A ​végső igazság 34 csillagozás

Philip K. Dick: A végső igazság

Ez a harc lesz a végső?

Az emberiség zárt földalatti bunkerekben él, és fegyvereket gyárt ahhoz a háborúhoz, ami elől elmenekültek. Tizenöt éve naponta sugározzák nekik a felvételeket a véget nem érő pusztításról, elhiszik a hazafias propagandát, hogy csak a Védelmezőben bízhatnak, és mind azt a napot várják, amikor a háború végre véget ér, és újra felmehetnek a napfénybe. Ám amikor az egyik bunker vezetője a tiltás ellenére a felszínre merészkedik, sokkoló igazsággal szembesül: Kelet és Nyugat békét kötött. Az egész bolygót egy kisszámú elit lakja, akik mindent megtesznek, hogy megőrizzék kivételezett helyzetüket.

Eredeti mű: Philip K. Dick: The Penultimate Truth

Eredeti megjelenés éve: 1964

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
224 oldal · ISBN: 9789634193302 · Fordította: Pék Zoltán
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634193296 · Fordította: Pék Zoltán

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Most olvassa 7

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 70

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
ViraMors
Philip K. Dick: A végső igazság

Vagy én fejlődtem elég sokat a legutóbbi PKD-könyv óta, amit olvastam, vagy ez valóban egy jól érthető Dick könyv. Jól érthető, de attól érezhető rajta minden jellegzetesség, ami miatt akkor is tudnám, hogy ez bizony egy PKD-könyv, ha nem lenne ráírva: egy kis időutazás, prekogok, paranoia és manipuláció. Legfőképpen paranoia és manimpuláció… mondhatni paranoid disztópia a javából.

13 évvel járunk az aktuális Utolsó háború után, és kétféle ember létezik: akiket megtévesztenek és akik megtévesztenek. És ez nem csak arról szól, hogy a felszínen élő maroknyi elit folyamatosan sugározza a föld alá menekített maradéknak az álhíreket, és a médiamanipuláció magasiskolájaként 13 éve sulykolja beléjük, hogy a háború még igenis tart. Amikor éppen nem kitalált beszédet írnak, egymás ellen áskálódnak, hol újabb területekért, hol még egy morzsányi hatalomért…

Ez a könyv ijesztő. Ijesztő a világ, amit lefest, és ijesztőek az emberek, első sorban azért, mert nem tartom lehetetlennek, amit olvastam. Az ember képes bármit elpusztítani maga körül, és bármire képes, hogy irányítson maga körül. Ez egy nagyon éles, nagyon határozott tükör, ami aktuális volt 50 éve, és nagyon aktuális ma is.

Olvassátok! Érdemes.

>!
Dominik_Blasir
Philip K. Dick: A végső igazság

Dühös és nyers. Minden Dick-regény szuggesztív valamilyen módon, de A végső igazság (vajon miért lett a penultimate-ből végső?) mintha tényleg csak a zsigeri érzelmekre hatna. Klasszikus PKD-narratíva, jellegzetes világépítéssel, kényelmes történetvezetéssel és karakterekkel, minden alá van rendelve az írói szándéknak – ami ezúttal tényleg az allúziókban gazdag, gondolatokat elindító, mélynek tűnő, de valójában nem oly bonyolult mondanivalót rejtő hatás. Az utolsó hetven-nyolcvan oldalon úgy felpörög minden, olyan briliánsan együtt van a regény velejét adó egyveleg (ami számtalan lehetőséget rejt: nagyon sok irányba széttarthat, vagy akár tökéletesen kielégítő befejezést is hozhat magával), hogy tényleg csak annyit észleltem, teljesen maga alá temetett PKD hatása. Szerintem rövid ahhoz, hogy árnyalt és komplex regény legyen, de hatásához nem is kell: ennyi pont elég az orwelli rémálomból (és szokatlan módon annak a másik, az uralkodó oldalából), ennyi pont elég az abszurd PKD-féle sci-fis, de mégsem igazi sci ötletekből, ennyi pont elég a karakterek vívódásaiból és szenvedéséből. Letaglózó, borzasztóan tömény pillanat- és kórkép – felvillant valamit, sűrít, aztán majd az olvasó szépen elmereng még rajta pár napot-hetet. Addig még biztos velünk marad.

>!
Bíró_Júlia 
Philip K. Dick: A végső igazság

A bennem élő, kisujját eltartva Earl Greyt szürcsölgető bölcsészlány szerint K. Dick is megírta a maga 1984-ét. spoiler Az összes többi hasadt énem szerint ez nem ilyen egyszerű.
Sokkal szikárabb a nyelvezete, például, sokkal többet bíz az ember saját fantáziájára, már ami a dekorációt, a jelmeztervezői munkát és a karakterek hátterét illeti. Mert az így, ide most éppen felesleges, mert Phil nem erre kíváncsi, és néhány oldal után már senki más sem. És olyan manipulációs piramist alkot meg, hogy akármiféle ellustult igazságérzet bűzzsugort kap tőle. A technikai részletek egyikét-másikát spoiler övező balladai homály pedig nemmondommegbibibí, nem pedig hoppezkimaradt érted, K. Dick még a hiányt is eladja neked kilóra, mert ennyire rohadtul tud írni arra jó, hogy az egyes epizódokból facsarni lehessen a paranoid gyanúkat, a magányt és a tehetetlen haragot. Muszáj rajta töprengeni, visszalapozni, átrágni másodszor-harmadszor, mert aránylag kevés szóval, még kevesebb képpel villant fel egy nagyon tömény és komplex rémálmot ami az istennek se veszítette el az aktualitását a megjelenése óta. Önmagában az utolsó mondat, például az is felér egy külön fejezettel.
Jó darabig nem fog még elengedni.

>!
Buzánszky_Vírus_Dávid
Philip K. Dick: A végső igazság

Egyelőre ennyit így reggel hatkor:

Ha Dick többi eddig magyarul kiadatlan műve is hasonlóan „gyengébb”, akkor remélem azért szép lassan be lesz fejezve az az életmű.
Ez a fazon zseniális -és szerencsénkre paranoid is- volt.

https://moly.hu/idezetek/833218

>!
Spaceman_Spiff MP
Philip K. Dick: A végső igazság

Ha olvastál már három Dick regényt, akkor az összeset olvastad.
Nekem ez volt az ötödik könyvem tőle.

Ez a regény igazából egy vázlat, ötletek és gondolatok vázlata. A cselekmény eléggé semmilyen, az innen-onnan előkapott csavarok, fordulatok (szereplők!) csupán arra jók, hogy előretaszigálják a könyvet, hogy legalább a minimális regényterjedelmet elérje. Félreértés ne essék, nem haragszom a könyvre, csak azt éreztem, hogy semmi igazán újat nem mondott. Tipikusan dicki könyv ez, vannak benne szimulákrumok, „mi a valóság” kérdésen rágódó szereplők, robotok, műszervek, történelemhamisítás, hidegháborús atompara, eltorzult külsejű/személyiségű figurák – na jó, drogok nincsenek. És persze, ezek a dolgok tök jók, el lehet mindegyiken merengeni meg szépen beilleszteni a „Dick kórképbe”, de ettől még ez nem lesz igazán jó regény. Rossz se, de ez nyilván bonyolult. Már csak azért is, mert hiába jönnek az olyan ötletek, amiket a semmiből ránt elő, mint az időásó (!?), mivel maga a szerző is csak félvállról veszi ezt komolyan, az olvasó sem tud másként tenni. Éppen ezért pedig nem is tartja hibának. Pedig ilyenekből épül fel a könyv, és ez minden, csak nem jó írói megoldás…
Hogy egyébként milyen, egy regényre jellemző komponensek hiányoznak innen, vagy miken bukik el a könyv, azt igazából fölösleges részletezni. Akinek bejönnek ezek a csócsálni való gondolatok, annak jó, akinek nem, az sem szenved és gyorsan a végére jut a könyvnek.

Szóval nincs új a nap alatt, PKD mindig érdekes és aktuális, de speciel továbbra is jobban áll neki a novella, amikor koncentráltan tud beszélni az őt érdeklő témákról, és nem kell holmi történettel meg leütésszámmal zavartatnia magát.

>!
kvzs P
Philip K. Dick: A végső igazság

PKD ebben a könyvében is az egyik kedvenc témáját boncolgatja. Mi az igazság? Vagyis mi a valóság?
Elhiszed, amit a tévében látsz? Valódi az, amit a kezedben fogsz, vagy csak egy ügyes átverés része? A történelmi tények mennyire igazak? Ha látsz valakit beszélni, akkor biztos, hogy az ő szavait hallod? Ha valaki nem létezik, akkor hogyan élhet? A hősöd megment, vagy rabszolgaként bánik veled?
Sötét, elborult vízió egy elképzelt jövőről, amiről kiderül, hogy ma is jelen van.
Paranoiára hajlamosak ne olvassák!

>!
mohapapa I
Philip K. Dick: A végső igazság

Az ember olyan, hogy kategóriákban, fiókokban gondolkodik. Kell hová tenni, mihez kötni a dolgokat. Ha tudom, hogy az alsógatyáim és a zoknijaim a komód felső fiókjában vannak, nem kell minden egyes alkalommal kutatnom, hol is vannak, hová is tegyem őket? S ha újat veszek, akkor nem az ingek és kabátok közé nyúlok, nem a szerszámos polc felé közelítek, nem az íróasztal fiókban túrkálok, hanem megyek a komód felső fiókjához. Nagyon sok időt takarítok meg ezzel.
Szelektálnunk kell az információkat, egyre gyorsabban, egyre radikálisabban.

Így vagyunk ezzel a Moly-on is. A könyvek egymásról szólnak, írta valahol, ha jól emlékszem, Umberto Eco. Sokszor egymásból születnek. egymás oldalhajtásaiból nőnek ki; egy ötlet, egy hangulat, egy mondanivaló annyira fontossá válik egy másik író számára, hogy abból külön könyvet csinál. Talán példákat sem kell nagyon sorolnom, elég csak mondjuk Swift Gulliverjére gondolni, aki megihlette Karinthyt és Szathmári Sándort is. És az ihletettség itt egyértelmű, egyenes vonalú, s mégis, mindkét mű, azonos súlyú az eredetivel. Sőt, részemről Szathmári még elvezetesebb is.

Namost, itt van ez az új régi PKD regény, A végső igazság. Már a címe PKD a legjavából, mert lehet a könyv utolsó mondata után agyalni vastagon, hogy mi is az a végső igazság? Mert ezen a háború utáni Földön csupa igazságtalanság van. Mindenféle szempontból. De a regény elsősorban a dezinformációra, az álhírekre, sőt, a kitalált személyek műszemélyiségére koncentrál. A tömegeket műszemélyiségek műhírekkel, műinformációkkal tartják sakkban, hogy teremtett művilágukban engeldelmes rabszolgák legyenek. Egyáltalán: örüljenek szűk lakókörnyezetükben, hogy élnek, van mit enni, s hogy a Nagy Testvér, oppárdon, a Védelmező gondoskodik róluk. Ami egyfelől igaz, van gondoskodás, van élelem, van víz, van munka, de ezentúl semmi nem az, aminek látszik, semmi nem úgy van, ahogy gondoljuk.

Vagyis, igen, PKD megalkotta, újra fogalmazta az 1984-et. S bár vannak komoly áthallások Orwell művével (vö. zokni a komódban, Swift-Szathmári), nem volt olyan érzésem, hogy PKD lenyúlta az elődöt, kicsit átfazonírozta, különben minden ugyanaz, és már az eredeti ötlet meglepetés sincsen meg (vö. például: Vanília égbolt vs. Nyisd ki a szemed!)

A történetben nem merülnék most el. PKD módszere és stílusa PKD-i. Ahogy az lenni szokott: távol tartott figurák, akik nem ellenszenvesek, de nem is kerülnek közel a szívünkhöz, egy világ, ahol semmi nem az, aminek látszik, és a szereplők nagyon ritkán azok, akiknek tűnnek. Ebben tehát senki ne várjon nagy változást. Sőt voltaképpen a fő mondnivalóan sincsen semmi új: a világ, ami körülvesz,csinált, alkotot világ. Nem egy transzcendens isten által alkotott, nem valami párhuzamos valóság világa, hanem a hatalom birtokosai/bitorlói által, elsősorban a média és az erőszakszervezetek által alkotott világ. Amiben kiderül az is, hogy a hatalom emberei ugyanúgy emberek, félelmekkel, bizonytalanságokkal, bezárva a hatalom kényszerpályáira (ahol néha ölni is kell), a hatalom kikerülhetetlen módszereibe. S PKD kimondja a frankót: média és erőszak. S nincs kivétel: senki nem lehet önmaga. Aki alul van, az azért nem, mert etetve van, fogalma nem lehet, mi zajlik a felszínen, s ha lesz is fogalma, vagy meghal, vagy a földalatti léthez képest ugyan luxus börtönbe zárják: de börtönbe zárják.*
Aki felül van, az pedig tarthat a jól ismert kényszerpályáktól, módszerektől. Mert ma nekem, holnap neked… S aki fél, az nem szabad, mert nem lehet szabad. Csak mások a problémái.

PKD nyitva hagyja a regényt. Ahogyan szokta. Van egyfajta feloldás, de továbbra sem lehetünk biztosak semmiben. Mert emberek vagyunk. A célok, a kényszerpályák és a módszerek pedig adottak. Hiába szép a lelkünk, ha egyszer élni kell, s ebben a világban csak ennek a világnak a módszereivel lehet élni és életben maradni.

Vagy ez is csupán a velünk elhietetni kiívánt látszat?

* Évekig nem néztünk tévét szerelmetesfeleségtársammal. Semmiféle marha nagy elvek miatt, hanem mert nem érdekelt. Nemrégen elköltöztünk, s párom azt mondta, legyen tévénk. Lett. Ezáltal rájöttem, hogy vagy buta, vagy öreg vagyok, vagy mindkettő: egy öreg, buta ember. Egyszerűen nem értem a reklámokat. Itt van ez a MOL-reklám például: festi magát apu nemzeti színűre, aztán akció-filmként peregnek a képek, és a végén a MOL-felirat: a szurkolóknak. S nem értem, mi a tőgy van? Aki szurkoló, az MOL…? A családot meg össztartja a kávé, amit az interneten szagoltat anyu a skaccal, mire az gyorsan hazaruccn Londonyországból. Mi van? Nem folytatom. Régen volt a termék, vedd meg, ha kell. Ma: kellkellkellveddmegveddmegveddmeg, kizárólag felszólító módban (bennem ez előhozta a dackorszakomat: NEM! Ma egészen más, látszólag össze nem függő dolgokkal manipulálnak, agymosnak. Média. PKD. Van összefüggés. Börtön.

>!
pinter_bence I
Philip K. Dick: A végső igazság

"A Dick novelláiban jártas olvasó már a fülszöveg, vagy az én leírásom alapján is rásimerhet három-négy novellára, amelyből A végső igazság (eredeti, találóbb címe szerint The Penultimate Truth, azaz Az utolsó előtti igazság) építkezik. A plot inkább Dick kaotikus oldalát mutatja meg, ahol néha egészen illogikus dolgok történnek, random munkásemberek idéznek középkori filozófusokat és bibliai szöveket, és minden azt szolgálja, hogy az alapul szolgáló víziót minél jobban ki tudja fejteni az író. A karakterek is tipikusak: a műszervek miatt már-már nem is ember főgonosz, a filantróp vállalkozó, meg a keményen dolgozó kisember; bár Gonosz Szőke Feleségből és/vagy a Csábító Barna Femme Fatale-ból most nem kapunk, mivel majdhogynem csak férfiak viszik előre a cselekményt.

Ezt félretéve azonban világos, miért releváns 2017-ben A végső igazság. Az álhírek korát éljük, amikor egy Donald Trump (akire kísértetiesen emlékeztet a borítón lévő Yancy-portré) simán lehet az USA elnöke, és hazudhat, amikor csak akar; amikor lassan elérjük azt a kort, amikor videót is teljesen hitelesen lehet majd hamisítani. Dick képletesen, szokás szerint a hidegháborús paranoiára reagálva, azt a végletekig kitolva arról beszél, hogy a manipulációkkal bármikor megvezethetik a tömegeket. Elhitethetik velünk, hogy háború van, ezért minden eszköz bevethető. A propagandisták lelki világába betekintést nyújtó szakaszok pedig különsen relevánsnak hatnak, ha a hazai állapotokra vetünk egy pillantást.

Összességében nehéz jobb összefoglalást adni, mint amit Farkas Balázs (SFmag) írt Facebookon egy beszélgetésben: „Dick kb. háromszáz évre előre aktuális lesz még”. Így van. És az is igaz, amit Pintér Máté barátom írt utána: „Talán ez a legszomorúbb mondat idén.” Sőt: ez a legszomorúbb mondat a következő háromszáz évre."

Részletek:

http://sci-fi.mandiner.hu/cikk/20170718_orokre_relevans…

>!
Isley
Philip K. Dick: A végső igazság

Jellegzetes korai PKD-regény, még a szerző első alkotói időszakából, melyben mind a paranoia, mind a totális államtól való félelem visszatérő motívumnak számított.
Az itt felvázolt világban az emberek a harmadik világháború következményeiből kifolyólag a föld alá kerülnek, sugárzástól védett bunkerekben, úgynevezett tartályokban élnek emberek százmilliói, ahol is egy-egy politikai megbízott és a napi politikai hírbemondó jelenti számukra az összeköttetést a felszínnel. A probléma az, hogy ez egy hazugság, fent néhány ezer ember él, óriási uradalmaikon, és az elmúlt bő tíz évben az egész bolygót luxuskertekké alakították át maguknak.
Ez az alapszituáció. Hősünk felmegy a felszínre és rádöbben erre a valóságra. Az alaphelyzet ígéretes, de ami érdekessé teszi ezt a könyvet, az az egyes karaktereken keresztül megismerhető lelkivilágok. A fentieké és a lentieké egyaránt. A paranoia és a totális államtól való félelem megjelenik itt, valamint az is, hogy mivé válhat a világ, ha a politikai alulképzettség már olyan hatalmas, hogy a félrevezetés miatt a valóság és az érzékelt valóság között a különbség már százszázalékos. A végkicsengés is elkeserítő, egyben valószínű: mi lesz, ha az emberek megismerik a valóságot? A politikai apátiát legyűrheti-e a tenni akarás, a kiábrándultságot a tettrekészség, a változtatásra irányuló akarat?

>!
ppayter
Philip K. Dick: A végső igazság

"[…] Dicknél néha nehéz megállapítani, hogy mit gondolt komolyan, mi hasonlat, illetve mi humor és mi irónia. Rendszeresen kiemelt helyet kap valami abszurdnak, bizarrnak tűnő dolog, mint itt például a mesterséges hasnyálmirigy utáni hajsza, az ad hoc bedobált kamubetegségekről, Stanton Brose bizarr karakteréről, az időutazós átverésről, vagy éppen a történet végjátékáról nem is beszélve.

Ám mindez érdekes módon mégis valamiféle egészet alkot, nem esik úgy szét, mint néhány másik regénye. Van íve és mondanivalója a történetnek, a karakterek teljesen jól működnek ebben a jellegzetesen dicki rendszerben, néhány csavar is akad. A végső igazság abszolút korrekt munka, nem csak random ötlethalmaz, szórakoztató és bizonyos pontokon elgondolkodtató regény, ennek pedig már önmagában is örülhetünk.

Visszatérő elemek is vannak: az alaptémából is nyilvánvaló manipulált valóság mellett olyanok, mint a prekog karakter, a szimulákrumok, a fura időutazás és a hatvanas örökségeként atomháború és radioaktivitás. Emellett határozottan az az érzésem, hogy Dick írás előtt/közben épp Asimovot olvasott: kísértetiesen hasonlít egymásra például Arkady Darell diktálógépe (Második Alapítvány, 1953) és Joe Adams retorizátora, vagy éppen az udvarházakban élő, robotszolgák hadseregével körülvett solariaiak (A mezítelen nap, 1956) és A végső igazság felszínlakói. […]"


Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2017/08/philip-k-dick-a-v…


Népszerű idézetek

>!
Buzánszky_Vírus_Dávid

Nem csoda, hogy mind remegnek, nem csoda, hogy rosszul alszanak.
Rossz urat szolgálnak, és ezt tudják is.

72. oldal

>!
MrClee

– Aha – mondta Adams. Ilyesmire használni egy ekkora találmányt, gondolta. Vissza tudnánk küldeni a múltbéli civilizációnak tudományos adatokat, felbecsületlen értékű szerkezeteket, akár gyógyszerformulákat… Hihetetlen segítséget nyújthatnánk korábbi társadalmaknak és régebben élt embereknek… pár szakkönyvet lefordítani latinra, görögre vagy óangolra… megelőzhetnénk háborúkat, adhatnánk ellenszert a nagy középkori járványok felszámolásához. Kommunikálhatnánk Oppenheimerrel meg Tellerrel, meggyőzhetnénk őket, hogy ne fejlesszék ki az atombombát meg a hidrogénbombát; elég lenne pár filmrészlet a háborúból, amit átéltünk. De nem. Erre használjuk, csalásra.
(…) Elátkozott faj vagyunk, morfondírozott Adams. A Teremtés könyvének igaza van, stigma virít rajtunk. Csak egy elátkozott, megjelölt, elhibázott faj használná arra a felfedezéseit, amire mi.

104. oldal

>!
Gigger

Honnan tudhattam volna, hogy ennyire fogok félni? Ez lehet a neurológiai rugó, amely beindítja a téveszmés zavarodottságot, gondolta. Az éles, kellemetlen tudat, hogy figyelnek. Ennél ocsmányabbat még nem érzett, emellett még a félelem is eltörpült; az volt az elviselhetetlen, hogy mennyire feltűnő.

>!
ViraMors

Visszafejlődtünk, ezt teszi a háború.

120. oldal

Kapcsolódó szócikkek: háború
>!
MrClee

(…) Robert Hig, aki egy nagy nulla, mégis feltette az egyetlen jó kérdést. neki volt csak kurázsija feltenni. Az ember sosem tudhatja, senkit nem lehet teljesen leírni, akármilyen színtelennek, üresnek vagy megvásárolhatónak tűnik is.

103. oldal

>!
Blaire 

Megismeritek az igazságot, és az igazság rabbá tesz benneteket

40. oldal

>!
Gigger

Ideje felkészülnöm. Most már bármelyik pillanatban. Megállítani a buldózereket, abba hagyatni az ásást, az egészet, és …
Üvölteni, mint akinek elment az esze.

>!
Gigger

A köd beszivároghat kívülről, rád törhet és beboríthat.

(első mondat)

>!
Gigger

önzőek; a világot a saját vadaskertjükké tették a föld alá száműzött milliók kontójára; ez helytelen volt, amit tudtak is, és bűntudatot éreztek, de annyira nem, hogy megdöntsék Borse uralmát, és felengedjék a tartálylakókat, csak annyira, hogy esténként magány és üresség kínozza őket, éjjel meg álmatlanul forgolódjanak.

>!
Gigger

Valahogy valamikor az elidegenedés véget ér, megígérem. Megszűnik a valóság megkurtítása, a jogos életetek korlátozása, ez a szörnyű csapás, ez az egyenlőtlenség, rettenetes gyorsasággal, ami a végítélet harsonáját kíséri. Amikor elérkezik, nem fokozatosan érkezik.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ernest Cline: Ready Player One
Marissa Meyer: Scarlet
Suzanne Collins: Az éhezők viadala
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Stephenie Meyer: A burok
Hugh Howey: Szerződés
Nalini Singh: Feloldozás
Rick Yancey: Az ötödik hullám
S. J. Kincaid: A kárhozott
Scott Westerfeld: Szépek