Idegenek-trilógia (Idegenek 1. - 3.) 10 csillagozás

Egy évszázad története
Petőcz András: Idegenek-trilógia

Petőcz ​András regénytrilógiájának végleges formáját tartja kezében az olvasó. A három egybefüggő történet, az Idegenek, a Másnap, az Aysa mostani kiadásunkkal lett teljes.

„Hazudni anyám tanított”, mondja a Trilógia első részének elején az elbeszélő, egy nyolcéves kislány. Majd így folytatja: „azért azt el kell mondanom, hogy ez a történet nem a hazugságról szól. Az anyám megtanított hazudni, hogy életben maradjak. Ennyi. Nem tudom, minek kellett életben maradnom. (…) Mint ahogy azt sem tudom, hogy azért maradtam-e életben, mert tényleg tudok hazudni. És azt sem tudom, hazudtam-e egyáltalán. Nyilván, hogy hazudtam. Mindenki hazudik. (…) Mert mindig mindenki túl akar élni. Túlélni valamit. Csak tudnám, minek.”

Mint Orwell 1984 című műve, Petőcz regénye is a képzelet világában játszódik. A történet maga egy lehetséges háború előzménye, folyamata és vége.

Különleges könyv. Úgy beszél a valóságról, hogy olvasás közben tudjuk, mindez nem a valóság. És úgy beszél… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Napkút, Budapest, 2022
736 oldal · ISBN: 9786156409638
>!
Napkút, Budapest, 2020
736 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632639390

Most olvassa 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

mohapapa I>!
Petőcz András: Idegenek-trilógia

Petőcz András: Idegenek-trilógia Egy évszázad története

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

Petőcz András. Író. De elsősorban költő. Meg újságíró. Már nem fiatal. Mondhatom, mert nagyjából egyidősek vagyunk. Eddig számomra ismeretlen volt még a neve is. Ez engem minősít, nem őt. De azért a magyar írók döntő többségének legalább a nevével találkoztam már. Nos, az övével meg egyáltalán nem. Ami csak azért roppant meglepő, mert amikor rákerestem, csak a moly.hu-n harminckettő (!) könyvet számoltam, amelynek a borítóján az ő neve áll szerzőként. A szerkesztéseit és a róla szóló könyveket nem vettem figyelembe. Egyfajta csoda. Mármint, hogy eddig nem találkoztam a nevével, a könyveivel. De hát, „több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes”, ugye… S ha ezt fel nem foghatom, vajon mifenének kísérletezem néha a kvantumfizika, pláne Isten megértésével? De ez itt és most nagyon messzire mutat.

A lényeg a lényegben, hogy Petőcz úr könyvét ismét és szintén némi hasraütéssel, és online beleolvasással kértem a Napkút Kiadótól, akik készséggel és hamarosan küldték is nekem. Amikor megérkezett, akkor konstatáltam, hogy végszükségben, ha megszorulnánk és ha méltatlan lenne a méltóbb felhasználásra, akkora a könyv, hogy gyakorlatilag zsámolynak is megfelelő méretű lenne.

Nem lesz zsámoly. Méltatlan lenne hozzá ez az alternatíva.

HÁROM AZ EGYBEN
Azonnal tisztázzuk: a borító nem tréfál, a trilógia szó nem sumaduma, ez a kötet valóban három regényt tartalmaz. Három olyan regényt, amelyek összefüggnek, s amelyek egyébként már külön-külön megjelentek.

Igaz, mindegyik más és más kiadónál.* Ehhez képest dicséretes, hogy a borítók hajaznak egymásra, ez a kiadók alázatára vall. S akkor itt van a trilógia-változat a Napkút Kiadótól, amely a három regényt együtt tartalmazza. Ahogyan fentebb mondtam. Tavaly jelent meg ebben a formában. Féltéglányi, de teszem hozzá, valahogy mégis kezelhető méretben, kellemes belső tükörrel, betűmérettel.

Mondjuk ahhoz képest, hogy három az egyben regényről van szó, meg vaskos kötetről, az oldalszáma hétszázharmincegy. Ami nem kevés. Viszont azért volt a kezemben néhány egykori Helikon-kiadvány, amely ennyi vagy még több oldalt tartalmazott, mégis sokkal vékonyabb volt. Persze, mert bibliofil-papíron jelentették meg. Fogalmam sincsen az előállítási költségek különbségeiről. Nyilván jelentős. Spongyát rá, mert mondom, ez a féltégla nem/sem kezelhetetlen.

A TÖRTÉNET
A kötetben levő három regény elolvasása közben, után sem derül, hogy mikor vagyunk hol, miért történik, ami, kicsodák, milyen nemzetiségűek, akik megjelennek, miért a küzdelem, kik a gyilkosok, kik az áldozatok. Persze, hogy a standard olvasó egyszeri hozzáállásával skubizik, variál, kombinál, jeleket, elszórt nyomokat keres, hogy beazonosítsa a fentieket.

De az a vicc, hogy minél többet olvas, annál inkább rájön, hogy felesleges skubizni, variálni, kombinálni, rejtvény fejteni, mert a lényeg, a mondanivaló szempontjából, mindent összevetve, teljesen mindegy mi a válasz a fenti kérdésekre. Sőt, az ismeret talán még félre is vinne, mert éppen olyan érzéseket keltene, amik ellen az egész féltégla dolgozik. De ebben azért van ellentmondás, figyelmeztess, hogy erre mindenképpen térjek vissza.

Szóval vagyunk egy beazonosítatlan országban, ahol a beazonosítatlan nép él, összefogva egy hivatalos nyelvvel (vagyis több nyelvű az ország), nagy nyomorban, szegénységben. Az országban jönnek mennek az ilyen-olyan nációjú katonák, akiknek a nyelvét a honiak vagy értik vagy nem, mert azok jobbára nem beszélik a helyi nyelvet. Oroszok mindenképpen vannak köztük, hiszen az egyes szám első személyben mesélő, az első kötetben kilenc éves kislány anyukája egy Yurij nevű patrónust talál magának, akiknek cserébe azt adja, amije van. Cserébe túl sok mindene nincsen, csak az, amit a katona részegen, egy rossz este a kilenc éves kislánytól is el akar venni…

Az egyszeri, kombináló olvasó, ugye, mire másra gondolhatna, ha oroszok és többféle katonaság, akkor nagyjából Afganisztán.

Az országban megjelenik az idegenek egy csoportja, a barbárok. A barbárok jobbára szakállasak, az asszonyaik egészen másképpen öltöznek, takarják az arcukat, és terrorista robbantásokat hajtanak végre. Ez adja magát, sokat nem kell gondolkodni. Viszont így meg Afganisztán annyira nem opció, hiszen nem kimondottan migráns-célpont ország. Nagyjából itt adtam fel a látens azonosítási-kényszert és koncentráltam egészen másra.

A főhősnek tulajdonképpen neve sincsen (majd a második rész háromnegyedénél lesz neki), csak egy állandóan visszatérő álneve: Anna. Így szólítja mindenki, de mi tudjuk, mert elmondja, hogy ez nem az igazi neve. Anna (maradjunk ennyiben) az édesanyjával barangol helyről-helyre, biztonságot keresve. Nem tudjuk meg, miért is kell menekülniük mindenhonnan, ki elől, mi elől. A kislány elbeszéléséből csak megérezzük a dolgokat: a bizonytalanságot, a kiszolgáltatottságot, a nincstelenséget.

A STÍLUS
Rövid, pergő, szikár mondatok, nagyon kevés leírással, s ha mégis van, akkor az nagyon tömör és lényegre törő. Egy gyerek halálakor például egy mondat: dörrent a pisztoly, szétrobbant a kislány feje. A személyek bemutatása a cselekedeteiken keresztül történik. Aki felbukkan, annak minősítése, értékelése csak az Anna által megélt dolgokon át szemlélve lehetséges, de Anna egyáltalán nem szószátyár. S mert nem érti a körülötte zajló dolgokat, mi sem fogjuk feltétlenül megérteni az összefüggéseket, indítékokat. De ahogyan mondtam, nem is az a lényeg.

Hanem a beszédes cím: IDEGENEK.

Mindenképpen a kötet javára szól, hogy miközben teljes szubjektív okból a magam részéről nehezen viselem a jelen időben mesélt történeteket, Petőcz regényeinél a második kötet elején tudatosult, hogy igen, végig így írta meg Anna történetét. Tehát az első kötetet végigolvastam úgy, hogy észre sem vettem, hogy én ezt nem szeretem. Kimagasló teljesítmény az író részéről!

A MONDANIVALÓ
Nagyon tetszett, hogy a témát illetőn Petőcz úr az első két kötetben nem sétált be a témaválasztásában eleve benne rejlő semelyik, előre telepített csapdák egyikébe sem.

Mert az idegenség és a barbárok eleve roppant síkos terep. Pro és kontra. Itthon és máshol egyaránt.

Lehetett volna a trilógia egy liberális védő-, kortes- és megmondó beszéd a menekültek mellett, akik kénytelenek elhagyni a hazájukat, és más országok felé indulni, békét, nyugalmat, rendezett gazdasági és politikai körülményeket óhajtva maguk köré. (Természetesen tudjuk, hogy ez így, ebben a formában nem igaz, csupán propaganda. Tudjuk, tudhatjuk, hogy a migráció mit tett, mit tesz Európával, igazán elvakultnak kell lenni az összefüggések figyelmen kívül hagyásához.)

De ugyanígy lehetett volna egy konzervatív vádbeszéd a migráció ellen. Az első könyvben szereplő két , megdöbbentő robbantás leírásával, illetve a második előzményeivel ez majdnem sikerült is. Mert a terrorizmust nagyon elkeseredetten kell védeni, hogy sajnálatra méltó legyen, és empatikussá váljunk az elkövetői iránt. Amikor azt olvassuk, hogy a tornaterembe bezárt gyerekek a saját vizeletüket isszák, mert vizet nem kapnak, igen körülményes lenne bármilyen elfogadható érvelést keríteni ennek indokául.

De Petőcz András nagyjából elkerülte, hogy a regénye(i) bármilyen irányú vádbeszéddé silányuljanak. Nem lett sem a migránsok ügyésze, sem pedig a multikulti emberjogi ügyvéd-bajnoka. Az a döbi, hogy a harmadik kötetig voltképpen semmiféle közvetlen értékítélet nincsen a könyvben. Még a terrorista barbárok ellen sem, akik megölték Anna édesanyját és a legjobb barátnőjét.

Az értékítélet hiányának oka azonban nem az erkölcsi részrehajlásban vagy a morális felmentés próbálkozásában keresendő. Sokkal inkább a szenvtelen stílus megerősítésében: az, hogy nincsen fájdalom-tombolás, nincsen bosszúvágy, nincsen kiürült égbolt, csak még szörnyűbbé teszi az értelmetlen, céltalan pusztítást, a gyilkosságokat.

KÉRDÉSES ÍRÓI MEGOLDÁSOK
Az a helyzet, hogy ide a Molyra már ez is nagyon hosszú szöveg. Pedig jócskán van tovább. Mármint a bejegyzés eredeti helyén, a blogoldalamon. Ha kíváncsi lennél rá, nézz át oda! Csak klattyolj ide.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/03/02/petocz_andra…

Köszönet a Napkút Kiadónak a recenziós példányért és a folyamatos együttműködésért!

Szedregér>!
Petőcz András: Idegenek-trilógia

Petőcz András: Idegenek-trilógia Egy évszázad története

Borzalmas. Mármint amit át, meg túl lehet élni.
Az első fejezet még változatos volt. A másodikat révületben olvastam végig, harmadik közepénél már nem értettem miért olvasok ilyen szörnyűséget.. aztán megtudtam, a
711. oldal alján: „Az egyedüllétben nem az rossz…[…]… az majdnem tragédia.”


Hasonló könyvek címkék alapján

Ruby Saw: Lucy
Giuditta Fabbro – Abby Winter: Hagyaték
On Sai: Lucy
Raana Raas: Kiszakadtak
Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg
Bauer Barbara: A fekete rózsa
Bauer Barbara: Vörös posztó
B. Czakó Andrea: Pitypangtánc
Lontai Léna: Könnyező liliomok
Fábián Janka: Emma évszázada