Klára ​és a mumusok (Klára 1.) 12 csillagozás

Petra Nagyová-Džerengová: Klára és a mumusok

Klára ugyan még nincs hat éves, de a nyári szünet után már kezdi az iskolát. Ráadásul nem ez lesz az egyetlen nagy változás életében: mostohaanyja gyereket vár. Klára ugyanis apukájával, és apukája új feleségével él. Anyukája még egészen kicsi korában elutazott Afrikába, hogy a kis fekete gyerekeket gyógyítsa. Klára nagyon várja a kistestvért, de van egy bökkenő: eddig a szülei ágyában aludt, mert az ő szobáját éjszakánként ellepik a mumusok. Hogy lesz ezután? Nagyapára vár a feladat, hogy a szünidőben segítsen Klárának legyőznie a mumusokat. De vajon sikerül-e?
A szlovák írónő, maga is négy gyerek anyukája, jól ismeri a gyerekeket, tudja milyen félni a sötétben, és azt is tudja, milyen ha egyszerre négy gyerekkel kell egy ágyban aludni! Ezt a derűs, könnyen olvasható történetet nagyovisoknak és kisiskolásoknak ajánljuk, akár önálló olvasásra is. Sőt, apáknak és nagyapáknak közös olvasásra gyerekeikkel és unokáikkal.

Eredeti megjelenés éve: 2012

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Pagony, Budapest, 2013
110 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155291272 · Fordította: Mészáros Tünde · Illusztrálta: Katarína Gasko

Enciklopédia 1


Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

clarisssa P>!
Petra Nagyová-Džerengová: Klára és a mumusok

Világ Klárái, örvendezzetek! Elkészült a Klára-trilógia! (Magyarul egyelőre csak az első két rész olvasható.) Főszereplője egy aranyos szőke leányzó, aki még nincs is hat éves, de már tud olvasni, kedvenc játéka a „doktornénis”, ősszel pedig már iskolás nagylány lesz. Vár rá azonban előbb egy szuper nyári vakáció a nagypapájánál, egy nagy harci feladattal együtt: meg kell tanulnia egyedül aludni. Klára szobájában ugyanis mumusok laknak és amint egyedül marad a sötétben, rögtön elő is bújnak – ő pedig gyakran elmenekül előlük a felnőttek ágyába…
Kedves kis mese ez, aranyos rajzokkal, egy tündéri nagyapóval, vidám vakációs kalandokkal, nem túl szájbarágós tanulságokkal. Kíváncsi lettem a többi kötetre is! :)

>!
Pagony, Budapest, 2013
110 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155291272 · Fordította: Mészáros Tünde · Illusztrálta: Katarína Gasko
2 hozzászólás
meseanyu P>!
Petra Nagyová-Džerengová: Klára és a mumusok

Iskola előtt állóknak, sötétben félőknek, patchwork-családban élőknek, kistestvért váróknak való klasszikus felépítésű vakációs történet. Helyes kislány ez a Klára, szívesen olvastam róla. A rajzok is szépek, színesek. Kezdő olvasóknak önálló olvasásra is kiváló.

Uzsonna>!
Petra Nagyová-Džerengová: Klára és a mumusok

Ez a könyv több mumus ellen is gyógyír egyben: egyrészt a sötétben bujkáló, feléd nyúlkálóak ellen, másrészt a nappali félelmek ellen, mint például a közelgő iskolába járás ismeretlensége, vagy a születendő kis tesó által átrendeződő egyébként is Patch-work családi viszonyok.
Szerencsére van egy jófej nagypapa, (aki feledékeny bár, de bízik benne, hogy az unokája mindig felismeri őt), új barátok, és a játékokkal teli, legszebb vakációs élményekkel felvértezve, valamint egy édes kutyus társaságában máris könnyebb szembeszállni a mumusainkkal.

dianna76 P>!
Petra Nagyová-Džerengová: Klára és a mumusok

Ez a mesekönyv nagyon aranyos. Tetszett, hogy valóságíze van. Egy kislány, egy nagypapa, nyaralás, barátok, képzeletvilág, kalandok, na és egy csöppnyi gyermekszerelem, vagy valami olyasmi. Mindezek átélése közben azok a fránya mumusok is lassan eltűnnek. Bár nekem tetszettek ezek a kis kusza figurák.
Annyira el tudtam merülni ebben a gyermeki világban, s jókat mosolyogtam ahogy napról-napra újabb dolgok történtek a gyerekek körül. Kétségtelen, hogy a legpoénosabb rész a csibekeltetés volt. S a nagypapa… Minden gyermeknek ilyen nagyszülőt kívánok! Egy valami nagyon elszomorított, mi több, dühített. Az édesanya! Egy anya, hogy maradhat anya, ha a gyermekét hátrahagyja, hogy más gyermekeken segítsen. Nekem ez nem önfeláldozás, meg elhivatottság, hanem felelőtlenség. Nemes dolog, amit csinál, csak akkor nem kellett volna saját gyermeket vállalnia. Ezt leszámítva örülök, hogy azért a valóságnak eme zord szeletét is megmutatta a könyv. Mert a mindennapos válás, vagy mostohaszülővel való nevelkedés mellett, bizony az elhagyás sem új keletű. Tartalmas és kalandos kis mesekönyv ez, s az illusztrációk is kedvesek. Ráadásul apró mérete miatt könnyen kezelhető. Tetszett! Határozottan tetszett! Ja, és szeretnék én is egy csokitermő fát. Kiegyeznék mondjuk Milkával.

>!
Pagony, Budapest, 2013
110 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155291272 · Fordította: Mészáros Tünde · Illusztrálta: Katarína Gasko
3 hozzászólás
Vörös_Brigitta>!
Petra Nagyová-Džerengová: Klára és a mumusok

Tetszett a könyv nagyjából, elég gyakori élethelyzeteket mutat be.
Az viszont nagyon nem tetszett, hogy az apuka nem olvasott mesét este. Nálunk csak akkor marad el az esti mese, ha nagyon fáradtak a fiúk és 5 perc alatt elalszanak (a nagyobbik elsős, de még én olvasom az esti mesét, mert igényli).
A másik az anyuka-történet. Én is imádom a munkámat (gyerekkönyvtáros vagyok), de a legfontosabb a családom.
A második kötetbe is belelapoztam, az is biztos jó, csak most olyan sok elolvasásra váró gyerekkönyv érkezett meg a könyvárba (igyekszem naprakész lenni, hogy tudjak ajánlani).


Népszerű idézetek

clarisssa P>!

Klára az ágyában feküdt, és bánatosan nézte a csukott könyvet a kezében.

(első mondat)

4 hozzászólás
Uzsonna>!

Nagyapa mondta egyszer, hogy nem létezik szeretet, csak a bizonyítékai. Ez azt jelenti, hogy ha szeretsz valakit, akkor odafigyelsz arra, hogy jó legyen neki.

41. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
clarisssa P>!

Nagyapa úgy tartotta, hogy a szünidő a legjobb találmány a világon, mert ilyenkor az ember eszébe jut a gyerekeinek.

31. oldal

clarisssa P>!

Ha az ember nagyon vágyik valamire, az teljesülni szokott – simította meg a fejét nagyapa. – Ezért kell jól meggondolni, mit is szeretnél.

46. oldal

Uzsonna>!

A felnőtteknek talán valami csodaszemüvegre lenne szükségük, mert általában csak abban hisznek, ami kézzelfogható.

27. oldal

Uzsonna>!

Azt mondta, mindenkinek van hivatása. Van, aki nem törődik vele, de van, akit olyan erősen szólít, hogy nem lenne értelme visszatartani, mert abból semmi jó nem sülne ki.

44. oldal

Uzsonna>!

    – Tudod, Klárikám, az életben nem mindig olyan minden, amilyennek az első pillantásra tűnhet – átkarolta a vállát, és hozzáfűzte: – Magunk döntünk róla, hogyan akarjuk látni ezt vagy amazt, és ebben az a legjobb, hogy a dolgok végül valóban olyanok lesznek, amilyennek mi látjuk őket.

20-21. oldal

Uzsonna>!

    Kimentek a ház elé, leültek a naptól még mindig meleg lépcsőre. A falu fölé az alkony teregette aranycsillagos palástját, a szomszéd udvarban galambok búgtak jóéjszakát. Klára nagyapja vállának támasztotta a fejét. Milyen jó, hogy van valaki, aki megéri: kell az ember mellé valaki éjszakára, hogy amikor a kezét kinyújtja, ne mumust, hanem élőlényt tapintson.

23. oldal

3 hozzászólás
Uzsonna>!

    Mire teljesen besötétedett, elcsendesedett a falu. Hallgatott Klára is. Hiába volt kicsi, tudta, hogy vannak pillanatok, amikor a hallgatás többet mond a szónál.

23. oldal


A sorozat következő kötete

Klára sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Berg Judit: A Nádtenger télen
Bodor Attila: A tél menyasszonya
Mechler Anna: Olina és a varázsszirmok
Alex T. Smith: A kisegér, aki karácsonyra hazatalált
Kolozsi Angéla: Bódog és Szomorilla
Timo Parvela: Miú és Vau
Berg Judit: Tündérnaptár
Révész Emese: Simi és a rendetlen betűk
Miloš Macourek: Mach és Sebesztova az iskolában
Sven Nordqvist: Lesz nemulass, Findusz!