Kitömött ​barbár 169 csillagozás

Péterfy Gergely: Kitömött barbár

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1796-ban Kazinczy Ferenc hét éves börtönbüntetését tölti Csehországban, amikor Bécsben meghal barátja, Angelo Soliman. Holttestét császári parancsra kitömik és kiállítják a Természettudományi Múzeumban. Harminchat évvel később Török Sophie, Kazinczy özvegye elmegy a múzeumba, hogy szembenézzen a kitömött testtel. Péterfy Gergely új regénye, mely tíz év munkájának eredménye, mesterien komponált, megrázó és az olvasó érdeklődését mindvégig fenntartó mű.

>!
Kalligram, Budapest, 2014
ISBN: 9786155454417
>!
Kalligram, Budapest, 2014
452 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155454240

Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

Kazinczy Ferenc · Angelo Soliman · Martinovics Ignác

Helyszínek népszerűség szerint

angolkert · franciakert


Kedvencelte 17

Most olvassa 34

Várólistára tette 108

Kívánságlistára tette 60

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Péterfy Gergely: Kitömött barbár

Péterfy Kazinczyja olyan ember, aki mérhetetlen tudásszomjával, tehetségével, esendőségével (és szabadkőművességével) egyedül áll egy olyan világban, amely ostobaságával, előítéletességével és maradiságával elviselhetetlen súllyal nehezedik rá. Európa nyugati fele lenézi őt, mint barbár magyart, honfitársai pedig árulóként tekintenek rá, csak mert ki akarja rángatni őket az ingoványból. Ígéretes téma, sok mindent ki lehetett volna hozni belőle, mondjuk minimum elvárásom az volt, hogy világos képet kapjak, mit is csinált ez a Kazinczy pontosan azon túl, hogy mókás szavakat talált ki.

Az első hibába már a legelején beleütköztem. A biztos, szimpla E/3-as elbeszélő helyett Péterfy úgy dönt, hogy Kazinczy asszonyával, Török Sophie-val mesélteti el az eseményeket. Az E/1-et, különösen történelmi regények esetében arra szokás felhasználni, hogy hitelessé tegyük a fikciót, az olvasót behúzzuk a mi világunkba, ne legyenek kétségei: a könyv síkja egy lehetséges valóság síkja. Ezzel szemben legalábbis meglepő, hogy az író kísérletet sem tesz arra, hogy akár a legelemibb szinten is modellezze a korszak nyelvét és stílusát. Egy percig sem tudom elfogadni, hogy Török Sophie beszél, és innentől kezdve magát a regényt sem igen tudtam elfogadni. Pedig Péterfy (mint Tompa Andrea a Fejtől s lábtól-ban) konstruálhatna legalább megközelítőleg egy archaizáló, korabeli nyelvet, van a korszaknak írásbelisége, ezt minden további nélkül megtehetné: az eredmény egy ínyenceknek való, veretes próza lenne. Vagy megtehette volna, ha már ragaszkodik a személyes elbeszélőhöz, hogy előrángat az asztal alól egy széphalmi kosztos diákot, egy túlművelt cselédet, vagy egy régi, aggódó barátot, és csinál egy cselekményes, lendületes történelmi eposzt a'la Mika Waltari. Ám ő valahogy a kettő között akar lavírozni, és engem bizony nagyon nem győzött meg.

De ha a történet jó lenne, könnyen túltenném magam ezen. Ha jó lenne. A Kitömött barbár cselekménye viszont összefoglalható egy mondatban: Kazinczy, akit senki sem szeret, összebarátkozik a néger Angelo Solimannal, akit senki sem szeret, és az egészet elmeséli nekünk Török Sophie, akit senki sem szeret. Ráadásul ha valaki ebből a regényből akarna informálódni nagy irodalomszervezőnkről és nyelvújítónkról, hibát követne el. Péterfy Kazinczyja annyiban járult hozzá a magyar kultúrkincshez, hogy pusztán a jelleméből adódóan irritált a környezetében mindenkit. Ja, és olvasott. Ja, volt zongorája is (na, a parasztoknak ez nagyon csípte a szemét). Ja, és ültetett magnóliát (na, ez még jobban idegesítette a parasztokat, mert ilyen növény nincs). Ja, és levelezett is*. Ha érdekel valakit, miről és kivel, járjon utána, mert Péterfyt nem érdekli**. A szabadkőműves szál meg… az író szerint a szabadkőművesek tevékenysége kimerül abban, hogy csiricsáré ruhában felavatják egymást, hülye álneveket találnak ki, aztán hazamennek aggódni a világ sorsán. Valaki menjen, és mondja meg Szaniszló Ferencéknek, hogy emiatt kár halálra idegeskedni magukat.

Azért vagyok mérges Péterfyre, mert nagyon fontos korszakot és személyt választott magának, és sokat vártam tőle. Ha lett volna szíve egyszerűbben megoldani, vagy lett volna bátorsága (tudása?) bonyolultabban megoldani, sokat tehetett volna hozzá a honi irodalomhoz. Így azonban lett egy újabb túlírt, kicsit zavaros, abszolút dinamikátlan könyv a boltok polcain, amit hamar el fogok felejteni. Kínzó kérdéseim: miért gondolják írók, hogy ha gondosan vigyáznak arra, hogy szereplőik végig szenvedjenek a nekik rendelt 450 oldalon, akkor az már történet? Miért gondolják írók, hogy a szexualitás és az erőszak a modern irodalomban arra való, hogy felébressze az olvasót, ha esetleg beleszunnyadt volna a sok masszív bekezdésbe? Na, kész, befejeztem. Nem mondok többet.

Most Zolát fogok olvasni. Ő legalább tudja, hogy kell irodalmi igénnyel tönkretenni a szereplőit.

* Kazinczy, nem a magnólia.
** Pontosítok: legalábbis evidensnek veszi, hogy minden olvasó tudja, meg majd úgyis utánagugliz.

114 hozzászólás
>!
pepege MP
Péterfy Gergely: Kitömött barbár

Ezzel a könyvvel még az év elején találkoztam először. A könyvtárban akadt a kezembe, akkor még nem lehetett tudni, hogy döntős lesz Aegon-éknál (főleg, hogy el is viszi a díjat!). Hazavittem hát, de 1-2 fejezetnél többet nem olvastam belőle. Nem bírtam többet.
Amikor megtudtam, hogy bezsebelte a díjat, teljesen fejbe vágott. Éreztem, hogy el kell olvasnom, hogy biztos legyek az igazamban.
És akkor jött a második felvonás. A negyedéig nagyon szenvedtem. Nem tudott lekötni, folyamatosan elkalandoztam, erőszakkal koncentráltattam magam az olvasottakra, de a betűk, szavak, mondatok, sőt lapok, csak elsuhantak előttem és nem maradt belőle semmi.
Akkor éreztem meg az érdeklődés egy szikráját magamban, amikor Angelo történetét kezdte el Kazinczy – Török Sophie-n keresztül – elmesélni.
De megszeretni még akkor sem tudtam. S később sem.
Kár a történetért.
És kár volt azt a díjat így elkótyavetyélni. Igazam lett hát, mert kapásból tudnék több könyvet is, ami jobban megérdemelte volna – még úgy is, hogy nem olvastam még az összes esélyest.
S tudom, hogy nem csak én érzek így egyedül…

(Na, ez legalább olyan rémes értékelés lett, mint maga a könyv. :) )

Most pedig megyek és letörlöm az izzadtságot a homlokomról! :)

4 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Péterfy Gergely: Kitömött barbár

Sokan, sokféle értékelést írtak róla, kíváncsian vártam a találkozást a művel. Különös kötet, olvasás közben többször is változott a véleményem róla. Az első harmada tetszett,sőt később is voltak olyan részek, amelyek igen. Sok információt tartalmazott a két „barbárról”, akik idegenek abban a közegben, amelyben élniük kell. Angelo Soliman, Kazinczy Ferenc és felesége története, Török Sophie elbeszélésében. Az idegenség, a meg nem értettség kíséri a szereplőket. Soliman egzotikus idegen, Kazinczy idegen a saját környezetében „barbár magyar”„madárijesztő, vándor kuruzsló, adószedő, forradalmár, szabadkőműves” értelmezhetetlen személyiség a körülötte élők számára. A történet egy részétől azonban úgy tűnik a szerző beleszeretett a bulvárosabb, titokzatosabb, rémségesebb részletekbe, előadásmódba, és az olvasóra zúdítja a meglehetősen túlbeszélt, családi ellenségeskedéssel, intim részletekkel, titkos tanokkal bőven fűszerezett történetet. Kazinczynak nem ez a közeg lett volna a megfelelő ahhoz, hogy tehetségét, életművét, irodalmi és nyelvújító tevékenységét kibontakoztassa, hogy így alakult az persze nem az író bűne. Mintha egy átok ült volna a családon lassan minden tönkrement. Több gondom van a kötettel: az elbeszélő nagyon uralja a történetet, lehetett volna több szempontú, több szereplővel elbeszéltetett a mesélés, és rövidebb, összefogottabb, átgondoltabb kellene, hogy legyen a szöveg. A második kiadást olvastam és még ebben is sok a hiba. A szerzők az az anyaggyűjtés utáni első szövegváltozattal sokat szoktak küzdeni, találkozókon többen beszélnek róla, hogy nehéz a szövegből húzni, újra összerendezni, ebben az esetben ez elmaradhatott. Kevesebb több lett volna, nem az életrajzi hitelességet kérem számon, de ez valóban nem az, amit ebből a témából ki lehetett volna hozni, viszont úgy tűnik a közízlésnek megfelel, mert különböző sikerlistákon tűnik fel. Még egy megjegyzés: soha nem vágytam az írófeleség, a múzsa státuszára, de úgy látom nagyon nehéz sors az övéké ebben megerősített Gyarmati Fanni Naplójának eddig elolvasott első kötete is.

2 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Péterfy Gergely: Kitömött barbár

Ezekről a témákról: az idegenségről, a barbárságról, a felvilágosodás nemes eszméiről és magyar provincialitásáról, a testről és a szexről, mint történelmi tapasztalatokról, stb. egy nagyszerű regényt lehetett volna írni.

7 hozzászólás
>!
ppeva P
Péterfy Gergely: Kitömött barbár

Meglehetősen megosztó könyv. Engem is megosztott.
Mióta megjelent, sok értékelést, cikket, ismertetőt olvastam róla, mert foglalkoztatott, milyen lehet ez a könyv. Sokáig azon a véleményen voltam, nem fogom elolvasni, nem kell ez nekem a sok hibájával, hevenyészettségével, minek bosszantsam magam vele.
Most azonban mégis nekigyürkőztem, lássuk, mi az, amit annyira elutasítottam látatlanban.
Sikerült kellően eltávolodnom a negatív előítéletemtől, attól, hogy előre tudni véltem, nem fog ez nekem tetszeni, és a kép árnyaltabb lett.
Részleteiben nagyon sok bosszantó hiba, pongyolaság, váratlan és végiggondolatlan nézetváltás van benne, logikátlanul sokat „tud” a fő narrátor, a feleség, a szereplők egy része egyoldalúan gonosznak van beállítva és a többi, sorolhatnám sokáig. De ezt már megtették előttem sokan, és egyet is kell értenem velük. Mivel nemhogy történész, de a történelemben különösebben jártas se vagyok, a történelmi tévedésekről – amit sokan felrónak az írónak – szólni nem tudok, de voltak olyan gyanúim, hogy nem minden tényét, szavát, dátumát lehet tökéletesen elhinni, mert néha mintha lenne egy kis „kavarodás” az adatok között.
Mégis, a könyvet becsukva a bosszantó részletektől el tudtam távolodni, és úgy gondolom, hogy egészében inkább jó a könyv, mint rossz. Vannak benne nagyon emlékezetes és nagyon jó részek (és persze feledhetők és nagyon rosszak is…).
Péterfy 10 évig írta ezt a regényét. Nem mondanám, hogy bár még tovább dolgozott volna rajta, inkább úgy érzem, nem kellett volna ennyi ideig nyúznia húznia a végleges változatot. Hiszen egyes hibák, összedolgozatlanságok feltehetőleg az utólagosan beleírt részek miatt maradtak benne a szövegben, vagy ahogy egyre újabb és újabb részekkel gyarapodott a mű, úgy dagadt ki szinte a formából.
Nem akartam én először értékelést se írni a könyvről, hiszen megtették ezt már annyian pro is, kontra is. Leginkább azzal értek egyet, hogy nagyon jó volt a téma, az összegyűjtött anyag, és lehetett volna belőle egy sokkal jobb könyvet is írni.
Mondom ezt én, a nem tökéletes olvasó, aki megátalkodott módon tökéletes könyveket akar olvasni tökéletes íróktól.

8 hozzászólás
>!
korkata
Péterfy Gergely: Kitömött barbár

Ez a könyv hideget-meleget egyaránt kapott. Próbáltam a sor negatív kritikától függetlenül olvasni. Az elütések, a helyesírási hibák láttán ez néha egy kicsit nehezen ment. Ez elszomorított, hiszen ha bármely könyv eljut oda hogy megjelenjen akkor figyelni kellene, hogy ilyen hibák ne forduljanak elő. A csillagozásnál ezt nem fogom figyelembe venni (ha figyelembe venném, akkor kevesebb lenne a csillag). Mégpedig azért, mert a történet az tetszett. Érdekes téma. Talán többet is ki lehetett volna hozni belőle. Érezhető volt, hogy kutatómunka előzte meg a regény írását. A szerző azt nyilatkozta, hogy tíz évig írta. Ez nagyon sok idő. Talán ettől éreztem azt, hogy nem mindenre helyez azonos hangsúlyt. Mintha az egyes részeket meghatározná, hogy mikor írta.
Nem egyformán tetszett minden rész. Angelo történetét szerettem. Bár ami halála után történt vele az sokkolt. Nem is igazán tudom elhinni, hogy ez így ment végbe a valóságban. A végét egy kicsit elhamarkodottnak éreztem. Az hogy a történetet nagyrészt Török Sophie mondta el valóságosabbá tette számomra. Bár nem tudom, hogy mennyi volt a fikció.
A karakterek kidolgozottak voltak. Nem tudtam őket sem szeretni, sem utálni, inkább sajnálat volt bennem irántuk.
Nem lett a kedvencem, de voltak részek, melyeket szerettem.

5 hozzászólás
>!
szigiri
Péterfy Gergely: Kitömött barbár

Közvetlenül Dragomán Máglya című könyve után olvastam, ahhoz viszonyítva nekem nem volt egy eget verően rossz könyv (persze a Dragománt megelőző Mester és Margarita újraolvasáshoz nem hasonlítható), legalábbis nem annyira, amennyire az itteni népszerű értékelésekből az kitűnik. Én nem lelkesedem különösebben a korszak iránt, így nem tölt el mély fájdalommal, ha pont ebből a korszakból írnak egy közepes könyvet. De számomra hatalmas megkönnyebbülés volt, – és csak ezért vettem a kezembe, – amikor megtudtam, hogy nem historizáló a nyelvhasználata. Engem mérhetetlenül idegesítenek az ilyen dolgok, Tompa Andrea Fejtős s lábtól című könyve – a sok felesleges rész mellett – is részben ezért ment az idegeimre (és akkor már inkább a szabadkőművesség, mint a balneológia), pedig az csak egy százéves – igaz erdélyi – nyelvet használ.
Láttam, ezt többen találták problémának. Beleolvasva Kazinczy Fogságom naplójába, az alapján a regény fele németül, másik fele latinul íródott volna és csak a harmadik fele (tréfa!!!) íródott volna valami nagyon veretes és germanizmusokkal terhelt régi magyar nyelven. Aki nagyon ideges, érdemes rádolgozni kicsit, javaslom olvassanak bele Péterfy PhD dolgozatába, amiben rengeteg eredeti forrást lehet találni (http://www.uni-miskolc.hu/~bolphd/letolt/peterfydissz.pdf , de vigyázat: ógörög, latin, francia és német nyelvtudás szükséges), csemegézzenek. Bár én a dolgozatot is egy elég csapongó munkának tartom, már a magyar részeit, de lehet nem kellene csak a magyar részből következtetéseket levonni.
Saját véleményem szerint nem az archaizáló írástól fog remekmű születni(, amivel nem azt mondom, hogy ez kizárja azt). És ha beleolvastok a dolgozatba, azért látható, hogy azért a kétszáz év távolsággal egy nagyon szűk közönségnek lehetett volna csak eladni ezt a könyvet (engem sem beleértve ebbe :) ).

Persze messze volt ez az áttörő remekműtől, meg az év könyve is erős lenne rá, mert voltak zavaró tényezők, nagyon unalmasan túlírt részek (beavatás, kitömés), de nekem tetszett az elbeszélés (Kazinczyé) elbeszélése (A felesége által), ami igazából eredetileg persze Soliman mesélt el. És ha el akartam volna adni egy ebben a korszakban játszódó történetet, ami azért nem irodalomtörténészeknek íródott, én is így csináltam volna, hogy azt mutatom meg, hogy nem az emberek változnak, csak a dolgok változnak (Viantól lopva). Erre meg jó választás volt az, hogy nem használta a régi nyelvet, meg volt benne egy kis közönségesség is (a barcogó Kazinczy-faun elég mókás volt).

Nagyon sok rész volt a dolgozatból beleszőve, de abból derül az is ki, hogy a kettőjük kapcsolatáról igazából nagyon kevés forrás volt, azok – a teknősbékaszerű kezek maga Kazinczy szavai voltak – de azt szinte mind beleépítette. @bargeization írta, hogy a fikció része volt Angelo és Kazinczy valódi kapcsolatának az ilyetén módon történő eltúlzása, valószínű csak egy nagyon mellékes epizód lehetett az ő barátságuk (inkább voltak ismerősök), de a sorsuk hasonlósága valóban arra az egymondatos szentenciára vezethető le, hogy bizony nehezebb kiszúrni a fehérek közt azt a józsefatillai értelemben vett európait, aki Kazinczy volt a borsodi nemesek között.

És még egy szempont, főleg @Kuszma nak, – akinél nem is tudom pontosan, hogy most a kritikusokra vagy az íróra haragszik igazán :) – hogy lehetséges, hogy azért sikkadt el a zseniális nyelvújító, tudós-szervező, Széphalmon tobzódó Kazinczy, mert az író pont azt akarta hangsúlyozni, és azokat a részeket akarta kiemelni az életműből, amit nem ismernek a nagyközönség tagjai és az irodalomtankönyvek, vagy amit egy mondattal elintéznek.

4 hozzászólás
>!
robinson P
Péterfy Gergely: Kitömött barbár

Van benne valami.
Lehet, jobban és alaposabban is megírhatta volna. Majd 2-3 év múlva előveszem, akkor talán tudok minden elfogultság nélkül értékelést írni róla. Picit jó szívű voltam, elsőre.

>!
makitra P
Péterfy Gergely: Kitömött barbár

"A regény erénye, hogy három ember néha párhuzamos, néha egymást keresztező életének bemutatása által ismertet meg bennünket a tágabb földrajzi és társadalmi közeggel. Az abszolút elbeszélő Török Sophie, Kazinczy felesége, bár néha Kazinczy és néha Angelo Soliman is megszólal, de mindenki igazából valakinek a szűrőjén keresztül, hiszen a feleség közvetíti a férj szavait, a férj pedig a néger barbár mondatait, így igazából csak a nő szavait fogadhatjuk el valósnak.

Ezek a szavak ugyanakkor teli vannak keserűséggel, reménytelenséggel és sokszor önváddal, amelyet a regény egyes pontjain valamennyi szereplő érez. A pontosan jellemzett hősök és az általuk bemutatott alakok mind részletesen kidolgozott karakterek, még a legutolsó apró figuráról is tudjuk kicsoda, mik a vágyai és céljai ebben a formálódó új világban. Nem szemérmes a regény, mert ennek érdekében valóban megmutat mindent a test, a hús örömein és gyötrelmein keresztül a lélek kárhozatáig. A szereplők részletgazdagsága teszi lehetővé, hogy igazán részei legyünk Magyarország múltjának, ugyanakkor éppen ez adja egy gyengéjét is, hiszen ha ez nem köt le bennünket, nem érdekelnek az alakok, akkor csak bosszantóan bőbeszédűnek fogjuk találni a regényt. […]

A regény minden során érződik az a műgond és az a rengeteg kutatás, amit Péterfy beletett ebbe a regénybe. A korabeli világ, a szereplők, Kazinczy és Török Sophie mind-mind hitelesnek tetszenek, el tudtam hinni, hogy valóban így gondolkodtak és éreztek ebben a közegben. Ugyanakkor éreztem azt is, hogy ugyan a Kitömött barbár a múltról szól, de a jelennek; most éppen annyira szükség lenne arra az elhivatottságra és intellektusra, hogy ki tudjunk jutni abból az újkori szellemi és testi barbárságból, amibe kerültünk, amibe kergetjük magunkat, ahol az értelmiségnél megjelenik ugyanaz az önutálat, a többieknél pedig ugyanaz a babonaság, mint kétszáz évvel ezelőtt, amikor az új, az idegen csak valami rosszat jelenthet."

Bővebben: http://tubicacezar.blogspot.com/2015/06/peterfy-gergely…

>!
believe P
Péterfy Gergely: Kitömött barbár

Ami nem:
-Többet vártam a nyelvezetétől. Mégis egy nyelvújítóról van szó, mégis az 1700-as évek végén játszódik. Sokkal többet ki lehetett volna hozni a nyelvi játékokkal, ha már Sophie meséli el a történteket. Vagy akkor ne ő legyen a narrátor, úgy is jobb lenne.
-Ha már narrátor: nincs megkülönböztetve, hogy mikor ki beszél. Sokszor el sem tudom dönteni, míg meg nem nevezi magát az elbeszélő. És ez most egyáltalán nem pozitív, hanem zavaró.
-Ennyi helyesírási, gépelési és nyelvhelyességi hibát nem bír el a szemem. A Kalligram (bár még mindig szeretem a könyveit) egyre trehányabb munkát végez. Nincs normálisan megszerkesztve sem.
-A Kazinczyról szóló részek túl lettek futtatva. Sokszor ugyanazok a dolgok körül forog az elbeszélés, de nem mond vele semmit. Mintha folyamatosan önmagát ismételné, nem emlékezne, hogy erről már volt szó. Sok helyen logikai baki is közrejátszik, egyik fejezetben így ír le egy eseményt, a másikban meg már máshogy. Nem összeszedett, zavaros, szerkesztetlen. Egyre hosszabbak a fejezetek, aránytalan az Angelo és a Kazinczy család részei.

Ami igen:
-Maga az alapgondolat nagyon jó. Tetszett a szabadkőművesség bemutatása és Angelo élettörténete. Sokkal, de sokkal élvezetesebbek, komolyabban kidolgozottak voltak azok a részek, amelyek a négerről szóltak (mintha Angeloról készült volna könyv, de túl rövid lett, ezért ki kellett volna bővíteni Kazinczyval). Nekem ez annyira erős volt, hogy ezért jár a három csillag.
Nem ájultam el a könyvtől, mint nagyon sok ismerősöm és kritikus. Őszintén nem értem, hogy miért tartják akkora durranásnak, de majd elolvasom a kritikákat. Még csak azt sem mondhatom, hogy egy gyorsan olvasható, lektűrszerű műről van szó. Ahogy egyik tanárom mondaná: túl sokat vállalt magára a könyv és nem tudta hozni. És majdnem megvolt az utóbbi idők legjobb utolsó mondata, de… Nem lett meg.

8 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
encsy_eszter

Elégették a könyveket és betiltották a szabadkőműves páholyokat és levágták a fejeket, amivel csak azt tették nyilvánvalóvá, hogy semmit sem értenek a gondolatok terjedésének természetéből.

20. oldal

>!
Kuszma P

Legjobb a hazával semmit sem csinálni, olyannak kell hagyni, amilyen. Mintha a haza egy holttest lenne, amelyet kizárólag siratni szabad, minden egyéb halottgyalázás és sátánimádás.

4 hozzászólás
>!
balagesh IP

Gyerekkorában arra vágyott, hogy szerzetesnek vonul egy különösen szigorú és önsanyargató rendbe, ahol hallgatási fogadalmat tesz, és még önmagával sem kell beszélnie.

108. oldal

3 hozzászólás
>!
Szelén

Márpedig ami nincs, az csak az ördög műve lehet.

35. oldal

>!
encsy_eszter

Ferenc angol kertet akart, és én megadtam magam az akaratának, noha nekem sokkal jobban tetszettek a francia kertek, a nyírt bokrok, a fehér kővel kirakott sétautak, a lugasok boltívében elbújtatott szobrok, a csobogó szökőkutak. Ferenc nem sok kétséget hagyott afelől, hogy az ízlésem e tárgyban meglehetősen fejletlen. Számára az angol kert a szabadság kifejezője volt, míg a francia kert a rabságot és az elnyomást jelképezte. A természetet, mondta, a saját vadságában kell a kertben kifejezésre juttatni, saját szépségéért kell csodálni, nem azért, amit ráerőszakolunk. Akárcsak az emberi egyéniségben, a természetben is a belső kvalitások a fontosak : ha ez a vadság, akkor az. Én azonban azt gondoltam, hogy épp elég vadság van odakint, s akinek az kell, az menjen a Tátra fenyvesei közé, vagy a Kárpátok szakadékaihoz, és csodálkozzon rajta ; a ház körül azonban a nyugalom, a tisztaság, a rend legyen az úr. Sok időt szentelt arra, hogy meggyőzzön az igazáról, és én egy idő után ráhagytam a dolgot, mert nem ért meg annyit az egész, hogy összekülönbözzünk miatta. Persze sokáig fájt nekem, hogy lenézi az ízlésemet. Tudtam, hogy felületesnek, gyerekesnek tart, akit leköt az olcsó csillogás, a csalóka, hazug harmónia, s az arányok és a formák legolcsóbb trükkjei, mint valami vadembert, akit még a legképzetlenebb európai is ámulatba ejt egy szabályosan lerajzolt körrel. De akkor sem voltam hajlandó belátni, mért kéne egy kertnek magasabb eszméket kifejeznie,s mért kell épp a virágokat és a fákat a világnézetek harcának terepévé tenni, s mi keresnivalója van a filozófiának egy kerti tóban.
A francia kert az egyház és a király kertje ; a francia kert a teológia, a babona, a tudatlanság kertje ; a feudumé, születési előjogé, a jogtiprásé, a megalázásé, az erőszaké, a rabszolgaságé és a börtöné. A francia kert ostoba és gonosz. A francia kert hazudik, hazudik az emberről, hazudik a természetről, hazudik a metafizikáról, rendben van, gondoltam ; de akkor meg hogy’ lehet egy angol kertnek igaza ? Mitől igazabb egyik kert a másiknál, miközben mindkettő erőszakot követ el a természeten, a valóságban együttélésre képtelen, más‑más földrészről származó növényeket kényszerít egybe, sziklát és tavat erőszakol a tájba, ahol addig csak szelíd lösz, puha göröngy és csörgedező patakocska élt – ez vajon nem ugyanakkora hazugság‑e ?
De soha nem mertem feltenni neki ezt a kérdést.

39-40. oldal

Kapcsolódó szócikkek: angolkert · franciakert · Kazinczy Ferenc
>!
robinson P

Az ország földrajza rosszul van elosztva: vagy síkság van, és sehol, még egy domb se, vagy csak hegy egymás hegyén-hátán, hogy egyetlen, termékeny völgy, művelésre alkalmas fennsík megszakítaná.

64. oldal

>!
robinson P

Tehetetlenül figyeltük, hogyan változik káosszá az a világ, amely addig legalább kiszámíthatóan volt elviselhetetlen, szertartásosan volt idegen.

70. oldal

>!
latinta SP

A könyvtárban ott sorakozott az összes, valaha olvasott könyv, bennük azokkal a mondatokkal, amelyeket megőrzött az emlékezete. Horatius és Goethe, Vergilius és Osszián, Arisztotelész és Lessing, mindent felsorolt az emlékezetében, és naponta visszajárt olvasgatni. Rettegett, hogy valami lényegeset elfelejt. Rettegett, hogy eltűnik az emlékezetéből mindaz, amiért egyedül érdemes élnie, eltűnnek a versek, a festmények, a nyelvek, a zenék, és a szelleme visszazuhan egy barbár állapotba, ahol már csak a nyers ösztönök, az étel, az ital és az asszony utáni vágy bűzlő gépe dohog.

57-58. oldal

>!
encsy_eszter

Ebben az országban minden épület viharos gyorsasággal rommá változik: mintha eredetileg is romnak épült volna. Ausztria angolkertje, műromokkal a zegzugos sétány végén, ez Magyarország. Buda: rom. Esztergom: rom. Vác: rom. Eger: rom. Még nem jött el az idő, hogy valami véglegeset lehessen mondani: nincs mivel mondani, és nincs miről.

64. oldal

>!
robinson P

Angelo Soliman teste pont olyan időtlennek tűnt, mint a tárlókban sorakozó szürke meteoritok, mamutcsontok, óriáscsigák és az üvegszemükkel bambán álldogáló, kitömött egzotikus állatok, amelyek néma nyájként betöltötték a polcsorok közötti teret.
A preparátum strucctoll ágyékkötőben, fején strucctoll koronával állt, jobb lábával előre lépve, bal kezében lándzsával.

12. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Angelo Soliman

Hasonló könyvek címkék alapján

Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
Spiró György: Fogság
Kun Árpád: Boldog Észak
Barnás Ferenc: Másik halál
Csaplár Vilmos: Hitler lánya
Jónás Tamás: Önkéntes vak
Rakovszky Zsuzsa: Visszaút az időben
Térey János: Asztalizene
Esterházy Péter: Esti
Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: A próbák palotája