Egy ​év Provence-ban (Provence-trilógia 1.) 113 csillagozás

Peter Mayle: Egy év Provence-ban Peter Mayle: Egy év Provence-ban

A mulatságos történetek és páratlan gasztronómiai élmények olvasása közben észrevétlenül is szakértőivé válunk a legendás Provence-nak, s olyan értékes információkhoz jutunk, melyek semmiféle útikönyvben nem szerepelnek.

Eredeti megjelenés éve: 1989

>!
Partvonal, Budapest, 2019
296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155783579
>!
Partvonal, Budapest, 2019
296 oldal · ISBN: 9786155783661
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2015
246 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639475688 · Fordította: Füzéki Eszter

3 további kiadás


Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Wolfgang Amadeus Mozart

Helyszínek népszerűség szerint

Provence · Saint-Tropez


Kedvencelte 6

Most olvassa 4

Várólistára tette 58

Kívánságlistára tette 35

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Márta_Péterffy P>!
Peter Mayle: Egy év Provence-ban

Ha szeretnénk jól szórakozni olvassuk el!
Az angol író-újságíró és neje Franciaországba költözik, egy provence-i faluba. Humoros, sőt szatirikus, közben pedig szeretnénk elrohanni egy ottani vendéglőbe, de gyorsan.

Zsuzsanna_Makai>!
Peter Mayle: Egy év Provence-ban

Eleinte kicsit tartottam az értékelés-írástól, mert nem rántott be, és ez egy valakinek az életét bemutató, gyakorlatilag napló. Szóval milyen jogon törjek én, az olvasó pálcát az író élete felett. Aztán, mivel a fél családom francia, egy-két dologban rájuk ismertem.
Pl, amikor a dinnyemilliomos csinálta a feljárót, csakhogy segítsen a fiának. A nagybátyámnak hiába van a gazdagrészen háromemeletes háza, reggelente ô sûtötte a croissante nekünk, amikor ott voltunk.
És kb 10 órával az olvasásom befejezése után megtudtam, h Peter Mayle idén halt meg.

Belle_Maundrell >!
Peter Mayle: Egy év Provence-ban

Nagyjából másfél évvel ezelőtt olvastam a Bor, mámor, Provence-t, úgyhogy tudtam, mire számítsak az írótól. Engem egyáltalán nem zavart, hogy ez a könyv inkább naplószerű, nem regény, a fülszövegből is ez jött le.
Egy kicsit Tahir Shah műveire emlékeztetett, aki szintén hasonlóan kellemes, sztorizgató stílusban számol be a költözésről, csak nem Provence-ba, hanem Marokkóba, szóval ott nagyobb a kultúrsokk. De a csigalassú házfelújítás és a halogató, időnként eltünedező munkások láttán rögtön meg is van a közös pont. Peter Mayle felesége egyébként remekül megoldotta a végén a helyzetet.
Provence mindig is elbűvölt, imádom az ilyen bájos helyeket. Bármikor kész lennék odaköltözni még értékelhető franciatudás nélkül is. Bár valami csak ragadt rám valahonnan, mert sokszor nem is kellet lábjegyzet a francia kifejezésekhez. Meg is lepődtem a rejtett képességeimen, azt hittem, hogy néhány időjárással kapcsolatos szófordulaton meg naptári kifejezéseken kívül semmilyen nyomot nem hagyott rajtam egy év lightos franciaszakkör hetedikben, erre tök jól elvoltam a provence-i tájszólással. Rákenem a könyvekre.
Igazság szerint nincs nagy történet, csak hónapokra bontva figyelemmel kísérjük, ahogy az író és felesége ismerkednek a helyiekkel meg a szokásaikkal, esznek egy csomót meg bosszankodnak az építkezés miatt, de a stílusa elviszi a hátán az egészet. Szeretem Mayle visszafogott, sorok közt megbúvó humorát, az ironikus hangvételét, na meg természetesen a fantasztikus, érzékletes leírásait. Több olyan téma is felmerül, ami nyomokban sem ébreszt bennem érdeklődést (pl. a borászat, a csövek javítása vagy a vadászat), mégsem untam ezeket a részeket, mert mindig vitt bele valami egy kis színt.
A karaktereket minden bizonnyal tökéletesen sikerült visszaadni, nagyon bírtam a provence-i embereket. A goromba szomszéd, aki minden katasztrófában élvezetét lelte és mindenkit utált, kétségtelenül az agyamra menne a valóságban, de olvasni róla szórakoztató volt. De rajta kívül is bőven vannak színes egyéniségek, mint pl. a nyolcvanas vendéglátósok vagy a fiával együtt kétkezi munkát végző milliomos.
Az ételek leírása egészen nyálcsorgató, meg is éheztem olvasás közben. Főleg akkor, amikor cseresznyét szedtek… hmm, egész évben vígan tudnám eszegetni. Különben is tetszik a franciák hozzáállása a gasztronómiához.
Sok izgalmat nem tartogatott, de nagyon kellemesen kikapcsolt ez a Provence-ban töltött év. És a végén tényleg érezhető, hogy Peter Mayle-ek milyen jól beilleszkedtek. El szeretném olvasni a folytatásokat – meg az író többi könyvét – is, jó lenne, ha azok is megjelennének ilyen bűbájos Partvonalas kiadásban.

Lady_L>!
Peter Mayle: Egy év Provence-ban

Imádom Provence-t, szívem egy nagy darabja van ott, a csöppnyi imádnivaló falvak, a táj, a békés lassúság, az étel, óóóóó az étel! Nagyon lassan haladtam ezzel a könyvvel, mert ez a rengeteg étel leírás megőrjített. Ha azelőtt olvasom, hogy az én saját, igen jól főző franciámat megismerem, akkor azért őrjített volna meg, mert teljesen debilnek és hihetetlennek találtam volna ezt a kajafétist, most meg azért, mert én is ebben a betegségben szenvedek már. Mert igen, válogatós, hisztis kajasznobbá válik az ember ebben az országban* (bát talán ez attól is függ, kikkel vagy körülvéve). De ugyanúgy erős túlzásnak találtam volna az időhúzásról, a papírmunkáról meg az összes elvileg vicces, gyakorlatilag meg idegesítő tipikus (nem csak provence-i) francia sztereotípiáról szóló történetet. Aranyos kis anekdota-gyűjtemény laza történetté fűzve, havi bontásban. Ha mondjuk provence-i autós körutazást tervezel (márpedig ha egy ilyen nincs a bakancslistádon, akkor gyorsan írd hozzá Párizst akár ki is húzhatod ), ráhangolódásnak jó ez a könyvecske. Az útra meg vidd magaddal a szerző Provence A-Z-ig könyvét.
* Mondjuk én annyira, hogy Cserna-Szabót és a kajáit olvasva a szemem se rebbent, de itt meg állandó késztetést éreztem, hogy elmenjek a piacra vagy mindent felfaljak, ami a hűtőben van.

18 hozzászólás
BakosJuci>!
Peter Mayle: Egy év Provence-ban

Nehezen tudom értékelni. Először is: ez nem regény, ez egy jó írókészséggel megáldott angol memoárja az első évérepől Provence-ba költözése után.
Az ő szemén keresztül látjuk a franciák furcsaságát, megismerjük a földközeli életet: sprágaültetés, szőlőszöret, vadászat, kecseverseny, stb. Ezen kívül végigkísérhetjük az el-elhúzódó lakásfelújításukat.
Történetileg semmi izgalmas. Ami az erőssége: igazán életközeli, olívaolaj illatú, levendulás, boros és vaddisznós leírása Provence-nak. Komolyan, most csomagolnám a bőröndöm, és költöznék.
Meg elég jó jellemrajz a francia vidéki emberekről.
És kellő humor is szorult bele, sőt, azt mondom, hogy érződik az írón, hogy igencsak jóféle humorral van megáldva, de ezt csak néha-néha villantja meg.
Amitől megőrültem: a francia kifejezések. Jó, értem, hogy kicsit arra is apellál, hogy Angliából költöztek át, és hiányos franciatudásukkal mivel kell szembe nézniük, de engem annyira nem vonzott, hogy leírja fraciálul, majd angolul magyarul is ugyanazt. Oké még az eeljén pár példa hogy mennyire más a vidéki francia, mint a nyelviskolás… de utána el lehetett volna ezt engedni.
Nem rossz, de nem is fogom soha többet újraolvasni.
Ellenben: nem tud valaki egy eladó házat Provence-ban? Költöznék. :)

9 hozzászólás
aram76>!
Peter Mayle: Egy év Provence-ban

Nagyon nehéz ezt a művet most értékelnem. Először is az, amit leírt nekem inkább tűnik memoárnak, mint regénynek. Teljesen mást vártam, ezért most egy kicsit csalódott vagyok. Azt érzem, hogy amit most elolvastam, inkább megélném, a saját bőrömön megtapasztalnám, de semmiképpen nem olvasnám el más élményeként. Értem, hogy mit akart átadni, és igazából át is élném szívesen, mindent hátrahagyva ott élni, de számomra ez most a lapokon nem úgy jött át, ahogy azt meg kellett volna élnem az elmémben.

nagy_anikó>!
Peter Mayle: Egy év Provence-ban

Picit féltem a könyvtől, mert inkább negatív kritikákat kapott, de próba szerencse alapon mégis elkezdtem olvasni. És élveztem az elejétől a végéig.
Egy év Provence-ban. Csakis erős idegzetűeknek. Nagyon jó ízelítő a francia paraszt, gazda, vidéki szaki gondolkodásáról, hozzáállásáról a mindennapokhoz.
Tulajdonképpen egy egész évet mutat be az író házátalakításán keresztül.
De ízelítőt kapunk az időjárásból, nagyon sok kulináris élvezetet nyújt. Én aki kimondottan nem szeretem a bort, néha még egy pohár bort is szívesen megkóstoltam volna.
Könnyed stílusban, nagyon jó humorral megírt könyv. Sokat nevettem, s közben észre sem vettem már az utolsó fejezetet olvastam, ahol is Peter felesége egy kis rafinériával elérte azt, amit szép szóval hónapokig nem sikerült.

ursus>!
Peter Mayle: Egy év Provence-ban

Sosem szerettem a több szerzőt felvonultató humoros könyvsorozatokat, mert olyanok kénytelenek egy gyékényen árulni bennük, mint P.G. Wodehouse, Brunella Gasperini, James Herriot, Farley Mowat vagy Gerald Durell, s a többnyire igénytelen külső elfedi, összemossa a nagy halom zsenialitást, amit az említettek művei tartalmaznak. Ennél a könyvnél viszont megadta a módját a kiadó, pedig ez inkább odavaló lenne valamelyik puha fedeles, pasztellszínű, karikatúra címlapos, „habkönnyű” sorozatba. Tisztességgel nekikezdtem én. Próbáltam élvezni fanyar derűjét, de mivel nem szól semmiről, a második kötet közepén – egy újabb szarvasgomba pástétom és egy ki tudja hányadik, olívabogyóval felszolgált camembert sajt között – letettem, és azóta sem vettem kézbe újra. Könnyed, adomázó stílusa messze elmarad a fent említett szerzők bármelyikének humorba, sziporkázó szellemességbe öltöztetett mély életbölcsességétől, s ezt nem pótolja az sem, hogy megtudom, mihez milyen bort kéne innom, ha én is arrafelé éheznék meg, amerre szerzőék járnak falatozni. De ez hagyján… Az a legszörnyűbb az egészben, hogy mi itt Európa szerte oly mértékben kiéhezettek vagyunk az élet apró örömeire, hogy mifelénk már ekkora teljesítmény is elegendő a nemzetközi sikerhez.

Dia20646 P>!
Peter Mayle: Egy év Provence-ban

Nagyon tetszett ez a könyv. A 12 rész 1-1 hónapot mutat be, hogy milyen az élet Provence-ban. Minden hónapban volt egy fő esemény, amit kiegészítettek a kisebb események. Néha úgy éreztem, hogy én is Provence-ban vagyok a szereplőkkel együtt. Nagyon könnyű volt beleélni magam a történetbe. Szívesen olvastam volna még tovább, még többet a Provence-i életről, úgyhogy a sorozat többi kötetét is lehet el fogom olvasni.

Greywind>!
Peter Mayle: Egy év Provence-ban

Alattomos egy könyv ez: az ember kinyitja, aztán befonódik illatokkal, ízekkel, színekkel, hangulatokkal, aztán azon kapja magát, hogy legszívesebben elköltözne valahová a hegyek közé, természetesen Mediterrániába, egy ősöreg tanyaházba, és teljes lelkesedéssel belevetné magát az évszakokhoz alkalmazkodó, cicomamentes, ízes, vidéki életbe. Az élet és az ételek élvezete olyan szemérmetlenül árad a könyv lapjairól, hogy komoly önuralmat igényel nem fölfalni bármit, ami a kamrában/hűtőben/konyhapolcon fellelhető. Diéta mellett szigorúan tilos olvasni.


Népszerű idézetek

Szeszti>!

Massot professzor úr szerint a vipera általában elkerüli az embert, és csak akkor támad, ha ingerlik. Ha ez találna történni, ő azt javasolja, fussunk cikkcakk alakban, lehetőleg hegynek föl, mert a megvadult vipera nem olyan gyors, mint a futó ember. Idegesen körbepillantottam, Massot pedig elnevette magát.
– Persze mindig próbálkozhat a paraszt trükkel: kapja el a kígyót a feje mögött, és szorítsa, amíg ki nem tátja a száját. Ekkor köpjön a szájába, és kész, a vipera meghalt. – Szemléltetésképp köpött egyet, az egyik kutya fejére. – De a legjobb, ha visz magával egy nőt – mondta. – Nem tudnak olyan gyorsan futni, mint a férfiak, és így őket kapja el elsőként a vipera. – Massot hazament reggelizni, és magamra hagyott, hogy a köpést gyakorolva óvatosan keresztülvágjak az erdőn

92. oldal

Belle_Maundrell >!

– Mindenütt vannak bolondok – mondta – halottak és élők között egyaránt.

46. oldal, Február (Partvonal, 2019)

Balázs_Erőss >!

Senkinek sem olyan vastag a bőr a képén, mint a napsütésre és ingyen szállásra vadászó embereknek.

48. oldal, Február

Balázs_Erőss >!

Odakinn, a café előtt három kocsi elállta egymás útját, a vezetők morogtak egymásra. Ha bármelyikük akár tíz métert tolat, a többiek elmehettek volna, csakhogy a francia sofőrök erkölcsi vereségnek tekintik az elsőbbség megadását, mint ahogy erkölcsi kötelességüknek érzik, hogy úgy parkoljanak, hogy a lehető legnagyobb kényelmetlenséget okozzák, és beláthatatlan kanyarban előzzenek.

95. oldal, Április

Sonnenschein>!

Majdnem azt kívántam, bárcsak Saint-Tropez-ban a félmillió ****inkontinens**** nyaralóval tölthetném az augusztust.

159. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Saint-Tropez
Balázs_Erőss>!

A repülőgép idejében megérkezett, és már várt rá az előre lefoglalt autó, egy nyitható tetejű sportkocsi. A tető nyitva volt, Benett élvezte a gyönyörű délutánt, és széles jókedvében szivarra gyújtott, úgy vágott neki az autópályának. A szivar gyorsan égett az erős szélben, Benett húsz perc múlva eldobta. Feltűnt neki, hogy a szembejövők egyre csak integetnek, így aztán ő is visszaintegetett. Milyen barátságosak lettek a franciák gondolta magában. Már megtett egypár kilométert az autópályán, amikor észrevette, hogy ég a kocsi hátulja. A kárpitban megakadt szivarvég gyújtotta fel. Szerinte hatalmas lélekjelenléttel a padkára húzódott, felállt az első űlésben, és a lángokba vizelt. Ekkor talált rá a rendőrség.

149. oldal, Július

barbarell_a>!

Levert bütykök mellett, szitkozódások és egy vajúdó elefántnak is becsületére váló nyögések közepette az asztal lassan átkerült a küszöbön, és végre valahára bejutott a kertbe.

71. oldal, Március

nagy_anikó>!

A tűzoltók újabb tisztelgés után továbbálltak, hogy a völgyben feljebb is szerencsét próbáljanak. Reméltük, hogy kiképzésük során felkészítik őket a harapós kutyák támadásaira is. Massot-ból egy kis hozzájárulást kihúzni jószerivel ugyanolyan veszélyes, mint tüzet oltani. Elképzeltem, ahogy kipislog a függönye mögül, puskája lövésre készen, és figyeli, ahogy a farkaskutyái a behatolókra vetik magukat.

DECEMBER

plutyka>!

Letett elém egy tányért két kis kerek, zöldfűszerrel megszórt és olajtól fényes kecskesajttal, és a kezembe adott egy kopott fanyelű kést. Figyelte, ahogy levágom és megeszem egy darab sajtot. Kibírhatatlanul erős volt. Tökéletesen felkészítette az ízlelőbimbóimat, illetve azok maradékát, és a bor olyan volt utána, mint a nektár.

194. oldal

Belle_Maundrell >!

Franciaországi életünk kenyérfüggővé tett bennünket. A napi kenyér kiválasztása és megvétele visszatérő örömöt jelentett. Először a ménerbes-i falusi pékség szabálytalan nyitva tartása – „majd akkor nyitunk ki, ha a Madame elkészült a toilette-jével”, mondták egyszer – késztetett bennünket arra, hogy más falvak pékségeit is felkeressük. Ez valóságos reveláció erejével hatott. A kenyér éveken keresztül magától értetődő, szabvány árucikket jelentett nekünk, most pedig mintha egy új étket fedeztünk volna fel.
Kipróbáltuk a lumiéres-i sűrű, rágós veknit, amely zsírosabb és laposabb, mint a baguette, meg a cabriéres-i sötétre sütött boule-t, amely akkora, mint egy összenyomott focilabda. Megtanultuk, melyik kenyér tartható el egy napig, melyik szárad ki három óra alatt, melyikből készíthető a legjobb crouton, és rouille-jal megkenve melyiket a legjobb a halászlébe mártani. Megszoktuk a pompás, de eleinte meglepő látványt, hogy a minden reggel frissen készített és délre elfogyó gyümölcstorták és kis péksütemények mellett pezsgőt is árulnak.

240-241. oldal, Október (Partvonal, 2019)

Kapcsolódó szócikkek: Franciaország · kenyér

A sorozat következő kötete

Provence-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sue Townsend: A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója
Gerald Durrell: A susogó táj
Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban
Gerald Durrell: Noé bárkáján
Gerald Durrell: Aranydenevérek, rózsaszín galambok
Kathleen Flinn: Éles kések, vidám könnyek
Ree Drummond: Tűsarkúban a prérin
James Herriot: Minden élő az ég alatt
G. Szabó Judit: Megérjük a pénzünket!
Tiffany Reisz: A kastély