„Olvasom a pályatársaim műveit. Szakmai betegség: jóval többször, mint Petőfi költészetét. Ezért üthetett a meglepetés erejével a felismerés, hogy Petőfi Sándor magyar költő a XIX. század közepén a legtöbb ma is használt és kiaknázatlannak tűnő vershelyzet, téma, hajlítás, átkötés, megnyitás ect. ismerője és alkalmazója volt. Ugyanez bombasztikusan: Petőfi mindent megírt. Tényleg hihetetlen: szeretném ezt még harmincszor ideírni, de inkább azt mondom: járjon mindenki utána.” (Szálinger Balázs)
Válogatott versek 35 csillagozás
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Osiris Diákkönyvtár Osiris · Európa Diákkönyvtár Európa · Talentum diákkönyvtár Akkord · Válogatott versek Tóth
Enciklopédia 1
Kedvencelte 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 3
Kívánságlistára tette 1
Kiemelt értékelések
Heni_s_BookBar>!
Még mindig Petőfi Sándor a kedvenc költőm. Sajátos stílusa már gyermekkoromban megszeretette velem az irodalmat és a verseket. Nagyon jó volt olvasni tőle olyan verseket, amelyeket már rég elfeledtem vagy esetleg még nem is olvastam tőle. Örülök, hogy megvettem ezt a verses kötetet a könyvesboltban. Petőfi kiemelkedik az összes költő közül. Számomra ő a legjobb. Igazat írt. Minden szavában érződik a szenvedélye az irodalom iránt. Kár, hogy a mai korban nincsenek nagyon ilyen szenvedélyes költők.
Laktózmentes_Csillag>!
Versformában írni verseskötetről?
Na majd meglátjuk, hogy sikerül :)
Legkedvesebb költőmnek mindig is Petőfit tartottam,
Ez az érzés tovább erősödött bennem, ahogy olvastam.
Füstbe ment terv volt, akárhányszor neki akartam állni,
Míg egy kihívást nem láttam, s vágytam kiállni.
Egy estém otthon így nézett hát ki:
Nem győztem regény mellett verset is olvasni.
Magyar vagyok, magyarként úgy ítélem,
Jó, hogy összeállítottak egy kötetet ilyen szépen.
A helység kalapácsa kétséget ébresztett bennem,
De már tudom: nem rossz ez, kár volt emiatt félnem.
Egy gondolat bánt engemet, hogy nem tudom hány csillag,
De mondom: legyen öt! Kezem rosszabbat nem írhat.
Szörnyű idő, míg döntenem kellett, lehet-e ötnél rosszabb?
Hisz hibát sem versben, sem szerkesztésben nem találtam.
Az ítélet ím ez, halljátok:
Ezt a kötetet mindenképp olvassátok!
Minek nevezzelek? Úgy hiszem jobb lesz,
Ha megmaradsz legkedvesebb költőmnek.
kuliga>!
Nagyon szeretem Petőfi verseit. Kicsit én vagyok. Egyszerű, ritmusos, csapongó, alföldi. Sok versét tudom kívülről, pedig régen tanultam őket. A Tisza, Az alföld, Reszket a bokor, mert című versei mindig is a kedvenceim voltak. Ebben kötetben találtam egy-két számomra ismeretlen versét is, mint például az Ezrivel terem a fán a meggy címűt. Vicces, szerelmes, hazafias sok-sok érzelemmel átitatott a költészete. Kikapcsol, feltölt, néha megsirat. Olyan, amilyennek egy jó versnek lennie kell.
klaudia_kozak P>!
Petőfi az egyik kedvenc költőm, így művei olvasása már időszerű volt. Leginkább az elbeszélő költeményeit sikerült teljes mértékben élvezni, főleg a János vitézt, kisiskolásként forgattam utoljára és meg is lepődtem, miről is szólt. Sokszor világosodtam meg, „jaj, hát ezt is ő írta?”, így hatalmas élmény volt.
tomgabee>!
Ebben a kötetben kedvencem A helység kalapácsa, ami elképesztően jó karikatúrája a hőskölteményeknek. Legjobban a jelzői tetszenek, de az egész történet fantasztikusan jól van megírva, eredeti, kreatív, a humora pedig pont az a fajta, amit én nagyon élvezek.
A családverseit is nagyon szeretem, jó olvasni azt a szeretetet, tiszteletet, amit főleg édesanyja iránt érez.
Számomra Petőfit olvasni azt jelenti, hogy elmerülhetek egy igazabb, tisztább világban. Szeretem az egyenességét, tisztességét, őszinteségét, gerincességét. Bármilyen témáról bravúrosan írt, igazi zseni volt.
Népszerű idézetek
sophie ♥P>!
ÁLMOS VAGYOK ÉS MÉGSEM ALHATOM…
Álmos vagyok és mégsem alhatom;
Ébren vagyok és mégis álmodom.
Gyertyám pislog komorhomályosan,
Mint a lidérc, mely temetőbe' van;
S ki nem merem kezemet nyujtani:
Elvenni hamvát vagy eloltani.
Ágyamban fekszem mozdulatlanul.
Előttem el rém rém után vonul.
Hiába húnyom be szemeimet,
Látom még akkor is e rémeket.
És milyen rémek, milyen alakok!
Arcomról hideg izzadás csorog.
Ott mély árokban egy koldús halott,
Fölkél és rágja a koldúsbotot.
Kemény. Beléje törnek fogai,
Látom szájából a vért omlani.
Itt egy öreg cigány, a deresen,
Ütik, verik kinoskeservesen,
Vernek le róla húsdarabokat;
Fájdalmában, mint a kutya, ugat.
Hát az mi ott? torony vagy óriás?
S mit mível? kútat vagy sirgödröt ás?
Nem sír lesz az, nem. Kút; mert ott hever
Mellette a nagy százakós veder;
Most leereszti a roppant vedert…
Nem víz, de vér, mit e kútból kimert.
Itt egy ifjú, ki lenyakaztaték,
Viszi fejét, markolva üstökét,
S szólván: „nem én, de te vagy a zsivány!”
Bedobja azt a bíró ablakán.
Ott akasztófa, rajta csecsemő;
A csecsemőnek anyja odajő,
Megfogja lábát, s húzza, húzza le,
S körűltáncolja a bitót vele.
Itt egy leány, két béka ül szemén,
Nyúzott patkány van orrának helyén,
Hosszú férgekből vannak fürtei,
S őt félkigyó-félember öleli. – -
Ily szörnyeket lát lázas képzetem.
Elkergetném s el nem kergethetem.
Mindenki alszik, csak magam vagyok
Nem alvó. Csend van, csak fogam vacog.
Pest, 1845. október 16. – november 25. között
40. oldal
sophie ♥P>!
MINEK NEVEZZELEK?
Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először…
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hagjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?
Pest, 1848. január
100. oldal (Raabe Klett, 1999)
Heni_s_BookBar>!
6 hozzászólás
A MAGYAR POLITIKUSOKHOZ
Lenézik a szegény költőket
Ez elbizott, kevély urak,
Kik a megyék s ország gyülésén
Fényes szerepet játszanak.
Pusztulj az útból, jó fiú, ki
Kopottan ballagsz ott gyalog,
Mert eltiportat ezen úr, ki
Hintón melletted elrobog.
Azért vannak tán olyan nagyra,
Hogy őket paripák viszik,
S mig a költő tengődik éhen,
Az ő szolgájok is hizik?
Vagy, ami még szebb, azt gondolják
Talán, hogy fontosabbak ők
Az emberiség mérlegén, mint
E haszontalan verselők?
Ti, kik úgy fölfuvalkodátok,
Tudjátok-e, mik vagytok ti?
Az apró napi események
Mulandó pásztortüzei.
Éjenként lát a vándor, amint
Föl-föllobogtok magasan,
S reggel felé a nagy tüzeknek
Már csak hideg, holt hamva van.
Hozzátok képest, mikor égtek,
A költők kicsiny csillagok,
E messze csillámló szikráknál
Százszor nagyobbak lángitok;
De hamvatokat is midőn már
A szellők régen elvivék,
A távolságban a kis csillag
Még akkoron is egyre ég.
Tanuljátok meg, mi a költő,
És bánjatok szépen vele,
Tanuljátok meg, hogy a költő
Az istenség szent levele,
Melyet leküld magas kegyében
Hozzátok, gyarló emberek,
Amelybe örök igazságit
Saját kezével írta meg.
S habár más nemzet föl se' venné
A költőket, ti magyarok,
Költőitek előtt, tinektek
Illő, hogy fejet hajtsatok.
Oh, a magyar költőknek vajmi
Nagy honfi-érdemök vagyon…
Szégyen, ha elfelejtettétek!
Még nincsen túl fél századon.
Nyelvünk, egyetlen kincsünk, melyet
Apáink örökségiből
El nem rabolt még az enyészet,
Az ellenünk esküdt idő,
Nyelvünk is veszendőben volt már,
Hozzája közel volt a vég,
Az országútra kitaszítva
Halálos bajban feküvék.
Kevély urak, e szent betegnek
Milyen segélyt nyújtottatok?
Ha hozzá léptetek, azért volt,
Hogy rajta egyet rúgjatok!
Költők valának ápolói,
E rongyos, éhes emberek,
Ők ápolák s menték meg… és ti
Őket mégis lenézitek!
Pest, 1847. (december)
184. oldal
Leah P>!
Szeret a lyány? iszom örömemben,
Nem szeret? kell inni keservemben.
S hol pohár és a pohárban bor van,
tarka jókedv születik meg ottan.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Szivárványi mámoros lelkemnek.
Oh de míg a pohár van a kezemben,
Nemzeteknek keze van bilincsen:
S amilyen víg a pohár csengése,
Olyan bús a rabbilincs csörgése.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Fellegei bánatos lelkemnek.
Európa diákkönyvtár- Dalaim című vers részlet - 135.old
sophie ♥P>!
AZ EMBER
Nincs nevetségesebb az embernél,
Oly kevélységben, olyan gőgben él!
A világot fitymálják ajkai,
S minth' az eget akarná szántani
Orrával, oly magasra tartja fel.
Kevély ember, miben kevélykedel?
Egy szempillantásnál mi rövidebb?
Ember barátom, a te életed.
Rohanva jő az idő s elrohan,
Egy kezében bölcsőd pólyája van,
S másikban koporsódra szemfödel.
Kevély ember, miben kevélykedel?
S mit végezhetsz egy pillantás alatt?
Hódítál népeket, országokat?
Hódítani csak gyávákat lehet,
S az uralkodás ilyenek felett
Dicsőség? ezt csak szégyenelned kell.
Kevély ember, miben kevélykedel?
S ha dicsőséget szerzél, nagy nevet?
Veled hal meg s a föld alá viszed,
Vagy, mint hű eb, kísér ki sírodig,
S ott őrzi azt egy pár kis századig,
S elébb-utóbb éhen-szomjan vesz el.
Kevély ember, miben kevélykedel?
Dicsőséged, neved maradjon! hol?
A nép is elvesz, melyhez tartozol.
Az ország, melyben most él nemzeted,
Tenger volt egykor, s újra az lehet,
S e föld is semmiségbe oszlik el.
Kevély ember, miben kevélykedel?
Koltó, 1847. szeptember
76. oldal (Raabe Klett, 1999)
Heni_s_BookBar>!
Mihelyst megláttalak…
Mihelyst megláttalak, leányka,
Én azonnal megszerettelek.
Látásodkor úgy jártam, mint a fa,
Amelyet a villám gyújta meg.
Fa valék én, egy kiszáradott fa,
Melynek lombja szerte hulla rég.
Most örülök rajta, hogy az voltam,
Mert a száraz fa legjobban ég.
70. oldal
Heni_s_BookBar>!
A kutyák dala
Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.
Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.
S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.
Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.
S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!
Pest, 1847. január
137. oldal
Heni_s_BookBar>!
A farkasok dala
Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.
Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.
Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;
S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.
Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor…
De szabadok vagyunk!
138. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- József Attila: József Attila összes versei 97% ·
Összehasonlítás - François Villon – Faludy György: François Villon balladái Faludy György átköltésében 94% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Tajtékos ég 97% ·
Összehasonlítás - Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei 95% ·
Összehasonlítás - Ady Endre: Ady Endre összes költeménye 98% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt! 93% ·
Összehasonlítás - Ady Endre: Vér és arany 91% ·
Összehasonlítás - Karinthy Frigyes: Nem mondhatom el senkinek 91% ·
Összehasonlítás - Ady Endre: Új versek 90% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai 89% ·
Összehasonlítás