumokat olyan személyiségekről, mint például Abraham Lincoln. A gond csak az, hogy az érdeklődő egy kapzsi milliárdos, aki olyasmire akarja használni a szimulákrumokat, ami illegális. És az sem biztos, hogy lehet csak úgy adni-venni egy olyan valakit – valamit? –, mint a Lincoln-szimulákrum.
Vajon egy elektromos Lincolnt nem illet meg annyi jog, mint a teremtőit? Vajon az a gép, amely törődik és szenved, nem ér annyit, mint egy nő, aki egyikre sem képes?

Eredeti megjelenés éve: 1972

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Philip K. Dick Agave Könyvek

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2011
278 oldal · ISBN: 9786155049040 · Fordította: Pék Zoltán

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Most olvassa 4

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 28

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

marcipáncica P>!
Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln

A könyv alapvetően Dick kedvenc, visszatérő motívumára épül, az androidok és az őket megalkotó emberek kapcsolatán keresztül vizsgálja az emberi lét értelmét, az emberi kapcsolatok szükségességét, hogy mit jelent embernek lenni, és mit várhat az élettől az egyén és az egész társadalom.
Érdekes kettősség jelenik meg az androidakat létrehozó, kvázi istent játszó emberek, és a tökéletességet és halhatatlanságot megtestesítő mesterséges teremtmények között, mindkét oldal a végtelen, isteni hatalom formája, és ezek között őrlődve ott áll az egyén, a hétköznapi ember, aki számára a mindennapok túlélése az egyetlen cél.

Ezek a motívumok Dick több művében is visszaköszönnek, talán összességben legközelebb az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? áll hozzá, ami ezeket a témákat sokkal alaposabban és szebben járja körbe. Az elektromos Lincoln még csak próbálkozásnak érződik, amiben Dick nem mer/tud egészében ezekre építkezve felhúzni egy egész regényt, ezért a felénél átvált másik kedvenc témájára, a mentális betegségekre, és a történetet egy kényszeres és beteges szerelemi történetté alakítja át. A skizofrénia bemutatását nagyon szépen szőtte bele a történetbe, Dick ebben mindig is profi volt, a mentális betegségek által formált narratívát hitelesen és olvasmányosan vezeti, ez a könyv egyik kiemelkedő pontja.

Sajnos a két véglet között viszont nincs semmiféle kapcsolat, a könyv végére szinte elfelejti az olvasó, hogy miből is indult ki ez az egész. A cselekmény egyszerűen elfogy, és csak telnek az oldalak bármiféle események vagy karakterfejlődés nélkül.
Összességében korántsem olyan rossz, mint a Molyos százalékból elsőre gondoltam volna, de nem is egy emlékezetes vagy jelentős darabja a Dick életműnek. Az atmoszféra egyszerre idézi meg a többi regényét, mégis ad valami újat, és érdekes ötletek jelennek meg, sajnos ezek kidolgozása azonban elsikkad félúton.

abstractelf>!
Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln

Ez a könyv remek példa arra, miért nem szeretek fülszövegeket olvasni. Ennyire félrevezető bemutatóval ugyanis még nem találkoztam. A könyv háromnegyedéig vártam valamit, ami csak egy fél mondatban került elő, majd gyorsan a szőnyeg alá lett söpörve.

Mintha ennek a regénynek nem lettek volna enélkül is furcsaságai. Először is ott volt a személyiségzavaros történet, ami az regény feléig a híres történelmi személyiségek szimulákrumainak megépítésével alapoz, majd átvált egy hektikus, megszállottságba, elfelejtve a szimulákrumokat, és az egész alapfelvetést. Csak a könyv végén jöttem rá, hogy a hangsúly sosem a szimulákrumokon volt, hanem a főszereplő pszichózisán.

Nem igazán élveztem az olvasást, a párbeszédektől legszívesebben eltakartam volna a szemem. És biztos vagyok benne, hogy az írónak ez is volt a célja. Összezavarni annyira, hogy a főszereplővel együtt mi sem tudjuk megkülönböztetni a valóságot az illúziótól. Ugyanakkor csinálta ezt már jobban is a szerző a későbbi műveiben.

Mindenesetre Az elektromos Lincoln arra jó, hogy megmutassa, Philip K. Dick miként kezdte belefűzni több gyakoribb témáját a regényébe. Ráadásul itt már összekötötte a vallást a mentális betegségekkel, megidézve néhány későbbi gondolatmenetét.

Számomra Az elektromos Lincoln egy egyszer olvasós mű volt. Nem a legrosszabb élményem (az továbbra is az Egy megcsúszott lélek vallomása), de nem is olyan, amire hetekkel később még visszaemlékszem, s próbálok új jelentésréteget találni neki.

Joshua182>!
Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln

Már kezdem megszokni, hogy PKD-könyvekkel kapcsolatban csak nagyon óvatosan szabad nyilatkozni. Nem hiszem hogy van 2 ember, aki ugyanazt hámozná ki a regényből. Igen, hámozná, ugyanis ez bizony próbatétel az olvasó szürkeállományának.
Kezdem azzal, hogy egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy miről szólt a történet. Az olvasás folyamán legalább háromszor változott meg a véleményem ezzel kapcsolatban.

Kezdetben azt hittem, hogy majd az androidok szimulákrumok világába nyerhetek betekintést meglehetősen mélyen, részletes pszichológiai portfólió segítségével, különösen a Lincoln-szimulákrum esetében. Ez még a nem mindennapi „kellékek” (elektronikus orgonák, spinétek, pszichotikus karakterek) nélkül is igencsak bizarr elképzelés, főleg ha arra gondolok, hogy még napjainkban is milyen messze vagyunk akár egy gyermeki értelemmel rendelkező robottól is. A könyvben az 1980-as évekre már viccelődő, ironizáló, depresszióra képes, érzelmileg szenzitív android a bolygóközi utazás és Hold betelepítésének kortársaként eléggé a sci-fi vonalat erősíti, az író gyakorlatilag rázúdítja az olvasóra a robotika tudományának legtökéletesebb, embertől megkülönbözhetetlen végtermékét, és látványosan nem kezd vele semmit. Ezt először szimbolikus jelentésnek véltem, gúnyos figyelmeztetésnek, hogy mennyire nem vagyunk felkészülve ilyesmire, aztán a történet úgy összegabalyodik a skizoid, plátói szerelemmel, a főszereplő, időközben mentális „leépülésen” áteső Louis Rosen skizofrén képzelgéseivel és a teljesen elmebeteg Pris (egyébként ő a kedvenc karakterem a könyvből, gyakorlatilag annyira őrült és inkonzekvens, hogy meg sem próbáltam megérteni, viszont roppantul szórakoztatott) iránti vágyakozásával, hogy ember legyen a talpán, aki elkülöníthető jelentésrétegeket tud kihámozni a szövegből. Persze a skizofrénia fogalma is új értelmet nyer egy olyan korban, ahol mindössze 2 pofonegyszerű személyiségteszt alapján bárkit beutalhatnak az elmegyógyintézetbe. Végig őrlődtem, hogy a szerzőt szarkazmus, aggodalom, látnoki megvilágosodás, vagy csak egy átmulatott éjszaka inspirálta az íráskor.

Ha eltekintek olyan apróságoktól, mint hogy szerintem lehetetlen egy történelmi személy teljes jellemrajzát kidolgozni majd átültetni egy androidba pusztán róla szóló életrajzi regények alapján, azért a Lincoln-szimulákrum mindenképp egy figyelemre méltó jelenség a pszichózis légköre nélkül is, nálam PKD akkor „csapta ki a biztosítékot”, amikor felmerült, hogy neki is pszichológusra lenne szüksége. Robotot pszichológushoz. Vááááááá!
Itt le kellett tennem a könyvet, és elgondolkodnom, hogy mi történik. Aztán a pillantásom a borítóra tévedt, és rájöttem:
Philp K. Dick punkot játszik egy elektronikus orgonán…

Aliko P>!
Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln

A szerző 1972-ben írta meg ezt a művét, amelyet mint oly sok regényét a cyberpunk előfutárának tekinthetjük. Hogy mért is? Hisz a stílusjegy minden elemét magán viseli. Megjelenik benne a társadalom hanyatlása (itt épp a sugárzás után született mutáns gyerekek szenvednek mindenféle mentális betegségben) a paranoia és a mesterséges inteligencia (mint a szimulákrumokba töltött értelem).

A történet valamikor 1970 után játszódik. Főszereplőnk Louis Rosen, aki elektromos orgonákat és spinéteket árul. Az üzlet társa Maury Rock szeretné megújítani ezt , így áttérnek a szimulákrumok gyártására. Ezek a műanyagból és huzalokból álló gépek gyakorlatilag a folytatásai a mintául szolgáló történelmi személyeknek. Hisz olyan „eszközök”, amik teljes mértékben embernek néznek ki, és bele lehet táplálni egy adott személyiséget. Egy ember tudásával és minden tulajdonságával felruházhatóak, így emberként viselkednek. Éreznek és logikusan gondolkodnak. Fel is keltik vele egy dúsgazdag ember érdeklődést, bár ne… hisz ő önző céljaira szeretné felhasználni őket. Ekkor a szimulákrumok sietnek „feltalálóik” segítségére, így lesz Abraham Lincolnból az ügyvédjük, vagy Edwin M Stantonból a cégük szóvivője. A regény egyik nagy kérdése, hogy embernek vagy gépnek kell tekinteni őket?
A történetben a szimulákrumok ellenpontozásaként jelenik meg a pszichés beteg Pris. A jéghideg, skizofréniában szenvedő lány lényegében az őrületbe hajszolja főhősünket.

Dick itt egyébként egy olyan Amerikát mutat be, ahol a skizofrénia pont, olyan általános, mint egy megfázás. A betegeket állami klinikákon kezelik majd, amikor jobban lesznek, a társadalomba integrálják. Több-kevesebb sikerrel.

A történet közel felénél a szimlákrumokról a hangsúly áthelyeződik és Louis és Pris kapcsolata kerül előtérbe. Innentől egy vádiratnak tekinthetjük a könyvet, ami a csak magával foglalkozó lány ellen íródott. Hasonló, mint az Alfa hold klánjaiban a pszichológus nő elleni kirohanások. Tény hogy Dick nincs jó viszonyban a női nemmel, ami műveiben mindig meg is jelenik, de itt sajnos a másik számomra érdekesebb szál elsikkadását eredményezi, ami miatt haragszom.

Dick különleges világa és a nekem oly kedves stílusa itt is levett a lábamról, de sajnos a mű végén hiányérzetem volt. Hisz a történet két szálából egyiket se sikerült teljes mértékben kibontatnia a szerzőnek. Túl sok témát vet fel és nem kapunk igazi lezárást. Így csak 3,5 csillagot kapott a regény.

adrica P>!
Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln

Igazából az van, hogy amit Dick ki bírt találni, az tényleg érdekes, bizarr és különleges, de valahogy megint nem sikerült ebből egy egységes, kerek valamit alkotnia. A fülszöveg azt írja: Vajon egy elektromos Lincolnt nem illet meg annyi jog, mint a teremtőit? Vajon az a gép, amely törődik és szenved, nem ér annyit, mint egy nő, aki egyikre sem képes? Hogy ezekre a kérdésekre nem tudjuk meg Dick válaszát, az egy dolog, de igazából ezeket a kérdéseket sem a mű teszi fel. A regény csak egy beszélgetési alap, ami alapján akár ilyen kérdésekhez is el lehet jutni. Dick feldobott egy fogalmat – szimulákrum – és ennyi, kezdjen vele mindenki, amit akar. Nekem ez nem tetszik. A másik dolog, ami nem tetszik, hogy a szereplői rendszeresen úgy viselkednek, mint a kerge birkák, össze-vissza beszélnek és cselekszenek, teljesen logikátlanul. Értem én, hogy itt mindenki pszichotikus meg skizofrén meg egyéb módon zavarodott, de azért a mentális problémáknak is van egyfajta belső logikája, nem? Nekem inkább az az érzésem, hogy a karakterábrázolás talán annyira nem Dick műfaja volt.
Sebaj, folyt.köv., még mindig ki akarom deríteni, hogy Dick tényleg akkora sztár-e, és tudom, hogy a leghíresebb, mindenféle-díjas regényeit még nem olvastam. :)

Isley P>!
Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln

Alapvetően védhető, hogy az Agave Kiadó Philip K. Dick „We can build you” című regényét „Az elektromos Lincoln” címen adta ki, mert először is ezen a címen jelent meg angol nyelven. A probléma csak az, hogy ahogy a fülszöveg, úgy a magyar cím, valamint a későbbi cím (We can build you) sem mond el semmit a regényről. A fülszöveg úgy, ahogy van félrevezető. Amikor Dick megírta ezt a regényt 1962-ben „The First in Our Family” címet adta neki, ami szerintem sokkal találóbb cím.

Ugyanis ennek a regénynek vajmi kevés köze van a Lincoln vagy a Stanton szimulákrum jogaihoz, ez a regény egy különböző mentális betegségekkel küszködő ember történetét mutatja be, aki egy önpusztító kapcsolatot kezd barátja és üzlettársa lányával, hogy aztán pszichotikus állapotának változását követhesse végig az olvasó.

Sajnos, elég felejtősre sikeredett mű ez Dicktől, ami azért csalódás, mert alapvetően korai időszaka két legjobb témájához (skizofrénia és más pszichotikus vagy neurotikus betegségek, valamint a szimulákrumok) nyúlt itt, amelyek már olyan mesterművek megszületését eredményezték mint Az utolsó szimulákrum vagy Az Alfa hold klánjai. Az alaptémával tehát semmi gond nem volt, de valahogy itt most nem jött össze a dolog Dicknek, hasonlóképpen a főszereplőhöz, az ugyancsak nem brillírozó Louis Rosennek. Egyébként érdekesség, hogy a regényben a főszereplő egyik jó barátját ugyanúgy Maury Frauenzimmernek hívják mint Az utolsó szimulákrum egyik szereplőjét, valamint mindketten egy-egy szimulákrum-készítő cég tulajdonosai. A két regény egyébként egy év eltéréssel született.

Brigi007>!
Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln

Ahogy látom, nem ez PKD legnépszerűbb regénye a molyok között, de még azt is el tudom képzelni, hogy én vagyok az, akinek ez itt a legjobban tetszett. Sokkal több van benne, mint amit elsőre gondoltam, szerintem nagyon jó könyv, számomra talán az egyik legjobb PKD. Jöhet a kövezés!

ppayter>!
Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln

Szóval ez itt egy amolyan egyestés könyv, nagy sorközzel és a szerzőnek nem a legjobb történetével. Tetszik, hogy a kiadó a teljes életmű megjelentetésére törekszik, a stratégia viszont nem volt szerencsés választás: az elején ellőtték az összes igazán jó címet, most meg már csak a gyengébbek maradtak.
A fülszöveg tényleg kissé megtévesztő, nagyon keveset filozofál Dick azon, hogy mi is a mesterséges személyiségek státusza, ehelyett viszont kapunk mentálisan beteg Amerikát dögivel. Ja, és az eredeti cím „We Can Build You”, a magyar ferdítés nagyon máshová teszi a hangsúlyt, pláne a fülszöveggel.


Bővebben – részletesebben – stb.: http://kultnaplo.blogspot.com/2011/02/philip-k-dick-az-…

10 hozzászólás
Trillian>!
Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln

Kissé furcsa könyv volt. Minden megtalálható benne a pszichotikus emberektől a skrizoféneken át szimulákrumokig. A történetet az egyik mentálisan nem teljesen ép szereplő szemszögéből követhetjük végig, az elmeállapotához teljesen hasonló módon. Egy nem hétköznapi világban, játszódik, amely nekem tetszett. A cselekményben a szerelem a munka és a barátság, valamint a szimulákrumokkal kapcsolatos dolgok a központi témák. A maga szokatlan módján annyira nem volt rossz, egyszer mindenképpen megérte elolvasni.

Párduc50 P>!
Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln

P.K. Dick e könyve sok dilemmáról szól. Mi a szimulákrum, milyen jogai vannak? Alkotás vagy üzlet? Sikerül-e kapcsolatot kialakítani a két főhősnek, Luisnak, és Prisnek, a skizofrén lánynak. P. K. Dick e művében ahhoz nyúl, amihez leggyakrabban, amihez – már csak saját élete miatt is – legjobban ért, a lelkileg sérült, beteg emberhez, és a tudatmódosító szerekhez. Nála ezek a dolgok igen gyakran párosulnak a zsenivel, ugyanakkor féloldalas zsenivel, akik magánélete katasztrofális, és a létező világban sem képesek megállni a helyüket. Persze közben folyik a történet a szimulákrumokkal; Stantonnal éls Lincolnnal, valamint Barows-sal, a milliárdos cápával.
Nem tartom szerencsésnek a hangzatos magyar címet, „Az elektromos Lincoln” csak a történet cselekményének egyik vonalát fedi; sokkal találóbb az eredeti angol cím „We can Build him” ami a mellékesnek cseppet sem tekinthető magánéleti szálra is utal.
Tetszett a mű, bár teljesen kibogozni nem tudtam.


Népszerű idézetek

ppayter>!

– Ezt a gyógyszert el is lehet dúdolni – mondtam. – Megpróbáljam?
– Nem, köszönöm. Na most, tisztában kell lennie vele, hogy ha az ön esetében a gyógyszerterápia nem válik be, megpróbálhatjuk a lobotómiát (…). Jómagam ezt kerülném, ha lehetséges, mivel gyakran kiderül, hogy az érintett lebeny adott szekciója nem nélkülözhető. (…)
– Én se szeretném a lobotómiát – értettem egyet. – (…) Nincs véletlen olyan gyógyszere, ami a hangulatorgonán Beethoven kilencedik szimfóniája negyedik tételének felel meg?

61. oldal - 5. fejezet

Brigi007>!

Mintha Pris nekem egyszerre lenne az élet és az antiélet, a halál, kíméletlen, vagdosó-aprító, mégis közben a létezés szelleme. Mozgás: ő maga a mozgás. Az élet a maga növekvő, tervező, számító, éles, kemény valóságában. Nem bírom elviselni a közelemben; nem bírom elviselni, ha nincs a közelemben. Pris nélkül elfonnyadok, semmivé leszek, kiszenvedek, észrevétlenül és jelentéktelenül, mint egy rovar a hátsó udvarban. Ha vele vagyok, megvág, ösztökél, feldarabol, rám lép – valahogy mégis életben maradok: ennyiben valóságos vagyok. Élvezem a szenvedést? Nem. Inkább mintha a szenvedés az élet része lenne, a Prisszel való lét része. Pris nélkül nincs szenvedés, nincs semmi szeszélyes, tisztességtelen, kiegyensúlyozatlan. De nincs semmi eleven sem, csak kispályás tervek, poros kis iroda, két-három porban rajzolgató ember.

171. oldal

adrica P>!

Szóval ilyen érzés multimilliomosnak lenni, gondoltam.
Jó nagy ugrás a létra alsó fokától, ahol az foglalkoztatja az embert, hogy felhúzta-e a sliccét. Ilyenek a csórók, a hozzám hasonlók: lopva lesandítanak. Sam K. Barrows életében nem sandított lopva a sliccére. Ha elfelejtette felhúzni, egyszerűen felhúzta. Bárcsak gazdag volnék, mondtam magamban.

110. oldal, 9. (Agave, 2011)

1 hozzászólás
Brigi007>!

– Louis, a retikülömben van pesszárium.
– A szex ellen vagy a pesszimizmus ellen?

140. oldal

Joshua182>!

Feneketlen rettegés. Olyan dermesztő rettegés, amely apátiát szül. A Lincoln mégis mocorgott, lassan kiemelkedett ebből. Miért? Mert kénytelen volt. A rettegés mértéke mozgásra, akcióra ösztönzött. Az az állapot természeténél fogva fenntarthatatlan.
Az élet összes tevékenysége ennek az állapotnak a megkönnyítésére irányuló erőfeszítés. Kísérlet annak enyhítésére, amit mi most magunk előtt láttunk.
A születés nem kellemes. Rosszabb a halálnál is, mert a halálról lehet filozofálni, és az ember fog is: mindenki mindig így tett. De a születés! Ott nincs filozofálás, nincs mi megkönnyítse. És a prognózis rettenetes: minden tetted és gondolatod csak még jobban belevon az életbe.

84-85. oldal

zanni>!

Ezt értik az érettségen, mondtam magamban, ahogy leültem az ágyra megkötni a cipőfűzőt. Hogy az ember képes elrejteni az érzéseit, képes maszkot húzni. Képes bolonddá tenni még egy olyan nagy embert is, mint Barrows. Ha ez megy, akkor felnőttél.

191. oldal

itschristine>!

Olyan társadalomban élünk, ahol a távolságtartás szinte létkérdés.

62. oldal

Joshua182>!

Szemében nem látszott érzelem, csak a puszta érzékelés. Embertől elképzelhetetlen óvatosság. Egy olyan létforma ravaszsága, amely az univerzumunk peremén túlról való, egy teljesen más világból. Egy lény csöppent a mi téridőnkbe, és immár tudatára ébredt önmagának, itteni létezésének; fekete, homályos szeme forgott, egyszerre fókuszált is meg nem is, mindent látott, de bizonyos értelemben mégsem szúrt ki csak egyvalamit. Mintha még felfüggesztve lenne, mintha még olyan végtelen tartózkodással várna, hogy annak révén megpillantottam rettenetes félelmét, akkora félelmet, amit már nem is lehet érzelemnek nevezni. A félelem mint abszolút létezés: életének alapja.

83. oldal

Brigi007>!

– Mi foglalkoztatja manapság Amerikát?
– A szexualitás.
– Nem.
– Akkor hogy mi foglaljuk el a Naprendszer belső bolygóit az oroszok előtt.
– Nem.
– Jó, akkor áruld el.
– Az 1861-es polgárháború.
– Az isten szerelmére.

15. oldal

Brigi007>!

– Szavakkal nem tudom leírni.
– Hogyne tudnád. Első osztályú hantás vagy.

17. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Adam Wiśniewski-Snerg: A robot
Lőrincz L. László: Az elátkozott hajó
Lester del Rey: A szökevény robot
Alan Dean Foster: Terminátor – Megváltás
Michael A. Stackpole: Szellemháború
Robert Silverberg: Üvegtorony
Michael A. Stackpole: A pusztítás hercege
Walter Tevis: Sokszavú poszáta
Alan Dean Foster: Transformers
Michael A. Stackpole: Wedge játszmája