Nézz ​magadra! 52 csillagozás

Petra Nagyová-Džerengová: Nézz magadra!

Lídia, ​az egykori ambiciózus diáklány, most egy ikerpár gyesen lévő mamája, nap nap után valóságos poklot él át. Nem érti, hogy jóképű és elegáns férje, az egyetemen körülrajongott, nagy tudású professzor otthon, a négy fal között hogyan változhat át brutális zsarnokká, aki örömét leli az ő megalázásában. A fiatal nő élete még jobban összekuszálódik, amikor a férje egy államvizsga utáni bulira hazahozza a tanítványait, köztük a szexi és kihívó Karlát és a kedves, érzékeny Róbertet. Karla szemmel láthatóan el akarja csábítani a tanárát, Róbert pedig Lídiához közeledne. Kiszabadul-e Lídia az intrikák és árulások hálójából, enged-e a tiltott szerelemnek, vagy álmait, önmagát feladva megpróbálja összetartani a családot?

Petra Nagyová-Džerengová az úgynevezett női irodalom talán legismertebb és legnépszerűbb képviselője Szlovákiában, eddigi öt könyve több tízezer példányban kelt el. Regényeiben a család, a párkapcsolatok, a szerelem, a gyerekvállalás és -nevelés kérdéskörét… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2012
396 oldal · ISBN: 9789632544984 · Fordította: Mészáros Tünde
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2012
400 oldal · ISBN: 9789632546773

Enciklopédia 7


Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 40

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
ppeva P
Petra Nagyová-Džerengová: Nézz magadra!

Kéthetes könyv a könyvtárban – este hazahoztam, fél éjjel olvastam, reggel folytattam, és egyszerűen muszáj volt befejeznem.
Agyonhallgatott téma, talán csak a nemi erőszak vetekszik vele agyonhallgatásban… Meg sanda gyanúsításban, zavart elfordulásokban, elhatárolódásokban is. Annyi sommás, ítélkező véleményt hallottam már erről – ez az, ami csak másokkal történhet meg, és persze csakis azokkal, akik megérdemlik.
A könyv eléggé kiélezett, de félő, hogy enélkül nem sokra jutna. Még így is (a kezdeti beharangozáson túl) elsikkadni látszik a rózsaszín nyáltenger és a vámpíros-varázslós-misztikus „irodalom” hínáros tengerében.
Egy-két házastársi pofon, némi alázás, megcsalás, anyagi függőségben tartás a világ bármely részén beleférni látszik az emberek többségének világszemléletébe. Ilyenkor jön a mormolás: „biztos kiprovokálta”, „feldühítette”, „többet kéne törődnie vele/magával”, „ahogy kinéz, ne is csodálkozzon”, „szegény férfi, jobbat érdemelne” – és főleg: „HÁT NÉZZEN MAGÁRA, mit csodálkozik!” Még közéleti emberek férfiak is veszik a bátorságot, hogy olyanokat mondjanak nyilvánosan: ha a nők otthon maradnának, többet főznének és több gyereket szülnének, nem vernék őket…
Ez egyébként egy játszma, és az agresszor megfelelő áldozatot választ. De az ELSŐ pofonba bizony bárki belefuthat. Azért kellene többet, sokkal többet beszélni erről a kérdésről, hogy ne legyen több pofon, vagy ha már lett, az áldozat felismerje a helyzetét és ki tudjon mászni belőle. Aki meg gyereket nevel, ezt is rágja a szájába: senkinek sincs joga megütni egy másik embert. Se gyereket, se feleséget, se szülőket, sőt, uram bocsá', férjet se! (Még idegent se, de ez már egy másik kérdés.)
Az emberek úgy viselkednek, mikor ilyesmiről hallanak, mintha valami indiszkréciót követne el az, aki „szellőztetni” meri a családi erőszak tényét. Mintha sértődöttek lennének, hogy valaki feszegeti a szépen felépített világképüket.
Lýdia egyben mondható szerencsésnek – hogy családja a végső küzdelemben mellé áll. Még ez is csak keveseknek adatik meg.
Beszélni, beszélni, beszélni – és tenni, ha kell. Ez az, amitől az agresszorok félnek.
De ehhez persze az áldozatok megszólalása is szükséges.

10 hozzászólás
>!
Csoszi
Petra Nagyová-Džerengová: Nézz magadra!

„Úgy látom a békesség nem tesz jót! Neked úgy kell a pofon, mint másnak az étel-ital. És ígérem, én gondoskodom róla, hogy mindig megkapd a jussodat!” – ezeket a mondatokat a tiszteletreméltó professzor intézi feleségéhez, Lydiához. A nőt mindenki irigyli: szép házban él, jóképű, tökéletes a férje, gyönyörű gyerekei vannak, és csak a háztartással kell foglalkoznia. Filip egyetemen tanít, csupa bűbáj, mindenkit képes levenni a lábáról. Ezt látja a külvilág. Lydia-nak azonban csak a vadállat jut, aki rendszeresen veri, megalázza, és neveli, mert Lydia „ostoba, folyamatosan nevelni kell”, sőt a verések után még neki kell bocsánatot kérnie amiért Filipet rákényszerítette, hogy megverje őt. Jó, nem? Szerencsétlen nő olyanokat kapott, hogy csak lestem. Csoda, hogy megúszta súlyosabb egészségkárosodás nélkül. Durva, hogy Lydia már arra a szintre jutott el, hogy mentségeket keresett Filip számára, és saját magát hibáztatta a történtekért.
Szívszorító történet. Nagyon komoly a könyv témája, és komolyan kell venni a családon belüli erőszakot.

>!
Lunemorte MP
Petra Nagyová-Džerengová: Nézz magadra!

Meglepődtem, hogy ennyire le tudott kötni a regény, nem is gondoltam volna ezt előtte…Bár a tájakról nem nagyon kapunk leírást, itt nem is ezen van a hangsúly, hanem a történéseken. Feszültséggel teli családi dráma ez, ahol sohasem tudhatjuk, ki mit tervez és kinek hihetünk…Ahol nem bízhatunk senkiben, csak magunkban hihetünk, hogy egyszer majd minden jobb lesz talán…Vagy nem…A vége nagyon nem tetszett, ezért levontam egy fél csillagot, hiányoltam onnan a feszültséget, ami amúgy rendesen körülölelte a könyvet…Túl pozitív és megoldatlan lett számomra a történet..

>!
cseri P
Petra Nagyová-Džerengová: Nézz magadra!

A fülszövege alapján figyeltem fel erre a könyvre, aztán amikor már a kezemben volt, és kissé figyelmesebben elolvastam, egy kicsit meg is ijedtem, mert ugyanezen fülszöveg szerint P. N-Dz. az úgynevezett (?) női irodalom ilyen és olyan képviselője, és hát tudjuk, hogy miket szokott feltálalni az Ulpius női irodalom címszó alatt, hát abban nem sok köszönet van.
De nem kell azonban félni, mert ennek a könyvnek szerencsére semmi köze a Fejős Éva és társai-féle picsaság picsogáshoz, ez a könyv tényleg jó.
Komoly téma (családon belüli erőszak) könnyed stílusban feldolgozva, gondolom, ez olyan, amit nem sokan tudnak hitelesen, valahogy ennek az írónőnek mégis sikerült. A főszereplők nagyon szerethetők vagy nagyon utálhatók (a bántalmazó férj pl.), nyilván van bennük némi túlzás, de nem sok.
Egy nap alatt elolvastam, gondoltam, hogy nem adok rá azért öt pontot, de nem tudok kevesebbet, és én már várom a következő könyvét.

10 hozzászólás
>!
nagy_anikó
Petra Nagyová-Džerengová: Nézz magadra!

Egy kényes téma, döbbenetes történet és egy nagyon jó könyv. Egy ilyen embernek mint a „professzor úr” bizony soha nem szabadna családot alapítania. Csendben kellett volna éldegélnie az anyukájával, hisz ő minden gondolatát leste és a menyét utálta. És mindegy, hogy az a nő Lydia, vagy akárki más. Ő a gonoszt látta a nőben, aki elvette tőle a fiát. Lydiát, aki egy művelt, fiatal nő, mi is késztet arra, hogy öt évig „hagyja magát nevelni” férjura kénye-kedve szerint, nehéz volt megérteni. Szerencsére ott volt a húga és anyukája, akik segítettek neki, amikor végre elszánta magát, hogy elég volt. Róbert viselkedése megdöbbentett, hogy lehet valaki ennyire önző, csak a saját kis bosszúját tartja szemelőtt, bár igaz a lavinát, mely Lydia döntését meghozza az Ő bosszúja indítja el. Ha még jelenik meg felnőtt közönségnek íródott könyve Petrának, bennem biztos olvasóra lel.

>!
mohapapa I
Petra Nagyová-Džerengová: Nézz magadra!

Fogalmam sincsen, hol tűnt fel nekem ez a könyv, egyszerre csak ott volt az online-noteszemben. Utoljára meg bent a könyvtárban.

Soha nem olvastam Júlia–, Tiffany– vagy hasonló füzeteket, csak él bennem egy elképzelés, a milyenségükről, s innen ördögi a kör, meg a bennem élő kép miatt soha nem is vágytam rá, hogy kézbe vegyem őket. Bizonyára ezért intett óvatosságra a könyv fülszövegében olvasható „úgynevezett női irodalom ”-kitétel. Mert valahogy úgy gondolom, bár kategorizálható sokféleképpen, az irodalom vagy jó vagy rossz, de semmiképpen sem női vagy férfi. Azért, mert valami a szerelemről, a szenvedélyről szól, az nem női irodalom (vö. például: Anna Karenina).

Az a baj, hogy ez a könyv valóban női irodalom. Olyan női irodalom, amilyennek a fent említett füzeteket gondolom. A suta a legjobb jelző rá. A szereplők papírmasék (nem lenne baj, mondjuk a zseniális Rejtő sem teremtett többrétegű, mélypszichológiai alakokat, Galamb simán felcserélhető Gorcsev Ivánnal; mondjuk Piszkos Fred vagy Vanek úr, meg…), a párbeszédek gyalázatosak (az alja, amikor a kifosztott, megalázott, az otthonából elűzött főszereplőnek azt találja mondani a testvére, hogy mosolyogjon már, vagy megcsiklandozza. Felnőtt nőkről beszélünk.), a tempó csak-csak, mindössze a végén csuklik meg, kicsit előbb kellett volna abbahagyni. Az érzelmek, a kimondott szavak mindig teátrálisak, a reakciók jobbára teljesen kiszámíthatók, a sztori… Na, igen, a sztori. Érdekes ez a sztori!

Nem tudom, mennyire valós probléma ez a probléma, a családon belüli erőszak. Az ismerettségi körömben, tudtommal, nem fordul elő. Illetve egyvalakinél, aki azt mondja, a volt férje irgalmatlan verbális bántalmazásban részesítette. A volt férj meg azt mondta, hogy a feleség otthon semmit nem csinált, elúszott, főtt kaja szinte soha nem volt, mosva nem volt, rumli, kupi, kosz, éppen csak a gyerekek ellátásáról gondoskodott az asszonka. Ez volt a legdurvább.
Na, jó… Volt, hogy az apám kezéből kicsavartam a kést, még szerencse, hogy nagyon nem volt szomjas, mert sokkal erősebb volt nálam, különben leszúrta volna a nevelőanyámat (amit olyan nagyon nem bántam volna, de nem akartam teljesen árva lenni, anyu meghalt, apám emberölésért börtönben). De tény, hogy a részegen majdnem elkövetett akciót, hm, hogyan is mondjam, több órás, aktív, agresszív verbális b@szogatás előzte meg, hogy már az én zsebemben is nyílt a bicsak. Tehát ilyen értelemben találkoztam családon belüli erőszakkal. Mondjuk nem tudom, ki volt az áldozat?
Illetve volt még egy alkalom… A szituáció nagyon hasonló volt, csak én voltam a férfi főszereplő, én, aki kedves, aranyos, türelmes, humánus, alkalmazkodó, figyelmes vagyok. Csak ha az embernek többször ugyanoda rúgnak a bokájába, ráadásul ok nélkül, egy idő után megunja, és védekezik. Ha a lányom akkor nem néz rám, szép szemeivel könyörögve, és nem remeg a hangja, amikor azt kéri, „Apa, apa, ülj vissza, kérlek!”, akkor nagyon valószínű, hogy a válásunk nem békés, baráti lett volna az anyjával.
A harmadik eset, ami még eszembe jutott, egy baráti társaság, ülünk a kertben, a házigazda lemegy valamiért a pincébe, és vigyorogva jön fel: „Végre nincsenek patkányok odalent!” Mire a felesége mosolygós gügyögéssel trompfolja: „Csak ha te lent vagy, kicsim!” Apuci olyan békésen tűrte ezt, mint az áldozati bárány a késfenést.
Szóval, újra mondom, arról a családon belüli erőszakról, amiről a könyv szól, nincs tapasztalatom, csak a sokaknak bizonyára fallokratának tűnő ellenkezőjéről, amikor a nő provokálja a szavaival a férfit. S még mielőtt: nem az áldozat-hibáztatásról beszélek, s persze, a tetteiért mindenki felelős, meg az erőszak soha nem megoldás, persze (de vajon ha a nő erőszakos, bántalmaz a szavaival…?), de valahogy itt bizget a kisördög.
Szóval a történet az, ami a fülszövegben olvasható: az idegesítőn kétbalkéz anyukát rendszeresen veri és lelki terrorban tartja apuci, a nagymenő egyetemi tanár. Anyu álmai a gyermekvállalás és apci terrorja miatt szertefoszlottak, immár csak apci robotja és a pofonofon mindennapi, simán behódoló, alázatos áldozata.
Akinek így-úgy, lehetősége lesz a kitörésre. És kitör. És kiderül, hogy valaki mindig kell, hogy odaálljon az ember mellé (jelen esetben a tesója és az anyja). S megoldódik lakhatás, és bár rezeg a léc, biztosak lehetünk benne, hogy az anyagi gondok sűrű fellege is oszlani fog előbb-utóbb. A férj bár bunkó barom marad, veszít minden téren, főszereplőnk meg lelkileg is a sarkára áll (az utolsó jelentek egyikében nem engedi át a taxit egy vetélytársnak, sőt, be is szól neki).

Szóval nem tudom, a történet mennyire életszagú. El tudom fogadni, hogy igen, akár az. Még azt a kérdést sem teszem fel, hogy vajon hogyan alázhatja magát idáig egy ember.? Azért nem teszem fel ezt a kérdést, mert tudom, tudni vélem, hogyan alakulnak így a mindennapi játszmák, hogyan torzulhat el, ha nem is ilyen mélységig, mint a könyvben egy-egy kapcsolat., egy-egy személyiség. Csak azt nem értem, mi a könyv célja? Feltüzelni a nőket a pasik ellen? (Ebben a könyvben minden pasi gazember, akit közelebbről ismerünk az vadember, meg bosszúálló, aljas gennyláda, akit messzebbről, diszkó, park, az csak dugni akar) Csak akit nincsen lehetőségünk megismerni, az nem utálni való (főszereplő apja), de még ott is sejtettetik, hogy van, volt baj vele. Szóval a könyv célja annak sugallata, hogy minden férfi disznó, gennyedék, aljas dög? Most jut eszembe, a tesó dobos férje nem ez a kategória, és még rendes is. Igaz, nagyon háttérfigura.
Vagy az az üzenet, hogy lányok, asszonyok, készüljetek, ez vár rátok? Mert az, hogy törjetek ki, valahogy nem jön le a könyvből. Az, hogy robbanjatok az első adandó alkalommal, vegyetek látleletet, és el ne higgyétek ám hogy veletek van a baj, ha vernek benneteket, valahogy szintén nem jön le. Bár ez legalább egy kicsit. (Az is milyen suta jelenet: kétbalkezes főhősünk éppen felébreszti a tesóját, mert nyekeregteti az ajtót, belerúg a kis asztalba, majd bocsánatot kér a zajongásért, mire a tesó megnyugtatja, hogy ne higgyen el mindent, amivel a férje tömte a fejét; miközben ezer jelenet van, amikor a csajszi tényleg béna: edényfogó nélkül veszi pl. a lábost a gázról.

Azért, hogy az írónő, Pozsony alpolgármestere a férje végett megtanult magyarul, nagy-nagy piros pont jár neki. Hátha alpolginak jobb, mint írónak. Mert a könyv, mondom, végső soron, nagyjából mindenestül rossz.
Csak azt nem értem, hogy akkor miért volt bennem akkora érdeklődés úgy a háromnegyedéig, hogy még Gárdonyi mester Hosszúhajú veszedelem-jét is félretettem miatta?

>!
BoSziKa78
Petra Nagyová-Džerengová: Nézz magadra!

Nagyon „hálás” témát választott az író: belesni egy sikeresnek tűnő házasság kulisszái mögé. Jól nyúlt a témához, és jól is van megírva – tényleg letehetetlen könyv.

>!
tgorsy
Petra Nagyová-Džerengová: Nézz magadra!

Hogyne lenne fontos a családon belüli erőszakkal foglalkozni! Na de ne így! Bár nem ismerem a Marie claire nevű sajtóterméket, de feltételezem, valamilyen „pletyka” lap lehet. mert hogy ők ajánlják.
Egyetlen egy kifogásom van, de az nagyon nagy: egyetlen egy szereplő jellemrajza sem hiteles. Talán az anyós, ő igen.
Mitől lesz egy ember 50 éves korára ennyire agresszív, ha eddig nem volt?
Mitől lesz egy belevaló, agilis, céltudatos csajból ennyire nyuszi?
És az anyja, és a szerető jelöltek?
Á, már eddig is túl sok szót vesztegettem erre a könyvre.

2 hozzászólás
>!
Alíz_Simon
Petra Nagyová-Džerengová: Nézz magadra!

Érdekes könyv a családon belüli erőszakról, olvastatja magát, de egyre jobban bosszantott ahogy a főhősnő sodródott és reagált a helyzetére…én már rég szembeszálltam / elmondtam / kimenekültem volna! Mindenesetre a tanulság lehet minden olvasónak, hogy ha tényleg vannak (márpedig biztos vannak) ilyen áldozat típusú emberek, akik bénultan tűrik az erőszakot, akkor sokkal jobban oda kell figyelnünk a környezetünkre, hogy a kimondatlan segélykiáltásokat is észrevegyük és segíthessünk! :)

>!
Niki_
Petra Nagyová-Džerengová: Nézz magadra!

Nagyon nehezen haladtam a könyv olvasásával, egyrészt a téma, másrészt a stílus miatt. Annyira hideg, merev, hogy pont ettől válik olyan szinten valóságossá, hogy nehézséget okoz az olvasónak az olvasás közben. Egyszerűen voltak olyan pontok, amikor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Mert végig futott bennem ugyanaz, mint ami az Elakadó lélegzetnél is, hogy ez egyáltalán nem mese, rengeteg ember átéli ezeket a szörnyűségeket nap, mint nap a Világon, és ez egyszerűen embertelen. Ugyanakkor valami mégis hiányzott. Azt kellett volna éreznem a végén, hogy falhoz vágom az olvasómat, de ehelyett csak beletörődést éreztem, hogy ilyen van. Hiányoltam a végéről valamit, valamilyen csattanót, vagy bármit, ami arra késztetett volna, hogy sírjak, toporzékoljak.


Népszerű idézetek

>!
Iza_Rápolti P

Az ember mindig csak azt látja meg, amit igazából látni akar.

326. oldal

>!
Lunemorte MP

De ma már okosabb volt. Hibát követett el, mikor Filip előtt lecsupaszította a lelkét. Mindenkinek meg kell őriznie belőle egy darabot önmagának. Egy olyan részt, ahová mindenki másnak tilos a belépés!

240. oldal

>!
Lunemorte MP

Ne feledd: mindig csak egyetlen feladat megoldására összpontosíts- Egy rakásban a gondjaid nagyobbaknak tűnnek, mint a Mount Everest. Apránként haladj, mindig csak néhány lépést tegyél meg, és egy szép nap a csúcson találod magad.

384. oldal

>!
Lunemorte MP

Az ember valószínűleg minden életszakaszában másra vágyik, mást tart boldogságnak, és nem számít, hogyan vélekednek erről a többiek. A lényeg, hogy tudjon az ember vágyakozni.

180. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
>!
Lunemorte MP

– Ezek olyan… olyan csíkok – ötlött fel Lydiában a megfelelő magyarázat. – Emlékszel, amikor a parkban kivágták azt a nagy fát? Azon is láttuk a csíkokat, évgyűrű a nevük. Évente keletkezett egy. Ez is valami hasonló. Ahogy növekedtetek a hasamban, a csíkocskák száma is szaporodott. Hogy el ne felejtsük – én vagyok a fa, ti pedig az ágacskáim.

48. oldal

Kapcsolódó szócikkek: terhesség
>!
Lunemorte MP

A kor a tapasztalat és az érett személyiség előnyeivel jár.

221. oldal

>!
Csoszi

A pofontól az emberölésig nem olyan hosszú az út, mint gondolnánk. Mindig egy pofonnal kezdődik. Az agresszor sajnálja ugyan a tettét, de közben igyekszik bűntudatot szuggerálni az áldozatába. Bizonyos idő múlva jön a következő, immár nagyobb pofon. Aztán megint egy békés időszak, és kezdődik elölről az egész. Az erőszak végtelen spirálja, melyet nemritkán a halál tesz végessé.

19. oldal

>!
Lunemorte MP

Apa csak egy van. Soha senki nem pótolhatja.

342. oldal

Kapcsolódó szócikkek: apa
>!
Rémusz_néni

„A házasság pedig mindíg szerencsejáték. Egész életedben játszol, és csak a végén tudod megmondani, hogy nyerő szelvényt húztál, vagy sem.”


Hasonló könyvek címkék alapján

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony
Kiss Noémi: Sovány angyalok
Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet
Melania G. Mazzucco: Egy tökéletes nap
Elisa J. Smith: Őrizd meg
Jessica Sorensen: The Coincidence of Callie & Kayden – Callie, Kayden és a véletlen
Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen
Sherry Gammon: Elviselhetetlen
Arnaldur Indriðason: Kihantolt bűnök
Augusten Burroughs: Farkas az asztalnál