Új-Hunnia ​2039 – Ősök útján 55% 13 csillagozás

Petes Gábor bemutatkozó regénye minden szempontból megállja a helyét. Látszik rajta, hogy az író sokat dolgozott rajta és, hogy a nagyobb tudásanyagot, amit az évek során összegyűjtött, szerette volna egy regényben amennyire lehet átadni egy remek sztori elmesélése közben. Ahogy Erdélyből indulva eljutnak lovasíjász hőseink végül a dunántúli Zselicbe, hasonló utat bejárva mint a 896-ban hazatérő magyarok, nemcsak jelképesen mutatja, hogy az új-hunok az ősök útján járnak. Kassai Lajos eszmeisége az egész regényt áthatja, minthogy deklaráltan a nagymester a mű fő inspirálója, ez rendben is van. Néhány sor szó szerinti idézetnek tűnik, de hát ez is rendben van: egyszerű, világos megfogalmazásai ezek a világunkat irányító egyetemes igazságoknak és törvényeknek, s valószínűleg már Hamvasnál is megjelentek.
Miközben Új-Hunnia létrejöttének körülményeiről és az ott élő közösség életkörülményeiről sokat megtudhatunk, a regény rengeteg témát vett fel. Ilyenek: az Anyatermészettel harmóniában való élet és az azzal szemben elhelyezkedés következményei; miképp is néz ki egy igazi összetartó közösség; megjelennek korunk leghatalmasabb kihívásai, úgy mint klímaváltozás, a húsfogyasztás alternatívái a vegetarianizmuson kívül, az önfenntartás megvalósítási módjai; Magyarország helye a világban, különös tekintettel a Kárpát-Duna Nagy Haza egyedülálló geopolitikai egységére. Új-Hunnia zseniálisan ötvözi az ősök útját a magas technológiával, minthogy Kassai Lajos is rávilágított arra, hogy a hazatérő magyarok lovasíjászata a saját korában csúcstechnológiának számított, s mivel mi nem az ősöket kell kövessük, hanem azt a szemléletet, utat, amit az ősök is követtek, így nem meglepő, hogy az ősi szkítákhoz, hunokhoz, avarokhoz és magyarokhoz hasonlóan az Anyatermészettel harmóniában élő új-hunok is magas technológiát képviselnek. Ez egy tiszteletre méltó, becsületes életfelfogás. E magvas gondolatok mellett egy színvonalas történetet is kaptunk, így szerintem bemutatkozó regényként mindenképpen nagy teljesítmény. Ezek után kíváncsi leszek az író második könyvére. Csak így tovább!

Talán, mivel a kötet elején a Sápadtakat reklámozták, azt vártam, hogy olyan lesz a regény, mint Urbánszki története volt. Ebben csalódnom kellett.
A Korona és az Ebola pusztítása után járunk, ahol az emberiségnek van három túlélője. Az ősi létformákhoz visszatért önfenntartók, mint a főszereplők. Termelnek, íjászkodnak, és a fenntartható technikát is őrzik, bár messze nem a mi formánkban. Az ő egy csoportjuk indul haza Erdélyből, ahol a vírus miatt kint ragadtak. A kettes csoport a gyilkos prédalesőké, akik készülnek lecsapni az egyes csoportra élelemért, nőkért, javakért. A hármas a gépistenek és szolgáik. Egy gépbe töltött emberi tudat dolgozik azon, hogy az emberei fennmaradjanak, amíg kitalálja, hogyan termeljen a működéséhez szükséges áramot emberi munkaerő nélkül.
Ennek a három csoportnak a konfliktusa, szövetsége adja a regény vázát.
Jól hangzik, érdekelt is, és abban is bőven van érdekesség, ahogy Új-Hunnia lakói képesek voltak visszalépni. Nem teljesen adták fel a modern kort, de nagyjából. Kifejezetten érdekesnek találtam, hogyan szervezik maguk, a társadalmuk.
A gondom az volt, és ezért pontoztam lefelé, mert ez nem is igazán regény. Nagyon erősen egy példabeszéd, hogy a mi korunk társadalmi, gazdasági tendenciái mifelé vezetnek. Elmélkedések sora, hogy mostani folyamatok hova tartanak. Itt eljutunk általuk a regény jelenébe, de úgy éreztem, sokkal fontosabb az olvasók szemét felnyitni és megosztani a felfedezéseket a korunkról, mint szórakoztató regénynek lenni.
Azért a történet végére ez az arány fordul. Csatáznak, szövetkeznek, komoly veszteségeket szenvednek el. De addig el kell jutni, és sajnos el tudom képzelni, hogy nem mindenki rágja át azon magát, hogy jutott el a világ abba a formátumba, ahogy itt látjuk 2039-ben.
A karakterek kevés vonással felépítettek, de karakteresek. Szélsőségesek annyiban, hogy egy-egy életforma, világnézet megtestesítői. Könnyű is őket jónak vagy rossznak bélyegezni, noha pl. a cigány bűnvezér alakjában ki van emelve az is, hogy őt a mi társadalmunk teremtette ilyenné.
A stílusa nekem bejött, világos és értelmes, akkor is, ha helyenként már sokalltam az értekezéseket. (Bár ennek is van irodalmi hagyatéka – Hugo is sokat elmélkedett pl. miközben szőtte Valjean és Cosette meséjét is.)
Sorozatnyitánynak is el tudom képzelni, valószínűleg olvasnám is tovább. Érdekes, de azért regényélménynek és úgy általában, ha választani kell, inkább a kötetben is reklámozott Sápadtak és Újvérűek jön be.

2 hónappal későbbi véleményem: nagyobb hatással volt rám ez a könyv, mint közvetlenül az olvasás befejezésekor gondoltam volna. Szinte minden egyes nap eszembe jut, és komolyan foglalkoztat, hogy elutazzak a Zselicbe.
Mély nyomott hagyott bennem a történet, ezért – az írás hibái ellenére – 3,5 csillagról 4,5 csillagra javítom az értékelést.

————————————‐

Az ötlet 4,5*. A megvalósítás 2,5*.

A kötetet mindenképpen ajánlott elolvasni, a történet és a környezet elviszi a hátán az egészet, de egy szigorú szerkesztővel sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből az egészből.

Amit teljesen ki kellene hagyni belőle, azok a jelenlegi helyzettel összefüggő, „kiszólás” jellegű megjegyzések. Egyszerűen olyan pongyolák és annyira kilógnak mindig a fősodorból, hogy tovább rontják, az egyébként is többre érdemes regény színvonalát.

Elsőkönyves szerzőtől összességében biztató kezdet.

A meglátások jók. A könyv viszont leginkább társadalomkritika, csak utána regény. De mégis inkább vezércikk, tárca, esszé lehetne, csak utána regény. Jól van benne összeszedve minden mai probléma, a környezeti katasztrófa jóslata és az írásakor még csak a képzelet világjárványa. A sci-fi nagymestereinek sajátja viszont az, hogy a problémákat, a közölni való kritikát különleges környezetben, mesterien csomagolva rejtik el, hogy az csak a sejtelem útján találjon el hozzánk. Nem szókimondva. A regény számomra jogos panaszkodás lett némi kalanddal fűszerezve. A szándék nemes, bízom abban, hogy ügyesebb munkák is születnek majd.