Az ​utolsó egyszarvú 317 csillagozás

Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú

„Peter S. Beagle-nek bérelt helye van a legnagyszerűbb fantasyírók asztalanál.”
CHRISTOPHER MOORE

Egy elvarázsolt erdőben él egy egyszarvú – az utolsó a világon. Amikor útnak indul, hogy megtalálja a többieket, nem mindennapi társakra bukkan: Smendrikre, a varázsolni képtelen varázslóra és Zsémbes Marcsára, aki lány korában unikornisokról álmodott. Együtt lépnek Zordon király birodalmába, és az egyszarvú soha többé nem lesz már ugyanaz, aki egykor volt.

Az utolsó egyszarvú örökérvényű mese csodákról, a veszteség fájdalmáról és a szerelem erejéről. Peter S. Beagle klasszikusnak számító regénye 1968 óta töretlenül szerepel a legjobb fantasy könyvek listáin, az évek során több nemzedék kedvence lett, 1982-ben pedig ugyancsak sokat hivatkozott animációs film készült belőle.

Eredeti megjelenés éve: 1968

Tagok ajánlása: 10 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek GABO

>!
GABO, Budapest, 2022
300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635663217 · Fordította: Kleinheincz Csilla
>!
Ciceró, Budapest, 2006
280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635394675 · Fordította: Ormai Rita, Tótfalusi István
>!
Ciceró, Budapest, 2004
280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635394675 · Fordította: Ormai Rita, Tótfalusi István

Enciklopédia 49

Szereplők népszerűség szerint

Lír herceg · Schmendrick · Molly Grue · Haggard király


Kedvencelte 93

Most olvassa 18

Várólistára tette 268

Kívánságlistára tette 239

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú

„Az egyszarvúak halhatatlanok. Természetük szerint egyedül élnek: általában erdőben, ahol tó is van, amelynek a vize elég tiszta ahhoz, hogy láthassák magukat benne. Kicsit hiúk ugyanis, a világ legszebb teremtményeinek tartják magukat, a varázshatalmukról nem is szólva.”

Ezzel a csodálatos történettel először pár évvel ezelőtt találkoztam, még filmként. Emlékszem először nem tetszett, túl zordnak találtam. Aztán újra szembe kerültem vele és végig néztem.
A szemem nem maradt szárazon, a lelkem kiáltozott és újra megakartam nézni.

Most pedig elém került könyv formájában is és bár helyenként más a film és a kötet története, mégis újra éltem mindazon fájdalmakat, gyötrelmeket és egyben a legszentebb érzést a szeretetet.
Csodálatos volt a főszereplővel eggyé válni. Ahogy haladtam sorról – sorra, lapról – lapra, minden megbúvó igazságnál bólogattam, helyenként morogtam és mégis képtelen voltam elengedni akár csak kicsit is….mert tudnom kellett mi lesz a vége…

Nem egyszer olvasós és hatalmas kedvenc. ♥

3 hozzászólás
KingucK P>!
Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú

Az utolsó egyszarvú kapcsán mindenki az animációs filmre (1982) hivatkozik, ami számomra teljesen kiesett, nem is emlékszem rá, hogy bekerült volna a látóterembe, eddig. Pedig nagyvonalakban egy idősek vagyunk, a filmmel, nem a könyvvel (1968). :D A regényre először @szentineltorony ajánlója keltette fel a figyelmem, akkor be is szereztem az új kiadást, ami már Kleinheincz Csilla fordításával jelent meg, de valahogy nem jutottam el odáig, hogy el is olvassam, valahogy sosem voltam unikornis rajongó. Aztán megjelent a gyönyörű új kiadás és mégis egy klasszikus fantasyról van szó, nem igaz? ;)

A történet valóban egy klasszikus elemekre épülő fantasy történet, majdnem varázstalan varázsló és varázslény utolsó példánya és vándorolnak egy elvarázsolt birodalomban, ami első látásra ideálisnak tűnhet. Az egész történetnek melankolikus hangulata van, én így képzelem el a ködös észak-angliai tájakat. A regényben van szerelem és hősiesség, saját korlátok leküzdése és katartikus, fanyarédes befejezés, aminek egyébként örültem. Majd lassan rá veszem magam, hogy a filmet is megnézzem. :)

Szóval, az, akit eddig visszatartott az unikornis (manapság kicsit elcsépelt jelképe), bátran kezdjen bele az olvasásába, és ha számba veszi, hogy a regény fél évszázados, akkor nem fog csalódni!

TiaManta>!
Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú

Hű… Mese. De a szó legbonyolultabb, magasan képzettebb, és számmora a legértelmezhetetlenebb módján amit eddig csak láttam. Mintha egy költő írta volna, nem egy regény író. Az egész egy lírai vers lenne, de más formában?
Unikornis szemszöggel nyitni, jó ötlet volt. Engem meg lehet venni egy nem épp szokványos főszereplővel. Itt ennél pipa van. A többieknél a megszokott mesei szerepkörben játszik mindenki, és nem igazán tűnnek ki, más hasonló természetű történetek karakterei közül.
Volt értelme egyes jeleneteknek, másoknak meg ne is keressünk mert nem az a lényeg.

Szó mi szó, ezt a könyvet értékelni nekem elég lehetetlen feladat. Pedig pár napja gondolkozom rajta.

spoiler

vicomte P>!
Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú

Az olvasás számomra furcsa, majdhogynem pszichedelikus utazással felérő élmény volt, amely során lélekben kicsit visszakerültem abba a korba, amelyben megjelent: a könyv elején vannak olyan momentumok, amelyek letagadhatatlanul a hippi korszak védjegyei. Szerencsére azonban az első fejezetekben feltűnő betépett pillangó csapongó beszólásai (amelyek persze nem azok, hanem egy rakás idézet), és a narrátornak a szerepéből történő időnkénti kikönyöklése, és történet idegen módon az olvasóhoz intézett szavai nem öltenek zavaró mértéket, így nem csupán a korszellem produktumaként, hanem örök érvényű kérdéseket boncolgató írásműként is megállja a helyét a regény.
Nem szoktam felelőtlenül kijelenteni egy könyvről, hogy sokrétű és komoly mélységei vannak, de Az utolsó egyszarvú ebbe a kategóriába tartozik.

Nem csupán a magány, a kívülállás, a szeretet és a szerelem témájába merül el nagyon mélyen Beagle, de mindeközben a lélek csúfabb felének bugyraiba is leás. A mesés történetek hagyományosan gonosz és jó teremtményei itt is főszerepet játszanak, de a szereplők itt nem papírmaséból gyúrt figurák.

Az író az egyszarvú figurájában megformázta azt az ártatlanságot, amely öntudatlan, és hiába is vonódik egyre inkább be az emberi világba, továbbra is megtartja ezt az ártatlanságot, de olyan vágyai és félelmei támadnak, amelyekről eddig ilyen hitelesen csak írónők munkáiban találkoztam.

Érdekes, ahogy az egyszarvú éteriségével szemben Molly Gru személyében (avagy Zsémbes Marcsában – a magyarított név sokkal kifejezőbb) megjelenik a csalódások által fölhorzsolt szomorúság, ami már csak sóvárog az egykori ártatlanság iránt. De ez a szomorúság leküzdhető, és benne testesül meg annak a reményeit visszanyerő nőnek figurája, akit a tartása és a hite tesz a könyv valódi főszereplőjévé.

Schmendrick (avagy Smendrik) a varázsló figurája is érdekes a maga bizonytalanságával, gyáva hősiességével. A tréfái és az öniróniája nem más, mint eszköz, amivel mindenkit – saját magát is – igyekszik eltávolítani a szereptől, amire rendeltetett. Egy nagyra hivatott ember, aki maga sem hiszi el, hogy milyen fontos szerepe lehet, míg végül szembe nem néz magával és rá nem talál az erejére.

A történet szempontjából kevésbé meghatározó karaktereket egy fő attribútumra egyszerűsítette le (zsarnok király, gonosz boszorkány, hős királyfi), akiket a szerepük által diktált tulajdonságok mellett olyan mélyen emberi és számomra ismerős motivációval és gyarlóságokkal és erényekkel és gondolatokkal ruházott fel, amely miatt ez a regény egyszerre teljesíti be egy tündérmese és egy moralitásjáték funkcióját.

Én még az első kiadását olvastam a könyvnek, és több helyen (főleg a vége felé) úgy éreztem, hogy bizonyos mondatok, bekezdések igazi mondanivalóját nem sikerült megragadnia fordítónak, ezért valamikor mindenképpen el akarom olvasni az új kiadást is.

VirusSouljah>!
Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú

Hogy ezek a mesék milyen szépek, milyen mélyek, milyen jól tudnak esni!

Az utolsó egyszarvú egy újabb kötelező darab minden spoiler olvasónak.
Akár csak A végtelen történetben, itt is úgy maradunk a mesék írott szabályai közt, hogy olykor átlesünk a határok túluldalára, vagy pusztán rámutatunk, hogy ez itt a keretünk.
Nagyon kedvelem és értékelem az ilyen hosszabb, nagyobb ívű meséket, amik igazán minden korosztályhoz tudnak szólni.

Nincs több mondandóm.

2 hozzászólás
Noro P>!
Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú

Sokat kell futkosni, amíg az ember megtalálja ezt a könyvet a gyerekrészlegen… spoiler pedig ez nem mese, hanem meta-mese. Játék a tündérmesei elemekkel, amelyben néha a szereplők maguk is tisztában vannak vele, hogy milyen szerepet játszanak, a világ pedig önkényesen ugrál képzelet és valóság között. Beagle az elsők között írt fantasyt a fantázia haláláról: hiszen legfőképp a képzelet hiányzik azokból, akik nem ismernek fel egy unikornist, mikor az előttük áll. A csodákba vetett hit nélkül pedig a világ szürkévé és reménytelenné, Haggard király birodalmává válik. A történet hősei azért küzdenek – maguk rendhagyó módján –, hogy a világban fennmaradjon a varázslat, ami itt egyszerre jelenti a reményt és a szépséget is.
Kevesen követik ezt a stílust az utóbbi 50 év írói közül, ami legalább annyira líra, mint próza (szerintem színtiszta Lord Dunsany), és még kevesebben tudják elérni, hogy így megalkotott szereplőik egyszerre legyenek szimbólumok és valódi emberek. Ez egy egészen más típusú fantasztikum, mint amit megszoktunk, és éppen ezért nem szabad kihagyni.

lilla_csanyi>!
Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú

Fennkölt és szomorú. Bárcsak én is láthatnék egyszer egy egyszarvút.

1 hozzászólás
eme>!
Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú

Séta a költészet, a mítosz, az ősképek erdejében. Könnyű, álomszerű lebegés néhol rémálmok torokszorító nyugtalanságával. Közben meg lépten-nyomon meglepetések. Először is a regény nyelvezete: prózában írt költemény. Finom, pilleszárnyú, mesés. Ráadásul posztmodern költemény – tele ravaszsággal, játékkal, rejtvényekkel, metaszöveggel, humorral és igen: iróniával is. Bár kétségtelen, hogy az egyszarvú története ezek nélkül is rendkívüli szépségű tündérmese lenne, ezekkel együtt mégis olyan többletet mutat fel, amely filozófiai, lélektani mélységével nem kevéssé lepi meg a könnyed kikapcsolódásra berendezkedett olvasót.

A Szépség megtestesítője, az utolsó egyszarvú ártatlanságának, tisztaságának örök tavaszában, mondhani elefántcsonttornyában egyszer csak szembesül a ténnyel: egyedül maradt. Veszély fenyegeti a világot, amely az egyszarvúak eltűnésével képtelenné válik a valóság, a dolgok lényegének felismerésére. A látszat, a dolgokra ráhazudott álvalóság silány cirkuszprodukciója, látszatokkal való bűvészkedése árnyékolja be a fényt. Az utolsó egyszarvúnak ki kell mozdulnia nyugodt és érzelmeket nem ismerő magányából – kétség, nyugtalanság eddig nem ismert érzésével hagyja el erdejét, hogy megmentse társait és velük együtt a világot.
A mesék forgatókönyvét követve az egyszarvú számos kísérőre és segítő társra lel – önmagukban is rendkívül összetett karakterekre vagy erőteljes szimbólumokra. Elég ha csak a csacskán halandzsázó, pillanatnyi kis életét táncolva, dalolva megélő, a dolgok rendjét kevésbé (el)ismerő, de a Szépség megmentésének útját sejtető pillangóra (költőre) gondolunk. Vagy a rejtett erőkkel rendelkező, de ezekben nem bízó, önmagában kételkedő, önmagát kifigurázó ironikus varázslóra, aki az egyszarvúhoz csatlakozva próbál eljutni önmagához, megfejteni önmaga titkát. Vagy Mollyra, aki piszkosan, megsebezve, elesve, szomorú nosztalgiával, de az egyszarvút felsimerni képes tiszta szívvel próbálja beteljesíteni sorsát.

Nem vagyunk mindig azok, akiknek látszunk, és szinte sohasem azok, akiknek álmodjuk magunkat. Nem mesei hősökkel, hanem esendő emberekkel találkozunk ebben a regényben, még a gonosz király, vagy az apa elimerésére, szeretetére, Amalthea szerelmére vágyó, néha nem a legmegfelelőbb eszközökhöz nyúló Lír herceg esetében is, aki a későbbi Lír királyként (l. Lear!) viszi tovább azt a titkot, melyet az egyszarvúval való találkozás ajándékozott neki.

Jó és Rossz megmérkőzése ebben a történetben nem megy a mesék könnyedségével, a győzelem sem annyira látványos és egyértelmű. Marad benne egy kis fájdalom, a szomorúság pókhálószerű érintése. Nem lehet érintetlenül maradni az idővel, a halállal, a könnyekkel, az emberrel, az érzéssel, a szerelemmel való találkozás után.
Ott lappang bent az emlék. Ahogy az emberek világában is ott lappang egy-egy ritkán megpillantott egyszarvú, egy-egy sosem volt, de vágyakozásból, nyomorúságból, félelemből igazgyönggyé vajúdott legenda. Melyik a valóságosabb? Melyik az élőbb?
A legenda, mely sosem volt és mégis örök, vagy a pillanatnyi élet, mely akkor válik mindennél értékesebbé, mikor megtanulod, hogy el fogod veszíteni…

Igen, sokkal több ez a történet egy tündérmesénél – a nagy, unos-untig ismételt, de mindig aktuális kérdésekhez vezet el: időhöz, múlandósághoz, élethez, halálhoz, valósághoz és képzelthez, boldogsághoz és boldogtalansághoz, sorshoz és ennek megvalósításához, mindezt úgy, hogy nemcsak gondolkodni, meghatódni, hanem néha nevetni is tudsz rajta. És néha úgy érzed, mintha látnád, amit az emberek elfeledtek látni.

pikkupilvi P>!
Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú

Lírai, andalító szöveg, finom érzékeltetés, sejtetés, tobzódás színekben, érzelmekben, zörejekben. A különleges hangulat végig kísér az egyszarvú egyedüliségére ébredésétől az erdejébe való visszatéréséig. Esendő kísérőinek a megnyilvánulásaiban gyakran felcsillan az irónia, ami nekem különösen élvezetessé tette a szöveget. Mintha a régmúltban játszódna, de a narrátor vissza-visszaránt a jelenbe, például egy dzsúdó-dobással.
Belenéztem a mese trailerébe, és bár gyerekkorom rajzfilmeit idézi megdöbbentően pontossággal az eredeti szöveget illetően, azt hiszem, a könyvhöz nem sokat tenne hozzá.

polimatilda I>!
Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú

Vannak halvány emlékeim a rajzfilmről, de magára a teljes történetre abszolút nem emlékeztem, és hát unikornis, meg csodás új, lila borítós kiadás, éppen ideje volt elolvasnom ezt a könyvet.

Kellett egy kis idő, hogy megszokjam a szerző stílusát, de utána annyira berántott. Tényleg egy nagyon melankolikus, szomorkás történet, de olyan szép is egyben. Nagyon szerettem.

spoiler

Erről a könyvről nem tudok terjedelmesen beszélni. Csak azt tudom mondani, hogy olvassátok! <3


Népszerű idézetek

Qwerf>!

Nem vagyunk mindig azok, akiknek látszunk, és szinte sohasem azok, akiknek álmodjuk magunkat.

40. oldal, Harmadik fejezet

Cheril>!

Bárcsak beléphetnék az álmodba, ott őrizhetnélek, és elpusztíthatnám azt a valakit, aki üldöz téged, aminthogy napvilágnál is volna bátorságom megküzdeni vele. De nem juthatok oda másképp, csak ha álmodsz rólam.

186. oldal

1 hozzászólás
Lahara IP>!

– Az vagyok, aki vagyok. Elmondanám neked, amit tudni szeretnél, ha képes lennék
rá, hiszen jó voltál hozzám. De macska vagyok, és még soha egyetlen macska sem
adott senkinek egyenes választ.

Tizedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: macska
cassiesdream>!

A halál elveszi azt, amihez az emberek ragaszkodnak, és meghagyja, amitől szabadulnának.

Szirmocska>!

– Vonszolni magam az örökkévalóságon át, házi készítésű szörnyeimet cipelve – gondolod, hogy ez volt az álmom, amikor még fiatal és gonosz voltam?

37. oldal

bordeaux I>!

Mindig bántott, hogy nem felelek meg neked, de most, hogy őt látom, sajnálom, hogy soha nem feleltem meg magamnak.

Shanara>!

Egyetlen átok sem foghat egy tiszta szíven, legyen bár a legszakszerűbb átok, ami valaha is acsargott, károgott vagy mennydörgött.

114. oldal (Ciceró, 2004.)

Kapcsolódó szócikkek: átok
Szelén>!

– Én úgy hiszem, a szerelem erősebb, mint a szokások vagy a körülmények. Hiszem azt, hogy lehetséges sokáig őrizni magunkat valaki számára, és még mindig emlékezni, ki az, akit várunk, ha aztán végül megérkezik.

186. oldal /11. fejezet/

Kapcsolódó szócikkek: szerelem · várakozás
piciszusz>!

Az egyszarvúak halhatatlanok. Természetük szerint egyedül élnek: általában erdőben, ahol tó is van, amelynek a vize elég tiszta ahhoz, hogy láthassák magukat benne. Kicsit hiúk ugyanis, a világ legszebb teremtményeinek tartják magukat, a varázshatalmukról nem is szólva.

7-8. oldal, Első fejezet, Ciceró Könyvstúdió

Kapcsolódó szócikkek: egyszarvú
Cheril>!

Schmendrik még próbálkozott néhány egyszerűbb szabadító varázsigével, de a kezének nem vehette hasznát, és már nem volt ereje újabb trükkökhöz. Ehelyett azonban az történt, hogy a fa beleszeretett, és gyöngéden arról a boldogságról kezdett susogni, ami egy karmazsintölgy örök ölelésében rejlik.
– Örökkön-örökké – sóhajtotta –, hűség, túl mindenen, amit ember csak megérdemelhet. Mikor már a nevedre sem emlékszik senki, én még mindig emlékezni fogok a szemed színére. Nincs más halhatatlanság, csak egy fa szerelme.
– Én már eljegyeztem magam – próbálta Schmenrik kimenteni magát. – Egy vörösfenyővel. Kisgyermekkoromtól. Házassági szerződés, igazából nem volt sok választásom. Reménytelen. A mi történetünk már soha nem történhet meg.
A dühroham úgy rázta meg a tölgyet, mintha egyedül őrá csapott volna le a vihar.
– Szú és üszög reá! – zúgta vadul. – Átkozott puhafa, hitvány tűlevelű, álnok örökzöld, soha nem kap meg téged! Együtt pusztulunk el, és minden fa emlékezik majd a tragédiánkra!

85. oldal [6. fejezet]

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Soman Chainani: Egy igaz király
Szigeti Kovács Viktor: A táltos
J. R. R. Tolkien: A hobbit
J. R. R. Tolkien: A babó
Jessica Townsend: Kámforkór
Gail Carson Levine: Elátkozott Ella
Eliot Schrefer: Erőpróba
Tea Stilton: A jéghercegnő
C. S. Lewis: A végső ütközet
L. Frank Baum: Óz, a csodák csodája