Kedves ​Zoe! 107 csillagozás

Egy kamasz lány naplója
Philip Beard: Kedves Zoe!

A 15 éves kamaszlány leveleket ír a kishúgának, Zoe-nak, aki a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás ideje alatt halt meg. Levélírás közben megtalálja önmagát és helyét a családban, és feldolgozza húga halálát is. Hiteles könyv a fájdalomról, kamaszkorról és a sebek begyógyulásáról.

Eredeti megjelenés éve: 2005

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Tericum, 2005
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 963963302X · Fordította: Nagy Veron

Enciklopédia 1


Kedvencelte 22

Most olvassa 2

Várólistára tette 79

Kívánságlistára tette 38

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

books_withtulips>!
Philip Beard: Kedves Zoe!

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Hát jaj ♥ Anya vagyok, ráadásul két kisgyerek anyukája. Szívszaggató történet a veszteségről, egy tini érzelmeiről, egy testvér elvesztéséről, a gyász feldolgozásáról, ugyanakkor az a bizonyos szeptember 11. is hangsúlyt kap a sorok között. Sokszor borzongtam míg olvastam, és ahol igazán kiderül mi történt konkrétan sírtam. Örülök, hogy olvashattam. Minden nap hálás vagyok a gyerekeimért a sorsnak és ez a könyv csak mégtöbbet tett ahhoz, hogy le ne vegyem a szemem róluk életem végéig.♥

mankaolvas>!
Philip Beard: Kedves Zoe!

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Fantasztikusan szivettépő történet egy tinilányról, aki elveszíti testvérét egy olyan jeles napon, ami minden amerikainak szomorú eseményeket jelent, de ez a lány mégis a legszomorúbb. Iszonyatosan megrendítő a gyászfeldolgozás, hogy egyes szereplők hogyan állnak a témához. Nagyon ajánlom főleg a tiniknek, szerintem szükségünk van ilyen történetekre. Örülök, hogy ajánlottad @sonozsoka

könyvek_forever>!
Philip Beard: Kedves Zoe!

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Tetszett!
Ez a könyv nem igazából nem egy napló, semmi dátum a történetek között szünet van.
Tess szeptember 11-én elvesztette a kishúgát (aki egyébként csak a féltestvére) és magát hibáztatja. a családja kezdett összeállni, de Zoe halálával minden tönkre ment. Tess igazából elmeséli Zoe-nak azt amit ő már sosem tapasztalhat meg. Először kétségbe van esve, de aztán ezzel a naplóval fel tudja dolgozni a húga halálát.
Engem meg fogott ez a könyv!

Napfényecske14>!
Philip Beard: Kedves Zoe!

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

IMADOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOM.. kedvenc kedvenc kedvenc ♥♥♥♥♥♥♥

4 hozzászólás
sonozsoka>!
Philip Beard: Kedves Zoe!

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Nagyon kedves kis történet egy tini lányról, akinek szeptember 11 mást jelent, mint a legtöbb embernek. Nem elég, hogy a szülei elváltak, mostohaapja van és két testvére de el is veszti a számára legfontosabb dolgot és magát okolja miatta. Ezért elmenekül egészen addig amíg rá nem jön, hogy ez nem megoldás.

zsofigirl>!
Philip Beard: Kedves Zoe!

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Pár éve megláttam ezt a könyvet a könyvesboltban, és azt mondtam: „Ez kell nekem!”. Soha azelőtt nem hallottam róla és soha azelőtt ilyet nem mondtam. Bár még mindig inkább könyvtár-párti vagyok, ekkor tudatosult bennem, hogy könyvet birtokolni jó. Nem csalódtam benne. Többször olvastam újra, és mindig ugyanazt az élményt nyújtja.
Csodálatos, ahogy egy férfi ügyvéd (!) bele tud bújni egy kamaszlány lelkébe.

_Fannalala_>!
Philip Beard: Kedves Zoe!

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Kár, hogy eddig halogattam az olvasását, már az első lapja óta a rabja lettem. Nagyon tetszik az, hogy a tragédia ellenére olyan könnyedén meséli Tess az élete alakulását, és nem csak a mély gyászról szól minden sora, hanem a tapasztalatait is megélhetjük. Olyan, mintha a saját életemről olvasnék kisebb foszlányokat, benne vannak az első szárnypróbálgatások, és hogy néha az ember mennyire kívülállónak tudja magát érezni akkor is, ha körbeveszi egy csomó ember. A karakterek egyike sem zavart, mindegyiket megszerettem. Azért találom különlegesnek ezt a könyvet, mert nem finomkodott, nem kertelt, olyan dolgokat írt le, amiken egy korunkbeli átesik, kipróbál dolgokat, és nem szégyenként éli meg, hanem felfogja egy tapasztalatszerzésnek. Én sem éreztem Tesst megvetendőnek, inkább csak társnak, aki el mer árulni dolgokat, míg én nem. A fél csillagot azért vontam le, mert néha kicsit vontatottnak éreztem, mintha húzni akarná a dolgokat. Egyébként imádtam:)

Hiranneth>!
Philip Beard: Kedves Zoe!

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Tess mindenestül szimpatikus szereplő volt, aki megpróbálja a gyászt, és a széthulló családot feldolgozni. Nem minden lépésével értettem egyet, de ettől függetlenül is megtudtam érteni miért tette. Tetszett, hogy nem csak a felnőttek és a legnagyobb lány problémája van kiemelve, hanem a kisebb lányé is.

_Vic_ P>!
Philip Beard: Kedves Zoe!

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Érzelmekkel teli, megható történet arról, hogyan próbál egy család megküzdeni a gyásszal. A napló(szerű) formán kívül külön érdekesség, hogy a könyv szerzője férfi, míg a mesélő egy kamaszlány.

Lovely>!
Philip Beard: Kedves Zoe!

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Totálisan kamasz érzés. Egy kicsit C.D. Payne Lázongó ifjúság sorozatára emlékeztet. Na persze más a hangvétel és a téma. Talán a naplószerű forma miatt éreztem ezt a párhuzamot. Bár itt nem a szó szoros értelmében vett naplóról van szó, hanem levelekről. De ahogy egyre előbbre jutunk a könyvben, érezni fogjuk, hogy ezek mégsem olyan igazi levelek, és nem is napló. Gördülékenyen halad a sztori, mégis az egész egy visszaemlékezés. Egy gyászfolyamat, amit az elejétől végigkövethetünk, mondhatni a végéig (bár a könyvben nem kronológiai sorrendben). A tankönyvszerű egy év eltelik, és Tess lassan képes lesz szembe nézni a veszteségével és a továbblépéssel.
Jó lett volna ha kamaszként a kezembe kerülhet, amikor én is gyászoltam. Most egy kicsit visszaröpített az időben, hogy újra átgondolhassam annak az időszaknak a nehézségeit. Azt hiszem már értem miért vonzott évek óta ez a könyv magához.


Népszerű idézetek

zakkant>!

Emlékszel, amikor azt mondtam, semmi sem változtat meg mindent? Azt hiszem, tévedtem. Egy apró momentum is megváltoztathat mindent. Sosem tudhatjuk, mi fog történni, és talán jobb is így.

215. oldal

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Nusii>!

Hát ilyen volt a Te arcod. Visszatükröződött és megszépült benne a világ.

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Nilla I>!

Nem vagytok elegen.

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Petra1998>!

Szomorú, hogy mennyivel könnyebb azt látni, amit elveszítettél, és nem azt, ami megmaradt.

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

>!

– Nem vagyok oda a nagy mellekért. – Ezt olyan lágyan mondta, mint ahogy Anyához szoktak beszélni a fiúk.
– Olyan nincs.
– De, komolyan.
– Akkor neked mi a legfontosabb?
– A szemek – válaszolta, és még mindig nem nézett rám.
– A szemek, persze.
– Én lelkizős pasi vagyok – közölte, és a hangja John Belushiéra emlékeztetett a Saturday Night Live-ból.

Lelkizős pasi, 105. oldal

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Kapcsolódó szócikkek: Saturday Night Live
2 hozzászólás
Melia>!

Hány ember meghalt aznap, hozzád hasonlóan, a repülőktől függetlenül. Az összes ilyen emberre emlékszem. Látom magam előtt, ahogy egy nő az állásinterjún bejelöli az „özvegy” rubrikát, majd amikor megkérdezik tőle, mikor halt meg a férje, és ő azt válaszolj, hogy szeptember 11-én, muszáj hozzátennie, hogy nem New Yorkban, és nem is Washingtonban, és ilyenkor mindig úgy érzi, mintha ettől az ő férje kevesebb lenne. Eszembe jutnak azok a nők, akik aznap szülték meg a gyereküket, egy olyan világba, ahol ilyesmi megtörténhet, és azon tűnődöm, vajon máshogy érezték-e, amikor először vették kezükbe a babájukat, mintha egy nappal korábban tették volna. Azok is eszembe jutnak, akik egy másik évben, de ezen a napon születtek. Hiszen ez a nap mára egybeforrt ezzel a dátummal. Ők vajon ki merik-e majd egyszer újra emelt fővel jelenteni, hogy szeptember 11-én születtek, anélkül, hogy szégyenkezve lesütnék a tekintetüket, vagy zavartan oldalra pillantgatnának?

194. oldal

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Katalin_Lutor>!

A ház teljesen sötét. Annyira sötét, hogy úgy érzem, hatalmas súllyal nehezedik a hajnali harmattól fellazult földre, amin áll.

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Dandelion>!

Egyedül egyáltalán nem volt jó móka a hullámvasút, nekem elhiheted. Senkibe se tudsz kapaszkodni, ha te vagy az egyetlen, ami állandó mozgásban van.

32. oldal

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

>!

Az egyik ház mellettünk üresen állt, a másikban pedig Freeze-ék, egy idősebb magyar házaspár lakott. Bár még soha nem hallottam azt a magyar nevet, hogy „Freeze”, de tavaly tanultuk a suliban, hogy rengeteg bevándorló nevet változtatott, úgyhogy a Freeze sem lehetetlen.

Jimmy Freeze, 90. oldal

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója

Mircsi>!

Ha megérzem, hogy valakinek tetszem, biztosan flörtölni kezdek vele. Még akkor is, ha nem akarok tőle semmit. Egyszerűen jó tudni, hogy meddig megy el, és hogyan töri magát értem.

56. oldal

Philip Beard: Kedves Zoe! Egy kamasz lány naplója


Hasonló könyvek címkék alapján

Kasie West: Szerelem karnyújtásnyira
Jenny Han: Örökkön örökké: Lara Jean
Kasie West: P.S. I like You
Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 3. – Karácsonyi őrület
Louisa May Alcott: Jó feleségek
Kasie West: Helyek, ahol még sosem jártunk
Leiner Laura: Higgy nekem
Leiner Laura: Ég veled
Kasie West: Szívességből szerelem
Kasie West: A távolság relatív