Színek ​és egészség 0 csillagozás

A színek gyógyító ereje
Petra Godson: Színek és egészség

Világunk ​nem egyéb, mint színek tengere, amely körülöttünk hullámzik. Ha környezetünket és a természetet színtelennek, fekete-fehérnek vagy szürkének képzelnénk, szorongani kezdenénk, sőt depresszióba esnénk. Érzésvilágunk és jó közérzetünk a bennünket körülvevő színességből fakad.

Az ezoterikus tudomány szerint a színérzékelés az emberiség fejlődéstörténete során fokozatosan gazdagodik, s szoros összefüggésben van a korszak spirituális és szellemi szintjével. Az ibolyaszínű ametiszt még pár száz éve is, mint ritka kincs, a királyi koronákban a Harmadik Szem helyét foglalja el. Ma a Vízöntő korát jelképező közismert szín.

A színek voltaképpen a fény különböző megjelenési formái. A fény pedig az életet testesíti meg. Már az ókori egyiptomiak összefüggésbe hozták az ember „hét rétegű” természetét a Naprendszer hetes felosztásával, a szivárvány hét színével, a hangsor hét hangjával. Auránk is hét színből áll, s a hét csakrát is mindenkori színük jellemzi. Tehát a… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Életmód

>!
Édesvíz, Budapest, 1994
152 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637940510 · Fordította: Farkas Tünde
>!
Édesvíz, Budapest, 1992
152 oldal · ISBN: 9637940510 · Fordította: Farkas Tünde

Most olvassa 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Gerd B. Ziegler: Tarot
Paul Elling: Az inga rejtélye
Bruno Gröning: Adok Önöknek egy kis életbölcseletet
Albin Allan Neumann – Herbert Schiff – Gert Gunther Kramer: Hamis szellemek, igazi csalók
Margarete Armstorfer: Megtérésem története
Rainer Holbe: Csoda vagy csodálatos?
Andreas Michalsen: Gyógyítás a természet erejével
Andreas Beutel: Az élet virága benned él!
Manfred Müller: Az arc mint az egészség tükre
Maklári Tamás: Lazán németül I.