Két ember őriz egy hatalmas garázst. Föléjük negyvenemeletes torony magasodik, negyven
különlegesen igényes kivitelű luxusappartmannal. Az őrök szintjén van az épület egyetlen bejárata, a járműforgalom számára készült biztonsági kapu. Soha nem hagyhatják el a pinceszintet, véget nem érő szolgálatuk egyhangú, lehangoló. Változást csak az őket vezénylő szervezet döntése hozhat, nem tudni, mikor. A nyomasztó bizonytalanság akkor válik elviselhetetlenné, amikor a lakók és a személyzet sietve elhagyják a házat. Meddig tartja őket fogva az ismeretlen katasztrófa, ami elől mindenki elmenekült? A két ember túlélési stratégiája különbözik, de egyikük sem mozog a racionalitás talaján, a kegyetlen helyzet kikezdi személyiségüket.
Az őr 4 csillagozás
Eredeti cím: De bewaker
Enciklopédia 1
Várólistára tette 7
Kívánságlistára tette 7
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Két őr egy garázsban. Fölöttük negyven emelet negyven luxuslakosztállyal és hirtelen eltávozó lakókkal. Egy sematikusan felvázolt szituáció, melyről sokkal több a regény folyamán sem derül ki. Az olvasó ugyanolyan homályban marad a külvilágot, a rettenetesen komolyan veendő őrző-védő munkát illetően, mint az őrök, sőt. Nyomasztó sötétségben tapogatózunk, és keressük az értelmét… minek is?
Pici Kafka, pici Beckett, pici metafizika. Nekem mondjuk már ennyi is elég ahhoz, hogy örömmel adjam át magam a fehér foltok kitöltésével járó izgalmas játéknak. Keresem az elszórt kis morzsadarabkákat. Az egyik lehetséges ösvény a keresztény mitológiára való utalásokból kanyarodik a lábunk alá.
Harry és Michel a szervezet szolgálatában áll. Vakon teljesíti megbizatását (a vakon szinte szó szerint értendő itt), sőt önként vállal nehezítő körülményeket az előléptetés reményében. Harry szinte fanatikusan hisz a rendszerben, Michel meg… nem okozhat csalódást, csendben, beleegyezően követi. Az álom, a vágyak legje – az elitalakulat – maga a paradicsomi lét.
Időt felfüggesztő, a legapróbb részleteket, mozzanatokat is eseménnyé növelő, monoton, őrjítő várakozással várjuk, várjuk a megváltó üzenetet, a (meg)váltást, ami késik, egyre késik (megfeledkeztek rólunk?). Mikor meg eljön, sorsa, mint minden megváltóé. Mennyire groteszk a szituáció, mikor Harry, az ügyfél biztonságára gondolva mondja: Ha megmentesz egy embert, az emberiséget mented meg. Közben meg… Na jó, nem akarok spoilerezni.
A bezártság, a szolgálat, a várakozás, az információk teljes hiánya őrli, őrli az idegeket, az állandó vizslatás, figyelem, szimatolás négykézlábra állítja az embert. Megkérdőjeleződik minden – érzék, érzés, gondolat, értelem, valóság. A rettegés állandósul: mit, mikor, hogyan tesztel rajtam, mit vár el tőlem a rendszer, aki létezésem értelmét biztosítja… Mint labirintusban bolyongunk a házban, az emeletek közt és önmagunkban – keresve az ügyfelet, azt az egyetlent, akiért vagynuk, létezünk.
Az utolsó rész, a hármas találkozás (Claudia – 33. emelet, „Nem akarok újjászületni” stb. – az ügyfél, valamint Harry) fura lázálomszerűsége még inkább az irrealitás felé mozdít el, lassan nemcsak az őrök, az olvasó sem ismeri fel valóság és a valóságon túli határait.
Ami viszont biztos: egy garázsajtó van mindig nyitva a pincetérben: a 22-es.
Az olvasó meg indulhat újabb kivezető ösvények, újabb értelemzések után – lehetőség van bőven, igaz, csapda is…
Általában kerülöm a negatív utópiákat. Mert nyomasztóak. És ez még a fokmérőjük is: ez nagyon nyomasztó.
Sivár, őrjítő környezet: két férfi elzárva a világtól, ám fegyveres szolgálatban, tehát elvi hierarchikus függésben. És már tolja is ki a szarvát az abnormális helyzetre adott abnormális reakciójuk.
Íróilag (és irodalomtanárilag) ugyanakkor ez hálás műfaj. Ez tényleg egy modell, egy kísérlet. Tehát nem Zola ábrázolja a bonyolult valóságot. Egy modell mindig egyszerűsít, sematizál, átláthatóvá tesz. Bizonyos vonások megfigyelését könnyebbé teszi. Ennek a könyvnek a kapcsán is jól lehet elemezni az embert. Hogy milyen is. Vagy milyen lehet.
Aztán hogy ez minek a modellje? A világé, a túlvilágé, egy átlagos munkahelyé, netán a homoszexuális kapcsolatoké? A modellt mindenre rá lehet próbálni, max néha hülyén áll, de még akkor is lehet róla kényelmesen beszélgetni. Na ezért hálás ez a műfaj, mert valami egyszerű eszközt kap kézbe az ember: hogy ez kés vagy kőbunkó, az részben az olvasón is múlik.
Összezárva. Egymással. Önmagunkkal. Van idő gondolkozni. Várni valami jobbat.
Az életnek csak akkor van értelme, ha van valaki, akiért tehetünk valamit. Ha kiderül, hogy nincs szüksége ránk, visszabújhatunk a pincénkbe. Ha a változás után nem jó nekünk az új helyzetünk, még mindig elképzelhetjük, hogy minden olyan, mint régen volt.
[ehhez a könyvhöz @Pável hozta meg a kedvem, és nem is csalódtam benne]
Nagyon nyomasztó. Ezért jó.
Ilyen minimalistán sem olvastam még a barátságról.
(Szoktatok amúgy beszélgetni az őrökkel? Hozzám egyszer odajött két pasas nagykivetítős hokinézéskor, úgy üdvözöltek, mintha ismernének, de csak hosszú órákkal később esett le, hogy két biztonsági őr a cég épületéből. Civilben meg sem ismertem őket.)
Népszerű idézetek
Csak egy abszolút bizonyosság van, azt pedig a csípőmön viselem, és a Flock 28-asnak hívják.
187. oldal
9 mm Luger (Parabellum). Ahogy az első alkalommal, most is a latin mondás jut róluk eszembe: „Si vis pacem, para bellum.” Ha békét akarsz, készülj a háborúra!
45, 69. oldal
Megmosom az arcomat, mutatóujjammal végigdörzsölöm a fogsoromat. A fogak és a hús találkozásánál összegyűlt lepedéket a körmömmel próbálom eltávolítani. A lepedék egy része már rámeszesedett, a felületét már sohasem sikerül egészen simára varázsolnom. Remélem, hogy az elitegység ellátmányához a fogkefe is hozzátartozik. Nagyon valószínűtlennek érzem, hogy ne kapnának rendszeresen fogkefét. Kemény sörtéset, remélem, a lehető legkeményebb fajtából, amely csiszolja és fényesíti a fogakat. No és fogkrémet is. Koncentrálni próbálok, igyekszem felidézni a fogkrém ízét. Ez segít, főleg, ha hozzá még a régi fogkrémemre nézek, mely őskövületként hever a mosdóasztalon. A nejlon-sörték egészen elvékonyodtak, és tűhegyes tüskékké szálazódtak. Segít, jóllehet ez a tárgy már alig nevezhető fogkefének. Ha valaki nem ismerné a rendeltetését, sohasem találná ki, mire használták.
58. oldal
[…] az apja állati büszke lehet; egy lány, minden apa erről álmodik. Az Olanók szolgálatában, ebben az épületben! Nem ez a legrosszabb, ami egy apával történhet.
34. oldal, 1. rész, 16 (Göncöl, 2012)
Azt kell tennünk, amit elvárnak tőlünk. Néha az élet roppant egyszerű. Néha az élet vállon vereget és kézen fog.
165. oldal, 2. rész, 112 (Göncöl, 2012)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Stefan Brijs: Angyalgyár 80% ·
Összehasonlítás - Ward Ruyslinck: A rezervátum ·
Összehasonlítás - Arnon Grunberg: Anyajegyek 87% ·
Összehasonlítás - Annelies Verbeke: Aludj! 80% ·
Összehasonlítás - Herman Koch: A vacsora 80% ·
Összehasonlítás - Marente de Moor: A holland szűz 77% ·
Összehasonlítás - Irving Stone: Van Gogh élete 93% ·
Összehasonlítás - Ilja Leonard Pfeijffer: Grand Hotel Europa 94% ·
Összehasonlítás - Isabel Wolff: Séta az időben 90% ·
Összehasonlítás - Irvin D. Yalom: A Spinoza-probléma 90% ·
Összehasonlítás