„(…) az ember olyan, mint a környezete. Tiszta környezet, tiszta ember.”
Az elmúlt pár napban több olyan kötetet is sikerült választanom, amely valamely tabu vagy kevésbé közkedvelt témát dolgoz fel. Olvastam mostanában drogos fiatalokról, alkoholt nem megvető emberekről és az erőszak különböző formáiról is. Az utóbbi egyébként majdnem minden könyvben fellelhető volt valamilyen formában, mintha ez képezné a közmorál alapjait és megkerülhetetlenné vált volna. Tény, hogy sok szerző nyúl ehhez az el nem fogadható, sokszor a velejéig gyomorforgató tematikához, elvégre az olvasóból elő kell csalogatni a mélyebb érzelmeket és egy modern, ingereket agresszíven támadó világban nincs könnyű dolga egy kreatív alkotónak sem, ha hatást akar kiváltani az emberekből. De visszatérve a kezdő gondolathoz, már cseppet telitett érzésekkel fogtam kézbe ezt a könyvet, de végül sikerült a lehetetlent elérnie. Még pedig azt, hogy háttérbe szorította a fent említett történeteket és rámenősen elnyerte az év legjobban utált címet nálam. Mielőtt ebbe részletesen is belemennék, szeretném leszögezni, hogy a mostani értékelésem személyes élményeken is alapszik, így bizonyos szinten eltér az eddig tőlem megszokottaktól.
Ezt a könyvek még 2019-ben vásároltam meg két példányban. Az egyiket szeretet Anyósomnak ajándékoztam, tudván, hogy valószínű nem lesz túl szórakoztató az olvasása, de rajong az élet adta drámákért és a finoman kifejezve, „nehéz” sorsokért. Egyébként innen is üzenem, hogy fertőző ez a rajongás, elvégre most már nekem is van egy bizonyos igényem az ilyen történetekre is.
Ahogy lenni szokott nálam, feltettem a „polcomra” és majd három évig várt sorára. Persze azóta megtudtam, hogy finoman szólva sem könnyű olvasmány és bár erős lelkű személy vagyok, készüljek fel egy nagy adag papírzsebkendővel. Az ilyen ajánlásoktól egyébként rosszul vagyok minden bántó szándék nélkül, ugyanis, ami másnál kiveri a biztosítékot, az még nálam a határt sem biztos, hogy súrolja. De ne mondja senki, hogy nem próbálkozom, így idén úgy döntöttem, hogy itt az ideje az olvasásnak.
Számomra Péterfy-Novák Éva szerző neve már az ismert kategóriába tartozott, hiszen még 2020-ban Egyasszony című regényét olvastam, megsirattam és nagyon megszerettem. Azóta számos barátnőmnek, rokonomnak megvettem ajándékba és igen ezzel el is árultam magam, hiszen nagy kedvenceim között tartom számon. Ha valaki most ismerkedik az írónő munkásságával, először azt a regényét vegye kézbe és csak utána kalandozzon a többi között. Okkal hirdetem, hogy vagy szeretjük, vagy gyűlöljük az alkotó munkáit. Én szerencsére az előbbi táborhoz tartozom.
Az írónőről összességében elmondható, hogy elsődlegesen önterápiás jelleggel kezdett írni, amely segítette feldolgozni a vele történteket, másodlagosan pedig olyan témákhoz nyúl, amelyek bizonyos szinten hiánypótlóak az irodalom területén. Róla itt tudsz meg többet. spoiler
Az Apád előtt ne vetkőzz című kötete 2019-ben jelent meg a Libri Kiadó gondozásában. Gondolom nem csak számomra volt figyelemfelkeltő a cím, amely valljuk be, hogy sokat elárul már elsőre is a belső tartalomról. De igazán senki sincs felkészülve mindarra a szörnyűségre, ami végül bedarálja az olvasót, akár akarja, akár nem.
A borítóról csak annyit szeretnék írni, hogy sokat sejtető és végül egy nagy igazságot rejtő is egyben, de ezt mindenkinek magának kell felfedeznie és megértenie.
Ez a kötet egy három generációt felszínesen átívelő családregény tulajdonképpen, de nem a szó eredeti jelentésében. A történet az 1920-as években kezdődik, Miskolcon, ahol egy korán árvaságra jutó testvérpárt árvaházba küldenek. A nyolc éves Károly és négyéves húga, Anna igen korán elvesztették szüleiket a spanyolnátha tombolása idején. A két gyermek egy rideg közösségben kénytelen folytatni az életét, ahol az apácák közömbösségénél már csak a fiúk termeiben uralkodó farkastörvények a fájdalmasabbak. Míg Anna kisebb sérülésekkel vészeli át ezt a terhes időszakot, addig Károly viseli a teher nagyobb súlyát, ezzel is védve testvérét az élet rideg valóságától. A nappalok lassú haladása és az éjszaka borzalmai megadják az alapot egy olyan életútnak, amely később meghatározóvá válik a fiatalok életében. Két év szenvedés után, hirtelen nevelőszülőkhöz kerülnek, ahol hamar megtanulják a szabályokat és egy kisebb változást követve ismételten folytatódik a „tanulói” időszak.
A történet hatvan évvel később, szintén Miskolcon folytatódik, ahol az akkor ötéves Eszter édesanyja intelmeit követve elhidegül szeretett édesapjától. A kislány csak a nagyapa oltalmában és szeretetében bízik, de azt feltétel nélkül „kiélvezve”. Ahogy telnek az évek e két eltérő korban élő fiatalok sorsa bontakozik ki a lapokról, ahol a szeretet luxuscikk és mint tudjuk semmi sincs ingyen. Vajon képes-e egy ifjonti lélek elfelejteni a vele történteket és új lapokkal indulni? És vajon milyen hatással lesz a felnőtt életükre az elszenvedett kegyetlenségek emléke? Nos, ezek a kérdések csak töredékei annak, amelyek felszínre törnek, ráadásul nem mindenre kapunk elsőre feleletet.
„(…) a könyörületből szeretés az rosszabb, mint az utálat vagy a közömbösség. A közömbösség az valami olyan, hogy egyáltalán nem érdekel az a másik ember, nem tudod sem szeretni, sem utálni.”
Bővebben a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2022/03/peterfy-novak-…