A ​végzet álarca 9 csillagozás

Philip José Farmer: A végzet álarca

Hüd Ramstan, az al-Burag űrhajó kapitánya végzetes hibát követett el, amikor a toltok legszentebb templomából ellopja a glyfát, azt a különleges, tojás alakú erekjét, amelyet hívei istenként tisztelnek. Bűnét még az a tény sem enyhíti, hogy erre a tolvajlásra maga a glyfa kérte fel.
A fiatal kapitány egy ideig még a legénysége előtt is eltitkolja tettét, ám amikor egy ellenséges tolt űrhajó támadja meg őket, nem titkolózhat tovább. És amikor a harc már elkerülhetetlen lenne, megjelenik egy újabb tényező, egy hold nagyságú, azonosíthatatlan égitest, amely egész bolygókat pusztít el felfoghatatlan tulajdonságai révén. Ramstan immár nemcsak a toltok elől, a saját lelkiismerete elől, de az új veszedelem elől is menekül, és közben egyre közelebb sodródik annak a rejtélynek a megoldásához, amely ott rejtőzik a végzet álarca mögött…

>!
Lap-ics, Debrecen, 1998
340 oldal · ISBN: 9634343406 · Fordította: Erdő Orsolya

Enciklopédia 8


Kedvencelte 2

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
Noro MP
Philip José Farmer: A végzet álarca

Ez a könyv nem csak a rövid életű Galaxis könyvek legérdekesebb darabja, de a 90-es évek erratikus SF-kiadásának is méltatlanul kevés figyelmet kapott remekműve. Groteszkbe hajló, de rendkívül színes fantáziáját a Konzulváros megjelenése előtt nem is nagyon tudtam volna mihez hasonlítani (esetleg talán Jack Vance fantasy regényeihez). Kezdjük például azzal, hogy az űrhajók itt nem a fénynél sebesebben mozognak, hanem átlépnek párhuzamos univerzumokba, amelyekben a Föld helyén más bolygók keringenek. És ez még tényleg csak a kezdet, ettől még sokkal elszálltabb is lesz. Metafizikai eszmefuttatásai az iszlámból és a buddhizmusból* táplálkoznak, helyenként pedig mintha Simmons Hyperionját vetítenék előre.

Az alapsztori az első fejezeteket olvasva szinte egy Star Trekbe oltott Indiana Jones történet is lehetne: a Föld egyik első “csillagközi” űrhajójának kapitánya megszerez egy ősi, földönkívüli ereklyét. (Mellesleg az űrhajó él, alakváltoztató, és kutyahűséggel szereti a kapitányát. Kinek nem kéne egy ilyen? :D) De később észre kell vennünk, hogy az űrbeli utazgatás átalakul egyfajta “vision questté”, a megvilágosodás felé vezető utazássá. Ennek az útnak az állomásai néha ugyan szürreálisnak tűnnek, de ha odafigyelünk, kiderül, hogy csak a szerző dolgozik szokatlan fogalomkészlettel. spoiler

A könyv egyetlen hibája talán az, hogy főhőse végtelenül ellenszenves, kicsinyes figura, aki egyáltalán nem való kapitánynak, hiszen kicsit sem ért az emberekhez. De ezért bőven kárpótol a hihetetlen fantázia és az eredeti előadásmód. Számomra nem vitás, hogy ez Farmer legjobb regénye magyarul.

* Lassan kezdem azt hinni, hogy az egész SF a buddhizmusra vezethető vissza :D

>!
csartak MP
Philip José Farmer: A végzet álarca

Nagyon furcsa könyv. Nem azt mondom, hogy rossz, néhol olyan, mintha egy drogos látomásba tekintenék bele. Persze olvastam már hasonlót pl. Banks is be tudott lendülni ilyen téren, sőt Brandon Hackett is. A másik meg, hogy José Farmer is már elkezdte anno azt a hagyományt amit Hannu Rajaniemi profin űz manapság: olyan dolgokat írni, amit csak később magyaráz meg.
A szereplők közül senki se volt szimpatikus, Ramstan, a főszereplő leginkább egy fanatikus üvöltöző megszállott, aki az elején még nem is sejti, hogy milyen játszmába keveredik, hogy sokkal nagyobb a tétje a dolgoknak, mint saját kis egyéni vágyai.
Az idegen lények külsejénél meglódul a fantázia: messze elrugaszkodunk a földi megszokott formáktól, néha a vízió szó kevés rá. A bolygóleírások is hasonlóan fantáziadúsak és ötletesek voltak.
Ezek az idegenek elsőre végtelenül butának tűnnek, de közben agyafúrtak. Látszólag értelmetlenül ülnek kis évezredes fészkükben vigyorogva, (hisz az idejük végtelen) De közben a háttérben türelemmel manipulálják, ügyesen hajlítgatják a szálakat.
Aztán lassan körvonalazódik merre halad a történet, és amikor egy bizarr és velejéig idegen elképzelést kapunk a világunkról, elismerően bólintok: ez ismét a fantasztikum katarzisa. (vagy valami olyasmi)

>!
Eltiron
Philip José Farmer: A végzet álarca

Szenvedtem vele, Farmernek néha nagyon fura korszakai voltak (nem vetette meg a drogokat, ugyebár, Dick-hez hasonlóan), de olyankor is zseniális író volt. Nehezen olvasható, de megéri a befektetett energiát, sok szempontból megelőzi a korát, a mostani agyondícsőített írók (Banks, Miéville, stb) elég sokat köszönhetnek neki (is).

>!
Shinzo P
Philip José Farmer: A végzet álarca

nagyon jó, izgalmas és fordulatos könyv
egyik nagy kedvencem a műfajban


Népszerű idézetek

>!
csartak MP

Mi a jelen emberei vagyunk. Érző lények, akik bizonyos értelemben egyszerre élnek a múltban és jövőben. De egyikben sem olyan teljességgel, mint a jelenben. És most a jelenben ellenséggel állunk szemben. Tudjuk, mi történt a múltban; tudjuk, mit fog tenni a jövőben.

>!
csartak MP

– Igen, tudom – bólintott Ramstan. – Azt mondta, magába tudná szippantani az idegatomjaimat és egy látszólagos testet adna nekik. Így örökké élhetnék a belsejében és élvezhetném az örökkévalóságot. Ha akarom, lehetek Mohamed vagy Einstein vagy Jézus vagy Buddha, de akár kitalált személy is, amilyen Natty Bumppo, Sam Spade, Óz, a nagy varázsló, Szindbád, a tengerész, Izmael, aki Ahab kapitány parancsnoksága alatt hajózott, Izmael, Ábrahám és Hágár fia, az arabok ősatyja, Aljosa Karamazov, Sherlock Holmes, Frodo vagy bárki.

>!
csartak MP

Indra, a főgépész, meztelenül üldögélt a napon, egy lebegő fotelben. A fotelből kinyúló karon egy fél üveg kalafalai bor állt. Indra kezében egy könyvet tartott, fél méter széles, egy centiméter vastag négyzet alakú táblát. Ramstan megállt Indra mögött, és olvasni kezdte az egymás után megjelenő és eltűnő fonémikus jelekkel írott szavakat. Indrának nem kellett balról jobbra vagy fentről lefelé mozgatni a szemét. Amit olvasott, az A máltai sólyom volt, egy klasszikus huszadik századi amerikai regény, amit lefordítottak földi nyelvre.

2 hozzászólás
>!
csartak MP

Az arc, amely felnézett Ramstanra, az ugráló vigyorgó arca, egyszerre keltett benne megdöbbenést és undort. Emberi volt, de sokkal háromszögletűbb, mint bármelyik Homo sapiensé. A koponya szőrtelen, ráncos, vagy inkább kérges felső része olyan messzire nyúlt az arc fölé, hogy gazdája nyugodtan használhatta volna esernyőként. Közepén széles, kék ér húzódott; úgy lüktetett, mintha nem vérrel, hanem egyre szaporodó mikrobákkal vagy élesztőgombához hasonló organizmusokkal lenne tele.
Az előreugró homlok derékszögben ért véget, alatta kezdődött az arc, amely mintha oda lett volna ragasztva a hatalmas kupola alá. A két szem mélyen ülő volt, sötétkék és hatalmas, legalább másfélszer akkora, mint Ramstané, bár ebben nem lehetett teljesen biztos. A technikus képernyője szerint a lény három méter magas volt. A szem alatt nem az orr húzódott, hanem egy nagy, kerek, a halványpiros arcnál sötétebb húsnyúlvány. Semmiféle orrlyukhoz hasonló nyílás nem látszott rajta, és ugyanúgy lüktetett, mint az ér a lény feje tetején.
A száj már sokkal inkább hasonlított egy emberére; az ajkak erősen kifordultak. Az állkapcsa erőteljes volt, az álla pedig egy kerek gömb, amelyen egy hatágú csillag alakú lenyomat látszott.
– Különös állgödröcske – motyogta Nuoli.
A lény füle nagyon apró volt, szinte rátapadt a fejére, tekervényei pedig különös arabeszkeket formáztak.

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

J. L. Armentrout: Origin
Stephenie Meyer: A burok
Melissa Landers: Elválasztva
Rick Yancey: Az ötödik hullám
On Sai: Lucy
A. M. Aranth: Oculus
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
J. Goldenlane: Csillagok szikrái
Samantha Shannon: A Mímes Rend
Zsoldos Péter: Távoli tűz