Hogyan lett nyaralóm, illetve birtokom a még kies, turistahordáktól mentes Provance-ban, bibibí!
Mondjuk ennél szerényebb és higgadtabb kiadásban, de ennyi a lényege. Ahol mindig süt a nap, és bár sokat is esik (utánanézett, többet, mint odahaza, Angliában), de legalább elveri a port, és kocsit se kell mosatni, ugye. Ja, és bár ismerte már a rendező bácsit Londonból, volt már közös reklámfilmes melójuk, de itt aztán megint összefutottak, telekszomszédok lettek (alig 20 km-es közelségben, nagy a birtok, istenem), szóval volt kinek megmutatni a bibibí sztori legelső részét: Bor, mámor, Provence – és a többi már filmtörténet, legalábbis nálam minden hollywoodi nyálasság ellenére egy kedvenc, bármikorjöhet film, és nem csupán Marion Cotillard szoknyácskája miatt. (Na meg a bácsika is jó firma/karakter. De leginkább a borász trükkjeire gondolok, és ahogy beavatja az új gazdát a szőlészetbe – fura, a kötetben nem hangzik el a kulcsszó, a terroir.)
Szóval ez a könyvecske csak egy kellemes, trehány firkálmány, újabb – utolsó – bőr Provance-ról: hogy milyen jó volt itt nyaralgatni, aztán letelepedni – én kevesebb ajnározás nélkül is elhittem volna. (Máris túlírtam, ennyit sem ér.)
Mondjuk amikor pár helyi lakos különböző módokon a tudtára adja, hogy részben neki köszönhetően már lépni se lehet a turistáktól, nem veszi magára, pedig valószínűsíthető, hogy a saját fészkébe piszkított, persze tagadja, elvégre az ő birtoka hatalmas és max kóbor vadászok zavarogtak a telek végében néha. Mayle talán észre sem vette, hogy a film nyomán hordákban vonultak a turisták a környékre és verték fel az árakat és indulhatott el az a folyamat, hogy a bennszülöttek kezdték turistának érezni magukat. Ő ezt a jelenséget, mert azért feltűnt még neki is, a globalizmusra fogta, persze, őnélküle is elkezdték tönkretenni a kisvendéglőket a nagyvállalkozó éttermesek – csak nem olyan ütemben. Hasonlóan járhatott a toszkán bennszülöttekkel Frances Mayes, biztos hogy ő is sokat csuklott a Diane Lane film sikere után. Úgy tűnik, a mediterrán népek minden May… nevű bestsellerszerzőnél kezdhetnek aggódni.
Mondjuk mióta a trópusok szép lassan északra húzódnak – a „ködös Anglia” déli részén lassan több a borászat, mint errefelé –, úgy sivatagosodhat el Dél-Franciaország, szóval a régi Provance-(o)t talán már csak a Bor, mámor őrzi meg az utókornak – hogy könyvben vagy filmben-e, nem tudom, nálam a regény még várat magára, de úgy érzem, Ridley Scott kihozta belőle a maximumot, ettől a naplójegyzetszerűségtől meg nem ugrott a váróslistám élére Mayle többi könyve.