Az élet mindannyiunk számára alkotó, élményt adó, magunkat is kifejező ajándéknak adta a művészetet. Vagy úgy, hogy önmagunk is csináljuk vagy úgy, hogy örömet találunk a mások által készített alkotásokban. Kodály Zoltán szerint „A zene a lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható”. Pablo Picasso a festést a naplóírás egy másik fajtájának tartotta, Korányi Sándor tanszékfoglalójában, Szegeden mondta ki: „a gyógyítás művészet”. Charles Lamb – aki mindkét oldaláról ismerte a helyzetet, hisz őrült és alkotó is volt – arra vállalkozott, hogy cáfolja: „a képzelet munkája az őrület jegye is egyben”. Mellé állt később, mintegy 80 év múlva Bernard Shaw, aki a művészet normális voltát hangsúlyozta. Talán aktuálisan itt és most olyan tevékenységről lesz szó, amelynél nem kell külön mérlegelnünk: nem a normalitásra vagy annak hiányára gondoltunk. A körülöttünk és bennünk történő világ leképezésére, az élmény feldolgozására és az élmények közösségi kinccsé tételére helyezzük a hangsúlyt.… (tovább)
Az élet mindannyiunk számára alkotó, élményt adó, magunkat is kifejező ajándéknak adta a művészetet. Vagy úgy, hogy önmagunk is csináljuk vagy úgy, hogy örömet találunk a mások által készített alkotásokban. Kodály Zoltán szerint „A zene a lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható”. Pablo Picasso a festést a naplóírás egy másik fajtájának tartotta, Korányi Sándor tanszékfoglalójában, Szegeden mondta ki: „a gyógyítás művészet”. Charles Lamb – aki mindkét oldaláról ismerte a helyzetet, hisz őrült és alkotó is volt – arra vállalkozott, hogy cáfolja: „a képzelet munkája az őrület jegye is egyben”. Mellé állt később, mintegy 80 év múlva Bernard Shaw, aki a művészet normális voltát hangsúlyozta. Talán aktuálisan itt és most olyan tevékenységről lesz szó, amelynél nem kell külön mérlegelnünk: nem a normalitásra vagy annak hiányára gondoltunk. A körülöttünk és bennünk történő világ leképezésére, az élmény feldolgozására és az élmények közösségi kinccsé tételére helyezzük a hangsúlyt. Alkotások örömélményére, amely egyben önmagunk alkotása is. Lehet a közösség szűkebb, akár intim világ. Lehet annál tágabb, mely csak néhány embernek, kisebb csoportnak szól, de lehet olyan, amely minden más embert megszólít és megérint. Értékét akkor nyeri el igazán, ha a munka eredményét (magas szinten művelt) alkotásként ismerik meg. Bizonyos párhuzam megfigyelhető a művészet: és a gyógyító tevékenység között. Ahogyan Arisztotelész korában a művészetnek, úgy a klasszikus gyógyításnak is megvolt a maga igen magas társadalmi elismertsége. A középkor és újkor kezdetén mindkettő megítélése hanyatlottabbá vált. Csak az újkor vége és a jelen az, mely visszaadta megillető elismertségét mindkettőnek. Visszaadta, de elvette is egyszerre, hiszen a művészetek valóságtól szakadása ellenérzéseket váltott ki, az orvostudomány piedesztálja pedig önmaga ellen dolgozott a racionalizálódó világban. A „mítosz korábban mindkettőt ködösebbé és elérhetetlenebbé tette – vallja L. Trilling –, mint ahogy annak a valóságbéli helye volt. A valóságészlelő világnak és mítoszok elérhetetlenségének az emberi lélekben kellett harmóniává válnia.” A művészet lehetőséget ad arra, hogy az alkotó az alkotásban, közönsége annak látványában, hangzásában, formavilágában, színeiben és természetességében pihenjen meg. A gyógyítás lehetősége, hogy a gyógyító-segítő tevékenységében, a gyógyulni vágyó a segítségben találjon nyugalmat és békességet. A művészet feloldódása a valóságban legalább oly intenzív folyamat, mint a segítő alkotóerő átadása. Az alkotóerő mélyén a kettő találkozik egymással, az alkotó a művészetben találhat enyhülést, míg a művész mások meg- és átélése által folytatódik az univerzumban. A találkozás: az ember. Az ember, aki alkotja önmagát, az ember, akit mások is alkotnak, az ember, aki másokat alkot, és az ember, aki az alkotások által formálódik, alakul. Igen tisztelt Olvasónk! A világ, melyet Önök elé tárunk, a valóság által kevert, úgy ahogyan azt látják majd. Az emberi lélekkel való foglalkozás sokszoros és bonyolult áttételeken át megérinti a művészt, az orvost, a gyógyítót, a beteget, a bajbajutottat, hiszen ugyanazon anyaghoz szól, ugyanazon anyaggal dolgozik: az emberrel: Alakítja és formálja: izgalmat és harcot, de megnyugvást és felöltődést is ad a segítőnek és bajbajutottnak egyaránt. Kérjük, keressék meg és fedezzék el sajátos élményeiket a bemutatott illusztrációkban és utakban, és majd gyógyítóként használják fel mindennapjainkban. Vigyék azt a művészeti élményt, melyet a művészektől, betegektől kapottan úgy nyújtunk át, hogy lelkük és élményviláguk az Önök lelkéhez és élményvilágához szól. Valamennyi illusztrációnkat páciensek alkották. A megjelenő életutakhoz és illusztrációkhoz van, aki nevét is adta, aki csak írását, művét, alkotását. Van, aki a szenvedését és megszabadulásait nyújtja át nekünk, van, aki az alkotásán át mutat önmaga világából. Mindegyikük segítségünkre volt azzal, hogy átadta ismereteit, élményeit. Azért tette, hogy másokat biztasson: a művészet új utat teremt, a lélek új megközelíthetőségét kínálja. Fogadjuk tőlük megértő figyelemmel e nemes ajándékokat. A folytatáshoz ad új erőt, feltöltődést, másféle látásmódot és gazdagító élményvilágot. /A szerkesztő/
