Nevelem ​a családom 39 csillagozás

Petrovácz István: Nevelem a családom Petrovácz István: Nevelem a családom

Szuperiskola, szupercsoport, szuperszülők és a sok szuper között könnyen piruló, esetlenül mozgó, langaléta hetedikes-nyolcadikos kamaszok próbálnak emberül viselkedni, helytállni, közösséget alakítani, a nagyhangú, „felvágós” vagy éppen oda nem figyelő felnőttekkel szemben a világos, egyszerű, nyilvánvaló jót képviselni. Összesen heten vannak, hat leány és egy fiú. A kitűnő emberismerettel megírt mulatságos regényből megtudjuk, hogyan veszi át Julis kisöccse nevelését az elfoglalt szülőktől, és hogyan teremtenek ők nyolcan – most már a kisöccsel együtt – jó közösséget, s hogyan „nevelik meg” a felnőtteket.

Eredeti megjelenés éve: 1979

>!
Móra, Budapest, 1979
328 oldal · keménytáblás · ISBN: 963111743X · Illusztrálta: Szecskó Tamás

Enciklopédia 1


Kedvencelte 7

Most olvassa 1

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
AeS P
Petrovácz István: Nevelem a családom

Ennek a könyvnek tök vicces lenne az alapsztorija, ha Petrovácz nem írta volna ilyen hihetetlenül idegesítőre a főhősnőt, és ha nem akarná ennyire a számba rágni, hogy szerinte hogy kell viselkednie egy 13 évesnek. A kis Petrovácz Pista lánytestben. Fura. Töprengek, hogy a másik, általam olvasott könyvében is ilyen otromba-e a rezonőr.
Az egész konyhakertes, bográcsozós, táborvezetős körítés miatt megfordult a fejemben, hogy nem az 1979-es Nemzetközi Gyermekév kedvéért írta-e a könyvet – hogy akkor adták ki, azt láttam, de csak nem valami felkérésre készült?

3 hozzászólás
>!
Amrita IP
Petrovácz István: Nevelem a családom

Tökéletes olvasmány balatoni nyaraláshoz. Én első pillanattól kedveltem (és bevallom, egykori gyerek-magamra visszatekintve kicsit irigyeltem) ezt a kissé koravén, de borzasztó talpraesett, önálló Julit. Megkérdeztem anyámat, (elvégre az ő korosztálya), szerinte teljesen életszerű karakter, az ő idejében simán voltak ennyire önálló 13-14 évesek, akik maguk főztek és vigyáztak a kisöccsükre. Egyébként imádtam az öcsi-nővér és a nagyfiú-kisfiú barátkozásokat, nagyon jópofa humorral játszott rá erre a szerző. A karakterek érdekesek, szerethetőek voltak számomra.
Mókás, hogy Szigligeten nyaralva olvastam a könyvet, Balatonfenyvest pedig épp szemközt mutatja a térkép a túlparton, ahol a gyerekek táboroztak. Végülis az elejéből meg a végéből akár lehetett volna húzni, sok a Juli töprengése, betegeskedése, de nekem még ez is tetszett, hogy annyi apró-cseprő gondolatát megosztja az olvasóval.
Ebben az úttörösdiben sok pozitív dolog is volt, amiből sajnálom hogy kimaradtam. A mi kamaszkorunk kicsit szervezetlenebb, esetlegesebb volt, igazi, pláne hosszútávú, az általános iskolán is túlmutató közösséghez tartozás reménye nélkül. De mi is sátoroztunk a barátnőimmel ennyi idősen, igaz, csak szülői és nem iskolaigazgatói engedéllyel, a saját telkünkön. Sokat lazult a világ, tény. Nekünk nagyobb volt a szabadságunk mint a könyvbeli gyerekeknek, de jobban le is sz.rt minket, a szabadidőnket, meg a hosszútávú elképzeléseinket a tanári gárda.
De mégis rímelt az én 13-14 éves kori élményeimre, visszahozta a kerti medencézés, sátorozás emlékét. Ez a könyv erőssége, hogy van ebben minden: kerti medence, Balcsi, erdő, gombászás, vízicsaták, horgászat, nagynéni felpakolva házisütivel, egy kis kaland, egy kis függetlenség… és amolyan jóféle összetartozás-érzés, amire szívesen emlékszik vissza az ember, ha jól sikerült közösségbe járt valaha is iskolába. (Ami szerintem nagyban múlik a tanárokon is).
Az idő próbáját minimális változtatásokkal nálam kiállná.

2 hozzászólás
>!
Lahara ISP
Petrovácz István: Nevelem a családom

Meg akartam már írni egy hónapja ezt az értékelést, csak valahogy sosem volt rá időm, teleofnról meg nagyon szeretek írni három mondatnél hosszabb szöveget.
Igazából az első felét jobban szeretem. A táborosdit, a sátorozást, az önállóságot, a balatoni nyarat. Én tizennégy voltam, amikor először aludtam sátorban (az akkori legjobb barátnőméknél az udvaron), és huszonvalahány, amikor először nem udvarban. Ami engem igazán lenyűgözött, mennyire önállóak a gyerekek vagy kamaszok ebben a könyvben, tizenhárom évesként. Én ennyi idősen krétáért sem szerettem lemenni a tanáriba, és egyedül sem buszoztam még, nemhogy megszervezzek egy ilyet.
A második fele, amikor az osztály két félre oszlik, egy kicsit borús hangulatú. A könyv vége meg majdnem összedobott. Mégis szeretem, az eleje miatt. És fogalmam sincs hova tettem a papírt, amire akkor megírtam az értékelést, amikor befejeztem a könyvet.

>!
Uzsonna
Petrovácz István: Nevelem a családom

Gyermekkorom egyik nagy kedvence volt ez a könyv, többször is elolvastam anno. Kíváncsian vettem hát kezembe a „régi pöttyöst”, hogy felidézzem, miről is szól (mert csak annyi maradt meg, hogy tetszett…).
Most nem ragadott úgy magával, mint régen, de jó volt olvasni az öntudatos Juliról, hogyan alakítja a saját és közössége életét.
Jó kis nosztalgiázás volt az úttörő élet emlékeiről, az örsi- és rajfoglalkozásokról is.

>!
adricca P
Petrovácz István: Nevelem a családom

Nagy kedvencem volt gyerekként, rengetegszer olvastam. Teljesen véletlenül került a kezembe anyukám gyerekkori könyvei közül, és azóta nem a padláson, hanem az én polcomon lakik. :)

Nem is nagyon elemezném, mert már csak élmény- és benyomásszinten él bennem a történet, nem tudom, hogy tetszene, ha ma olvasnám.

Újraolvasás 2017

Jó, azért nem ötcsillagos, de a négyet simán megérdemli még így felnőtt fejjel is. Bár előjött a szokásos probléma, miszerint többre, színesebbre emlékszem, mint amilyen valójában, de azért tisztességes történet ez. Julit, a mesélőt is szeretem, a múlhatatlan kedvencem viszont természetesen Lujza, a vicces karakter! :D

Ami furcsa volt, hogy abban a korban tényleg ilyen baromi önállóak voltak a 13-14 éves gyerekek? Meg persze az egész környezet, én ebből az úttörősdi-katonásdi-sorakozósdi izéből szerencsére már kimaradtam. Az iskolaköpenyt is zsigerből utáltam, mikor átmenetileg volt.
Az viszont teljesen hiteles, hogy az ember 13-14 évesen borzasztóan felnőttnek tudja gondolni magát (nekem magamat azóta sem sikerült még egyszer annyira…). És pluszpont jár a fiú-lány barátságért, és azért is, hogy – bár nagyon tudom szeretni a kamaszszerelmeket –, innen kimaradt mindenféle első nagy fellángolásos csetlés-botlás.

2 hozzászólás
>!
ikunob
Petrovácz István: Nevelem a családom

Felidézte gyerekkoromat, attól függetlenül, hogy én messzemenően nem voltam ennyire önálló és aktív. Mindenestre elsodort a regény, szívesen olvastam.

>!
BridgeOlvas I
Petrovácz István: Nevelem a családom

Annyira szerettem, régebben többször is elolvastam. Jó lenne megint.

>!
Veron P
Petrovácz István: Nevelem a családom

Emlékszem régen imádtam,rengetegszer elolvastam, kb mint Szabó Magda regényeit:)

>!
Dóri_Szathmáry
Petrovácz István: Nevelem a családom

Másodszor vagy talán már harmadszor veszem kézbe ezt a könyvet, ami annyira édes hogy minden olvasásnál újra és újra magával ragad. Nagyon élveztem a hét fiatal – és Lacika – történetét, az igazi balatoni hangulatot árasztó leírásokat, a nagy táborozást, a horgászatot, a szalonnasütést, a vízi számháborút, és hogy igaz, őszinte barátságról olvashattam, ami a mai világban már oly ritka a fiatalok között. Felírnám mindenkinek receptre ezt a kedves kis történetet, amiben a gyerekek igazán édesen kelekótyák, a szülők meg némi „nevelésre” szorulnak, de végül minden mégis a helyére kerül és közben szuperül lehet szórakozni!


Népszerű idézetek

>!
GSzabina

Újabban egyre többet gyötröm az agyam. Nem divatból csinálom, annyira még nem hibbantam meg.

5. oldal

>!
Uzsonna

    Mi történne, ha mindent elmesélnék? Vajon megértene-e? Egyáltalán megértheti-e a felnőtt a gyereket? Az anya a lányát? Anya harmincöt éves. Én tizennégy leszek. Huszonegy év van közöttünk. Apa és köztem harminc. Egy világ!

276. oldal

>!
Jesper_Olsen 

Amíg kicsi voltam, ha akartam, se tudtam gondolkozni. Most, ha nem akarok, akkor is muszáj. Úgy látszik, a gondolkodás a korral jár.

8. oldal

>!
Uzsonna

Már korábban elhatároztam, figyelni fogom magam ezen a napon. Izgatott: vajon milyen érzés az, amikor valaki tizennégy éves? Mire gondol? Mit csinál?
    Hogy én mire gondoltam? Azt hiszem, arra, hogy ezután őseim nem tanácsolhatnak el a televízió elől, ha a filmet tizennégy éven felülieknek ajánlják.

311. oldal

>!
Jesper_Olsen 

Néha elviselhetetlenül kínoz a bűntudat: a szüleinket mi rontottuk el.

32. oldal

>!
adricca P

Lujza… Nem különös, hogy hat lány és egyetlen fiú így megértik egymást, ilyen jó barátok legyenek, mint mi heten vagyunk? Azelőtt soha nem barátkoztam fiúval. Lujza az első, akit ennyire közelről ismerek.
Ha civakodtam, veszekedtem is vele, nem többet, mint amennyit az unokatestvéreimmel. De a civakodások ellenére Lujza nekem sokkal több, mint például Ádám. Néha olyan, mintha a testvérem volna.

283. oldal, 18. (Móra, 1979)

Kapcsolódó szócikkek: barátság
>!
adricca P

– Ugyan, anyu! – szóltam rá – Nem értem, miért csinálsz ekkora felhajtást!
– Zsíros kenyérrel nem kínálhatjuk meg őket!
Miért ne, gondoltam. Ha anya tudná, milyen jó a zsíros kenyér. És hogy szeretik!
Hangosan viszont azt mondtam:
– Majd én főzök teát!
– Uzsonnára kakaót illik adni. Ha nem tudnád! – kaptam a szemrehányást.
Hát nem tudtam, többek között ezt sem tudtam. S azt hiszem, soha nem is fogom megtanulni. Ha tizennégy éves koromig nem tanultam meg. Így növök majd fel, így nevelem a gyerekeimet, anyám nagy szégyenére. Hogy még azt sem tudom, mit illik uzsonnára adni.

313. oldal, 20. (Móra, 1979)

>!
Jesper_Olsen

mondhattam volna azt is, hogy harmadikos korom óta mást se teszek, mint állandó jelleggel összeszedem magam. Nem tehetek róla, ha ennek ellenére ennyire szétszórt vagyok!

257. oldal

>!
adricca P

– Miért menjünk máshová, amikor itt a suli? – ütött a padra Lujza – Ebéd után bejövünk és kézilabdázunk. Milyen vagyok?
– Ronda szeplős!
– És eláll a fogad.
– De úgy különben?
– Nagy ritkán lehet veled mit kezdeni.

30. oldal, 2. (Móra, 1979)

>!
adricca P

– (…) Lujza felszed négy fészek krumplit – intézkedtem.
– Melyik fán fészkel nálatok a krumpli? – kezdte el a meggyfa lombját kutatni Lujza.
– Nem a fán, a földben – nevetett Lacika.
– Tudod egyáltalán, milyen a krumpli? – kérdeztem Lujzától.
– Sülve vagy főve megismerem. Az ízéről.
– És a száráról?
– Fogalmam se volt, hogy szára van.
– Indája. Úgy már felismered?
– Ami nem hagyma, nem répa, nem zöldség, nem uborka, az lesz a krumpli. Vagy terem még más is a kertetekben?
– Terem. Tök. Az olyan, mint a fejed.

77. oldal, 5. (Móra, 1979)


Hasonló könyvek címkék alapján

Halasi Mária: Kölcsönkért szülők
Nemere István: A fantasztikus nagynéni
Kiss József László: Jó szelet, kapitány!
G. Szabó Judit: Hárman a szekrény tetején
Balázs Ágnes: Lufi és a zűrös vakáció
Thury Zsuzsa: Zalai nyár
Schmuck Ottó: A kelyhesek titkos temploma
Nagy Franciska: Macska a zongorában
Astrid Lindgren: Az ifjú mesterdetektív
Nyulász Péter: Ciprián