Félúton 7 csillagozás

Pető Péter: Félúton

„A ​váron belül élő gyermekek osztályhelyzete megegyezik, azaz pontosan tudni, mekkora a minimális vagyona azoknak, akik a kapun belülre kerülhetnek. Innen jó eséllyel csak védett járművekkel (iskolabusz, szülői autó) mehetnek iskolába a gyerekek, akik, mivel magánintézménybe járnak, ott sem találkoznak radikálisan eltérő társadalmi helyzetből érkező, éppen ezért sokkal kevesebb kulturális tőkéből élő gyerekkel, tökéletesen homogén környezet jön létre a kölyök számára. Amelyet a szülők azzal súlyosbíthatnak, hogy virtuális világba érzékenyítik őket. Mert miközben mélyen antidemokratikus, tökéletesen arisztokratikus (az arisztokráciához tartozás feltétele itt nem a nemesi születés, hanem a megszerzett vagyon mértéke) térben nevelik őket, demokratikus történetet mesélnek nekik. Zajlik az érzékenyítés kirekesztés ellen, kapnak tudást a szegénységről, mindent elméletben, az élettől és a tapasztalástól távol. Amikor elsétálunk egy sorompóval, belépőkártyával, portásokkal védett lakópark… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Kalligram, Pozsony, 2019
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634681267

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Teetee>!
Pető Péter: Félúton

Pető Peti Délkelet-Ázsiába ment, és amit ott látott, arról eszébe jutott mindenféle dolog, és ezek a dolgok kapcsolódnak Délkelet-Ázsiához is, nyilván, de ugyanannyira vagy talán még jobban kapcsolódnak Magyarországhoz. Ez egy rendhagyó útinapló, inkább esszészerű bejegyzésekkel, olyan eszmefuttatásokkal, amelyekre oda kell figyelni, mert ha nem figyelsz, akkor pont a lényegről maradsz le. Talán kisebb adagokban kellene fogyasztani, hogy maximálisan ki lehessen élvezni, mert egy idő után eltelsz ezzel a rengeteg ismerettel és gondolattal, miközben persze sörözni akarsz a szerzővel, hogy bizonyos dolgokat jól megvitathassatok.

Barbár>!
Pető Péter: Félúton

Két útleírás (Hongkong – Vietnám és Thaiföld – Laosz – Szingapúr – Malajzia), ami bevallottan nem is útleírás. Pillanatképek ázsiai látnivalókról az ott szerzett élményekről, és az általuk felidézett magvas gondolatok kifejtése.
A szerzőt nem a látnivalók szépsége, hanem az adott hely hangulata, az ott tapasztalható élet ragadja magával. Egy lenyűgöző turista attrakciónál a helyben készült kulináris fogásokat többre értékeli.
A megfigyelt jelenségek, a pillanatnyi benyomások valójában arra jók, hogy Pető eltöprengjen a világ jelenlegi és jövendő helyzetén, a hatalmas életszínvonalbeli különbségeken a fejlett Nyugat és a felzárkózó Délkelet-Ázsia között. Baloldali érzelmű újságíróként együttérez a szegénységben élőkkel, és figyelmezteti a liberális elitet, hogy nem lesz ez így jó. Éles szem, erős szóhasználat írásának jellemzői. Természetesen odadöf Orbán Viktornak is, nem is egyszer, a vége felé egyre gyakrabban. Hiszen ezt egy baloldali újságírónak nem lehet kihagyni, ha már Magyarországról is szó esik.
A liberális receptből kilóg Szingapúr, az az ország, ahol autarkia van, mégis gazdag, nincs korrupció, és még a szegény állampolgár is büszke országára. Pető megpendíti a lehetőséget, hogy követendő példa lehet Ázsia feltörekvő országai számára.

Érdekes megfigyelések, vitára alkalmas gondolatok találhatók a könyvben


Népszerű idézetek

Barbár>!

Alkalmilag akadtak elit körök, amelyekben kultúrrasszizmussá vált elgondolni, hogy a többség kultúrájának, hagyományainak, hiteinek elsőbbsége megkérdőjelezhetetlen. Elhihető volt, hogy a többségi társadalom számára elfogadható, ha a kisebbséghez igazodik a normaképzés.

112. oldal

Barbár>!

A baloldali politikák állandó problémája lett a következetlenség, azaz miközben gazdasági térfélen hangoztatják a 99 százalék, az elfelejtettek érdekeit, ennek alapján határozzák meg magukat, a politikai és kulturális térben hajlamosak a 99 százalék, az elfelejtettek érdekeit és értékeit elnyomni, hangjukat nem hallani, s inkább tanítómesterükként megjelenni.

113. oldal

Barbár>!

Komolyan felfoghatatlan, hogy milyen hosszú ideig maradt például alaptétel, hogy a bankokat adóztatni nem szabad, mert drágábbak lesznek a hitelek, megállnak a beruházások, a költések, lassul a növekedés, nem lesz miből finanszírozni az ellátórendszereket, nem lesz jobb a polgárok élete. Hogy aztán azóta a válság után kiderüljön, a sokkal jobban szabályozott környezetben, eszetlen pénzügyi termékek nélkül, különadókkal megküldve is vígan élnek a bankok, csak hát könnyebb volt nekik, amíg marketingsztorijuk csont nélkül ment át a politikán.

178. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Máté Gábor – Máté Dániel: Normális vagy
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország
Fűszeres Eszter: Fűszer és lélek
Csepeli György: A hatalom anatómiája
Benedek István Gábor: A komlósi Tóra
Barcsi Tamás: A kivonulás mint lázadás
Hankiss Elemér: Az ezerarcú én
Moldova György: Tisztelet Komlónak
Bibó István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága
Kiss Viktor: Kívül/Belül