F. ​I. L. M. 0 csillagozás

Peternák Miklós (szerk.): F. I. L. M.

„Ma ​a filmek tömegében nem ér rá az ember azzal foglalkozni, hogy egy-egy film-négyzet képét vizsgálja, s ott nézze meg a szereplő egyén arckifejezését, hiszen nem is érne vele sokat, mert ott mindenki úgy mosolyog, sír, néz, ahogyan azt a mozidráma írója, rendezője előírja, még ha valaki egyenkint, a legrégibb filmektől kezdve, a mezítelen athléta mozgófényképétől kezdve figyeli a szereplőket a mai művészi filmekig, valami olyasmit lát, amit más nem láthat, aminek a tudása mindig, mindenütt igazi gyönyört okoz. Az utolsó falu kocsmájában mozielőadást rendező vándorkomédiás kopott filmje, mozgó, rezgő képe, táncoló magnézium kréta fénye mellett vetített képei előttem éppoly értékesek, mint a pazar fényű színház hamvas pozitívjai, amelyeknek perforációján még egyetlen horog sem szaladt keresztül. Mert én csak a filmet, annak a lelkét látom, aki a filmen ott préselődik, mert én magát a mozgó életet látom, a technika ragyogó tudását bámulom, amely megteremtette a való élet élettelen… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Képzőművészeti, Budapest, 1991
352 oldal · ISBN: 9633365511

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2

Kölcsönkérné 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Beke László – Peternák Miklós (szerk.): Bódy Gábor 1946–1985
Szűk Balázs (szerk.): ’56, te suhanc
Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 1.
Király Jenő: Karády mítosza és mágiája
Walter Murch: Egyetlen szempillantás alatt
Király Jenő: A kalandfilm formái
Gró Lajos: Az orosz filmművészet
Kovács András Bálint: Metropolis, Párizs
Gyenge Zsolt: Kép, mozgókép, megértés
Bogdán Éva (szerk.): A XV. Veszprémi Tévétalálkozó szakmai tanácskozása