Kurszk 86% 10 csillagozás

A tragédia idején és közvetlenül utána sokat olvasgattam róla, különböző, egymástól nagyon eltérő forrásokból. Az azóta eltelt sok év során tulajdonképpen nem foglalkoztam tovább a témával. Mikor megláttam a kihívást, egyből eszembe jutott, hogy van itt még sok minden, amire akkoriban nem kaptam választ. Erre a könyvre esett a választásom, és bár a másik két könyvet nem olvastam, úgy érzem, jól választottam.

Truscott nagyon alaposan körüljárta a témát. Nemcsak a katasztrófával magával foglalkozott, hanem a háttérrel is, a politikai, szakmai, emberi vonatkozásokkal. Igénybe vette minden – orosz, angol, norvég, amerikai – kapcsolatát, hogy utánajárjon az eseményeknek. Sikerült személyes kapcsolatokat kialakítania az áldozatok családtagjaival, és kézzelfogható közelségbe hozta a tengeralattjárósok mindennapi életét is. Nem száraz, dokumentumokkal operáló dokumentumkötetet írt, hanem meglehetősen szenvedélyes hangú, regényszerű tényfeltáró regényt. Könyvével méltó emléket állít az áldozatoknak.

A katasztrófa okait a haditengerészet lepusztult állapotában, a krónikus pénzhiány miatti leépítésekben, a haditengerészeti vezetők „megszokott” majd-csak-lesz-valahogy hozzáállásában és a veszélyes „takarékos” megoldásokban látta.

Engem a tragédia emberi oldala érdekelt elsősorban, maguk az emberek. Olvasás közben sokszor visszalapoztam a fotókhoz, hogy ne csak olvassak róluk, lássam is őket. Ezen kívül „barangoltam” a Google térképen is, megnéztem a tengeralattjáró bázisokat, a tengeralattjárósok kisvárosát, a tengeralattjáró-temetőt.

A tengeralattjáró katasztrófájának vizsgálatán túl az oroszországi mindennapi élet részletei voltak érdekesek. Hihetetlennek tűnik, hogy azok az emberek (pótolhatatlan szakemberek!), akik egy ilyen fontos, több milliárd dollár értékű, nemzetbiztonsági szempontból rendkívüli fontosságú, veszélyes hadiberendezést irányítanak és működtetnek, mindezt éhbérért teszik (sokszor még az éhbérüket se kapják meg…), családtagjaik nélkülöznek, lakás- és életkörülményeik emberhez méltatlanok. Teszik mindezt hivatásuk (és egyben szenvedélyük) iránti elkötelezettségből és hazaszeretetből. Cserébe a haza vezetői nemcsak életükben, de halálukban is semmibe vették őket.

Truscott könyve kifejezetten olvasmányos, néhol már-már regényszerű: „A nap gyönyörűen csillogott az öböl olajsima vizén, amikor életre keltek a Kurszk hatalmas, hétágú ikerpropellerei.” Lelki szemeim előtt szinte láttam a filmelőzetest meg a moziplakátot. És akkor még a további rekonstruált jelenetekről szó sem esett. Szerencsére nem dől át a dolog fikciós kalandregénybe. Mondjuk néha egy kicsit rezeg a léc, de összességében az embernek pont jólesnek ezek az epizódok. És végre, végre…! Történetek meg nyilatkozatok a legénység hozzátartozóitól, személyes sztorik, apró betekintések. Bár az Arisztov-Izing páros (Kurszk-ügyben először az ő könyvüket olvastam) is megemlített néhány dolgot a tengerészekkel kapcsolatban, személyesen – tudtommal – nem keresték fel a legénység rokonait. Truscottnak viszont sikerült beszélnie több hozzátartozóval. Mint a másik könyv kapcsán is írtam, elsősorban mindig a történetek mögött álló emberek érdekelnek. Érezni és látni őket – számomra ez a legfontosabb. Mivel rendkívül telhetetlen vagyok, szívem szerint még többet olvastam volna róluk, és bár képek is voltak (!), szerettem volna továbbiakat látni.

Ami a Kurszk pusztulásának okait illeti, Truscott egyetlen verziót tart lehetségesnek. Többekkel együtt azon a véleményen van, hogy nem külső behatás okozta a katasztrófát, hanem a gyakorlat során robbanást előidéző torpedó-üzemzavar. Truscott amúgy nem finomkodik, legtöbbször keményen savazza az oroszokat, és olvassa a fejükre az elavult felszerelés hibáját, a haditengerészet költségvetésének csökkentését, ami aztán a kiképzés és karbantartás kárára vált, a segítségnyújtás késői elfogadását (úgy véli, a megfelelő mentőegységekkel rendelkező országok segítségével lett volna esély a legénység még bizonyos ideig életben lévő tagjainak kimentésére), a hadititok megőrzésének elsődlegességét a túlélők megmentésével szemben, az alkalmatlan eszközökkel végzett katasztrofális mentési kísérleteket, és így tovább. A magam részéről hajlok rá, hogy a legtöbb pontban igazat adjak neki. Abban szintúgy, hogy a helyrehozhatatlan hibák ellenére a Kurszk kiemelését (külföldi segítséget is igénybe véve) valóban jól levezényelték. Visszacsinálni viszont így sem lehet a tragédiát.

Szenvedélyes, tényfeltáró regény a Kurszk elsüllyedésének okairól, a mentési kísérletek kudarcáról és a következményekről. Truscott keményen bírálja az orosz haditengerészetet, a kormányt és persze magát Putyint is. Minden mondaton érezni, hogy a szerző egyáltalán nem objektív, hogy mélyen megérintette a tragédia. Jogosan és őszintén háborodik fel az orosz kormány és haditengerészet viselkedésén a tragédia után, jogosan teszi fel a kérdést, hogy miért volt fontosabb pár hadititok védelmezése 118 ember életénél. A válasz pedig…néma csend.

A Kurszk tengeralattjáró 2000. augusztus 12-én 118 fő legénységével technológiai (a hajtóanyag égését biztosító gyúlékony oxidálóanyag alkalmazása zárt térben) katasztrófát szenvedett a Barents-tengeren. A halálos balesetet 8 nappal a bekövetkezését követően ismerték el az orosz hatóságok. A könyv szerzője az érintett családtagok, hivatalos személyek, orosz és külföldi tengerészeti és fegyverzeti szakértők és a tengeralattjáró kiemelésében résztvevők megkérdezésével gyűjtött anyagot a baleset részleteinek tisztázásához. Külön érdeme a műnek, hogy a mai napig jelenlévő mítoszok, összeesküvés elméletek között is rendet vág a valódi események alátámasztását igazoló bizonyítékok feltárásával.
Megdöbbentő annak a felelősségtől irtózó, a korábbi politikai rendszerre jellemző elhallgató, ködösítő hozzáállás a politikai és katonai vezetésben, ami az időben hozott helyes döntések elmulasztásához vezetett. A vétkesen alulfinanszírozott haditengerészet (Ez jellemző a teljes Vörös Hadsereg egészére is.), a tengeralattjáróflotta karbantartási feladatainak elmulasztása vezetett oda, hogy nemzeti tragédiává vált a Kurszk személyzetének elvesztése. Hihetetlen volt olvasni az emberi élet fontosságát háttérbe szorító felfogásról, ami a technikai titkok megvédése érdekében a szakszerű és felkészült nyugati segítségnyújtást kezdetben elutasította. A fél éve hivatalba lépő Putyin szabadságát nem szakította meg az első időszakban, arra csak nyolc nap késéssel hozott döntést. A késlekedés a nemzet egészében nehéz haragot váltott ki. A szerző érintőlegesen bemutatja ennek az eseménynek, majd a putyini számonkérésnek a hatását az autokratikus „irányított demokrácia” kialakításának folyamatában.
A könyvet azok számára ajánlom, akik tényfeltáró dokumentum olvasására készülve szeretnék jobban átlátni a Kurszk tragédiájának okait és hatásait a jelenkori orosz történelemre.