Martin Dysart pszichiáternek különös páciense akad, egy megbomlott idegrendszerű fiatalember. Alan Strang személyében: Alan egy istállóban dolgozott kisegítőként, s egy éjszaka megvakította az ápolására bízott hat lovat. S míg Dysart a fiú tettének rugóit keresve próbálja páciensét visszatéríteni a normális életbe, saját létezésének kudarcával is szembe kell néznie…
Antonio Salieri, korának ünnepelt zenésze öregen, elfeledve visszatekint életére s arra a személyre, aki rádöbbentette önnön középszerűségére, s akinek zsenialitását egyedül ő, Salieri ismerte fel. Salieri egyre elszántabb bosszúhadjárata Mozart ellen a darab témája, s annak a legendának kialakulása, amely révén a középszerű zeneszerző mégis halhatatlan lett, vagyis hogy ő, Salieri ölte meg Wolfgang Amadeus Mozartot…
Peter Shaffer a mai angol dráma legnépszerűbb alakja. Remek témák, boszorkányos technika, a színi hatások fölényes ismerete teszik, hogy majd minden darabja világsiker. Az Equus és az Amadeus… (tovább)
Equus / Amadeus 69 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1973
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa
Enciklopédia 8
Szereplők népszerűség szerint
Wolfgang Amadeus Mozart · Antonio Salieri
Kedvencelte 16
Most olvassa 1
Várólistára tette 72
Kívánságlistára tette 45
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


1977-ben elkészült egy film, az Equus, aztán bemutatták a TV-ben. Amikor megnéztem, gyakorlatilag belém égett, és bár eltelt azóta legalább harminc év, sok jelenet megmaradt belőle. Aztán megtudtam, hogy van belőle könyv is, és a várólistámra tettem, és egyéb ösztönzésnek is köszönhetően, végre kivettem a könyvtárból. Ahogy olvastam, úgy jöttek elő újabb és újabb emlékek a filmből, de nemcsak az emlékek, hanem az érzések is. Sajnos azonban ez nem egy könyv, hanem egy darab. Önmagában ez még nem is lenne baj, de egy határozott rendezési koncepcióval megspékelve. Ami ugyan ötletes is, meg érdekes is, látni a nézőtérről egészen más, de olvasni, hogy a lószereplők így dobogjanak, a padokat így meg úgy rendezzék, legyen fény vagy ne… ez zavart. A film jobb, bár mintha lennének részletek, amik kimaradtak, de ellenőrizni fogom. Ezt a filmet újra kell néznem, és mindenkinek ajánlom is.
Ehhez képest az Amadeus (kontra Salieri) csupán érdekes volt, szintén egy darab rendezéssel együtt. itt is egyértelműen hiányzott, hogy csak olvasni lehet, nem csendülnek fel a zenék, nincsenek előttünk az élő szereplők.


Peter Schaffer Andersen békája, tudjátok, amelyiknek drágakő van a fejében. De tényleg.
Mindkét dráma teljességgel alkalmas belepusztulásra, egyikbe vagy mindkettőbe, tetszés és ízlés és érintettség (és…) szerint. A közös pont a tudat alvilága, a kérdező sajátja vagy a másiké (a másik, sőt Másik megléte kötelező), ahova alá kell merülni, keresni a normalitást, az istenit, a közönségest, vagy legalább valamit, amitől villámcsapásszerűen érthetővé válik minden. A normális szemszögéből. A normális pedig itt a középszerűvel egyenlő, azzal a szürke hétköznapival, aki épp annyival több a többi háttérelemnél, hogy többre és átütőbbre és izgatóbbra (és…) vágyik.
Shafferben az igazán elképesztő nem is csak az, amit lát, hanem ahogyan látja. Ami a fülszövegből semmiképp sem látszik, az, hogy micsoda éles színpadi látása van ennek az embernek. Hogy az ember-ló építményeket és a visszhangos, nyomasztó hangzást az Equusban nem a mindenkori rendező találta ki, hogy az Amadeus fénydobozáért puszi a díszletesnek, de hozott anyagból dolgozik. Hogy a színpadképek, a fények és a zörejek leírása már előre leírja nekünk a dráma lényegét, utána már „csak” összeolvassuk a szöveggel.
Hatalmas kedvenc és mint a mellékelt ábra mutatja, értékelhetetlenül zseniális. Pláne spoiler nékül.


Az Equusról már írtam a blogon, amikor láttam a színházi előadást. Tökéletesen adoptált darab volt a számomra. Nem is fogok róla bővebben áradozni.
Amadeus. Nos, utóbbi időben úgy tűnik olvasva hallgatom a zenét. Mindenféle hangulatokat, dallamokat leírnak a szavak és tényleg hallja az ember, ahogy olvassa ezeket a könyveket. Mozart egy zseni volt, egy vízöntő, egy korban, amely nem értette meg, vitte a lámpást, kiadta magából a legutolsó csepp ambróziát is, hogy általa a lélek örökre felgyúljon, és semmi. Legalább is Shaffer szerint. Valóban riválisai voltak egymásnak Salierivel, de nem oly módon, ahogy ebben a fikcióban írva vagyon. Teszem hozzá, le se lehetett tenni ezt a darabot, megfogott és csak daráltam a zenéket, ahogy az oldalak mind hangosabban szóltak. Salieri egyre mélyebbre süllyed, és ássa alá teljesen Mozart életét. A középszerű, aki ráadásul tudja is magáról, hogy az, és nem is lesz többre képes, megirigyli a zsenialitást egy gyermeki lélektől, akiben semmi isteni nincs, csak a zene, amit ír.


Istenkeresés közben rájönni, hogy mindenkinek van nemi szerve. És többnyire használja is. (Csak az EQUUS érdekelt.)


Fura döntés volt, hogy így a nyár derekán épp egy nem túl vidám drámakötettel akartam hirtelen elütni az időt. De már olyan rég várt rám és annyi jót hallottam Shafferről, hogy valahogy odakívánkozott.
Az Equus nyilvánvalóan helyből megvett kilóra. Efelől már az első oldalakon nem volt kétségem. Sajnos (még) nem volt szerencsém színpadon is látni, de a precíz rendezői utasításokkal és dialógokkal nem is olyan nehéz elképzelni, milyen jól működhet ott fenn is. Röviden: wow.
Aztán a hirtelen lendület alábbhagyott, csak egy jó héttel később vettem rá magam az Amadeusra is. Puskin hasonló felütésű kistragédiája (Моцарт и Сальери) után nem is tudtam eldönteni, hogy ez most kell-e nekem vagy sem. Szóval nyögvenyelősen nekivágtam, hogy na, tegyük félre ezt a könyvet is, de azért csak megérte. Tud ez a Shaffer drámát írni, maradjunk annyiban.


EQUUS:
4* – olvasás közben -a teljesen megírt színpadképnek köszönhetően- szinte láttam magam előtt egy színházi előadást… lekötött… de most az olvasás után pár nappal már nem is nagyon emlékszem… :(
A filmbe egyelőre csak belenéztem, de egyben még nem sikerült végignéznem, valahogy nem ragasztott a monitor elé.
AMADEUS:
5* – a film kedvenc, a Belvárosi Színház előadása kedvenc (Kulkával szembeni elfogultságom maximális, de zseniális Salieri volt! :))… olvasva is kedvenc lett… bár igazándiból már újat nem adott. [Salieri pedig olvasás közben is Kulka arcával jelent meg]


Az egész olyan "hűha!"érzés volt. Hogy ez nagyon új nekem, mégsem ódzkodom tőle. Hogy miért van máris vége. Egészen biztos, hogy még többször is el fogom olvasni, mert úgy érzem, rengeteg jelentésréteg maradt tisztázatlan így első olvasatra. És ha én valamit újraolvasok, akkor az tényleg fantasztikus.
Köszönet @Ronena:nak, hogy felhívta a figyelmem erre a kincsre!


Equus: Előbb láttam színházban, utána olvastam. Próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy más a fordítás, hogy vannak különbségek a kettő között, talán sikerült, mert tetszett. A darabról meg megint nem tudok semmi konkrétumot írni…
Amadeus: Mozart alakja annyira egyedi ábrázolású, hogy azt hiszem legközelebb, ha valami kapcsán szóba kerül, rögtön ez fog beugrani. Szerettem, hogy teljesen el tudom képzelni, milyen lehet színpadon, annyira jók az utasítások és a leírások. A hangok is a fülemben csengettek. Jó lenne színházban megnézni ezt is.
Peter Shaffer nagyon jó író, de ahogy elnéztem, semmi más nincsen tőle magyarul, pedig minden más drámáját is szívesen elolvasnám.
Ja és egyszer, pár éve kitaláltam, hogy drámát írni könnyű, és én is írok egyet… (azóta sincsen kész) és ezennel kijelentem: hülye voltam, hogy ezt képzeltem :D
Népszerű idézetek




JÓZSEF Na, Mozart… derék munka volt. Határozottan derék. Egy derék munka.
MOZART Igazán tetszett, felség?
JÓZSEF Azt hiszem, igen érdekes volt. Igen, valóban. Egy kissé… hogy is mondjam? (Rosenbergnek) Főintendáns, hogy is mondja az ember?
ROSENBERG (alázattal) Túl sok a hangjegy, felség?
JÓZSEF Ez az, pontosan. Túl sok hangjegy.
168. oldal, Első felvonás, Amadeus, Európa, 1982.




A macskákat hallgattam az udvarban. Ezek mind Rossinit énekelnek. Nyilvánvaló, hogy nemcsak a macskák színvonala esett, hanem a komponistáké is. Domenico Scarlattinak még volt egy macskája, amelyik végigsétált a klaviatúrán, és használható fúgatémákat tudott pötyögni. De az még a felvilágosodás korából való spanyol macska volt. Méltányolta az ellenpontot. Manapság csak a koloratúrát méltányolják a macskák.
197. oldal




A Normális a jó mosoly egy gyerek szemében – eddig rendben van. Csakhogy normális a sokmilliónyi felnőtt üres tekintete is. A Normális hol megfoszt, hol öl – mint egy isten. Normális az, ami banális, mindennapos, hisz szépséget és életet teremthet. De normális az is, ami átlagos, ami csak elszürkít és pusztít. Normális és nélkülözhetetlen, gyilkos, steril Egészség-isten is, és én ennek vagyok a papja. Eszközeim kifinomultak. Együttérzésem becsületes. Tisztességgel segítem a gyerekeket ebben a szobában. Kibeszélem belőlük a félelmeket, és megszabadítom őket a sokféle kíntól. De – az sem vitás – kimetszem belőlük a személyiségüknek azokat a részeit, amelyeket ez az isten, Egészség-isten nem kedvel. Épp a ritkább és csodálatraméltóbb isteneknek szentelt részeiket. S hogy ehhez mennyi idő kell… Zeusznak áldozni alig tartott volna tovább hatvan másodpercnél. De a Normális oltárán hozott áldozat hatvan hónapot is igénybe vehet.
Equus, 73. o.




SALIERI
Elvégre mi másra jó az ember, ha arra nem, hogy megleckéztesse az Istent?
Amadeus, Első felvonás vége




Létezhet-e olyan pillanat – amit mi elképzelni sem tudunk –, amikor egy ló összegezni tudja a szenvedéseit – a szüntelen gyeplőrángatást meg az ostort, ami a mindennapja –, úgy, hogy abból bánat legyen? Mi haszna egy lónak a bánatból?
Equus, első felvonás




Capisco! Tudom a végzetemet. Most először érzem ürességemet, ahogyan Ádám megérzé mezítelenségét […] Grazie, Signore! Vágyat keltettél bennem. hogy szolgáljalak – mi a legtöbb emberből hiányzik –, majd gondoskodtál róla, hogy a szolgálat sértő legyen a szolga fülének. Grazie! Vágyat keltettél bennem, hogy dicsérjelek – mi a legtöbb emberből hiányzik, majd elnémítottál. Tante grazie! Készséget adtál, hogy megértsem a Fölfoghatatlant – mit legtöbb ember soha meg nem ért! –, majd gondoskodtál róla, hogy mindörökre középszerűnek tudjam magam. Miért? … Mit vétettem én? …. Mind e mai napig elszántan szolgáltam az erényt. Sok-sok órát fáradoztam embertársaim megsegítésére. Dolgoztam és jól sáfárkodtam a tálentummal, melyet adtál. Te tudod milyen keményen dolgoztam! Csak azért, hogy majd, ama művészet gyakorlása során, mely egyedül képes az életet számomra érthetővé tenni, végül hátha meghallatom a Te hangod. És most íme, hallom… de csak egyetlen nevet mond: MOZART!… Rosszindulatú, gyűlölködő, beképzelt, gyermeteg Mozart!… ki soha egyetlen percet sem dolgozott azért, hogy másokon segítsen!… a trágár Mozart, a popsi-csapdosó feleségével!… Őt választottad egyedüli letéteményesedül! Az én egyetlen jutalmam pedig – magasztos kiváltságom –, hogy e korban az egyetlen leszek, ki Inkarnációdat valóban fölismeri! Grazie e grazie ancora! Hát úgy legyen Mostantól fogva ellenségek leszünk, Te meg én!
194. oldal, Első felvonás, Amadeus, Európa, 1982.




SALIERI […] Mindketten közönséges emberek voltunk, ő is meg én is. De a közönségesből ő legendákat alkotott… én meg a legendákból csak közönségeset.
226. oldal, Amadeus (Európa, 1982)




MOZART Gluck egy szamár.
SALIERI Mit beszél?
MOZART Egész életében az opera megújításáról beszélt, és közben oly fennkölt figurákat kreált, hogy az ember azt hinné, márványt szarnak.
169-170. oldal, Amadeus (Európa, 1981)




Azt mondta, ezek a Mozart eredeti kottái. A zenéje első és végső változata. És mégis, szép másolatoknak hatottak. Sehol semmiféle törlés, javítás. […] Rejtélyes volt…és hirtelen ijesztő is. Nyilvánvaló, hogy Mozart egyszerűen csak leírja a zenét… […] mely már teljesen elkészült a fejében. Elkészült úgy, ahogyan zene még sohasem készült. (….) Egyetlen kottafej megváltoztatása elrontaná az egészet. Egyetlen frázis megváltoztatásától a szerkezet is összeomlana. […] És itt voltak újra – csak most nagyobb tömegben – ugyanazok a hangzások, melyeket a könyvtárban hallottam. Ugyanazok az áttört harmóniák, fénylő ütközések, gyötrelmes gyönyörűségek. Teljesen világos lett minden. Az a Szerenád nem volt véletlen.
[…]
Ama gondosan húzgált tintavonalkák ketrecében az Abszolút Szépséget pillantottam meg!
192. oldal, Első felvonás, Amadeus, Európa, 1982.
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- William Shakespeare: Hamlet / Szentivánéji álom ·
Összehasonlítás - Ivan Viripajev: Részegek 86% ·
Összehasonlítás - William Shakespeare: Hamlet 83% ·
Összehasonlítás - William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi 84% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Négy színmű 90% ·
Összehasonlítás - William Shakespeare: Hamlet, Prince of Denmark / Hamlet, dán királyfi 92% ·
Összehasonlítás - John Milton: Visszanyert paradicsom ·
Összehasonlítás - Galgóczi Erzsébet: Úszó jégtábla ·
Összehasonlítás - John Milton: A küzdő Sámson 89% ·
Összehasonlítás - Molière: Tartuffe / Don Juan / A mizantróp ·
Összehasonlítás