A ​természet rejtett hálózata 94% 30 csillagozás

Wohlleben úr jött, látott és győzött. A természet rejtett hálózata ugyanis tökéletes ötvözete az eddigi munkáinak. Egyszerre mesél az erdőről, az állatokról, és mindazon folyamatokról, melyek számunkra láthatatlan módon irányítják, és működésbe hozzák ezt az óriási gépezetet: a természetet.

A szerző a tőle megszokott lelkesedéssel és alázattal számol be az eddigi tapasztalatairól, élményeiről, melyeket ügyesen fűz össze a tudományos témájú cikkek fontosabbnak tűnő kijelentéseivel. Továbbá arra is ügyel, hogy az egyszeri olvasó ne vesszen el a szakzsargonban, hanem élvezze is ezt a különleges sétát.

Számomra számtalan ponton világossá vált, micsoda ereje van ennek a könyvnek, és szívből remélem, hogy minél több emberhez eljut majd az üzenete. Hiszen nem is lehetne ennél egyszerűbb: a természetet békén kell hagyni, mert ez az évmilliók óta fennmaradó óriás pontosan tudja, mit kell tennie. Nekünk csak hagyni kell, hogy tényleg úgy végezhesse a dolgát, ahogy neki a lehető legkényelmesebb.

Pár hónapja láttam egy rövid videót arról, hogy pár farkas felbukkanása miként változtatta meg (avagy vissza) a környezetet. Örült a szívem, mert végre nem „gonosz vadállatokként” jelenítették meg őket. Ez a könyv is ezzel a farkasos szösszenettel indul, egyben rá is világít a természetben előforduló pár összefüggésre. Mert abban nincs hiány. Összefüggés összefüggés hátán, kicsit el is vesztem az sok infoban. Sokszor kaptam fel a fejem és csattant az állam. Rengeteg új információt kaptam, próbáltam is megjegyezni mindet (de szerintem ez lehetetlen vállalkozás). A sok-sok összefüggés között egy biztos…….az emberrel csak a gond van. A természet köszöni jól van, ha meg nem, meggyógyítja magát. A kártékonynak nevezett fajok is csak azért kártékonyak, mert az ember azt mondta, mármint a saját, önző igényeinek nem megfelelőek. De az a „kártékonyság” a természetnek nem feltétlenül az, sőt….. Érdekesek voltak a fákkal kapcsolatos részek (számomra totál hihetetlenek), ahogy „kommunikálnak” egymással. (Eszembe is jutott a Gyűrűk Urából az Ent-ek :D :D :D :D ).

Kétség kívül érdekes bevezetőkönyv azoknak, akik szeretnének nagyobb egészként tekinteni a bolygó ökoszisztémájára, és megérteni, hogy ez az egész egy nagy egyenlet: ha elveszel az egyik oldalról valamit, a másik oldalról is kivonódik valami. Ha eltűnnek a Yellowstone-ból a farkasok, hanyatlásnak indul a természet, a folyópartok, kiönt a víz. És ez csak egy példa volt a sokból, melyeket nagyon olvasmányosan ad el ő a szerző, akár egy esti tanmesét, felnőtteknek és fiataloknak egyaránt.
Ám pont ez a mesélő stílus egyben a hibája is a kötetnek, ugyanis nekem hiányoztak a nagyobb tudományossággal, részletesebb adatokkal alátámasztott tények. Azok az apró információk, amelyekben tetten érhető a nagyobb ökológiai veszély. Egyszóval: hiányzott az ÉRTEKEZÉS.

Így, hogy elolvastam mind a négy könyvét, továbbra is az Erdei kalauzt és Az állatok érzelmi életét ajánlom, ha kicsit is érdekel titeket a téma. A fák titkos élete és ez a kötet pedig az igazán elszánt olvasók terepe – nekem legalábbis ilyen érzés volt az utóbbi kettőt olvasni.

Peter Wohlleben először a fákról írt, utána az állatokról, most pedig azt mondja minden mindennel összefügg, ezért ebben már az ember is benne van….de nem pozitívan.
A könyv sokat foglalkozik az emberi tevékenységek negatív hatásaival, a klímaváltozással, és azzal, hogy az állatok/fák hogyan próbálnak meg ehhez alkalmazkodni. Egész megdöbbentő dolgokat írt.
A címek nagyon jópofák voltak (eddig is ilyen jó fejezetcímek voltak?) és tetszett, hogy most néhány fejezet végén még tippeket is adott (pl. a madarak téli itatásával kapcsolatban).
Sajnos sok olyan téma is volt, amikről egyszer már olvashattunk tőle. Ezek az ismétlések engem kicsit zavartak.
Bár Wohlleben sokmindent belevett a könyvbe, azért érezhető volt, hogy a szíve csücskei azért mindig is a fák maradnak.

A fák titkos élete után ez volt a második könyv, amit a szerzőtől a kezembe vettem. A könyvet nem találtam annyira érdekesnek, mint az előzőt (soknak éreztem benne az ismétlést is), amit olvastam tőle és a könyv végére érve egyfajta hiányérzet is maradt bennem. Bár a könyvben szereplő példák sokszor érdekesek voltak, de valahogy a cím alapján többet vártamspoiler.

Izgalmas könyv volt. Mindig is lenyűgözött a természet szépsége és nagyon jó volt egy kicsit belepillantani ebbe a rejtett világba. Egy nagyon komplex rendszerrel van dolgunk, amely elképesztő módon tud reagálni a helyzetekre. Ahogy a könyv többször is hangsúlyozta, nem olyan jó az, ha mi emberek belepiszkálunk. Még egy apró változtatás is óriási kihatással lehet és valljuk be az emberi beavatkozások elég drasztikusak szoktak lenni.Örülök, hogy vannak ilyen lelkes emberek, mint a szerző, aki meg akarja nekünk mutatni ezt az elképesztő világot.

Nagyon-nagyon jó! Jobban tetszett, mint A fák titkos élete és Az állatok érzelmi élete, pedig ezek is toplistásak nálam. Objektívebb, gyönyörűen ütköztet véleményeket, felfogásokat, nézőpontokat. Remekül megragadta és megtartotta a figyelmem, még a kissé filozófikus hangvételű fejezeteknél is.

Nem ez az első kötet, amit olvasok az írótól, A fák titkos élete sajnos annak idején félbemaradt, de hamarosan újra előkerítem és elölről kezdem.
Néhány nap alatt akkora mennyiségű ismeretet szereztem az engem körülvevő természetről, hogy még én is csodálkozom magamon. Azon pedig még inkább, hogy jelentős része meg is maradt a fejemben, és egyszerűen nem tudok elszakadni a témától.
Wohlleben olyan összefüggésekre világít rá, amilyeneket magamtól én az életben észre sem vennék, és mégis rettentő jó érzés ezeknek az ismereteknek a birtokában lenni.
Közben sajnálkozom, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs arról (köztük nekem sem), mennyi csoda veszi körül, és milyen törékeny, de mégis szívós az az egyensúly, ami körülöleli az életünket.

Ennél a könyvnél érezni lehet, hogy az író élőlényeknek tartja a fákat, amiért egyébként támadták is a kritikusok (jobb híján nem tudtak mibe belekötni, mert a bácsika jó nagyot belerúgott a pénz-orientált fakitermeléses bizniszbe). A végére én sem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy a fák lehetnek velünk értelmileg egy szinten, attól, hogy emberi nyelven nem beszélnek.:)) Sőt, mi van, ha egy nálunk sokkal értelmesebb fajnak készítik elő a terepet.:)) Ez már nagyon scifi-vonal, nem is nagyon megyek bele, szerintem látszik, hogy teljesen a hatása alá kerültem. Leglényegesebb különbség köztünk, hogy a fák nem sietnek soha sehova.:))))

Annyira varázslatos az egész evolúció, amelyet lefest, hogy nem akarom elhinni, hogy mindez a rengeteg csodás folyamat, ami amúgy tök ésszerűnek tűnik, évezredek-milliók alatt fejlődött ilyenné, és mégis így leírva olyan, mintha egy pillanat alatt történt volna.

Egy dologban biztos vagyok: mostantól ahová csak lehet, gyümölcsfamagokkal betárazva indulok el.:)

A nyelvezet közérthető, a figyelem könnyen fenntartható, a frappáns fejezetcímek mindegyike vonzza az olvasót. Újra fogom olvasni, és akinek csak lehet, ajánlani fogom, mert biztos vagyok benne, hogy bárkit lenyűgözne a tartalom.:) Szeretettel ajánlom! Szeressük és vigyázzunk a természetre mindannyian!

Ez már a harmadik könyv volt Peter Wohllebentől, amit olvastam, és továbbra sem tudom megunni. Az író roppant érdekfeszítően mesél a természetről, mintha nem is ismeretterjesztő könyvet olvasnék, hanem egy roppant izgalmas regényt. Korábban nem gondoltam, hogy a természetről szóló könyv ilyen érdekes lehet, még elevenen élnek bennem Jókai és Victor Hugo soha-véget-érni-nem-akaró tájleírásai; azt hittem, ahhoz, hogy lekösse az embert, kell a film nyelve, a képek világa. Nem kell.