A ​hóhér kötele 82% 116 csillagozás

Vadromantikus bosszútörténet, egy szekérderéknyi klisével, elég idegesítő szereplőkkel, helyenként túlfűtött stílusban – de hát akkor is Petőfi. Az az ember tudott írni. Ha valaki még nem tudná. Egyébként pedig másfél óra alatt végig lehet érni a szövegen.

Ha valaki esetleg kételkedne abban, hogy ráillik a „thriller” megjelölés bármire, amit Petőfi írt, annak elárulom, hogy van itten akasztófa alatt vívott párbaj, közvetlen közelből elsütött pisztolyokkal, sírból kiásott holttest (sajnos a kísértetjárást két mondatban letudja, nem megy át horrorba), többrendbeli erőszak és gyilkosság, olyan lovas üldözés, hogy öt perc alatt kidől a legjobb ló is, több nemzedék egymás utáni kivégzése, mindenekelőtt pedig egy megkeseredett, a sorscsapások alatt rosszindulatúvá vált öreg elbeszélő folyamatosan jelenlevő hangja. Ha ez nem thriller, akkor nem tudom, mi az.

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2021/10/15/klasszikus…

Azóta tervezem az olvasását, amióta anno először találkoztam a Felhők ciklussal és Petőfi borongósabb, spleenes verseivel. Nem ma volt. Emlékszem a rácsodálkozásra, amikor magyartanárunk úgy döntött, az unos-untig visszatérő kötelező versek mellett megmutatja nekünk Petőfi másik arcát is – a Felhőket, A szerelem országát… Tiniként jobban tetszett ez a világfájdalmas, meghasonlott, hangulatában az ismert Petőfi-hangtól annyira különböző költészet.
Szóval eléggé régóta várt rám ez a szenvedélyekkel és indulatokkal tele, sötét és nyomasztó, ízig-vérig vadromantikus regény, Andorlaki Máté életének már-már rémtörténete. Az életével számot vető, attól már szabadulni vágyó hetven éves Andorlaki egy cselekménydús beszámolóban meséli el ezt a történetet. Siet, nem lassít le a kidolgozás kedvéért, nem foglalkozik jellemzéssel, részletesebb környezetrajzzal, viszi, sodorja a bosszúk sorozatára épülő, szinte hihetetlen, őrült eseménysor.
Szerelmek, párbajok, kártya – meddig mehet az ember, ha egyszer besszippantja az örvény? Van-e határ? És ha van, képes-e leállni az, aki se hall, se lát a szenvedélytől, a fájdalomtól? A sors határozza-e meg ezt a hajszát, vagy magunk vagyunk felelősek tetteinkért? És ha ez utóbbi, képesek vagyunk-e vállalni e felelősséget?
Petőfi számos csalódás és kiábrándulás után, lelki válságának egyik legmélyebb pontján írta ezt a regényt, mely, amellett, hogy számos önéletrajzi elemben bővelkedik, a Szeptember végén c. vers csíráit is magában hordozza spoiler, meg persze megannyi, Petőfi költészetében (is) visszatérő témát. Szerelem, barátság, hűség, hűtlenség, szerencse, balszerencse, szegény-gazdag ellentét, különböző társadalmi kérdések mind-mind terítékre kerülnek, és bár nem ez utóbbiak kiemelése, kidolgozása áll a regény középpontjában, egyértelműen kirajzolódik a regényből egy társadalmi helyzetjelentés. Az emberi szív változékonyságát és a sorsok alakulását spoiler nemcsak belső indulatok, érzések vezérelik, nemcsak a jellem és a karakter, hanem számos külső ráhatás is, a társadalmi helyzetük által meghatározott, gyerekük életébe beavatkozó szülőktől kezdve különböző társadalmi szokások, normák és előítéletek sokaságáig. Csupa forrongó, kavargó ellentét ez a regény – van benne ifjúkori lendület és időskori keserű számvetés, szerelem és gyűlölet, lelkiismeret-furdalás és vak bosszúvágy, dúsgazdag úri élet és bujdosó kolduslét, társadalom és belőle való kivonulás – minden a hóhér kötelének árnyékában.
Nem remekmű Petőfi regénye, sőt, de nekem tetszett a lendülete, az, ahogy a gyors sodrás ellenére az életre, halálra, sorsra és felelősségvállalásra, no meg korának társadalmára reflektál. Sőt, még ez a keserű, komor, néhol ijesztő vadromantikája is tetszett.

    Bevallom férfiasan, középiskolában nem hallottam arról, hogy Petőfi prózát is írt. De az is lehet, hogy szelektív a memóriám. Mindenesetre csak az útirajzai maradtak meg halványan az emlékezetemben, azoknak is csak a híre. Ideje volt, hogy a bicentenárium alkalmából megjelent remek kihívásra (Petőfi Sándor 200!) előkeressem ezeket a prózai műveit. Nyomtatásban ugyan nemigen elérhetők, de szerencsére a MEK a segítségünkre van.
    Vadromantikus regény, milyen is legyen abban a korban. Kicsit sok is volt belőle néha, ezért rövidsége ellenére sem tudtam egy szuszra elolvasni. Szüneteket kellett tartanom olvasás közben off, de mindig könnyű volt visszailleszkedni a cselekmény folyásába.
    Kb. a regény 80%-áig nem tudtam, hogyan jön ide a címbeli kötél, mert a víg tivornyázások, kártyapartik és a nyomorgás váltakozásába sehogy sem tudtam beleilleszteni, még a bosszúállások sorozatába sem, de a vége felé egyértelművé válik.
    Élvezetes olvasmány volt, a régies nyelvezet sem okozott gondot, sőt, segített a beleélésben. Kár lett volna kihagyni. Folytatom is valamelyik másik prózai művével az ismerkedést.

off

Petőfi kicsit elkapkodta egyetlen regényét. Egy hónap alatt összedobta, csak legyen egy kis pénze belőle. Nem volt vele megelégedve, nem is gyakorolta többé ezt a formát.

Bár hiányosak a karakterek, szegényesek a dialógusok néhol, összecsapott néhány cselekmény, és túl sok a véletlen, mint egy ripacs francia komédiában, mégis élveztem minden sorát.

A sorsában megfáradt, bosszúvágytól áztatott, szomorú életű öreg mesélő fordulatos fátumát olvashatjuk. Életét boldogítja és szomorítja a szerelem, szerencse, kártya, vagyon, pénz, barátság, alkohol, párbaj, becsület, bosszú, gyerek….
A történet, a cselekmény-folyam érdekes volt, de mivel nem volt kidolgozva igazán, ezért egy meseszerű színdarabnak éreztem.
Petőfi szavait azért mégis tudtam ízlelgetni, a hangulat és tüzes temperamentum visszaköszönt a sorokban.
Ha néhány hónappal több időt tud tölteni a regény írásával Petőfi, talán jobban megismertük volna a számomra szimpatikus Hiripi Gáspárt, aki még többet idézhette volna Gvadányi rímes sorait.
Egyébként a barátságról és a hűségről még így is sikerült oly módon mondatokat leírnia, hogy megkönnyeztem.

Köszönöm az élményt!

Hirtelen felindulásból elkövetett olvasás. Máshogy nem is lehetett volna, asszem.
Végre nem egy lánglelkű nemzethy látomás némi hősieskedéssel. Meg nem csak a nyálbő szentimentalizmus.
Persze, azért az, csak a nyál és Fanni/Werther jellegű karakter(ek) helyett már egy legalább két tulajdonsággal rendelkező főhős, akit ugyan az érzelmek fűtenek, de legalább nem csak vernyog és elsorvad. Határozott előny.
Ja. Ha nem jött volna át… Petőfit sem szeretem, és a stílust sem. Nem is tudom, hogy vizsgáztam le a korszakból.
De mindenképen érdemes és érdekes prózát, főleg (kis)regényt olvasni tőle.

Petőfi ezt a történetet abban az időben írta, amikor önmagával ès a világgal is viaskodott.
Kèt ember èleten át tartó párbajáról,bosszújáról olvashatunk.
Andorlaki Mátè szerelmes Rózába,de a házasságát megakadályozza a barátjából lett vetèlytárs,így Róza vègül hozzámegy.
A történet tragikus fordulatot vesz.
Miután Róza öngyilkos lesz,Mátè elbújdosik majd èvek múlva leszámol,bosszút áll a volt baráton.
Ez a történet egyszerre romantikus,bosszúvágytól fűtött, tragikus,borús.
A kèt főhős èleten át tartó viaskodása egyre kegyetlenebb, durvább.Egymás gyermekèt sem kímèlik.
Nehèz úgy írni róla, hogy ne mondjam el az egèsz törtènetet.
Kètsègtelen, hogy amihez Petőfi nyúlt az arannyá változott,ez a műve is megállja a helyèt ma is.
Ha napjainkban íródott volna azt mondanám ez egy remek thriller.

200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor. Előtte tisztelegve olvastam el ezt a regényt, az első és egyetlen regényét. Nem tartozik a legismertebb alkotásai közé, őszintén szólva nem is a legjobban sikerült műve.
Témája a bosszú; valakiért, valamiért bosszút állni, bármi áron, minden áron. Két férfi barátsága elmérgesedik egy nő miatt. Bosszú bosszút követ közel ötven éven keresztül egészen addig, amíg csak egy kötél marad az egyetlen túlélő kezében.
Olvasás közben két dolog motozott bennem. Mekkora kihívás lehetett a költő számára ezt a romantikus regényt megírni, kiszenvedni. 1846-ot írtak akkor, kellett a pénz, sürgette az idő. Milyen jó lett volna, ha ezt a témát elbeszélő költeményben dolgozza fel, hiszen a verselés óriása volt.

Két csillagot a regény, két csillagot pedig a legnagyobb magyar költőink egyike, Petőfi Sándor kapja, mert próbálkozott…

Mentségére szóljon, hogy mindössze 23 éves volt, mikor ezt az őrülten romantikus, szerelemtől és bosszútól lihegő alakokkal teli regényt megírta. Minden és mindenki annyira ah és áh és óh, sehol egy kis pasztellszín, minden lángvörös vagy leginkább gyászfekete, a szereplők vagy angyalok, vagy ördögök, minden a megfelelő percben történik, mindenki a döntő pillanatban ér oda valahová, nyer és veszít, vagy hal meg – szóval ahogy egy lángoló lelkű fiatal elképzeli az életet, a szerelmet és a bosszút. Meg az öregkort. :)
Milyen kár, hogy Petőfi nem érte meg az időskort, kíváncsi lettem volna rá, hogyan látja visszafelé nézve ezt a vadromantikus zsengéjét.
Ugyan nem vagyok nagy Petőfi-rajongó, de ha már, akkor inkább maradok a verseinél. Ott sokkal jobban magával tud ragadni a lánglelkű romantikája.

Kimondottan jólesett Petőfi egyetlen, sötét és nyomasztó hangulatú prózáját olvasni, még ha magával a történésekkel nem is voltam kibékülve. Sajátos nyelvezete régi korokba repített vissza, ahol a heves és lobbanékony természetű ifjak sportszerűen űzték a párbajokat saját és hirtelen fellobbanó, mindent elsöprő szerelmük becsületéért. Ahol a kártyajáték a nyomorba döntött vagy épp az egekbe repített. És ahol a nyugalmat nem találó, soha véget nem érő bosszú az éltető erő.
Nagyon olvasmányos mű, örülök, hogy elém került.

Sajnos már nem emlékeszem, hogy kinek az értékelése buzdított arra, hogy megvegyem ezt a könyvet, és jó sokáig is várakozott a polcomon, de hát már ezért is megérte külföldre költözni, nem tudok csak úgy besétálni a könyvesboltba off utánpótlásért. Nem vagyok egy nagy versolvasó, szeretem ugyan a műfajt, és a Bradbury-kihívásra tisztességgel fogyasztom is őket, de nem ismerem a magyar költők munkásságát a kötelezőkön túl. Így Petőfinek is csak az iskolás versei vannak meg, arra meg már nem is emlékszem, hogy ez az egyetlen prózai műve csak említés szintjén jelent-e meg irodalomórán, vagy olvastunk is belőle. Mindenesetre nekem ez nagyon tetszett! A történetvezetés nagyon bohém, csapong, sokszor következetlen, de ha létezik ilyen, akkor következetesen következetlen, az események néhol logikusan, néhol meglepően pörögnek, de szerintem ez nagyon jó ritmust ad neki. Egy vérbeli vidéki bosszú sztori ez, szerelemmel, árulással, halállal, csattanóval, van itt minden, kérem szépen, mint a búcsúban (ahogy a férjem mondaná). Nagyon tetszett a nyelvezete is, és az illusztrációk is nagyon jól illeszkednek a szöveghez, szeretem a kiadónak ezt a sorozatát. Talán, ha jobban ismerném Petőfi műveit nem tetszett volna ennyire, legalábbis ezt sugallta az utószó, ami oldalakon keresztül mosdatta szegény ifjút, akitől csak ennyi tellett fiatalon. Én ezzel nem értek egyet, a helyén kezelve ez egy nagyon élvezetes olvasmány.