Huszonöt ​év Provence-ban 21 csillagozás

Peter Mayle: Huszonöt év Provence-ban

Attól a pillanattól kezdve, hogy Peter Mayle elhagyva Angliát áthaladt a La Manche csatornán, soha nem nézett vissza egykori hazájára. Az író és felesége azonnal beleszeretett a csodálatos dél-franciaországi tájba, az időjárásba és az ott lakók nyugodt és derűs életmódjába. Az Egy év Provence-ban és a Bor, mámor, szerelem népszerű szerzője utolsó regényében tisztelettel ad hangot franciaországi életének: a vidám pillanatoknak, a falusi élet bájos és kitörölhetetlen parádéjának, a puszta szépségnek és az ősi történelemnek – amihez a filmforgatás óta a rajongók legnagyobb örömére olyan hollywoodi sztárok, mint Russell Crow és Marion Cotillard is hozzátartoznak.

A Provence-ba költözés 25. évfordulójára írt könyv egy szerelmes levél az örökbefogadott otthonnak, amit Jennie Mayle fotói tesznek igazán egyedivé.

Eredeti cím: My twenty-five years in Provence

Eredeti megjelenés éve: 2018

Tartalomjegyzék

>!
Partvonal, Budapest, 2019
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155783586
>!
Partvonal, Budapest, 2019
208 oldal · ISBN: 9786155783678

Enciklopédia 4


Most olvassa 1

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

pável>!
Peter Mayle: Huszonöt év Provence-ban

Hogyan lett nyaralóm, illetve birtokom a még kies, turistahordáktól mentes Provance-ban, bibibí!
Mondjuk ennél szerényebb és higgadtabb kiadásban, de ennyi a lényege. Ahol mindig süt a nap, és bár sokat is esik (utánanézett, többet, mint odahaza, Angliában), de legalább elveri a port, és kocsit se kell mosatni, ugye. Ja, és bár ismerte már a rendező bácsit Londonból, volt már közös reklámfilmes melójuk, de itt aztán megint összefutottak, telekszomszédok lettek (alig 20 km-es közelségben, nagy a birtok, istenem), szóval volt kinek megmutatni a bibibí sztori legelső részét: Bor, mámor, Provence – és a többi már filmtörténet, legalábbis nálam minden hollywoodi nyálasság ellenére egy kedvenc, bármikorjöhet film, és nem csupán Marion Cotillard szoknyácskája miatt. (Na meg a bácsika is jó firma/karakter. De leginkább a borász trükkjeire gondolok, és ahogy beavatja az új gazdát a szőlészetbe – fura, a kötetben nem hangzik el a kulcsszó, a terroir.)
Szóval ez a könyvecske csak egy kellemes, trehány firkálmány, újabb – utolsó – bőr Provance-ról: hogy milyen jó volt itt nyaralgatni, aztán letelepedni – én kevesebb ajnározás nélkül is elhittem volna. (Máris túlírtam, ennyit sem ér.)
Mondjuk amikor pár helyi lakos különböző módokon a tudtára adja, hogy részben neki köszönhetően már lépni se lehet a turistáktól, nem veszi magára, pedig valószínűsíthető, hogy a saját fészkébe piszkított, persze tagadja, elvégre az ő birtoka hatalmas és max kóbor vadászok zavarogtak a telek végében néha. Mayle talán észre sem vette, hogy a film nyomán hordákban vonultak a turisták a környékre és verték fel az árakat és indulhatott el az a folyamat, hogy a bennszülöttek kezdték turistának érezni magukat. Ő ezt a jelenséget, mert azért feltűnt még neki is, a globalizmusra fogta, persze, őnélküle is elkezdték tönkretenni a kisvendéglőket a nagyvállalkozó éttermesek – csak nem olyan ütemben. Hasonlóan járhatott a toszkán bennszülöttekkel Frances Mayes, biztos hogy ő is sokat csuklott a Diane Lane film sikere után. Úgy tűnik, a mediterrán népek minden May… nevű bestsellerszerzőnél kezdhetnek aggódni.
Mondjuk mióta a trópusok szép lassan északra húzódnak – a „ködös Anglia” déli részén lassan több a borászat, mint errefelé –, úgy sivatagosodhat el Dél-Franciaország, szóval a régi Provance-(o)t talán már csak a Bor, mámor őrzi meg az utókornak – hogy könyvben vagy filmben-e, nem tudom, nálam a regény még várat magára, de úgy érzem, Ridley Scott kihozta belőle a maximumot, ettől a naplójegyzetszerűségtől meg nem ugrott a váróslistám élére Mayle többi könyve.

9 hozzászólás
latinta P>!
Peter Mayle: Huszonöt év Provence-ban

E-ben olvasva is nagyon élveztem.

    Nem tudom, hogy a papíralapú könyvben a képek hova és hogyan vannak elrendezve, de itt a könyv végén fekete-fehérben néztem meg őket.

    Viszont annyira szemléletesek voltak a leírások, hogy becsukott szemmel színesnek látszott mindegyik.

    A szövegek pedig könnyed stílusban mutatják be a szerző szeretettel megidézett – számára és innentől számomra is kedves – választott új hazájának mindennapjait.

    Jó volt egy kicsit elábrándozni, na!

krlany I>!
Peter Mayle: Huszonöt év Provence-ban

Én nem igazán vagyok nagy Peter Mayle rajongó. Ezzel együtt csak 4 könyvét olvastam, köztük az Egy év Provence-bant és a Bor, mámor, Provence-t, ahol a film jobban tetszett, mint a könyv, bár az is jó volt. Szóval nem tudom, hogy mennyi mindent írt még Provence-ról az egyéb könyveiben, de én nem érzem azt, hogy ismételné önmagát, még akkor sem, ha ugyanaz a téma előkerült az egy éves tartózkodása idején írt könyvben is, meg most a 25 éves alatt is. Meg amúgy miért lenne ez baj? Ami jó, az jó, akár egy éve, akár 25 éve tartózkodsz Provence-ban.
Ez a kötet tényleg összegző, amihez más olvasat is kell, mint a regényeihez. Ez inkább egy könnyed hangvitelű tematizált ismeretterjesztő könyv, míg az előzőek regények, sok ismerettel Provence-ról. Árnyalatnyi különbségek ezek, de azért mégis csak különbségek.
Élveztem olvasni, a ráérősség, a kávéházi hangulat egy az egyben átjött. Kár, hogy a pastis ízére nem emlékszem.:)
Viszont ez a borító borzalmas. Azt sugallja, hogy valami szerelmes chic-lit következik nagy romantikával. Nekem jobban tetszettek az Ulpius-os borítók, amelyen fekete alapban volt egy kép egy terített asztalról, amin szőlő, üveg bor, sajt, fokhagyma, bagett stb. csendélet volt látható. Jobban illett hozzá.

Ács_Milán>!
Peter Mayle: Huszonöt év Provence-ban

Az író elbeszélése alapján egy remek kalandnak lehetett részese az olvasó is. A gyönyörű, új provence-i életét mutatja be Peter Mayle.
Olvasás közben szinte érezni lehetett a levendula és a szőlő illatát, a kitűnő francia ételek és borok ízét és megelevenedett a szemem előtt a meseszép táj.
Olvasás közben többször odaképzeltem magamat egy-egy kávéház teraszára vagy a sokféle zöldség és gyümölcsöt áruló francia piaci árusok közé.
Rövidke volt ugyan a történet, de annál nagyobb szórakozást és kikapcsolódást biztosított.

theodora P>!
Peter Mayle: Huszonöt év Provence-ban

Peter Mayle rendkívül olvasmányos stílusban mutatja meg a provence-i életük jellegzetességeit, ráadásul a könyv végén kapunk néhány fotót is, amit felesége, Jennie készített. Ezekről az egyik fejezetben bővebben is mesél – láthatunk gyönyörű pipacsmezőt, egy kóbor vadászkutyát, vagy az annyira jellegzetes termelői piacot is.
A Bor, mámor, Provence könyv/film rajongói is örülhetnek, mert mindkettő keletkezéséről is olvashatunk az egyik fejezetben. Kedvem is támadt újranézni a filmet – ill. az egész könyvnek olyan pozitív, nyári, utazásra csábító hangulata van, hogy már alig várom, hogy én is utazhassak, még ha csak belföldön is. :)
Tetszett ez a könyv, jó kiegészítés Mayle regényei mellett – ill. frankománoknak is szuper olvasmány, kedvcsináló és ízelítő a francia kultúráról. Egy kicsit rövidnek érzem, néhol ismétel dolgokat, ezért vontam le egy csillagot. Mindenképp ajánlom, ha már olvastatok a szerzőtől és szerettétek a könyvét/könyveit.

Balázs_Erőss>!
Peter Mayle: Huszonöt év Provence-ban

Sajnos, tényleg nem lehet többet adni, mint 3 csillag. Hozzá kell tennem, hogy ez a könyv önmagában szinte semmit pluszt nem ad a korábbiakból már megismert Provence-imidzshez.
Sőt, ebből a szempontból kontraproduktív a könyv, mert még Mayle egyéb (amúgy kifejezetten élvezhető) könyveihez sem indukál érdeklődést.
Mindezektől függetlenül, talán beindít valami halovány érdeklődést… mert azt tudni kell, hogy Provence utánozhatatlan!

Knekató>!
Peter Mayle: Huszonöt év Provence-ban

Szerettem a többi könyvét, de ez szinte semmi újat nem adott. Összegzés, visszaemlékezés. Aki olvasta a többit, annak kellemes, semmitmondó olvasmány. Aki meg nem olvasta, talán annak mond valamit, vagy kedvet kapnak elolvasni a többit? Azt hiszem ép ellenkezőleg.

Könyveslány P>!
Peter Mayle: Huszonöt év Provence-ban

Nagyon örülök, hogy ennyi év kihagyás után spoiler ez a Peter Mayle könyv is eljutott hozzánk, még akkor is, ha nem ez a Provance sorozat legjobban sikerült darabja. A könyv nagyon lazán egybefűzött történetekből áll, így nem lehet annyira elmerülni benne, mint pl. az Egy év Provance-ban, de arra tökéletesen alkalmas, hogy az olvasóban azonnali vágyat ébresszen egy provancei ház/utazás/vagy legalább egy jó ebéd/egy pohár rosé iránt. A szép, igényes szöveget élmény olvasni spoiler.

Krumplicsku>!
Peter Mayle: Huszonöt év Provence-ban

Meglehetős csalódás volt a könyv, pedig nálunk nem is én, hanem a párom a nagy Mayle rajongó.
Mintha egy, a szerző halála után, a jegyzeteiből összeállított valamit olvastam volna. És ezek a jegyzetek sajnos nem csak „el ne felejtsem, majd jó lesz valahová” aranyos kis történetek, hanem szinte leltárszerűen feldolgozott listák (pipacs? pipa! levendula? pipa! szőlő? pipa! kutya? pipa! turisták? pipa!)
Csak időnként csillant fel benne, amiért -legalább is én- Mayle-t (meg bárkit, aki külföldön élős saját történetét megosztja) olvasok: a személyesség, az életből lopott és az élettől kapott történetek, életképek sztorik.
Mert persze nyilván hozzátartozik Provancehoz a levendula- vagy a napraforgómezők hosszas leírása, de hát ezek mára tényleg közhelyek (illetve nagyon sok más helyen is vannak levendula-, pláne napraforgómezők….nem ez lehet elengedhetetlen tartozéka a provance-i életérzésnek, de az emberek a fő összetevő!)
Konkrétan oldalakat lapoztam bele ezekbe a részekbe.
De sajnos csak egy-egy fejezet volt ilyen, és még azok sem igazán meséltek, csak felskicceltek valamit (pl. az érkező vendégek szortírozása jó ötlet volt, de csak skicc volt ez is, több konkrét történettel élvezetesebb lett volna)
Ettől függetlenül a könyv mégis teljesítette, amiért kézbe vettem: jelen helyzetben (koronavírus) ugye az ember nem utazik sehová, ki tudja, még a nyáron is mi lesz, én meg már nagyon el akartam szabadulni a „maradjotthon”-ból, és ha nem is bízhattam rá magam teljesen Mayle-re, azért a fantáziámat megerőltetve csak sikerült kicsit máshol lennem, mint ahol most lehetek :-D)
Ezért a három csillag, különben talán még szigorúbb is lettem volna (mint amikor a tanár lepontozza a jótanulót, mert többet várt tőle).
De három csillag ide vagy oda, a könyv egy különösebb szervező és rendszerező erő nélkül összedobott, na húzzunk le még egy bőrt a témáról könyv, mint valami olyasmi, amit mindenképpen meg kellett örökíteni (azaz, különösebb mondanivalója nem volt)… Mayle-től az ember meg csak többet vár. (bár annyit meg nyilávn nem, hogy igaziaplpaanyag nélkül, csak stílussal remekművet írjon)


Népszerű idézetek

latinta P>!

[…] A stressz azok számára van fenntartva, akik városban élnek és hivatalban dolgoznak; ahol értekezletek és határidők diktálják a napirendet.

TIZENNYOLC, Nyári megszállás, őszi visszavonulás

Kapcsolódó szócikkek: határidő · hivatal · stressz
2 hozzászólás
theodora P>!

Az egész az időjárásban beállt kedvező fordulattal kezdődött.

(első mondat)

Könyveslány P>!

– Szeretnénk egy szobát éjszakára.
A nő szemöldöke a magasba szökött.
– Egész éjszakára?

Kapcsolódó szócikkek: éjszaka
Könyveslány P>!

Ha valakinek kenyérre volt szüksége, elment a pékhez; ha húsra, a henteshez. Zöldséget és gyümölcsöt, sajtot, bort, tisztítószert és ruhacsipeszt – lényegében mindent más-más boltban lehetett beszerezni. A boltosok többnyire szakértők voltak a saját választott területükön, és boldogan megosztották a vevőikkel az összes tudásukat.

Könyveslány P>!

Az emlékezet akkor működik a legjobban, ha szelektív; ha már kiszűrtük, ami unalmas, ami kiábrándító és elfogadhatatlan, míg végül nem marad más, mint egy rózsaszínű tökéletesség. Meglehetősen pontatlan ugyan, de nagyon megnyugtató.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ruth Kelly: Szőlőskert Provence-ban
Annie Ernaux: Az esemény
Edward Rutherfurd: Párizs
Jojo Moyes: Akit elhagytál
Anne L. Green: Keserűen édes
Belinda Alexandra: Vadlevendula
Annie Ernaux: Évek
Völgyi Anna: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!
Oliver Bowden: Assassin's Creed – Egység
David Nicholls: Mi