A ​Rovásember (Démon-ciklus 1.) 93% 443 csillagozás

„Vannak olyan pillanatok, amikor annyira átjár minket az élet maga, hogy a pillanat múltával egyszerűen… üresnek érezzük magunkat. És amikor ez megtörténik, bármit megtennénk azért, hogy újra azt érezzük, hogy élünk.”

Nagyon meglepődtem, mikor karácsonykor a Párom pici idézetekkel ellátva a fa alá tette nekem eme könyvet ,de amúgy az egész sorozatot ami eddig megjelent magyarul.
Persze, mint jó moly, hangos visítás, nagy ölelés és már simogattam is a borítót, ugyanis szerintem mese szép.

A kötetnek köszönhetően egy olyan komor világba találtam magam, ahol az emberek mindennapjaiba (szőrnyek) démonok épültek be, és alapvetően meghatározták az életüket. Ezek a extra képességekkel rendelkező, gonosz lények a nappalokat szabadon hagyják, de amint beköszönt az éj, megjelennek, és igyekeznek mindenkit megőlni, akik elé kerülnek. Az emberek csak a misztikus rovásokban bízhatnak, amiket minden létező helyre felfestenek, ahová csak lehetőségük van, mert ez az egyetlen védelmük.

Nagyon izgalmas a történet, végig éreztem azt a bizonyos gyomorszorító érzést, és ezt nagyon szeretem.

Már nagyon várom, hogy olvashassam a következő részét.
Csak ajánlani tudom és nagy kedvenc!♥♥

Lehet, hogy kicsit hosszú lesz az értékelés, úgyhogy a lustáknak csak annyit: megint megszerettem olvasni.
Mostanában akármelyik könyvet vettem a kezembe, valahogy egyik sem kötött le igazán. Aztán már addig jutottam, hogy örültem, ha heti egyszer olvastam pár sort.

Bővebben:
Jó volt :)
Végig pörgős, nem E/1, több szálon (pontosan három szálon) fut a cselekmény (ezt nagyon tudom értékelni egy könyvben), a közepén leült talán egy kicsit a sztori úgy ötven oldalra (a 600-ból, ez azért nem sok), de amúgy végig fent tudta tartani az érdeklődésem. Rég volt már olyan, hogy egyhuzamban elolvastam száz oldalakat, vagy hogy egy könyv nem hagyott aludni menni.

Írtam már, hogy három szálon fut, mindhárom szál főszereplője egy-egy gyerek. Nem kell megijedni, a könyv végére már huszonévesek lesznek; az író átugrik néha sok-sok évet (mondjuk úgy hetet), így a tanulóévekről lemaradunk. Hogy ez hátrány-e, mindenki döntse el maga (még én sem tudom; egyrészt kíváncsi lettem volna azokra az évekre is egy picit, hátha kicsit többet megtudunk a kitalált világról, másrészt így kimaradtak az unalmas ismétlések – mégiscsak tanul, meg tanul, meg tanul…), de a jellemfejlődést így is sikerült bemutatni.

Kicsit sötét a hangulata (ami mostanában nagyon „bejövős” nekem), nem hiába kapta a kiadótól a Hard Selection matricát (mondjuk a Vörös Pötty helyett), mégiscsak jönnek minden éjjel azok a démonok (magúrok) a pokolból (Magból), úgyhogy romantikakedvelőknek nem fog tetszeni (nincs csöpögős szerelmi szál, hál' Istennek).

Majdnem megérdemli az öt csillagot, három dolog miatt pontoztam le:
– első kötetre ritkán adok max. pontszámot (kíváncsi vagyok, mit hoz a folytatásokban az író)
– nekem nem elég a világleírás, én ennyivel nem elégszem meg (bár mivel ez egy hosszú sorozat, gondolom kell valami bővebb infó majd a további kötetekbe is, de ez kicsit hozzákapcsolható az előző ponthoz)
– néha voltak apró hibák (de nem akarok spojlerezni, úgyhogy nem fejtem ki most bővebben)

Kapcsoltam hozzá ajánlásokat is, megindoklom, miért:
– Tövisek Hercege: nem én csatoltam hozzá eredetileg, én csak egyetértettem – komor hangulat, gyerek főhős – pipa
– Trónok harca: fejezetenként egymást váltó szereplők, csodaszép cliffhangerek a fejezetek végén – pipa
– Ködszerzet: „Korok Hőse”, Köd – pipa
– A szél neve: könnyed, komédiás szál – pipa
– A penge maga: ha valaki még olvasna a kiadótól jó, kissé komor hangulatú fantasyt

Nagy kedvencem pedig Bruna volt, az öregasszony :)

Olvassátok el, én lehet, hogy kedvencet avatok!

(Aki még mindig nem tudja, szeretné-e olvasni, a kiadó honlapján elolvashatja az első 40 oldalt)

Nem is értem miért kerülgettem annyira, ezt a könyvet, kicsit taszított a borítója, és a címe. Ha nincsenek, ilyen-olyan kihívások, még biztos mindig olvasatlanul csücsülne a polcomon.
Fokozatosan szippantott magába a világ, Brett igazán érdekes és ötletes dolgot teremtett a rovásokkal, és a démonokkal. Néha szinte alig vártam, hogy olvashassam.
Nem szívesen csöppennék ebbe a világba egyedül, és éjszaka.
A helyiség neveket kicsit megmosolyogtam, mintha egy mesekönyvbe csöppentem volna, de engem nem zavart, kicsit talán még tetszett is a gyermeki énemnek, nem rovom fel fordítói hibának.
Szeretem az ilyen regényeket, ahol a szemünk láttára nőnek fel a főszereplőink. Mindhárom szál kellően izgalmas volt ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődésem. Emberi alakok voltak és nem szuperhősök, és egyformán a szívemhez nőttek.
Gyerekként ismertük meg és a regény végére nővé, és férfiakká váltak. Megannyi csalódást, harcot, örömöt megélve.
Rojer hegedűjátéka még olvasva is elvarázsolt sokszor.
Arlen, mint férfinév kicsit zavaró volt, de aztán megszoktam, kitalálhatott volna valami nívósabb fantasy nevet, kedves Brett.
Kedvenc karakterem Bruna lett, sok mosolyt csalt az arcomra, az öreg vajákos asszony.
Felvezetésnek éreztem a könyvet, valami nagy dolog készül Brett tollában. Csak bele ne bukjon, mert olvasva pár értékelést, nem vagyok annyira bizakodó, a folytatásokat tekintve.
A kérdés megfogalmazódott bennem, hogy a cirka háromszáz év alatt eszükbe juthatott volna, hogy magukra tetováltassák a rúnákat.
De összességében tetszett, ha nem is dúskál sokszor az akcióban, de maga a világ magával ragadott, ahogy a főbb szereplők is. Kíváncsi vagyok a folytatásra is.

„Ha a közönség egyszer meglátja, hogy igazat beszélsz, mindig ezt fogják majd várni tőled.”

Ez a mondat – amely lehetne akár minden idők bűvészeinek, mutatványosainak és szemfényvesztőinek örök ars poeticája is – konkrétan elhangzik a regény egyik szereplőjének szájából. Feltételezem, hogy Peter V. Brett alkotó munkájának is ez az egyik alapköve. Hiszen hogyan mesélhetne ilyen szórakoztatóan, ha kicsit is törődne az igazsággal, a realitásunk logikájával, ne adj’ isten az árnyaltabb fogalmazással. Az író egy epikus fantasy regény-folyamba kezdett bele „A Rovásember”-rel, de számomra ez a könyv egyszerű meseregény maradt – annak viszont kiváló.
Az első lapoktól érezhető volt az íráson Robert Jordan hatása, aki közel 25 esztendővel ennek a műnek a megszületése előtt kezdett bele ikonikus sorozatába. A klasszikus high fantasy elemekre építkezés mellett a WoT-ra emlékeztetett az egyszerű, ártatlan falusi gyermek szereplők szerepeltetése, a hosszú utazás – téren és időn át – ,amelynek végén a főhősök sorsa óhatatlanul egymásba fonódik. Na és persze bizonyos helyeken utalás Jordan aes sedai-ainak mágiájára, amely a férfiak számára tiltott terület. Hiányzott viszont a Jordan sorozatára olyannyira jellemző alapos kidolgozottság, a cselekmény különböző szálainak rafinált gombolyítása, na és a minden kötet végét lezáró gondolatébresztő, az olvasót felcsigázó függővég. Kaptunk helyette egy meglehetősen banális, nem túl ötletes cliffhangert.
A regény kellemesen gördülékeny, mesélő stílusban indul (szinte Középföldét, a Megyét idézi), de a világ megismerését szolgáló részek meglehetősen darabosak, szögletesre sikerültek. A szerző kiválóan megoldja a dialógusokat, ügyesen rajzolja a főbb karakterek jellemét (sőt jellemfejlődését!), de a környező világ felépítésének ábrázolásában – még a mese szintjén is – elveszik a leegyszerűsítésekben, a bántóan ide nem illő elnagyolásokban, csúnya, nagy bakugrásokban. Ezt tudná csak meg szegény Jordan Mester, valószínűleg elfenekelné Brett-et.
Pedig a történet alapvetése egyszerű, mint a faék. Miről szólhatna a Démon-ciklus kezdő kötete, mint az ember évezredek során önmaga számára alkotott démonairól (itt magúroknak hívjuk a teremtményeket), valamint a velük szembeni kiszolgáltatottságunkról. Saját démona van a fáknak, köveknek, a tűznek és a víznek is. Hiszen mi, emberek „imádunk” félni. Rettegünk a balesetektől, a katasztrófáktól, a magánytól, de legfőképp a sötétségtől, mert nem tudjuk elképzelni sem, hogy mi vár ránk odaát – majd ha egyszer végleg lehunyjuk a szemünket…. Tényleg csak a sötét?! És ez az a vonal, aminek mentén – a nappal és az éjszaka szétválasztásával – maga az író zárja börtönbe a történetet. Nappal az emberek, éjjel pedig a démonok uralkodnak a Földön. Ez meglehetősen behatárolja a cselekmény vonalvezetését, szigorú határokat szab az író kreatív fantáziájának és szerintem ebben a műben kissé nehézkessé is teszi a cselekmény zavartalan folyását.
A regényben a mágia szerepe és alkalmazása is rendkívül egyszerű, kizárólag a cím által is sugalmazott rovásokra szorítkozik, amelyek ugyancsak az emberi társadalmak őstörténetében gyökereznek (a barlangrajzoktól, a rontásűző ábrákkal díszített ékszereken, az észak-amerikai indián álomfogókon át, egészen az északi rúnákig). A regény utolsó részében végre feltárul előttünk, a védekező-támadó rovások alkalmazásának különböző, fantáziadús lehetősége, de ez még nem oszlatja el a hiányérzetemet a nagy egésszel kapcsolatban.
A romantikus szál pedig a végére a kutyának – még @RosszQtya-nak, bocs…))) – sem hiányzott, kiválóan meglettem volna nélküle.
Összességében azonban egy kellemes meseregényt olvastam, ami nagyon elszórakoztatott, de igen messze járt a zsáner igazi „dark-epic” klasszikusaitól. Meglátom mit nyújt majd a folytatás…

Ez bizony nehéz szülés volt. Az első, közel háromszáz oldalon fogcsikorgatva kellett átgázolnom, sokszor megküzdve a „könyvabbahagyási démonokkal”, talán csak az agyamra vésett „necsináld” rúnák segítettek át a krízishelyzeteken. Talán az volt a legnagyobb baj, hogy olyan elvárásaim voltak, amit a könyv nem tudott, sőt, nem is akart soha teljesíteni. Én egy igazi, súlyos Dark Fantasy-t vártam, erre kaptam egy majdnem mesekönyvet középföldéről, ami nyomokban démonokat(magúr) is tartalmazott.
Attól a frappáns ötlettől, hogy az író a teljesen hétköznapi nevekben megváltoztatott egy betűt, és máris kész a jó kis fantasy név, konkrétan hullott a hajam. A három főszereplőből kettőt azonnal kivágnék a történetből, természetesen nem Arlent(milyen fiú név ez már?).
Leesha része gyakorlatilag felért egy Brazil szappanoperával, vért könnyeztem az erőlködéstől, hogy a sarokba ne vágjam a könyvet az ő részeinél. Azon meg egyáltalán nem csodálkoznék, ha az írót valamikor a közeljövőben letartóztatnák pedofíliáért, semmi bajom a szex-el a könyvekben, na de könyörgöm, már a gyerekek is. Mi keresnivalója van ennek itt, semmit nem tesz hozzá a történethez. Direkt nem írtam azonnal véleményt a könyvről, had ülepedjen, hátha egy kicsit pozitív irányba billen a mérleg, sajnos nem így lett. A nagyon kedves és éleslátású @Shanara is meg említette az egyik recenziójában, hogy logikailag recseg-ropog a történet, és sokat kell fércelgetnie az írónak, hogy az egyben maradjon. Egy fantasy-nak sok mindent megbocsát az ember, de azt nem, ha a sarokpontjai a legsebezhetőbbek. Mindazonáltal Brett nem ír rosszul, de valamin sürgősen változtatnia kell, mert így nem leszünk haverok.Hogy elolvasom-e a következő részt? Azt még a Fő Magúr sem tudja, bár lehet, hogy egy nagyon picit kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő Arlennek.

Izgalmas és félelmetes világ, tele gyenge emberekkel, akik elfelejtettek harcolni, kiállni családjukért és önmagukért, bízva a csodában. De csak egy ember kell hozzá, hogy meginduljon a folyamat, melyben talán fordíthatnak a sorsukon.
Nagyon tetszett a könyv. Nagyon ijesztő a világ, amiben találjuk magunkat, különböző démonok öldökölnek az éjszakában.
Elég hosszú időt ölel fel a könyv, ami során a szemünk előtt nőnek fel a karakterek, és nekem ez most nagyon tetszett. Arlen eszméletlen karakter, megértjük a fájdalmát, a késztetést, hogy változtasson a sorsán. Élveztem az ő részeit. Okos, elképesztően bátor, csak sajnos a szíve kihűlt ebben a világban. De a vége ebben is hoz reményt, és én szurkolok neki.
Leesha is nagyon szerethető, nagyon jól eltalált női karakter, aki kicsit lágyítja ezt a kemény világot. Természetesen van még egy hölgy, Bruna a gyógyfűvész. Ez az asszony keményebb, mint a legtöbb férfi. Imádtam.
Az utolsó szál Rojeré, akinek szintén meg kell küzdenie magával és a világgal. Az ő részeit is szerettem, de nem volt olyan erős, mint Arlen vagy Leesha szála.
Nagyon ügyesen vezette össze a sorsukat az író, már most imádom ezt a triót. Mindegyikük más-más módszerrel birkózik meg a démonokkal, és a tudásuk sokszínűsége érzem, hogy sok izgalmat tartogat. Szépen kiegészítik egymást.
Egy pillanatra sem unatkoztam, nem is lehet, a vége pedig nagyon érdekesen zárul.
Bízom benne, hogy a folytatás sem okoz csalódást, mert eddig nagyon tetszik a sorozat. :)

A KMK Hard selection kategóriájától valamiért mindig tartottam. Tartottam attól, hogy számomra gyerekes lesz és nem mertem belevágni. Na ez a könyv végképp megértette velem, hogy ez a kategória minden csak nem gyerekes.
A könyv elején megijedtem, hogy gyerekekről fog az egész szólni, ugyanis 3 szálon fut a történet és gyermekkoruktól kezdve követjük velük az eseményeket. Viszont olyan zseniálisan van megírva az egész könyv, hogy már az első lapok beszippantottak és csak a legvégén eresztettek.
A világ tökéletes, zseniálisan illik a regényhez. Látszik, hogy az író sok figyelmet szentelt a kidolgozására. Imádtam a területek közötti különbségeket.
Maga a történet pedig elképesztő! De komolyan! Túlzás nélkül állítom, hogy minden fantasy rajongónak kötelező olvasmány. A műfajában tényleg egy gyöngyszem.

Bővebben:
https://wandamaci.blogspot.hu/2017/11/peter-v-brett-rov…

A könyvnek köszönhetően egy olyan komor világba csöppentem, ahol az emberek mindennapjaiba démonok, azaz magúrok épültek be, és alapvetően meghatározták az életüket. Ezek a különös képességekkel rendelkező, gonosz lények a nappalokat szabadon hagyják, de amint beköszönt az éj, megjelennek, és megpróbálnak mindenkit megölni, akit csak tudnak. Az emberek csak a furcsa, misztikus rovásokban bízhatnak, amiket minden létező helyre felfestenek, ahová csak lehetőségük van, ugyanis ez az egyetlen védelmük – a magúrok nem tudnak átjutni a rovások láthatatlan falain.
Már az első oldalakon kiderült számomra, hogy ez a történet kedvenc lesz, nagyon szeretem az ilyen jellegű izgalmas, feszült, sötét dísztópiákat. A 3 főszereplő, Arlen, Leesha és Rojer a szívemhez nőttek, kíváncsi voltam, hogyan fog összekapcsolódni a történetük, amiket váltott nézőpontban ismerhettem meg, és nem csalódtam. Minden elismerésem az íróé (és a fordítóé!), fantasztikus, aprólékos világot épített fel, logikátlanság, unalmas részek nélkül. Nagyon várom a következő részt!

Picit bővebben, de továbbra is spoilermentesen: http://mfkata-about.blogspot.hu/2014/03/lanore-peter-v-…

Na ez az a könyv, amiről soha nem gondoltam volna, hogy kiolvasom: félelmetes borító, horror címke, vastag, brrr. Emlékszem egyszer láttam a metrón egy hölgyet ezzel a könyvvel a kezében, gondoltam „úristen ezt olvasni?" Azonban két kihívás során is szembejött velem.

Lassan, a világ megismertetésével, ráhangolással kezdődött, s csak az első 60 oldal után indultak be igazán az események (tehát senki se riadjon vissza, ha az elején unatkozik), de onnantól aztán pörgött rendesen. Mivel a három főszereplő történetrészletének sajnos mindig a legizgalmasabb résznél volt vége, bevallom töredelmesen, hogy fejezeteket ugrottam át, hogy megtudjak egy pirinyót a további történésekből, így valójában elég kuszán sikerült olvasnom ezt a könyvet. Elvitt a lelkesedés rendesen.

Teljesen magával ragadott Arlen személyisége. Bátorsága, küzdeni akarása, igazságérzete, eltökéltsége amellett, hogy igenis fel kell rázni az embereket, hogy szembe merjenek szállni a félelmükkel. Szurkoltam neki, izgultam érte utazásai során, a magányos, félelmetes éjszakákon, a veszedelmes sivatagi átkelésen. Csodáltam kitartását, leleményességét, áldozatkészségét; sajnáltam a csalódásaiért, de szerencsére ezek is csak megerősítették.

Leesha élete egy olyan középkori jellegű társadalomban, ahol a lányokat már „kivirágzásukkor” 11-12 éves korukban elígérik, ahol csak akkor ér valamit egy nő, ha minél több gyereket szül nem sok jóval kecsegtetett. Gyermekkori csalódásai után azonban Bruna (a rendkívül bölcs, élesszemű öregasszony) segítségével egy igazán talpraesett fiatal nővé cseperedett, aki a Gyógyfüvészi hivatással nőként is megőrizheti függetlenségét. Gyógyítási elhivatottsága, tehetsége ellenére mégis tele van kétségekkel önmagával és a világgal szemben.

Harmadik főszereplőnknek Rojernek sem volt könnyű gyerekkora, sőt. Ő is hátránnyal indult az életben, de végül nagy segítségnek bizonyult. Róla igen keveset tudhattunk meg. Kíváncsi vagyok szán-e még egyáltalán neki szerepet az író a további részekben.

Összegezve egy igazán izgalmas, akciódús történet, ahol nagyon lehet szorítani a főhősökért, mert megérdemlik.

Így esett, hogy az olvasmányok tekintetében az eddigi legpozitívabb csalódásban lehetett részem.

Köszönöm Peter, ez a könyv valami zseniális. A három szereplő élete ami végül (alig vártam) egymásba fonódott.
Érdekes látni, hogy mely népek hogyan viselkednek egymással, az ott lakókkal, a magúrokkal, bujdosnak vagy bátran harcolnak. Legjobban Arlen és Leesha története tetszett, kedveltem Brunát is és a szúrkálódód természetét.
A Rovásember felbukkanása megmutatja az embereknek, hogy ki kell bújni a rovások mögül és harcolni kell, de ettől függetlenül még mindig elég kilátástalannak tűnik ez a küzdelem. Gondolom később csak kiderül, hogy lehet elpusztítani végleg a magúrokat. (reménykedem)
Lebilincselő könyv, ami igazán megmozgatja a képzeletet és minket is belevarásol a rovásokkal körülvett településekbe.