Pető Zoltán (szerk.)

Szárnyra ​kapva 0 csillagozás

Gyógyítás, gyógyulás, népművészet
Pető Zoltán (szerk.): Szárnyra kapva

Az ​élet mindannyiunk számára alkotó, élményt adó, magunkat is kifejező ajándéknak adta a művészetet. Vagy úgy, hogy önmagunk is csináljuk vagy úgy, hogy örömet találunk a mások által készített alkotásokban. Kodály Zoltán szerint „A zene a lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható”. Pablo Picasso a festést a naplóírás egy másik fajtájának tartotta, Korányi Sándor tanszékfoglalójában, Szegeden mondta ki: „a gyógyítás művészet”. Charles Lamb – aki mindkét oldaláról ismerte a helyzetet, hisz őrült és alkotó is volt – arra vállalkozott, hogy cáfolja: „a képzelet munkája az őrület jegye is egyben”. Mellé állt később, mintegy 80 év múlva Bernard Shaw, aki a művészet normális voltát hangsúlyozta. Talán aktuálisan itt és most olyan tevékenységről lesz szó, amelynél nem kell külön mérlegelnünk: nem a normalitásra vagy annak hiányára gondoltunk. A körülöttünk és bennünk történő világ leképezésére, az élmény feldolgozására és az élmények közösségi kinccsé tételére helyezzük a hangsúlyt.… (tovább)

>!
Integritás, Szeged, 2002
104 oldal · ISBN: 9630096811

Hasonló könyvek címkék alapján

Irvin D. Yalom: A terápia ajándéka
Edith Eva Eger: Az ajándék
Bánki György: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról
Vágyi Petra: Sémáink fogságában
Leda Schwartz: A negyedik szerető
Lukács Liza: Lenyelt vágyak
Sebastian Fitzek: A terápia
Feldmár András: A rettenetes, a csodálatos
Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa
Feldmár András: Szabadíts meg a gonosztól