Equus ​/ Amadeus 92% 69 csillagozás

1977-ben elkészült egy film, az Equus, aztán bemutatták a TV-ben. Amikor megnéztem, gyakorlatilag belém égett, és bár eltelt azóta legalább harminc év, sok jelenet megmaradt belőle. Aztán megtudtam, hogy van belőle könyv is, és a várólistámra tettem, és egyéb ösztönzésnek is köszönhetően, végre kivettem a könyvtárból. Ahogy olvastam, úgy jöttek elő újabb és újabb emlékek a filmből, de nemcsak az emlékek, hanem az érzések is. Sajnos azonban ez nem egy könyv, hanem egy darab. Önmagában ez még nem is lenne baj, de egy határozott rendezési koncepcióval megspékelve. Ami ugyan ötletes is, meg érdekes is, látni a nézőtérről egészen más, de olvasni, hogy a lószereplők így dobogjanak, a padokat így meg úgy rendezzék, legyen fény vagy ne… ez zavart. A film jobb, bár mintha lennének részletek, amik kimaradtak, de ellenőrizni fogom. Ezt a filmet újra kell néznem, és mindenkinek ajánlom is.
Ehhez képest az Amadeus (kontra Salieri) csupán érdekes volt, szintén egy darab rendezéssel együtt. itt is egyértelműen hiányzott, hogy csak olvasni lehet, nem csendülnek fel a zenék, nincsenek előttünk az élő szereplők.

Peter Schaffer Andersen békája, tudjátok, amelyiknek drágakő van a fejében. De tényleg.
Mindkét dráma teljességgel alkalmas belepusztulásra, egyikbe vagy mindkettőbe, tetszés és ízlés és érintettség (és…) szerint. A közös pont a tudat alvilága, a kérdező sajátja vagy a másiké (a másik, sőt Másik megléte kötelező), ahova alá kell merülni, keresni a normalitást, az istenit, a közönségest, vagy legalább valamit, amitől villámcsapásszerűen érthetővé válik minden. A normális szemszögéből. A normális pedig itt a középszerűvel egyenlő, azzal a szürke hétköznapival, aki épp annyival több a többi háttérelemnél, hogy többre és átütőbbre és izgatóbbra (és…) vágyik.
Shafferben az igazán elképesztő nem is csak az, amit lát, hanem ahogyan látja. Ami a fülszövegből semmiképp sem látszik, az, hogy micsoda éles színpadi látása van ennek az embernek. Hogy az ember-ló építményeket és a visszhangos, nyomasztó hangzást az Equusban nem a mindenkori rendező találta ki, hogy az Amadeus fénydobozáért puszi a díszletesnek, de hozott anyagból dolgozik. Hogy a színpadképek, a fények és a zörejek leírása már előre leírja nekünk a dráma lényegét, utána már „csak” összeolvassuk a szöveggel.
Hatalmas kedvenc és mint a mellékelt ábra mutatja, értékelhetetlenül zseniális. Pláne spoiler nékül.

Az Equusról már írtam a blogon, amikor láttam a színházi előadást. Tökéletesen adoptált darab volt a számomra. Nem is fogok róla bővebben áradozni.
Amadeus. Nos, utóbbi időben úgy tűnik olvasva hallgatom a zenét. Mindenféle hangulatokat, dallamokat leírnak a szavak és tényleg hallja az ember, ahogy olvassa ezeket a könyveket. Mozart egy zseni volt, egy vízöntő, egy korban, amely nem értette meg, vitte a lámpást, kiadta magából a legutolsó csepp ambróziát is, hogy általa a lélek örökre felgyúljon, és semmi. Legalább is Shaffer szerint. Valóban riválisai voltak egymásnak Salierivel, de nem oly módon, ahogy ebben a fikcióban írva vagyon. Teszem hozzá, le se lehetett tenni ezt a darabot, megfogott és csak daráltam a zenéket, ahogy az oldalak mind hangosabban szóltak. Salieri egyre mélyebbre süllyed, és ássa alá teljesen Mozart életét. A középszerű, aki ráadásul tudja is magáról, hogy az, és nem is lesz többre képes, megirigyli a zsenialitást egy gyermeki lélektől, akiben semmi isteni nincs, csak a zene, amit ír.

Istenkeresés közben rájönni, hogy mindenkinek van nemi szerve. És többnyire használja is. (Csak az EQUUS érdekelt.)

Igazán tökéletes darabok.

Fura döntés volt, hogy így a nyár derekán épp egy nem túl vidám drámakötettel akartam hirtelen elütni az időt. De már olyan rég várt rám és annyi jót hallottam Shafferről, hogy valahogy odakívánkozott.
Az Equus nyilvánvalóan helyből megvett kilóra. Efelől már az első oldalakon nem volt kétségem. Sajnos (még) nem volt szerencsém színpadon is látni, de a precíz rendezői utasításokkal és dialógokkal nem is olyan nehéz elképzelni, milyen jól működhet ott fenn is. Röviden: wow.
Aztán a hirtelen lendület alábbhagyott, csak egy jó héttel később vettem rá magam az Amadeusra is. Puskin hasonló felütésű kistragédiája (Моцарт и Сальери) után nem is tudtam eldönteni, hogy ez most kell-e nekem vagy sem. Szóval nyögvenyelősen nekivágtam, hogy na, tegyük félre ezt a könyvet is, de azért csak megérte. Tud ez a Shaffer drámát írni, maradjunk annyiban.

EQUUS:
4* – olvasás közben -a teljesen megírt színpadképnek köszönhetően- szinte láttam magam előtt egy színházi előadást… lekötött… de most az olvasás után pár nappal már nem is nagyon emlékszem… :(
A filmbe egyelőre csak belenéztem, de egyben még nem sikerült végignéznem, valahogy nem ragasztott a monitor elé.
AMADEUS:
5* – a film kedvenc, a Belvárosi Színház előadása kedvenc (Kulkával szembeni elfogultságom maximális, de zseniális Salieri volt! :))… olvasva is kedvenc lett… bár igazándiból már újat nem adott. [Salieri pedig olvasás közben is Kulka arcával jelent meg]

Az egész olyan "hűha!"érzés volt. Hogy ez nagyon új nekem, mégsem ódzkodom tőle. Hogy miért van máris vége. Egészen biztos, hogy még többször is el fogom olvasni, mert úgy érzem, rengeteg jelentésréteg maradt tisztázatlan így első olvasatra. És ha én valamit újraolvasok, akkor az tényleg fantasztikus.
Köszönet @Ronena:nak, hogy felhívta a figyelmem erre a kincsre!

Az Equust megnéztem, elolvastam, megnéztem, elolvastam, kölcsönadtam… hibáztam.
Az Amadeust csak olvastam. Sokszor.

Equus: Előbb láttam színházban, utána olvastam. Próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy más a fordítás, hogy vannak különbségek a kettő között, talán sikerült, mert tetszett. A darabról meg megint nem tudok semmi konkrétumot írni…
Amadeus: Mozart alakja annyira egyedi ábrázolású, hogy azt hiszem legközelebb, ha valami kapcsán szóba kerül, rögtön ez fog beugrani. Szerettem, hogy teljesen el tudom képzelni, milyen lehet színpadon, annyira jók az utasítások és a leírások. A hangok is a fülemben csengettek. Jó lenne színházban megnézni ezt is.
Peter Shaffer nagyon jó író, de ahogy elnéztem, semmi más nincsen tőle magyarul, pedig minden más drámáját is szívesen elolvasnám.
Ja és egyszer, pár éve kitaláltam, hogy drámát írni könnyű, és én is írok egyet… (azóta sincsen kész) és ezennel kijelentem: hülye voltam, hogy ezt képzeltem :D