Petkes Zsolt (szerk.)

Honfoglalók ​fegyverben (Magyar Őstörténet 3.) 6 csillagozás

Petkes Zsolt (szerk.): Honfoglalók fegyverben

A Magyar Tudományos Akadémia és a Helikon Kiadó Magyar őstörténet című sorozatának harmadik darabja a IX−X. század háborúit tárgyalja, egyben a honfoglalók és a korábban megtelepedett törzsek fegyverviselésének történetét adja vissza a korábban megismert közérthető stílusban, számtalan grafika, kép és térkép kíséretében. A Honfoglalók fegyverben ugyanakkor arra a kérdésre is keresi a választ, hogy mennyiben és mennyire egyedi a korszak népeinek „iparkultúrája”, és egyáltalán mi igaz a legendákból,amikor a hunok vagy magyarok harcászatáról esik szó? A kötet szerzői nem feledkeznek meg az időszakháborúiról sem, így tökéletes képet kapunk arról, hogy ki kinek és ki ellen volt a szövetségese vagy ellensége Bizánctól a Balkánon át egészen a Nyugat-Európát birtokló birodalmakig.

>!
Helikon, Budapest, 2015
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632276946

Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

>!
ursus MP
Petkes Zsolt (szerk.): Honfoglalók fegyverben

Feleség szerint ez egy „fiús könyv”, és igaza van. A sorozat harmadik kötete, a főbb régészeti leletek (A honfoglalók viselete), a néprajz és etnogenezis (Magyarok a honfoglalás korában) után azt a fegyverzetet és harcmodort veszi górcső alá, amely biztosította a kevert népességű ősmagyarság kelet felől érkező tömegeinek a Kárpát-medencei dominanciát és a X. század első felének hadi sikereit. Ha azt hiszed, hogy nem találhatsz újdonságot ebben a témakörben, akkor ez a te könyved.

Mindjárt az elején üt: a legendás fohász (közkeletű formában: A magyarok nyilaitól ments meg uram minket!) eredeti, latin szövegében nyíl helyett hajítódárda szerepel. Azért a megmentés stimmel. Ezt követően már nem meglepő, hogy a mindenki által ismert, színlelt menekülős, hátrafelé nyilazós taktika éppen csak egyetlen, és nem is a leghangsúlyosabb eleme volt őseink hadászati készletének. Már csak azért sem, mert ez a bizonyos taktikai húzás, amennyiben a terepviszonyok alapos ismeretében és gondos előkészítést követően alkalmazták, nem egyszerűen néhány kilométeres nekiiramodást jelentett, aminek a végén az üldözők számára gyorsan érkezett a meglepi, hanem akár 150-200 kilométeres, napokig tartó manőverezést, amelynek során azért kellett időnként hátrafelé lőve idegesíteni a nyomon vágtázók első sorait, hogy ne lankadjon az üldözési kedv. Az ősmagyar seregek a stratégia és taktika valamennyi olyan elemét alkalmazták, amelyeket majd két és fél, három évszázaddal később az Európára törő tatárok is felvonultattak.

Távoli őseink támadó- és védőfegyverzete eddig nem látott részletességgel kerül elemzésre a könyvben. A régészeti leletek alapján rekonstruálható tudást összevetették tényleges hagyományőrzők tapasztalataival is. A technikai részletek mellett elénk tárulnak a különféle íjfeszítési módok, a kézi lándzsa használati lehetőségei a lovas közelharcban, a kard és a szablya előnyei és hátrányai lovon és gyalog, a fokos szerepe, no meg az, hogy a mondai Botond vitéz nagy valószínűséggel nem buzogánnyal verte be Bizánc aranykapuját, ugyanis buzogányt a besenyők használtak. De kiderül az is, hogy a nyíltegez nem valami könnyű, kiszárított és formára hajlítgatott bőrből készült tasak volt, hanem masszív, deszkákból eszkábált szerkezet, amely ennek megfelelő súllyal terhelte a harcos fegyverövét. És általában: az ősmagyar lovasíjász úgy körbe volt aggatva méteres vagy hosszabb fegyverzettel, hogy lóról szállva, a puha talpú csizmájában nagyságrendekkel csökkentek túlélési esélyei. Mindezt megkoronázza a tömegben alkalmazott lovasíjászat különféle taktikáinak leírása, ami jóval összetettebb képet fest, mint amilyenre a manapság divatos lovasbemutatók alapján gondolhatnánk.

A könyv felvonultatja a honfoglalást követő bő ötven év általában kalandozásoknak nevezett hadjáratainak motivációit, elemzi az évtizedekig töretlenül sorjázó hadisikerek belső és külső okait. Mert nem volt az olyan egyszerű, hogy „huj-huj” és „nobózdmögpojtós”, aztán már fut is az ellen. Kellettek hozzá a kicsiny, egymással torzsalkodó európai fejedelemségek önző döntései és a folyamatosan változó, alakuló nyugati hatalmi viszonyok által generált logisztikai nehézségek, amelyek béna kacsává alázták az egyébként egyáltalán nem alábbvaló keresztény haderőket. További erény, hogy a szerzők, noha nem hangsúlyozzák, nem hallgatják el, hogy ez az időszak mekkora terhet jelentett a Nyugat egyszerű emberei, a városok és falvak népessége számára. Érdemes legalább egy kósza gondolat erejéig összevetni a XIII. században nálunk nagyjából egy esztendeig tartó, történelmünkben önálló korszakot kapott „tatárjárás” emlékezetét ezzel a jó fél évszázadon át folyamatosan fenntartott fenyegetéssel és szisztematikus rombolással, amelynek során, a tagadhatatlan hősi vonások mellett, szép számmal fordultak elő a későbbi korok totális háborúinak ismérveit megvillantó, öncélú kegyetlenkedések.

Mindazonáltal a könyv nem tekinthető minden részletre kiterjedő, a mélyebb összefüggéseket hosszabban kifejtő összefoglaló munkának. A sorozat célja a „tudomány mai állásának” bemutatása. Részterületek, tényleges- és részeredmények villannak fel, kérdések fogalmazódnak meg, és több a „feltehetőleg”, mint a „biztosan”. Mindaz, amit eddig olvastam a sorozatban, további kutatások alapját képezi, adalékok tömkelegét hozza egy vagy több majdan megírandó nagymonográfiához. De ahogy a készülő ételt is jólesik (és kell is) kóstolgatni főzés közben, ez a sorozat is színtiszta élvezet az érdeklődő számára.

7 hozzászólás
>!
attatoth
Petkes Zsolt (szerk.): Honfoglalók fegyverben

A sorozat 3. kötete is kihagyhatatlan a korszak iránt érdeklődők számára. Rendkívül lényegre törőn és egyben igen alaposan mutatja be a honfoglalók fegyverzetét és a kor harcászatát. Utóbbiban különösen érdekes az ellenfelek harcászatának bemutatása, kiderül, hogy ezek se olyanok voltak amilyennek az iskolában tanították. Az utolsó, hadjáratokról szóló részt gyengébbnek éreztem. A brentai csatához vezető hadjáratról nagyon részletes és teljesen újszerű leírást ad. A többi csatáról sokkal csekélyebb ismeretünk van, de szerintem mégis kevés amit róluk írnak, mert máshol a szövegben azért felvillantanak egy-egy részletet ezekről is. A kötet nagy erőssége a sok kép, a szép és részletes rekonstrukciós rajzok és a mai hagyományőrzők által újra alkotott felszerelések segítenek elképzelni milyen is volt eleink kora.

>!
Vieequil
Petkes Zsolt (szerk.): Honfoglalók fegyverben

Csak részleteit olvasom vizsgára, viszont Boldog Zoltánnak (179. oldal) üzenem, hogy a Sankt Gallen-i alaprajz nem a Sankt Gallen-i kolostor alaprajza, hanem az „ideális kolostor” terve, amely sohasem létezett a valóságban. Tudtommal ez az információ középkorász körökben közismert.

Emellett tudom, hogy a nemzettudat erősítésének nem tesz jót, de ha már ennyi forrásunk van róla, miért nincs szó Merseburgról, Augsburgról egy kicsit hosszabban, vagy esetleg Arkadinopoliszról (bár ezen utóbbinak a forrásokkal való ellátottságát nem ismerem)? Én kíváncsi lennék rájuk. (Jó, Arkadinopolisz azóta a mániám, hogy szerepelt egy 10.-es történelemversenyben, pedig nemcsak a tankönyvben, hanem még az atlaszban sem volt benne.) (Oké, a másik szakom meg a német, így amúgy is jobban érdekel a német és német szemszögű történelem.)

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
ursus MP

Ki ne hallotta volna Modena város lakóinak 904-ben Szent Geminianushoz intézett fohásza szállóigévé lett végét: „Kérünk téged, bár hitvány szolgáid vagyunk, védj meg minket a magyarok nyilaitól” – bár a latin eredetiben nem sagittis (nyíl), hanem iaculis (hajítódárda) szerepel.

9. oldal, Előszó (Helikon, 2015)


A sorozat következő kötete

Magyar Őstörténet sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról
Gombos Albin: A honfoglaló magyarok itáliai kalandozása (898-904)
Tóth Sándor László: A magyar törzsszövetség politikai életrajza
Gubcsi Lajos (szerk.): 1000–1100 évvel ezelőtt…
Szabados György: Magyar államalapítások a IX-XI. században
Borovszky Samu: A honfoglalás története
Siklódi Csilla (szerk.): A honfoglalók hétköznapjai
Dienes István: A honfoglaló magyarok
Hölbling Tamás: A honfoglalás forráskritikája I-II.
Fodor István: Mikor volt a honfoglalás?