A ​golyó, amely megölte Puskint 100 csillagozás

Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

Egy regény mindenkiben benne van – állítja Péterfy Gergely új regénye, amely egy rendhagyó szerelem lebilincselő története. A lélek és az idő mélyébe vezető elbeszélés mágikus erővel jeleníti meg a 20. és 21. század Kelet-Európáját, ahol újraelevenednek a szenvedély, a gyűlölet, a barátság és az árulás ősi történetei.
Van-e élet a szerelmen túl? Felülemelkedhetünk-e vágyainkon és ösztöneinken? Képesek lehetünk-e ellenszegülni a történelemnek? Lehetséges-e a szabadság a diktatúrák romjain? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Péterfy Gergely új regénye, amely a nagysikerű Kitömött barbár méltó párja.

>!
Kalligram, Pozsony, 2019
432 oldal · ISBN: 9789634681236
>!
Pesti Kalligram, Budapest, 2019
406 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634681076

Enciklopédia 16


Kedvencelte 9

Most olvassa 17

Várólistára tette 90

Kívánságlistára tette 70

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

Miután két pszichoterapeuta 100 munkaórája kellett ahhoz, hogy feldolgozzam, a Kitömött barbár Aegon-díjat nyert és tucat irodalomkritikus 540 munkaórája is kevés volt ahhoz, hogy elhiggyem, megérdemelte, bevallom, tartottam ettől a könyvtől. Ehhez képest az első meglepetésem az volt, hogy tetszik. Péterfy a Rushdie-nagyregények nyomvonalát követi: némiképp hektikus családtörténet erős mágikus ízzel, vibráló történelmi háttérrel, kellő lendülettel az asztalra téve. Szép számú érzékletesen megformált karaktert mozgat, és egyes szálak olyan plasztikusan vannak odatéve, hogy csak úgy szikrázik bennük a levegő. Érdekli az embert, hogy mi ez és hová megy.

Csak épp egy idő után elbizonytalanodtam, hogy megy-e valahová. Sanda gyanúm szerint Péterfy túl ötletszerűen kezeli a cselekményt és a szereplőgárdát ahhoz, hogy igazán organikus egységet hozzon létre. A történet néha indokolatlan mellékvágányokat jár be, a főbb figurák pedig gyanúsan sokszor tesznek olyat, ami nem tűnik kompatibilisnek addig felépített jellemükkel. Mintha a szerző nem tudna ellenállni saját ötleteinek, és fontosabb volna neki, hogy a mese szédítő hajtűkanyarokat vegyen, mint hogy szereplői önazonosak maradjanak. Itt van például az általam a történet gerincének gondolt vonal – az elbeszélő reménytelen szerelme Olga iránt, aki amúgy legjobb barátja anyja –, ami bővelkedik ugyan tagadhatatlanul izgalmas momentumokban, de ugyanakkor azt az érzést kelti bennem, hogy Péterfy írás közben túlzottan függeni kezdett az „izgalmasság-faktortól”, és ezért másodlagossá vált, hogy azért ki is kéne futtatni ezt a kapcsolatot valahová.

De minden ambivalencia ellenére van ebben a kötetben erő, ha néha terméketlen is. Bele tud merülni az ember, hogy a feje búbja se látszik ki, és ez jó.

Ui.: Amúgy amint a Kitömött barbár-ban, úgy itt is központi motívum a hazai „rögvaló”, vagyis a műveletlen plebs és a művelt, tudásszomjas individuum konfliktusa. Hogy ebben orrontanom kéne-e némi bírálandó elitizmust, azt még nem döntöttem el.

6 hozzászólás
Gyula_Böszörményi IP>!
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

Ebben a családregényben mindenki súlyosan lelki- vagy elmebeteg, és ez egy idő után pokoli nyomasztó. A 300. oldalnál értem el azt a hangulatot, amit még soha, egyetlen könyv olvasása közben sem: azt kívántam, hogy a történet minden, de minden szereplője azonnal dögöljön meg! Nagyon bizarr érzés volt. És azóta is azon töprengek, mit akart Péterfy elmondani ezzel a történettel. Két hete beszélgettünk, de akkor még nem olvastam ezt a könyvét – na, majd legközelebb.

2 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

Ambíciója szerint történelmi családregény, de felszínessége miatt csupán egy terjengős, rosszul megírt lektűr. Péter, a legidősebb a családtag figurája – minden közhelyessége ellenére – emlékezetesre sikerült, és őszintén átéreztem a sorsa drámaiságát. A többi szereplő vagy hiteltelen volt, vagy egyszerű papírmasé figura, akiről eleve nem is lehet feltételezni, hogy élő ember. Például az egyik szereplőt úgy hívták, hogy Ürögdi. Keresztneve nem volt, egy demagóg szélsőjobbos figura egyik csatlósaként szerepelt. Ez most komoly? Ilyet lehet?
A regény egyik központi alakja Olga, aki tulajdonképpen Magyarország metaforikus megtestesítője is lehetne – meghágja a szélsőjobb, a demagóg és ostoba és brutális és ezoterikus és aljas és sikeres és satöbbi férj képében. Péterfynek elég rossz tapasztalatai lehetnek a nőkkel, bár az is igaz, hogy a férfi szereplői sem rokonszenvesek. Hamvas karneváli panoptikumát idézik néhol, de hát Hamvas nem akarta elhitetni, hogy realista regényt ír. Mindenesetre Olga alakja – akár metaforikusnak szánta a szerző, akár nem – rettenetesre sikerült, akit az írói kény rángat jobbra-balra, le és fel, teljesen logikátlanul és lélektanilag hiteltelenül.
A narráció erőltetett, az egyik szereplő mesél, gyakran olyan dolgokról, amelyeknél biztosan nem volt ott, és nem is lehet egyéb forrásokból sem információja róla.
Számos hiba van a leírásokban, például az 1950-es években a Magyar Dolgozók Pártjának (akkor ezen a néven futottak a komcsik) nem voltak helyi, meg megyei elnökei, akkoriban párttitkárok voltak. Vagy egy másik: ha egy orvos végez az orvosin, nem lesz egyből jól kereső sebész orvos, először rezidens, aztán juthat feljebb, stb. Besúgónak nem az alkoholista lumpent szervezték be a titkosrendőrök, mert az megbízhatatlan volt, hanem a tisztes családapákat, stb.

Nincs azzal baj, ha egy regény nem jut el a szépirodalom szintjére, de a lektűrnek vannak olyan tulajdonságai, amelyek elterelik erről a figyelmet: például rövid fejezetek záruljanak izgalmas folytatás ígéretével; legyenek azonosulásra ösztönző, rokonszenves szereplők; legyen valami átlátható tétje a cselekménynek; jussunk a történetben valahonnan valahová, stb. Ezek itt mind hiányoznak.
A regény társadalomképe, történelemszemlélete akár szimpatikus is lehetne – én nem éreztem benne semmi elitizmust, az elitizmus az egyik szereplő privát tulajdonsága – de a szereplők hiteltelensége az egészet érvényteleníti. Mintha egy doktriner liberális tézisregényt olvasnánk – ezzel tulajdonképpen önmagát járatja le.
Számomra nagyon rokonszenvesek Péterfy publicisztikai megnyilvánulásai, ezért szomorúan, és egyre türelmetlenebbül olvastam ezt a 400 oldalt: legyen már vége.

5 hozzászólás
balagesh IP>!
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

Jó kis olvasási élmény volt ez. Manapság az egy szuszra nekem nem kivitelezhető, de az egy lendülettel kitétel abszolút igaz. Ilyenkor persze kérdés, hogy könnyű vagy könnyed olvasmányt hagytam magam mögött. Nem a többiek által is érintett tartalomra értem ezt (lásd @Cickafark megfogalmazását: „a család a lezüllés állatorvosi lovaként az összes tünetet kb. egy évtized alatt panoptikum-szerűen felsorakoztatja”), hanem a fajsúlyosságra. A válasz Péterfy esetében nem vagy-vagy. Egyrészt nagyon könnyedén fogalmaz, tehát a stílusa megérdemli a dicséretet (megérdemli az olvasót). Nem szimpla ez a nyelv – ezt nem lehet a szemére vetni. A tartalmi elemek esetében viszont más a helyzet: az állatorvosi lónál senki nem merül bele egy-egy szimptóma kivesézésbe, mikor annyi még a felsorolandó. A túlírtsággal tehát annyiban vitatkoznék, hogy én inkább ebből a szempontból a kidolgozatlanságot érzem problémának. Péterfy egyszerűen a felületen marad, leegyszerűsíti a problémákat. Bár alapvetően érzékeny, ezt el kell ismerni, mégis közhelyszerű tartalmakat vezet csak elő, és a legközhelyesebb kimenet felé viszi el őket. spoiler A három generáció áttekintése Thomas Mann-i méretek után kiált. Mit kiált?! Ha Péterfy még ezt is tudná, igazi osztályon felüli műveket tudna írni.
Ez a fajta közepes kidolgozottság két szereplőn különösen jól megfigyelhető. A 2., összekötő generációt Olga képviseli, akinek az élete kiválóan korszakolható, és legalább négy nagyobb részre osztható fel, amelyek logikusan összekapcsolhatóak, de mindegyik egy kicsit ötletszerű. Tudom, hogy ilyen az élet: egyszerűen csak annyit mondok, Péterfy ezeket is jelzésekkel, közérthető sablonokkal, és nem részletes elemzésekkel mutatja be. Olgáénál viszont problémásabb az elbeszélő figurája. Esetében végig nem dől el, hogy csupán egy különleges, fura figuráról van szó, vagy ténylegesen egy otromba szörnyetegről. Értem én a kettősséget, azt is, hogy a határon lebeg, de a szövegben néha tök normális, máskor meg kifejezetten Quasimodóként szociálisan illeszthetetlen. Tehát nem a határon marad, hanem hol tisztán ez, hol tisztán az.
A háromgenerációs, jelenkori történelmet feldolgozó regényt érdemes Krusovszkyéval összevetni. Leginkább persze a jelenről alkotott képük, véleményük egyezik, és hogy a megoldás éppen hogy e földön kívül keresendő. Bennem végig a nem túl nagy különbség megtalálásának igénye motoszkált. Krusovszky figurái normálisak – talán ez a kulcs. Rajtuk keresztül általánosabb képet kapunk. Ezért tud egészen sok ember személyes síkon viszonyulni hozzá. Péterfynél evidens, hogy Péter, Olga és Kristóf is képes lenne a világszínvonalra – a túl nagy potenciál kiteljesedésének lehetetlensége miatt burjánzik el aztán minden lelki szörnyűség. Átlagfelettiek ők, akik körül a kicsinyes figurák rajzanak végtelenül. Az elbeszélő apjához hasonló szerényebb emberekből alig akad. (De lehet, ő sem átlagos, csak nem figyeltem rá elég alaposan.) Ebben a világban mindenki vagy bolond, vagy kisstílű, vagy mindkettő. Tehát vannak az ösztönlények meg a túltenyésztettek – ettől (illetve attól a szerzői szándéktól, hogy nem engedi ironikussá, szatirikussá válni) a szöveget végig uralja valami mesterkéltség.
Péterfy szövege teljesen odaadja magát az olvasónak, és ez nagy kincs. Ugyanakkor az olvasó mégsem kincset talál, de nem is limlomot.

olvasóbarát P>!
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

„… ami ismétlődő és monoton az emberben, az mindig a pusztító őrület jele.”

Péterfy köteteinél mindig nagyon hangsúlyos szerepe van a címnek. Puskinról csak nagyon érintőlegesen szól a történet. Egy olyan világot ábrázol, amelyben egy kassai polgár, a többre hivatott Péter családjának színes eseményei bonyolódnak a Dunakanyarban 3 nemzedéken át, a körülöttük élőkével (a társadalom kivetettjeivel) összefonódva. A világ, amelyben élnek ellenséges velük, magánéletükbe is folyton beleerőszakoskodik, és „az erőszak mindenkit gyerekké tesz, aki elszenvedi”. A történet központjában Péter, a társadalomtól elzárkózó tudós élete áll, aki nagy hatással volt lánya, a „vékony, törékeny, finom” Olga életére is, akinek boldog házassága után, életében hatalmas fordulatot hoz Áron, „ a kutyaszemű idegen” megjelenése. A jótékony szellemek mellett mindig megjelennek az ártó démonok. A harmadik generáció már a rendszerváltás után lesz felnőtt, keresi a helyét az életben a világ különböző pontjain, próbál azokra az értékekre építeni, amelyeket magával hozott. Magánéleti és társadalmi problémák bőven sorakoznak a regényben, jó volt olvasni, akkor is, ha a hibáit is látom.

robinson P>!
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

Nem rántott be…steril, olvasmányos, szépen összerakott, de honnan hová tart, és miért, tart-e egyáltalán… Halvány 4, a 180 oldaltól, már lestem mikor lesz vége, eluntam, pedig jól indult. Átfolyt rajtam, mély nyomot nem hagyott, kellett nekem kíváncsiskodni, PG nem nekem ír.

cseri P>!
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

Meglepetés. Még soha nem olvastam Péterfy Gergelytől, pedig egy könyve már iszonyú régen várólistán van, na és ott van az Aegon-díjas Kitömött barbár. Na az is várólistán van, de itt a molyon nem volt túl nagy sikere, hogy úgy mondjam. Én nem vagyok egy katasztrófaturista hajlamú olvasó, aki szeret azért ovasni, hogy aztán jól lehú… rámutasson a könyv hibáira. Én minden könyvet azért olvasok, mert tényleg érdekel, valami jót szeretnék találni benne (ami persze nem mindig sikerül), és nekem a negatív értékelések elveszik a kedvem. Szóval ezek után őszintén meglepődtem, hogy Péterfy ennyire jól ír. Gördülékeny, fordulatos, izgalmas családregény a huszadik század második feléből, meg egy kicsit napjainkból. Lehet, hogy néha már kicsit túl fordulatos, de itt most a történetszövést éreztem lényegesnek, és azt nagyon élveztem.

4 hozzászólás
AeS P>!
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

Volt ez az iszonyú nagy ellentmondás a Kitömött barbár kapcsán, többen többször megidézték már, és bizony rám is hatással volt, ahogy töprengtem, hogy bele merjek-e kezdeni ebbe a regénybe. Aztán legyőztem önmagam, és egy nagyon érdekes és fordulatos XX.-XXI. századi családregényt kaptam, sajnálnám, ha az előítéletem miatt kihagytam volna.
Az elején kifejezetten lelkes voltam, tetszettek a szereplők (a maguk bajával), a helyszínválasztás, és a skiccek is, amivel Péterfy megmutatta a magukba zárkózott Waldsteinek körül zajló történelmet. Sajnos valahol a regény harmadik harmadánál elfogyott a lendület (hogy az enyém-e, vagy a könyvé, azt nem tudom), és minél közelebb értünk ahhoz a korhoz, amit én is ismerek, annál távolabb kerültek tőlem a szereplők és a történet is. Mindemellett ajánlom az elolvasását, Waldstein Péter figurája szerintem remekmű.

Cickafark>!
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

Jaj. A Kitömött barbár vezérmotívuma, azaz a „művelt értelmiség” idegensége, különcsége vs. a barbár, egyre veszélyesebb környezet itt saját szatírájába fordul, de ahhoz képest túl komolyan veszi magát. Az erkölcsi tartás nem tart ki, csak önpusztító menekülést szül: a szereplők spoiler. Nem a sors üldözi őket, hanem saját maguk, valójában egyszerre áldozatok és tettesek. A mások által is említett túlírást főleg ott érzem, hogy spoiler A szánalmas szereplők hamar annyira idegesítővé váltak, mint az Esti Kornél sorsüldözött öregasszonya, akit Esti felkarol, de végül kénytelen megverni, „mert annyira sajnálja, hogy egyebet nem is tehet” (Esti Kornél, 13. fejezet). A sztori önmaga szatírájává válik, a szereplőkkel nem lehet vagy nehéz együttérezni, pláne azonosulni, közönyt provokál. Viszont a kapcsolódás, együttérzés felkeltése végett a családot spoiler szereplő szemszögéből láttatja és végig drámai marad a stílusa (nem szatirikus vagy önreflektáló), de ez – legalábbis nekem – sajnos nem sokat segített a be- és elfogadhatóságon, a könyv és a szereplői iránti csalódottságon majd közönyön. Ha a cél ennek az ambivalensségnek a felkeltése volt, akkor sikerült. Más nem igazán – nem állt össze és nem győzött meg.

cinkos>!
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

Nagyon olvasmányos, biztos kézzel megírt ún. intellektuális lektűr, amelyben nagyon kilóg az ideológiai lóláb (a régi jó nyugati polgári világot tönkreteszi a keleti barbárság). Namármost: ezzel az ideológiai képlettel én egyetértenék, de egy regénytől nem azt várom, hogy ezt rágja a számba négyszáz oldalon keresztül. Ráadásul az utolsó száz-százötven oldal kifejezetten összecsapott, és az egész könyv tele van zavaró pongyolaságokkal. Ez a harmadik regény, amit Péterfytől olvastam, a Halál Budán és a Kitömött barbár után, az első volt egyértelműen a legjobb, ez pedig a leggyengébb.


Népszerű idézetek

ppeva P>!

Naponta legalább két órát olvass – mondta Péter. Ennél az asztalnál, amely ablak előtt áll. Minden embernek kell legyen íróasztala. Minden íróasztalnak ablak előtt a helye. Aki fal elé teszi, vagy őrült, vagy rabszolga. Ne legyen függöny! Nem baj, ha belátnak. A paraszt azt fogja mondani, aki olvas, az naplopó. A proli azt fogja mondani, aki olvas, az ellenség. Ne foglalkozz ezzel! Az olvasásnál nincs fontosabb, az olvasás emel emberré. Az olvasás tesz erényessé és bölccsé, vagy legalábbis lehetővé teszi azt. A paraszt és a proli csak annak tulajdonít értéket, amiből közvetlen haszna van, meg tudja inni vagy enni, vagy rögtön pénzre cserélheti. Az olvasás nem ilyen. Az olvasás haszna, mint a bölcsességé vagy az erényé, önmagában van. Mert megadja annak a tudatát, hogy a világ több, mint aminek látszik. Belső kilátót épít az elmédben, ahonnan messzire látsz, míg a többiek lent bolyonganak a ködben.

49. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
2 hozzászólás
szesza2000 P>!

Az olvasás haszna, mint a bölcsességé vagy az erényé, önmagában van. Mert megadja annak a tudatát, hogy a világ több, mint aminek látszik. Belső kilátót épít az elmédben, ahonnan messzire látsz, míg a többiek lent bolyonganak a ködben.

49. oldal, 4. fejezet (Kalligram, 2019)

fkt>!

– Rájöttem valamire – mondta Marcell a boltban –, a kommunisták egyetlenegy dolgot csináltak meg alaposan: megtanították a magyarokat lopni. Tulajdonképpen ez az egyetlenegy dolog, amihez tényleg értettek: elvenni a másét. A nácik megtanították őket gyűlölni: ők meg ebben voltak jók. Most szökött szárba a vetés: kikelt a gyűlölködő tolvajok sárkányfog-veteménye.

404. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyűlölet · kommunista · lopás
robinson P>!

A könyvek Marcellre valóságos kábítószerként hatottak.

Kapcsolódó szócikkek: könyv
AeS P>!

A könyvek szereplőiről és íróiról úgy beszélt, mintha mind a személyes ismerősei lennének, akikkel épp az előbb váltott néhány baráti szót a konyhában, és bármikor előléphetnek az egyik polc mögül. Aki beszélt vele, úgy érezte, hogy minden perce, amit eddig nem olvasással töltött, kidobott idő volt.

213. oldal (Kalligram, 2019)

Kapcsolódó szócikkek: könyv
robinson P>!

A faluban megindult a szóbeszéd, de biztosat senki sem tudott: akik közel álltak a tanácshoz és a párttitkárhoz, azoknak sem kötöttek az orrára semmit.

fkt>!

A paraszt azt fogja mondani, aki olvas, az naplopó. A proli azt fogja mondani, aki olvas, az ellenség. Ne foglalkozz ezzel! Az olvasásnál nincs fontosabb, az olvasás emel emberré.

49. oldal

ppeva P>!

Reggel fél hétkor keltek, Péter elment a boltba zsemléért, ha nagy ritkán volt zsemle, azt hozott, ha nem volt, akkor kenyeret, de akkor is azt mondta, zsemlét. Átkozódott, hogy milyen világ az, ahol olyan alapvető dolog, mint a zsemle, eltűnik. Mért pont a zsemle? Mi a baja a kommunistáknak a zsemlével? A zsemlét a prolik meg a parasztok is szeretik. Ugyanúgy lisztből van. Hát akkor meg miért? Direkt, hogy rosszkedvet okozzanak? Talán a zsemle a péksütemények osztályellensége? Vagy a péksütemények kispolgári csökevénye? Mitől materialistább és dialektikusabb a kenyér?

47. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kenyér
ppeva P>!

Nézd meg ezeket a falusiakat: állandóan meg vannak valakire sértve! Ebből áll az életük, az örökös sértődésből. Akármelyikkel beszédbe elegyedsz, egy perc múlva már azt hallgatod, hogy ki az ellensége, ki sértette meg őt halálosan, ki sértegeti folyamatosan. Állandóan duzzognak, a fejük már kora ifjúságukra eltorzul az állandó duzzogástól. Csupa lebiggyedt, sértett ajak, felfújt pofazacskó. Állandóan túlteng bennük az ego, az én, én, én, mást se hallasz egy kocsmában, én, én, én. Minél többet isznak, annál inkább én, én, én.
(…)
És ezek állandóan ellenséget keresnek.
Abban a pillanatban, ha olyasvalakivel találkoznak, aki különbözik tőlük, úgy érzik, megtalálták ezt az ellenséget, akin vadállati egójuknak győzedelmeskedni kell. Akit be kell sározni, össze kell kenni mocsokkal, hogy emészthetővé tegyék és megegyék. Egyetlen fegyver van ellenük: a nevetés. Mert az ego maga a halálos komolyság. Mindenki, akit egója hajt, majd belehal a komolyságba. Ki kell nevetni, és azzal összetöröd. Mert épp azt veszed benne semmibe, amit ő a mindenségnek érez: az egót. Saját egónkkal szemben is ez az egyetlen fegyver: önmagunk kinevetése. Aki önmagán nevetni tud, az a legszabadabb. Aki nem, az örök rabszolga. Nevetni magadon olyan, mintha a kék, tiszta égbolton repülnél, mint amikor álmodban repülsz. Nem nevetni olyan, mint egy örök magánzárka sötétjében viaskodni a démonaiddal.

54-55. oldal

ppeva P>!

A két lány a Braun-ház padlásán talált régi újságokban lapozgatva elég fényképet látott tengerparton ejtőző sztárokról ahhoz, hogy tudják, hogyan kell ilyen helyeken viselkedni. Kiterítették a pokrócukat a selymes fövenyen, a raktár sarkából előhoztak egy szakadozott napernyőt, szalmakalapot és napszemüveget biggyesztettek az orrukra, szalmaszálat dugtak a szörpöspohárba, és élvezték a napsütést. A Dunakanyar rég nem látott ilyesmit, izzadva küszködő vonatok, érccel és kővel teli uszályok töltötték be hosszú éveken át a tájat, az öröm és az önfeledtség, még ha volt is, elrejtőzött a rosszul világított szobákba. A dolog annyira szokatlan volt, hogy hamar híre szaladt, a gáton egyre több biciklis jött-ment, hogy a saját szemével láthassa a szokatlan jelenséget. Nemcsak szokatlannak tűnt, hanem ideológiailag is gyanúsnak. Nem az iskolában lenne a helye ezeknek a gyerekeknek? Ha meg hétvége van, nincs valami tennivaló a ház körül? És egyáltalán. Ez a tétlen napozás és az élet öncélú élvezete veszélyesen burzsoá valaminek tűnt. Baltazár csípős megjegyzéseket kapott a tehenészetben, Pétert pedig behívatta a párttitkár, hogy közölje, a szocialista ember erkölcseivel nem egyezik, amit a lányok művelnek.
– A napozásra gondol? – kérdezte Péter.
A párttitkár torkát köszörülve ingatta a fejét.
– A fürdőruha a baj talán? Állami boltban vásároltam Esztergomban.
A párttitkár erre is kénytelen volt nemet mondani.
– Akkor megmondaná, hogy mi a gond?
A párttitkár összehúzott szemöldökkel, kétségbeesetten gondolkodott, aztán nagy nehezen kinyögte.
– A napszemüveg.
Onnantól kezdve a lányok napszemüveg nélkül napoztak, de az ütközetet nyilvánvalóan megnyerték. És mivel a következő nyáron a helyi vegyesboltban is feltűnt az első napszemüveg-szállítmány, ez az érv is megdőlt.

69-70. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

On Sai: A két herceg
Marilyn Miller: A királynő
Csernovszki-Nagy Alexandra: Antónia eltűnt
Marilyn Miller – Ella Steel: Üldözöttek
B. E. Belle: Árvák
Szaszkó Gabriella: Vigyázz rám
Kollár Betti: A vonzás törvénye
Ella Steel: Az indíték
Bauer Barbara: A fekete rózsa
R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa