Alfonz ​ikerlángja 10 csillagozás

Petróczki Kitti: Alfonz ikerlángja

"Hadd égjen porig minden…”
Tizenhárom évesen traktoron dolgozni, szántó melletti fán akasztott embert találni és amerikai útról álmodozni. Alfonz élete egy külső szemlélő naplószerű leírásán keresztül bontakozik ki előttünk. Motorok, zene és nők.
A valóságon alapuló könyvben végigkísérhetjük Alfonz útját, ahogyan a sok nehézségen túljutva megtalálja az igaz szerelmet, eljut a megértésig, és élete addigi minden mozaikdarabja a helyére kerül.

>!
PublishDrive, 2020
218 oldal · ISBN: 9786158162210
>!
Smaragd, Kecskemét, 2020
210 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158162203

Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Molymacska P>!
Petróczki Kitti: Alfonz ikerlángja

Egy könyvesboltban találtunk egymásra. Kapcsolatunk jól indult, hazavittem, becégeztem, asztalon tartottam. Aztán elolvastam, és azt gondolom, nem kellett volna.
A történet amennyire ki lehet hámozni ebből bármit is, Alfonz életét követi, aztán pedig találkozik Lujzival és a spirituális dolgokkal, és mindenki boldog lesz. Nagyjából.
Alapvetően a legnagyobb problémám a könyvvel, hogy darabos. Darabos úgy értve, hogy nincs egy egységes történeti ív, nincs az, hogy a történet egymásra utal, nincs folyamatos összefüggés. Történet részek vannak, amiket ha nem olvasol el, hát nem olvasol el, mert valójában a fő történetszálat semmilyen formában nem zavarja (amennyiben elfogadjuk, hogy Lujzi a fő történeti szál, és nem mondjuk az, hogy dobol, vagy ilyesmi. Nekem nehéz volt a fókuszt is megtalálni, hogy "mi a lényeg")
Mellékzönge, és nem tudom, a szerző mennyire „éli” ezt a világot, de a legnagyobb sztereotípiákat láthattuk a szövegben, amihez nekem már tikkelt a szemem. Ha egy lány megjelent egy motoros fesztiválon akkor már k*, de a motorosok mindig menők, csettintésre megtanulnak mindent, és mindig ugyanazokat a zenéket hallgatják. Ha motoros és popot hallgat, akkor már nem is fér be ebbe a csoportba. Nagyon rugalmatlan volt a kép, amit kialakított a szerző, és olyan szempontból problémás, hogy nem minden így működik (saját példám: mentem le fesztiválozni én is lenge ruhában ettől még nem akarom, hogy hozzámérjen senki. Köszcsipuszcsi)
Másrészről nagyon darabos a szöveg is. Nagyjából 4-5-6 szavas mondatokkal dolgozik, és nem hittem volna, hogy ez ENNYIRE idegesítő. Összetett mondat alig volt. Így viszont akármennyire szeretne valamit közölni a szerző, iszonyatos darabos lesz szöveg szinten. Egyszerűen nem jó olvasni, nehezen érthető, még akár információ szinten se ad át mindent, stílusa pedig szinte nincs is.
Ha mindezt nem nézzük, akkor is furcsa a könyv fizikai valójában. Egyrészről a türdelő pici kacsóját nem kellene tördelésre használni, mert jellegzetes dolgokat nem csinált meg. Például a chatelések tök jól megkülönböztetett formailag, de néha az eleje csak úgy kimarad. Emellett (mivel néha közbeékelődik normál szöveg) így lehetett volna más betűtípus, más betűméret is. A dalcímek, vagy más kiemelendő dolgok nem voltak dőlttel kiemelve, ami nagyon hiányzott a szövegnek. Emellett ha a könyvbe belenézünk, már elég furcsa a formája, minden bekezdés mögött hatalmas térköz, a behúzás a szöveghez képest túl nagy, sőt, a betűméret is szerintem nagy (bár ezen lehetne vitatkozni). De az is igaz, hogy „rendes” tördeléssel nagyjából száz oldalas lenne a története összesen.
Számomra ez a kötet elég furcsa volt. Nagy reményekkel kezdtem neki, de valójában nem volt túl pozitív élmény számomra. Én csak azt tudnám mondani, hogy ez olyan könyv, aminek fiókban kellett volna maradnia, és a későbbi munkákkal kellett volna előállni. Nem azért, mert az alapkoncepció annyira rossz lenne, hanem mert író kifejezésmódja még nem érett meg hosszabb, összetettebb szöveghez. Tíz év múlva meglátjuk, a szerző mennyit fejlődött, lehet, sokat, és akkor már sokkal jobban fog tetszeni a története is.

6 hozzászólás
Nikolett0907 P>!
Petróczki Kitti: Alfonz ikerlángja

„A bántalmazott gyermek nem feltétlenül az, aki fizikai bántalmazásnak van kitéve.”

Ritka, amikor ilyen intenzív emocionális kitörésre készülök, mint most. Nagyon nehezen tudom megfelelően leírni, hogy miért is sikerült ilyen mélyen felkavarodnom és sajnos nem a pozitív értelemben, de talán kezdem az elején.

A könyvet már jó ideje nézegettem,- már csak azért is, mert egy számomra fontos listán szerepel –, és többször meg akartam venni, de valahogy mindig kikerült abból a kosárból. Pár hétre rá, legnagyobb örömömre utazókönyvként felkerült az oldalra és rögtön le is csaptam rá. Ezért most szeretném megköszönni a lehetőséget és az írónőnek külön hálás vagyok, mert biztosított egy példányt az előzménykötetéből is. Először az Ikerláng című kiegészítő kötetet olvastam, amitől majd „elájultam” boldogságomban, hiszen nagyon megfogó volt a számomra és igen magasra emelte az elvárásaimat. Ezzel a lendülettel kezdtem neki az Alfonz ikerlángja című regény olvasásának. De a második oldal után elfogott egy hiányérzet, amit először nem is értettem.

A fő témaköre számomra nagyon érdekes, sőt fel is vállalom hiszek benne. A felépített világ, a karakterek nagyon izgalmas történetet adhattak volna, de messze se azt kaptam, amit vártam.

A kötet, ahogy @Molymacska is oly szépen megfogalmazta: „Darabos úgy értve, hogy nincs egy egységes történeti ív, nincs az, hogy a történet egymásra utal, nincs folyamatos összefüggés.” Bocsánat, hogy kiemeltem a véleményezésedből ezt a mondatot, de teljesen visszatükrözi, azt, amit én magam is gondolok.

Semmi egység nincs a történetben, tele sztereotípiákkal, közhelyekkel, amiket egy ilyen témájú kötet nem engedhet meg magának. Arról nem beszélve, hogy nincs normálisan taglalva és pont ezért a legelején is emiatt kezdtem morcos lenni, mert nekem, mint naiv olvasónak nem kell tudnom, hogy hol ér véget az apa és hol kezdődik a fia életének apró bemutatása.

A motoros banda élete is nagyon döcög, hiányolom a kutatómunkát és őszintén szólva a filmekből kiragadt vizualizált képek egy könyvben nem jól mutatnak.

A karakterekkel sem vagyok jóban, de talán náluk érzem azt a fejlődést, amit mindig keresek a történetekben.

Értem és érzem a szándékot az írónőben, főleg azok után, amit először olvastam tőle, de most sajnos nem tudok ennél pozitívabb értékelést írni és ezt nagyon sajnálom.

Mivel anno megvettem egy másik alkotását az írónőnek, talán a Lujzi élete majd felemel azokban a „magaságokba” ahova eredetileg tartottam ezzel a kötettel.

Igazán sajnálom, de a fent leírtakat tartom.
Köszönöm, még egyszer, hogy olvashattam a könyvet.

>!
Smaragd, Kecskemét, 2020
210 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158162203
4 hozzászólás
Edina54321>!
Petróczki Kitti: Alfonz ikerlángja

Ez a könyv különleges számomra, mert ott voltam ( ha csak virtuálisan is), amikor az első fejezetek íródtak, sőt ért az a megtiszteltetés, hogy végig ott lehettem, amíg ez a könyv megszületett, így egy picit magaménak is érzem és irtó büszke vagyok rá és Kittire is, hogy ilyen csodát alkotott ismételten.

Kétszer volt szerencsém olvasni eddig, de úgy érzem ez is kevés lesz, mert minden olvasással újabb és újabb csodás tanulságot vélek felfedezni benne, mint anno a Lujzi élete esetén is volt. Ez a két könyv, bizton merem állítani, hogy a polcom ékei, amelyekhez biztosan sokszor hozza fogok még nyúlni, mert a szereplők, a légkör és úgy az egész történet nem tudnak nem hiányozni.

Szóval kedves emberke, aki ide tévedtél és azon gondolkozol, hogy megveszed a könyvet, ne habozz, hanem rohanj és vedd meg, hidd el, nem fogod bánni :D

1 hozzászólás
Emese0727_falakmögött P>!
Petróczki Kitti: Alfonz ikerlángja

Nagyon vártam már a folytatást, mivel Lujzi élete teljesen magába szippantott és nagyon megkedveltem Lujzit.

A könyv Alfonz életéről, felnőtté válásáról szól, és bevallom az első könyvben kevésbé szerettem meg Alfonzot. Volt pár olyan szituáció, aminél legszívesebben megráztam volna, hogy “hahó, ébresztő, csinálj valamit”, de ez a könyv nagyon jól megmutatta az ő nézőpontját, érveit, gondolatait. mi állt egyes cselekedetei mögött.

Szokták mondani, az éremnek két oldala van. Hát ebből a két könyvből mindkettőt megiserhetjük. A végére pedig megkedveltem Alfonzot is.

Részletesebben itt olvashatjátok a véleményémet:
https://www.xn--falakmgtt-57ab.com/petroczki-kitti-alfo…

Soifaz>!
Petróczki Kitti: Alfonz ikerlángja

„… hogy bár különbözőek, valamiért mégis összehozta őket a sors, és a bennük lakozó üresség egy részét kitöltötte az egymás iránt érzett szeretet.”

„Most az élet a színpad és a sors a rendező.”

Amikor a lélek, elme is felnő a testtel és rátalál a szerelem.
Sok megmérettetés érte a párt, de imádom, hogy egyként ég a lángjuk. :)

Detty77 >!
Petróczki Kitti: Alfonz ikerlángja

A naplóregények nem voltak zsánereim, de az Írónőnek ez már a második olyan története, ami nagyon tetszett. A címe és a cselekménye nagyon tanulságos és teljes mértékben életszerű. Nagyon érdekes volt olvasni, hogy Lujzi és Alfonz néha inkább spoiler. Lujzit már az off megkedveltem és egy igazi harcosnak találtam. És nagyon spoiler. Alfonznak sikerült kitörni az spoiler. Nem barátkozott vagy nyílt meg teljesen, de spoiler. Nagyon tetszett!

2 hozzászólás
Andras019>!
Petróczki Kitti: Alfonz ikerlángja

Kíváncsi voltam milyen lesz ez a könyv. Lujzi is tetszett,de ezt valahogy más volt. Kiforrottabb, összeszedettebb. Tetszettek a pikáns részek, nem számítottam rá.

Zsíros_Takács_Mária>!
Petróczki Kitti: Alfonz ikerlángja

Izgatottan fogtam neki Alfonz történetének, ami gyorsan magával ragadott. Egy spirituális utazás, ami bemutatja egy fiú férfivé válását és rádöbbent arra, hogy nincsenek véletlenek. Az írónő, a tőle megszokott őszinte stílusban prezentálja mindezt, végig rabulejtve kíváncsiságunkat.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Nikolett0907 P>!

A bántalmazott gyermek nem feltétlenül az, aki fizikai bántalmazásnak van kitéve.

10. oldal

Detty77 >!

A jövő mindig változik. Egy pillanat tört része alatt meg tudjuk változtatni.

Detty77 >!

Az agresszió mindenkiben ott van, csak elfojtja vagy nem a megfelelő helyen, helyzetben engedi szabadjára.

Detty77 >!

A legnagyobb lecke, amit a dob tanított neki, az az alázat.


Hasonló könyvek címkék alapján

Bálint Ágnes: Szeleburdi család
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Molnár T. Eszter: Stand up!
Sohonyai Edit: Macskaköröm
Szilvási Lajos: Egymás szemében
Kertész Imre: A végső kocsma
Zemlényi Zoltán: Hoppárézimi!
Száraz Miklós György: Apám darabokban
Claire Kenneth: Egon naplója
L. Molnár Edit: A sárga kanapé 2.