Új-Hunnia ​2039 – Ősök útján 10 csillagozás

Petes Gábor: Új-Hunnia 2039 – Ősök útján

„Nem ​az a kérdés, hogy lesz-e valaha is világjárvány a földön, hanem az, hogy mikor.”

(WHO)

„Az ősi sámán hitvilág ütközik a technológiai szingularitás irányába haladó világgal.”

(Kassai Lajos, lovasíjász nagymester, a regény legfőbb inspirálója)

Ez a történet 2039-ben játszódik itt, a Kárpát-medencében, egy évvel egy világméretű ebolajárvány kirobbanása után, ami a magyar népet is jócskán megtizedelte. A városok elnéptelenedtek, a rendvédelmi szervek dezertáltak a kezelhetetlen állapotok miatt, így az utakon fosztogató, kannibalizmusra vetemedett bandák vadásznak a túlélőkre. A négy szálon futó cselekmény bemutatja egy, a jövőbeli társadalomból kiábrándult emberek alkotta, teljesen önfenntartó ökoközösség mindennapjait a Zselic lankái között található otthonukban, Új-Hunniában; a hozzájuk haza igyekvő „testvéreik” veszélyes és kalandos útját Dél-Magyarországon keresztül; egy észak-magyarországi hologram-vezető jövőbeli terveit… (tovább)

>!
280 oldal · ISBN: 9789635510146
>!
Metropolis Media, Budapest, 2020
280 oldal · ISBN: 9789635510139

Enciklopédia 11


Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 22

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Qedrák P>!
Petes Gábor: Új-Hunnia 2039 – Ősök útján

Hosszú értékelés lesz, úgyhogy aki lusta végigolvasni, annak a véleményem röviden: a Metropolis Média legnagyobb melléfogása ez a könyv, az elmúlt és az elkövetkezendő öt évet is figyelembe véve.

Három szakaszban fogok értékelni, először a kiadó szerepére fogok kitérni, utána a szerzői megvalósításra, és legvégül az író ideológiáját veszem górcső alá.

Az olvasásomhoz tartozó kommentemben feltettem azt a kérdést, hogy ezt a könyvet a Metropolis vagy a Publio adta-e ki. A könyv teljes elolvasása után még mindig érvényesnek gondolom ezt a kérdést. Nem tudok szebben fogalmazni, de részben a szerkesztői munka hanyagsága következtében a legelképesztőbb trash élményben lehet része annak, aki végig küzdi magát ezen a regénynek elkeresztelt röpiraton. Számolatlanul maradtak benne vesszőhibák, fogalmazási hibák, és olyan stíluselemek, hogy a szerző által szlengnek gondolt kifejezések idézőjelben maradtak. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy az azt a munkát, amelyet egy valamit is magára adó kiadó el szokott végezni egy könyvvel, azt ebben az esetben valaki megcsinálta volna. Nyomozni kell azt a szándékot, amely lehetővé tette, hogy ez a mű ilyen silány kivitelezésben megjelenjen. Vagy az történt, hogy a szerző fizetett a kiadónak a megjelenésért, ami engem nagyon meglepne, elvégre a Metropolis nem a Publio, vagy azt gondolták, hogy Urbánszki László: Sápadtak című művének sikere után jó ötlet egy hasonló történetet sebtében kiadni, hátha sikert fog aratni. Ha így is gondolták, akkor azért tenni kellett volna egy kicsit többet. Azt a szerkesztői munkát, amely ahhoz (lett volna) szükséges, hogy a levegőben maradó történetszálak és kiszólások ne tördeljék szét teljesen feleslegesen a könyvet, már meg sem említem.

Nem tudok elmenni amellett a tény mellett sem, hogy ez a könyv helyenként tömény nőgyűlöletet tartalmat. Alább ki fogok térni rá részletesebben, most csak a kiadó felelősségét szeretném megemlíteni. Történt ugyanis, hogy a #metoo botrány közepén azzal került be a kiadó a hírekbe, hogy Burger István bevallottan feminista megfontolásból hátrébb lépett Mund Katalin javára. Ez a könyv azonban ékes bizonyítéka annak, hogy mindez csak marketingfogás volt a részükről. Ebben a könyvben Burger István sorozatszerkesztőként, Mund Katalin irodalmi szerkesztőként működött közre a műben olvasható információk alapján. De vajon mennyire volt hiteles a fentebbi feminista fordulat, ha egyébként ebben a könyvben a feminácizás a pozitív főhősök teljesen bevett szófordulata? Félreértés ne essék, én nem vágyom cenzúrára, csak ha megjelenik a kiadótól egy antifeminista kötet, akkor ne verjük a mellünket nyilvánosan, hogy mekkora feministák vagyunk.

Ha hordoz is valamennyi értéket a könyv, akkor azt a silány szerkesztői munka teljesen lerombolta.

Maga az ötlet egyébként nem lenne rossz és talán újdonságot sem jelent Urbánszki említett könyve után. Adott egy posztapokaliptikus magyar környezet, mutassuk be, hogy a régi értékek miként segítenek minket hozzá, hogy túléljünk ebben a világban. A célja gyakorlatilag az, hogy megindokolja, hogy a posztmodern környezetben valójában az dönt hosszútávon jól, aki megpróbálja az ősök útját követni, innen az alcím. A probléma az, hogy a végeredmény közelebb áll a röpirat műfajához, mint a regényhez. Cselekmény nagyon kevés van: vannak a velejéig gonosz emberek az egyik oldalon, meg a szittya hippik a másikon. És a könyv minden hibája ellenére az a véleményem, hogy ez egy érvényes gondolat, egy működő ötlet, ami a megfelelő kezekben remek történetté formálódhat, ahogy a gyakorlott fazekas csinál edényeket az agyagpacniból. Petes Gábor azonban nem gyakorlott fazekas, hanem egy lelkes iskolás, aki ezerrel elkezdi pörgetni a fazekaskorongot, és mindenkit lefröcsköl, aki a környéken tartózkodik. Az egyszerű cselekményt ugyanis rettenetesen gyakran szakítják meg ideológiai fejtegetések, amelyekben a mai világunk jelenségeit ostorozza. Még magával a jelenséggel sem lenne gond, ha mondjuk annyi lenne belőle, mint kalácsban a mazsolából, vagy mint ebéd előtt a kisüsti pálinkából. De itt úgy néz ki, mintha a mazsoláshoz szaggatták volna a tésztát, és a pálinkához főzték volna az ebédet. A könyv egy pontján, a cselekmény szempontjából teljesen érdektelen módon, az egyik főhős egy négy oldalas előadást tart a nemi szerepekről, ostorozva az „egykori” világot. Így csak annyi derül ki, hogy a történet borzasztó kevés ahhoz, hogy regény legyen belőle, amit jól jeleznek a teljesen félretett vagy tölteléknek bekerült szálak. Ilyen például a megtalált idegen űrhajó esete, ami csak tölteléktörténet marad, a csatlakozó cigányok szála, akik azért vannak benne, hogy ne szimpatikus szereplőnek kelljen meghalnia, vagy a Mátra-vidékén lévő másik kolónia, amely nagyjából a történet kétharmadánál eltűnik a horizontról. Ha ezeket is lehántjuk róla, akkor az egész történet nagyjából harminc oldal marad, ami szerintem édeskevés ahhoz, hogy kiadják, de úgy tűnik a kiadó másképpen gondolta.

Végezetül pedig pár szót a szerző által közvetített ideológiáról, amely egy rendkívül sajátos egyveleg, ökoanarchista, globalizációkritikus, veganista, radikális jobboldali, naconálezoterikus és más elemekkel, amelyek nem forrnak össze koherens egésszé, egyik oldalon még az egyik aspektusból például elítéli a modern technológiát, a másik oldalon viszont már a pozitív főhősei nem győzik használni azt.

Nézzük először az elképzelt ideális világot, Új-Hunniát. Adott egy önfenntartó közösség, amely maga termeli meg az összes szükségletét, egy ideig kereskedik a szomszédaival (később már azt se), egészségesen él, elhatárolja magát a világtól, de ezért az idillért meg kell dolgoznia és a kemény munka egy boldog közösséget eredményez. Ha ezt nem gondolta volna tovább, hanem itt ennél pontnál megáll, akkor egy közepesen érdekes utópia lehetett volna belőle. De Petes Gábor tovább ment, és mivel a szellemi forrását bevallottan a Viva Natura TV, a spirituális és ezoterikus oldalak plusz Posta Imre jelentették, ezért a közvetített ideológiája is borzasztóan ellentmondásossá és következetlenné vált. Miközben diszkont Rousseau-ként (@LucaWolf szóalkotása) osztja az észt és állítja fel az ideálisnak gondolt közösséget, közben pedig mindentől el akarja zárni őket, csadorszerű ruhába öltöztetve a szexuális eltévelyedőket, és megkímélve a fiúkat a túl korai írás-olvasás tanulástól.

Egyrészt említettem már, hogy luddita dühvel esik neki a modern kor technológiafüggőségének. Új-Hunniát azonban mégis modern technológia védi, továbbá akad itt a Terminátor módjára formálható fém (amit annyiszor emlegetnek, hogy miként használják majd fel, még a könyvben is morfondírozik egy szereplő, hogy miért nem jutott korábban az eszükbe, aztán a döntő pillanatban valahogy elfelejtik használni…), mesterségesen előállított hús stb.

A szerző kettős mércéje megtalálható a függőségekkel kapcsolatos mondataiban is. Miközben bírálja a modern társadalmat a drog-, vagy az internetfüggősége miatt, sőt a magyar társadalmas speciálisan az alkoholfüggősége miatt, ezalatt teljesen természetesnek tekinti, hogy Új-Hunniában pálinkát főznek és megvilágosodás céljából ayahuasca-szertartásokat tartanak. Mintha amúgy a pálinka valami kivételes ital lenne, ami nem okozhatna ugyanúgy függőséget, mint a sör vagy bármely más alkoholtartalmú ital.
Bár manapság a kulturális szférában erősebb szokott lenni a városiak vidéket lenéző kommunikációja, Petes Gábor ékes bizonyítékát adja annak, hogy ez fordítva sem annyira ritka, ráadásul a városellenes kirohanásait megfejeli egyfajta városi parasztromantikával, amin még csak a magamfajta, amúgy ízig-vérig városi ember is csak mosolyogni tud. Új-Hunniavilágában a városiak zabáló, függőségekkel küzdő, életképtelen embertömeg, akik csak arra várnak, hogy bekopogjon hozzájuk valami vírus és kinyírja őket. A város szövete tulajdonképpen olyan, mint a zuhanyzó függönye Hitchcock filmjeiben. De még a könyv lapjain is bekopog a valóság, hiszen a ténylegesen vidéki életet élők valahogy nem az új-hunniai világot építették, hol szállást adtak ki városiaknak és külföldieknek, hol meg nagyban olajszőkítettek, amely tevékenységek kissé távol állnak a bukolikus idillre vonatkozó korábbi kinyilatkoztatásoktól. A valóság meg persze az, hogy a történelem folyamán már az ókori Kelet városállamaitól kezdve mindenütt volt a maga korában értelmezhető „város” és „vidék”, amelyek többnyire szimbiózisban éltek, ha pedig nem, akkor ott hamar problémák léptek fel.

A konzervatívok nem tudnak mit kezdeni a nőkkel. A liberálisok meg nem tudnak mit kezdeni a férfiakkal. Ezzel szoktam bosszantani az egyik vagy a másik oldalhoz sorolható beszélgetőpartnereimet. Petes Gábor egyértelműen valamiféle konzervatív nőképet próbál idealizálni, csakhogy közben sima nőgyűlölő passzusok is kicsúsznak a tollából. Szóval vegyünk két idézetet a könyvből.

Ez egy konzervatív nőkép:
Egyébként a nőknek/lányoknak csak az otthonok és a gyerekek ellátása volt a feladata, mint a régi világban is évezredekig. Elsősorban ez volt itt a társadalmi szerepük. (70. oldal)
Ez pedig egy nőgyűlölő sor:
„Szépen lassan az egész média elment ebbe az irányba. Beléjük sulykolták, hogy a nők is ugyanarra képesek, mint a férfiak, sőt még többre is, ezért nekik egy férfi sem dirigálhat.” (43. oldal)

Ha a kettőt összekeveri, akkor pont a legradikálisabb feministák eszköztárához nyúl, ahol a konzervatív nőkép szintén egyenlővé válik a nőgyűlölettel. De ha ettől eltekintünk, valahogy úgy érzem, mintha a szerző egyszerűen nem bízna a nőkben, hogy el tudják saját maguk is dönteni, hogy mi az, ami jó nekik, milyen életet szeretnének.
Hogy mekkora rés van Petes Gábor nőképének a pajzsán, arról egy fontos jel árulkodik. A könyve egy pontján panaszkodik, hogy a magyar lányoknak nem fontos a család, ehelyett utazgatnak, buliznak karriert csinálnak és nem vállalnak elég gyereket. (Lásd: https://moly.hu/idezetek/1324421 ) A kiadó oldalán olvasható egy interjú, amelyben a szerző megemlíti, hogy az egyik főszereplőt, Jázmint a lányáról mintázta. Vajon Jázmin mit csinált a történet kezdetéig? Utazott, önkénteskedett, dolgozott, elmúlt negyven(!) éves és nem vállalt gyereket. Kérdezem én: mennyire hiteles a nőkről alkotott képe Petes Gábornak, ha a saját lányáról formált virtuális(!) karakter sem az otthonülő családanya típus, akit hiányolt a magyar társadalomból, hanem egy negyvenes nő, aki a számára fontosnak ítélt dolgokkal foglalkozott? Ha a saját lányának a könyve lapjain nem a konzervatív családtípusból következő sorsot szánja, akkor miért bírálja azokat a nőket, akik mondjuk negyven éves korukig szintén nem alapítottak családot? Azért, mert tudat alatt Petes Gábor is jól látja, hogy az a családmodell, amit ő szorgalmaz, nem működik. (Másik érdekes könyves ellenpélda az új-hunniai „csalfák” törzse, ahová a párjukat megcsalókat küldték élni). Ha nekem egyszer lányom vagy lányaim lesznek, akkor nem fogom őket ilyen ellentmondásos ideológiával traktálni, hanem bízom benne, hogy fel tudom őket szerelni azzal a lelki és szellemi munícióval, hogy képesek legyenek megalapozott döntést hozni a saját életükről és megtalálják a boldogságukat, kövessenek bármilyen utat.

És a végére néhány funfact:
– a kövér ember mindig gyanús. Minél nagyobb a zsírpárnád, annál defektesebb a jellemed.
– a magyarok a világ legősibb és legzseniálisabb népe, a jelenlegi hanyatlásunk külső erők műve. (Helló nacionalista ellentmondás, jó veled ismét találkozni!)
– a mesterséges intelligencia életre ítéli Új-Hunniát, mert nem pusztítják a környezetet. De akkor miért hagyta életben azokat, akik veszélyt jelentenek rá?
– ha kinyírsz valakit íjjal és nyílvesszőkkel, akkor nem vesztegeted az idődet a holttest eltüntetésével, és biztos ami biztos, a vesszőket benne hagyod, hogy az ellenséged megtudja, hogy nincs lőfegyvered
– ha nem viselsz ősi magyar nevet, halott vagy, csak még nem tudsz róla

Csak azoknak ajánlom, akik szeretik a trasht. Ne dőljön be senki a reklámszövegnek, messze elmarad Urbánszki László könyvétől. Abban meg csak reménykedni merek, hogy a kiadó még egyszer egy ennyire silány munkát nem enged ki a kezéből.

15 hozzászólás
ViraMors P>!
Petes Gábor: Új-Hunnia 2039 – Ősök útján

Hetek óta próbálok rájönni, hogy tulajdonképpen mit is olvastam, de még mindig nem sikerült. Sem értelmeznem az olvasottakat, sem napirendre térni fölöttük, és őszintén nem gondolnám, hogy az én készülékemben lenne a hiba.
Előre bocsátom, hogy összességében sajnálom ezt az írást, mert egy hatalmas lehetett volna, igazi, többszörösen eltékozolt lehetőség. A világégés jellegétől függetlenül a posztapokaliptikus Magyarországon egymás közelében kialakuló közösségek és/vagy mikrotársadalmak élete és egymáshoz való viszonya remek téma. Nem új, de ahogy haladunk előre az időben, mindig lehet újat mondani vele. Vagy legalábbis lehetne.
Petes Gábor regénynek nehezen nevezhető írásával nem is az alapszituáció a probléma, hanem minden egyéb.
Nem szeretnék túl hosszan írni, aki szeretne bővebb értekezést olvasni erről a valamiről, olvassa el @Qedrák értékelését link, remekül összeszedte az én gondjaimat is.

Az első nagy problémám a sugallt ideológia, és a mód, ahogy előadja. Az amúgy is ingatag történetet lépten-nyomon megszakítják hosszabb-rövidebb előadások és eszmefuttatások, amik testületileg arra futnak ki, hogy 2039-re már letűnt világgal mi minden volt a baj. Tőlem mindenki azt gondol, amit akar off, és ha leírja és kiadja, az az ő baja dolga, de ilyen szinten átgondolatlan, következetlen és önellentmondásoktól hemzsegő előadásmóddal rég találkoztam. A lapokról elég komoly hányadban olyasmi csöpög, amit nem tudok és nem is akarok elfogadni, ráadásul teljes mértékben indokolatlan módon a történetbe illesztve spoiler

A második komoly problémám a szöveg.. gondozás… mármint a teljes hiánya… Van olyan szó, hogy szöveggondozatlanság? Ide jó lenne.
Egyszerűen botrány.
Én olvastam már problémás szövegeket off, de ez mindenen túltesz. Fogalmazásban, nyelvhelyességben, nyelvtanban és helyes gépelésben is. A szöveg rendszeresen nem, vagy csak nagyon nehezen értelmezhető. Egyszer tele van szóismétlésekkel, máskor érezhetően szavak, vagy tagmondatok hiányoznak. Az alany-állítmány egyeztetése helyenként komoly luxus, a koherens mondatok szintén. Stílusában durván vegyes. Mintha többen írták volna, vagy a szerző leírta, ami és ahogy éppen eszébe jutott, aztán úgy is maradt. Emiatt, ha nem az bosszantott fel és lökött ki az olvasásból, amit olvastam, akkor azzal volt baj, ahogy leírta. Néha komolyan sírni szerettem volna, már csak azért is, mert fővel járó vétek, ami ebben az írásban a magyar nyelvvel történt.
Nem hiszem el, hogy ezt a szöveget a szerzőn kívül bárki is látta, akinek minimális beleszólás volt abban, hogy mi kerüljön a nyomdába.

A harmadik, és utolsó kínom a történet.
Hát… volt. Soványka, és több sebből vérzik, és legfeljebb arra jó, hogy legyen egy kesze-kusza fonál, amire ezt a sok-sok ideológiai gyöngyszemet felfűzték. Csetlik-botlik, hol következetlen, hol ellentmondásos, hol csak simán felszínes vagy lyukacsos. Egyes cselekményszálak feltűnnek, aztán eltűnnek, mint a fuldokló, aki az utolsó levegőért küzd, aztán el is feledkezünk róluk. Vannak benne karakterek, túl sok jellemvonásuk nincs, inkább csak karaktertípusok: a jó, a rossz meg az MI, de fejlődni errefelé nem szokás. Megint csak az az érzésem, hogy senki rá sem nézett, úgy ment a nyomdába, mert ezen még a legvaksibb szerkesztőnek is komoly javításokat kellett volna végeznie…

Ritkán írok le ilyet, de most megteszem: ez a könyv nem jó. Sőt, közel értékelhetetlen. Még a szélsőséges – és számomra elfogadhatatlan – ideológiai tartalom ellenére is lehetett volna jó, de legalább korrekt regény. Ha az író alaposabban utánanéz dolgoknak és megtanul írni, a kiadóban meg valaki megnézi, hogy mihez adják a nevüket. Ez így csak egy durván elhibázott próbálkozás.
Az egy csillagot szegény szerencsétlen alaphelyzet és a barna öves lovasíjász kifejezés kapja. Utóbbin legalább mindig jókat nevetek.

11 hozzászólás
Nuwiel P>!
Petes Gábor: Új-Hunnia 2039 – Ősök útján

A könyv első pár fejezete után az a meggyőződésem támadt, hogy ez a szövegszörny nem teljesen a szerző fejéből pattant ki, hanem fogta az internet legmélyebb bugyrainak legsötétebb kommentjeit, és a kommentelők nevét kicserélte ősi magyar nevekre, betett némi párbeszédet, és kész. Tetszőleges cikk alatti kommentek alatt előbb-utóbb garantáltan megjelennek azok az elborult, az élet iskolájában tanult emberek, akik hasonló remek elméletekkel próbálják megmagyarázni a világ működését, mert gondolkodni már nem tudnak, vagy akarnak. Van itt minden, amitől képzett összeesküvés-elméletekben hívő oda-vissza elélvezne, HAARP-tól kezdve a globális háttérhatalomig.

A szerző imádja az idézőjeleket, szerintem egyszerűbb lett volna kitenni a könyv elején egy nyitó, a végén egy záró idézőjelet. Néha-néha indokolt lehetett a használata, de az esetek 99%-ában semmi értelme nem volt idézőjelbe rakni a szavakat vagy kifejezéseket.

Az új-hunok olyan önellentmondásosan élnek, hogy ihaj. Vegánok, de azért vadásznak őzekre Zádorék, jurtában élnek a természettel harmóniában, de azért lézerkerítés védi a területüket spoiler, a Terminátor 2 folyékony fémjéhez hasonló metaanyagból nyomtatnak csónakot, spoiler, és így tovább.

A nőkről nagyjából a legelején levág egy több oldalas monológot a főszereplő (egy tanóra keretében a gyerekeknek), hogy igazából ők tehetnek a világ romlásáról, mert elhitték a fejükbe sulykolt propagandát, hogy ugyanarra képesek, mint a férfiak, valósítsák meg magukat, ezért tönkrementek a házasságok, a gyerekek nem láttak maguk előtt megfelelő példát, ezért eltűntek az igazi férfiak és nők, és még a MAG népét is tönkretették rejtélyes erők link. Az egyik karaktert, Jázmint a saját lányáról mintázta a szerző, aki természetesen tökéletesen ellentmond az általa idealizált nőképnek.

Én el nem tudom képzelni, milyen megfontolásból is gondolta ezt bárki is a kiadóban, hogy meg kell jelentetni, ahelyett, hogy nyilvánosan elégetnék a kapott kéziratot (vagy törölnék az e-mailt és feketelistára tennék a szerző minden elérhetőségét). Remélem, hogy ezek után az író tervezett évi egy-egy könyvét nem ők jelentetik meg, vannak erre megfelelő színterek, mint a Publio, az Underground, az ilyen szemeteknek ott a helye.

2 hozzászólás
Noro >!
Petes Gábor: Új-Hunnia 2039 – Ősök útján

Nagyon nehéz ezt a könyvet regényként értékelni. Egyfelől látszik, hogy a szerzőnek nagyon sok gondolata van a témával kapcsolatban, másfelől viszont ezeket egyáltalán nem sikerült irodalmi alkotássá rendeznie. Minden új jelenet, minden új szereplő csak kifogásnak tűnik arra, hogy elfilozofálgasson egy szabadon választott témáról, aminek jobb esetben még a történethez is köze van. spoiler A cselekményszálak egyike rövid úton eltűnik, mint szürke szamár a ködben. Az egyes szereplők halála semmiféle hatást nem ér el, hiszen nem karakterek, csak felcserélhető nevek. Ebben a formában ez az írás sajnos leginkább csak egy cselekménybe bújtatott esszégyűjtemény vázlata.

1 hozzászólás
donzella P>!
Petes Gábor: Új-Hunnia 2039 – Ősök útján

Sikerült ennek a könyvnek a leghosszabb értékelést kicsikarnia, amit eddig írtam.

Többször nem tudtam eldönteni, hogy most szórakoztató, utópisztikus, sci-fi irodalmat olvasok, vagy politikai/vega/vegán/ökoharcos röpiratot – sajnos.
A következő felsorolás, amire a könyv alapján jöttem rá:

– Magyarország a világ közepe – igazi paradicsom (édesvíz készletünk tényleg egyedülálló, vitathatatlan)
– Új-Hunniába csak tökéletes erkölcsű emberek vannak (jó nekik), akik nem az már nincs velük, vagy elkülönítették
– a világ megmentesére kitalált bio megoldásokat magyar tudosok hozzák össze (tény, hogy adtunk pár nagy tudóst a világnak), de hát az amerikai filmekben is Amerika menti meg a világot
– ja, Amerika: fertő, azok az emberek csak zabálnak…
– a feminizmus, a szüfrazsettek a családmodell megrontói (na, erről hosszan lehetne vitatkozni, biztos csak érzékeny vagyok)
– a nők foglalkozzanak az otthon és a gyerekek körüli teendőkkel, de azért legyen 1-2 amazon, akinek a harci tudásától, taktikai képességétől mindenki hanyatt esik
– főleg akkor hölgyeim, ha az egyik főszereplő párja vagy… ellenkező esetben valószínűleg ki fogsz nyiffani…
– az simán belefér, hogy a kannibalizmus közepén egy csapat férfi, pont az egyetlen nőt eszegeti meg, akinek ráadásul formás lába volt (gondolom itt mindenki homi volt – nincs azzal baj, de így érthető)
– az ökogazdálkodás és önfenntartás rengeteg szabadidővel jár (ha hozzávesszük, hogy a ruhákat is maguknak készítik, az oktatást is közösségen belül oldják meg, végképp…)
– a túlsúlyos emberek gyanúsak (egy kiéhezett világban valóban) de a hozzátartozó fejtegetés alapján kiderül, hogy a hormonális problémák is kezelhetők egészséges élelmiszerekkel, testmozgással
– minden túlélő könyvben vannak ezermesterek, akik ismerik a régi technológiát és újat,
– a szórakoztató technológia felesleges és függőséget okoz (most dobjam ki a tabletet, amelyre megvettem ezt az e-book-ot?)
– a tanyán élők olyan szabadságban – szinte nirvana boldogságban élnek, amit a panellakók fel sem foghatnak, na de ha kell, azért két tanyával jobbra olajat szőkítenek… a tanyasiak, nem a panellakók…
– az ősök útját követők – maguk is jó régies neveket viselnek, meg kb. mindenki, akinek túl egyszerű neve van (mint Zsolt, András) az meghal
– ellenséges területen – lopakodás alatt, meg mindjárt egy embert 4 nyilvesszővel ölnek meg, ott is hagyják középen (a nyilvesszőket is, hiszen úgyis sok van – észszerű)
– mindig van a csapatban egy, aki szerel tankot és egy aki tudja is vezetni és van is elfekvőben itt-ott jármű (2039-ben, ahol elavult technológiának számít – mi magyarok, mindenhez IS értünk)

(Remélem) Értem az irányt, amit a könyv szeretne képviselni, de nem estünk egy kicsit túlzásba? Ha nem akkor nyugodtan rakjuk oda alcímnek a „gondolataim az egészséges életről és elkölcsről” és minden a helyére kerül.

1 hozzászólás
Isley P>!
Petes Gábor: Új-Hunnia 2039 – Ősök útján

Petes Gábor bemutatkozó regénye minden szempontból megállja a helyét. Látszik rajta, hogy az író sokat dolgozott rajta és, hogy a nagyobb tudásanyagot, amit az évek során összegyűjtött, szerette volna egy regényben amennyire lehet átadni egy remek sztori elmesélése közben. Ahogy Erdélyből indulva eljutnak lovasíjász hőseink végül a dunántúli Zselicbe, hasonló utat bejárva mint a 896-ban hazatérő magyarok, nemcsak jelképesen mutatja, hogy az új-hunok az ősök útján járnak. Kassai Lajos eszmeisége az egész regényt áthatja, minthogy deklaráltan a nagymester a mű fő inspirálója, ez rendben is van. Néhány sor szó szerinti idézetnek tűnik, de hát ez is rendben van: egyszerű, világos megfogalmazásai ezek a világunkat irányító egyetemes igazságoknak és törvényeknek, s valószínűleg már Hamvasnál is megjelentek.
Miközben Új-Hunnia létrejöttének körülményeiről és az ott élő közösség életkörülményeiről sokat megtudhatunk, a regény rengeteg témát vett fel. Ilyenek: az Anyatermészettel harmóniában való élet és az azzal szemben elhelyezkedés következményei; miképp is néz ki egy igazi összetartó közösség; megjelennek korunk leghatalmasabb kihívásai, úgy mint klímaváltozás, a húsfogyasztás alternatívái a vegetarianizmuson kívül, az önfenntartás megvalósítási módjai; Magyarország helye a világban, különös tekintettel a Kárpát-Duna Nagy Haza egyedülálló geopolitikai egységére. Új-Hunnia zseniálisan ötvözi az ősök útját a magas technológiával, minthogy Kassai Lajos is rávilágított arra, hogy a hazatérő magyarok lovasíjászata a saját korában csúcstechnológiának számított, s mivel mi nem az ősöket kell kövessük, hanem azt a szemléletet, utat, amit az ősök is követtek, így nem meglepő, hogy az ősi szkítákhoz, hunokhoz, avarokhoz és magyarokhoz hasonlóan az Anyatermészettel harmóniában élő új-hunok is magas technológiát képviselnek. Ez egy tiszteletre méltó, becsületes életfelfogás. E magvas gondolatok mellett egy színvonalas történetet is kaptunk, így szerintem bemutatkozó regényként mindenképpen nagy teljesítmény. Ezek után kíváncsi leszek az író második könyvére. Csak így tovább!

3 hozzászólás
BBetti86 >!
Petes Gábor: Új-Hunnia 2039 – Ősök útján

Talán, mivel a kötet elején a Sápadtakat reklámozták, azt vártam, hogy olyan lesz a regény, mint Urbánszki története volt. Ebben csalódnom kellett.
A Korona és az Ebola pusztítása után járunk, ahol az emberiségnek van három túlélője. Az ősi létformákhoz visszatért önfenntartók, mint a főszereplők. Termelnek, íjászkodnak, és a fenntartható technikát is őrzik, bár messze nem a mi formánkban. Az ő egy csoportjuk indul haza Erdélyből, ahol a vírus miatt kint ragadtak. A kettes csoport a gyilkos prédalesőké, akik készülnek lecsapni az egyes csoportra élelemért, nőkért, javakért. A hármas a gépistenek és szolgáik. Egy gépbe töltött emberi tudat dolgozik azon, hogy az emberei fennmaradjanak, amíg kitalálja, hogyan termeljen a működéséhez szükséges áramot emberi munkaerő nélkül.
Ennek a három csoportnak a konfliktusa, szövetsége adja a regény vázát.
Jól hangzik, érdekelt is, és abban is bőven van érdekesség, ahogy Új-Hunnia lakói képesek voltak visszalépni. Nem teljesen adták fel a modern kort, de nagyjából. Kifejezetten érdekesnek találtam, hogyan szervezik maguk, a társadalmuk.
A gondom az volt, és ezért pontoztam lefelé, mert ez nem is igazán regény. Nagyon erősen egy példabeszéd, hogy a mi korunk társadalmi, gazdasági tendenciái mifelé vezetnek. Elmélkedések sora, hogy mostani folyamatok hova tartanak. Itt eljutunk általuk a regény jelenébe, de úgy éreztem, sokkal fontosabb az olvasók szemét felnyitni és megosztani a felfedezéseket a korunkról, mint szórakoztató regénynek lenni.
Azért a történet végére ez az arány fordul. Csatáznak, szövetkeznek, komoly veszteségeket szenvednek el. De addig el kell jutni, és sajnos el tudom képzelni, hogy nem mindenki rágja át azon magát, hogy jutott el a világ abba a formátumba, ahogy itt látjuk 2039-ben.
A karakterek kevés vonással felépítettek, de karakteresek. Szélsőségesek annyiban, hogy egy-egy életforma, világnézet megtestesítői. Könnyű is őket jónak vagy rossznak bélyegezni, noha pl. a cigány bűnvezér alakjában ki van emelve az is, hogy őt a mi társadalmunk teremtette ilyenné.
A stílusa nekem bejött, világos és értelmes, akkor is, ha helyenként már sokalltam az értekezéseket. (Bár ennek is van irodalmi hagyatéka – Hugo is sokat elmélkedett pl. miközben szőtte Valjean és Cosette meséjét is.)
Sorozatnyitánynak is el tudom képzelni, valószínűleg olvasnám is tovább. Érdekes, de azért regényélménynek és úgy általában, ha választani kell, inkább a kötetben is reklámozott Sápadtak és Újvérűek jön be.

1 hozzászólás
estherlamm P>!
Petes Gábor: Új-Hunnia 2039 – Ősök útján

2 hónappal későbbi véleményem: nagyobb hatással volt rám ez a könyv, mint közvetlenül az olvasás befejezésekor gondoltam volna. Szinte minden egyes nap eszembe jut, és komolyan foglalkoztat, hogy elutazzak a Zselicbe.
Mély nyomott hagyott bennem a történet, ezért – az írás hibái ellenére – 3,5 csillagról 4,5 csillagra javítom az értékelést.

————————————‐

Az ötlet 4,5*. A megvalósítás 2,5*.

A kötetet mindenképpen ajánlott elolvasni, a történet és a környezet elviszi a hátán az egészet, de egy szigorú szerkesztővel sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből az egészből.

Amit teljesen ki kellene hagyni belőle, azok a jelenlegi helyzettel összefüggő, „kiszólás” jellegű megjegyzések. Egyszerűen olyan pongyolák és annyira kilógnak mindig a fősodorból, hogy tovább rontják, az egyébként is többre érdemes regény színvonalát.

Elsőkönyves szerzőtől összességében biztató kezdet.

1 hozzászólás
dwistvan P>!
Petes Gábor: Új-Hunnia 2039 – Ősök útján

A meglátások jók. A könyv viszont leginkább társadalomkritika, csak utána regény. De mégis inkább vezércikk, tárca, esszé lehetne, csak utána regény. Jól van benne összeszedve minden mai probléma, a környezeti katasztrófa jóslata és az írásakor még csak a képzelet világjárványa. A sci-fi nagymestereinek sajátja viszont az, hogy a problémákat, a közölni való kritikát különleges környezetben, mesterien csomagolva rejtik el, hogy az csak a sejtelem útján találjon el hozzánk. Nem szókimondva. A regény számomra jogos panaszkodás lett némi kalanddal fűszerezve. A szándék nemes, bízom abban, hogy ügyesebb munkák is születnek majd.


Népszerű idézetek

Qedrák P>!

Aztán szépen lassan az egész média elment ebbe az irányba. Beléjük sulykolták, hogy a nők is ugyanarra képesek, mint a férfiak, sőt még többre is, ezért nekik egy férfi sem dirigálhat. Holott mindkét nemnek más és más a társadalmi szerepe, így nem is szabadott volna egy kalap alá venni őket. Hiszen másban jók a nők, és másban a férfiak. Ezek az egoista női vélemények pedig szép lassan beszivárogtak a párkapcsolatokba is, és egy régi magyar mondást idézve, két dudás nem fért el egy csárdában.

43. oldal

8 hozzászólás
Qedrák P>!

Elon Muskra és csapatára gondolt, akik még 2035-ben szálltak le a Marsra, és elkezdték kolonizálni. A SpaceX ezzel történelmet írt. Csakhogy közbejött a járvány a Földön, így a milliárdos tudós és az űrhajósok ott ragadtak a Vörös Bolygón. Hát, Elon Musknak amúgy is az volt az álma, hogy ott halhasson meg…

115. oldal

21 hozzászólás
Qedrák P>!

Zádor azonnal kihasználta ezt a pillanatot, és néhány hatalmas szökkenés után egy supermanes repülő ütéssel leszerelte a férfit, aki ettől eszméletlenül terült el a földön.

206. oldal

3 hozzászólás
Qedrák P>!

Zsatár önként jelentkezett, hogy meg tudná oldani ezt a problémát, de szabad kezet kér. Akkoriban már elég sok nyugat-európai gazdag család menekült hazánkba, pont ezek miatt a migráns-paraziták miatt, és elég jelentős összegeket költöttek el Magyarországon, erősítve a gazdaságot. Ezért a Belügy és Titkosszolgálat akkori vezetői engedtek Zsatárnak. Csak intézze el csendben és gyorsan. Nehogy az itt élő gazdag külföldiek továbbáljanak, és valamelyik másik, nyugisabb V4-es országban költsék a vagyonukat.

18. oldal

15 hozzászólás
Qedrák P>!

Pedig nagyon bőséges és jó világ volt Magyarországon is. Igazából túlságosan jó! Valódi virágkor! Így mindenki hosszú, egészséges és boldog életre vágyott, viszont az emberek nem igazán tudtak mit kezdeni az unalmasan jó életükkel, ezért inkább szenvedélybetegek lettek.

45. oldal

5 hozzászólás
Qedrák P>!

Messziről úgy tűntek, mintha egy hajléktalan „meleg” pár édesen pihenne egymásnak és a vonat oldalának dőlve, olyan szorosan bújtak össze.

59. oldal

3 hozzászólás
BBetti86 >!

Albert Einstein mondta egyszer régen: „Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút mivel fogják megvívni, de az biztos, hogy a negyediket botokkal és kövekkel…”

(első mondat)

Qedrák P>!

De hát pont ezért is népesedett túl Afrika. Hiszen a történelem során már számtalanszor, megnövekedett az emberi populáció a kontinens különböző részein, de aztán mindig jött egy járvány a higiénia hiánya miatt, és szépen helyreállította az egyensúlyt. Viszont, a globalizáció óta, a „nyugati” érdekek ezt nem engedhették, mert féltek, hogy az egész felgyorsult világot is magával ránthatja majd egy fertőzés. Ezért az utóbbi néhány évtizedben akárhányszor felbukkant egy járvány valahol Afrikában, a WHO szakemberei azonnal odarepültek, és elszigetelték, majd beoltották az egész közösséget, hogy még csírájában fojtsák el a vírusok terjedését. Aztán ott hagyták a meggyógyított helyieket, és a többit nekik kellett megoldaniuk.

8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Afrika
1 hozzászólás
Qedrák P>!

A törzsek lakói a munkát felosztották egymás között, lehetőleg igazságosan. Volt egy egészséges hierarchia a férfiak között, de egyébként nem igazán versengtek egymással, hanem inkább együttműködtek. Hiszen az ősi emberi alaptermészet is inkább együttműködő, és nem pedig versengő. A versengést csak a „kinti” világban nevelték bele az emberekbe már kiskoruktól fogva, mert az vitte előre a gazdaságot.

70. oldal

Qedrák P>!

Ha sarkítjuk a dolgot, akkor őszintén szólva nem is volt túl sok értelme hosszú távú párkapcsolatban élni abban a világban az állandó, mindennapos drámák és veszekedések miatt. Igazi Férfiként semmiképp… Hiszen az állandó balhézás felzabálja az ember lelkét, akár a ragály. Szóval nem lett volna gond a feminizmussal és a feminácizmussal, hiszen az is egyfajta fejlődés volt, de akkor el kellett volna felejteni a hagyományos monogám párkapcsolatokat is. Mert így akkor egy csomó szenvedéstől megóvták volna például a kisgyermekeket is.

43. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Andrej Gyjakov: Túl a láthatáron
Justin Cronin: A tükrök városa
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Robert Merle: Malevil
Marie Lu: Legend – Legenda
John Wyndham: A triffidek napja
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Stephen King: Végítélet
Nevil Shute: Az utolsó part
Dmitry Glukhovsky: Metró – A trilógia