Nincs ​helyed a temetőben 108 csillagozás

Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Peter Marshall, a fiatalon elhunyt angol író, korunk nyugati irodalmának egyik legnagyobb témáját dolgozza fel – műve az egyéniség tragédiájáról szól, küzdelméről azért a jogáért, hogy önmaga lehessen, hogy képes legyen vállalni és hordozni ember volta felelősségének súlyát. Egy kamasszá, majd férfivá serdülő kisfiú keresi öntudatlanul a maga egyéni vonásait, a kiutat az egyre szűkülő világból. A harc meghaladja erejét, összeroppan, és az elmebajba menekül. A regény a téboly és a nem kevésbé riasztó külvilág között őrlődő, léte emberi-erkölcsi dilemmáival viaskodó Joe önmagával, elméje gonosz kísérteteivel folytatott küzdelmének jelképekkel és látomásokkal átszőtt története. Joe megvívja harcát – illúziók nélkül, az életre éretten, az emberség és a szeretet megváltó erejében bízva lép ki a tébolyda kapuján. Felismeri hogy az élet vállalása egyszerre jog és kötelesség.

Eredeti megjelenés éve: 1966

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek

>!
Európa, Budapest, 1996
476 oldal · ISBN: 9630758784 · Fordította: Szilágyi Tibor
>!
Európa, Budapest, 1978
400 oldal · ISBN: 9630712296 · Fordította: Szilágyi Tibor
>!
Európa, Budapest, 1974
476 oldal · ISBN: 9630704013 · Fordította: Szilágyi Tibor

Enciklopédia 16


Kedvencelte 35

Most olvassa 11

Várólistára tette 131

Kívánságlistára tette 49


Kiemelt értékelések

Bla I>!
Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben

Ez a regény fiatalkorom egyik kedvence volt. Lehet, hogy akkor nem is értettem igazán.Most újraolvasva is élmény, kemény írás. A kötet egy kamasz küzdelméről szól, a lassan férfivá serdülő fiatal öntudatlanul keresi a maga egyéniségét, saját jellemvonásait, s önmaga menekülési pályáját a számára egyre szűkülő világból. De a küzdelem egyenlőtlen erők közt folyik, ő a gyengébb, a menekülést választja, menedéke az elmebaj.
Az írás az őrület és a nem kevésbé rémisztő és taszító külvilág között őrlődő, valója dilemmáival viaskodó Joe önmagával, elméje gonosz kísérteteivel folytatott küzdelmének jelképekkel és látomásokkal átszőtt története. S a srác megküzd – hamis remények nélkül, lélekben felkészülten, jövőjében bízva hagyja el a tábolydát. Tudja, vállalnia kell önmagát, – ahogy mindenkinek – bármi legyen is az eredmény…

3 hozzászólás
SteelCurtain >!
Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben

Olvasás közben rádöbbentem, hogy a 22-es csapdája valamennyiünket foglyul ejtett. Mert ha normálisnak látjuk ezt a világot abba bele kell őrülni. Igaz, akkor legalább valamennyi őrült megdicsér minket, amiért ilyen remekül átlátjuk a helyzetet. Ellenben ha a világot őrültnek látjuk, akkor önmagunk számára is tisztázásra szorul, mi alapján minősülünk mi olyan normálisnak, hogy a világ elmeállapotát háborodottnak diagnosztizáljuk? Akkor sem kerülünk ki a kutyaszorítóból, ha megállapítjuk, hogy nem vagyunk őrültek, s a világ sem az, hiszen a két tagadás logikai szorzata a tagadás tagadása. Peter Marshall hosszasan – és rendkívül élvezetesen – kering ebben a labirintusban. Közben a homályból eljutunk a derengésbe, ahol a bizonytalan körvonalú szereplőket és környezetüket végre határozottan el tudjuk helyezni egy ismerős világban. Ám az út tovább folytatódik, de nem a fény felé, hanem ismét a félhomályba, ahol újfent optikai csalódásnak bizonyul, amit egyszer már tudni véltünk.
A szerző engem lenyűgözött. Már-már hipnotikus erővel ábrázolja a folyamatot, melynek során a főszereplő visszahúzódik a valóság brutális dzsungeléből az őrültség barátságos barlangjába. Az őrültség nemcsak sorscsapás, de menedék is!

Bélabá>!
Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben

Őrült, őrületes történet, olyan, ami időközönként beszippant, aztán kilök magából. Már-már költőien szép leíró részek vannak benne ugyanakkor olyan világokba kalauzol, amik emésztik az embert. spoiler @Alannah ajánlotta, és én szófogadó emberként nekivágtam. Furcsa egy sztori volt, másra számítottam kicsit. S mivel úgy éreztem, egyes pontokon kilökött a történet, nem tudok maximális pontot adni. (4 csillag lesz, 4,3 ponttal) Szerintem kicsit sok volt, talán lehetett volna rövidebb is. Egy olvasásnak elment viszont nem lesz kedvencem. (Remélem, hogy nincs harag :-) Biztonság kedvéért jelzem: gyenge lelkületűek inkább hagyják ki.

7 hozzászólás
Maya>!
Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben

Az idő tehet róla, hogy semmi sem marad olyan, mint volt. Az események meg az emberek táncot járnak az idő füllel nem hallható muzsikájára, és olyan tehetetlenek, mint a tinta, amely hangjegyeket ír a vonalazott papírra.
Ez kemény falat volt nekem. Egyszerűen nincsenek rá saját szavaim. Többször is pihentetnem kellett a könyvet pár napra. Kiakasztott. Sajnáltam Joseph-et/Joe-t, saját magamat, a világot, az összes meg nem értett gyereket, mindenkit, aki egyforma, még jobban, aki más (önmaga) szeretne lenni. Aztán az éjjel már nem tudtam többé letenni a könyvet. Gombóccal a torkomban olvastam végig. És a végét szerettem a legjobban.
Szeretnénk, ha mindig lenne valaki, aki fogja a kezünk, de mi nem nyújtjuk ki a kezünket mások felé. Vigyázunk a virágokra, de nem vigyázunk egymásra. Nem vesszük észre időben, hogy szükség lenne ránk. Egy kézfogásra, egy ölelésre, egy szóra.
Azt akarják, hogy része legyek ennek a világnak. Mindenki ezt akarja. Ennek a világnak, ennek az emberséges világnak, ahol gyerekek halnak éhen, ennek a világnak, ahol a sötét bőr kiiktatja az igazságot, ennek a békés világnak, amelynek megvannak az eszközei hozzá, hogy elpusztírsa magát, és meg is teszi, ha a körülmények kedvezőtlenné válnak az egyik fele számára.
Szükségünk van valakire aki megmutatja… Mit is mutat meg? A helyes utat? Kinek helyes? Hogy hogyan kell kapcsolatot teremteni? Ezt nem lehet megmutatni. Annyira magától értetődő, hogy túl van a szavak korlátozott hatókörén.
Sok-sok kérdés fogalmazódott meg bennem olvasás közben. Jól csinálom? Mit rontottam el? Mit kellett volna másképp tenni? Túlságosan korlátozom a gyerekeimet? Túl sokat engedek meg nekük? Kell a korlát, de meddig? Mikor lesz belőle rács? Meddig segítek, mikor kényszerítek? Jól végzem a munkám az iskolában? Meg sem tudom fogalmazni az összes kérdésemet.
Jó volt ez a könyv, kár volt ennyit várakoztatni a polcon.

sztinus>!
Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben

Vegyes érzelmeim lettek a könyvvel kapcsolatban. Már egyszer kitettem a szűrét, randa borítója miatt. Aztán hazahoztam másik kiadásban, adva még egy esèlyt. Pedig már a címe is hideglelős.
Az első fejezet teljesen eltaszított a könyvtől: túl örült, túl csapong, a szereplőket egytől egyig gyűlöltem, az utcanevektől borzongtam.
Vagy ez lett volna az író cèlja?
Jött a második rész. Ez olvashatóbb, szerethetőbb a maga módján- az alaptörténet persze elég kemény és komor. Viszont érdekesebb is volt számomra, bár a terápia leírása nem túl részletes. Bernardot bírtam.
Összességében olvastam már jobb könyvet is a témában. ( Madárka, Ötödik Sally)

Morpheus >!
Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben

Hű. Ez ütött. Legjobban azok a részek tetszettek, amikor Joseph hallucinált, mert éppen akkor ragadta meg legjobban, hogy milyen az a világ, melyben él, melyben élünk. Mert a hallucinált világ nem a semmiből tűnik elő, hanem a való világból táplálkozva azt tükrözte vissza. De miért is őrült meg Joseph? Mert őrült világban élünk, megrontott szülők kezébe kerülünk azonnal születésünk után, hogy a saját képükre alakítsanak minket a legnagyobb jóindulattal, ahol csak egyetlen igazság létezik, ahol az embereknek egyformákká kell válniuk, ahol az igazság senkit nem érdekel (főleg ha az az egységet veszélyezteti), ahol megmondják, hogyan kell élni és miben kell hinni, ahol az emberek elárulják önnön teremtő erejüket és a Megmentőre várnak, ahol valami olyasmit kell szeretni egymás helyett, ami talán nem is létezik, ahol a hierarchia az úr és tobzódik a hazugság és a képmutatás. Az a csoda, hogy ilyen kevesen őrülnek meg ettől, és hogy milyen sokan képesek sikeresen alkalmazkodni. És most tessék ezzel szembenézni (ha tudsz) és felvállalni a felelősséget a saját életedért, szeretni és teremteni, már ha sikerül. Ha nem, még mindig jobb (talán) megőrülni, mint egyforma szilikon arcúvá és szürke egyenruhássá válni. Mert: Mindenki Jézus.

1 hozzászólás
marcipáncica P>!
Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben

Fantasztikus regény volt, egy méltatlanul elhanyagolt szerző tollából, akitől végképp semmi elképzelésem volt, hogy mire számíthatok, de ez legvadabb álmaimat is felülmúlta. Marshall egy elképesztő szerző, akinél minden egyes mondat, szó, részlet a helyén van, és hatalmas súlyt hordoz magával. Rémület, fájdalom és magány fut végig a sorokon.
Azt elismerem, hogy a könyv második (és harmadik) része kicsit talán lassabb, merengősebb hangot ütött meg a a szürreális hallucinációkból felépülő, kaotikus, disztópikus hangulatot árasztó első rész után, viszont lélektanilag talán még erősebb volt, ahogy Joe folyamatosan megpróbált kitörni az őrület által elhomályosított valóságából, ennek fényében a harmadik szakasz pedig tökéletes lezárásnak bizonyult, újabb hullámvölgyeken vezetett végig, és gyönyörű befejezést adott.
Klisés szuperlatívuszokban tudok csak értekezni a könyvről, ami felesleges, mesterien szép könyv, nagyon mély tartalommal, és Marshallnak sikerült megfestenie a történetet, nem megírnia.

Wolly >!
Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben

Másodszor olvastam, es azt hiszem sokszor fogom meg, es mindannyiszor félve.
P. Marshall: fantasztikus író, ebben a konyvben nem csak a szavak, a történet, de minden helyen van. Kerem szépen, igy kell írni, ezt kellene tanítani. A legapróbb részletekig minden a helyen volt!
A környezet leírása mellett, a történet vezetése, a szereplő fejlődése. Minden!
Mit érdemes erről a könyvről tudni? Az, hogy hihetetlenül összetett, nem lehet bekategorizálni, nem lehet azt mondani, hogy csak erről vagy arrol szól.
Mar maga a karakter leírása is nehézkes, hiszen nincs neve. Illetve van, de több is. Joseph, Joe, öreg Joey, alvó ember, öreg ember.
Nem mondom, hogy első olvasónak érthető lesz a cselekmény, es ugy az egész, de el kell kapni a fonalat, es akkor viszont húz magával.
Érettség szükségeltetik hozza, ahhoz, hogy ne iteljuk el az írót, a könyvet, a történetet.
Tul realisztikus, tul szürreális, tul naturalisztikus, minden túl! Közben pedig egyszerű!
Jesszus! Meg sem merem kockáztatni, hogy elmeséljem a történetet.
Joseph, Joe, Joey bar ott lehettem volna, es nyujthattam volna a kezem akkor, amikor a levegőben keresgeltetek a biztos pontot!
Emlékezz a kéz melegere, az valós volt!

3 hozzászólás
Ardnazil P>!
Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben

Az egyik legsokkolóbb könyv, amit valaha olvastam. Időnként le kellett tennem, hogy valami szépséget keressek a világban, mivel annyira magával ragadott a hangulata. Ha nem tartottam volna szünetet, valószínűleg félbe kellett volna hagynom. Zseniális, ahogy az író a megbomlott elme látomásait ábrázolja. Mégis tovább él a kérdés: lehet, hogy mindenki Joe és a rácsok csak kívülről látszanak? Hiszen minden csak nézőpont kérdése.

Hugi>!
Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben

Szerintem az egyik legmegrázóbb, legkeményebb olvasmány, amit valaha is át lehet élni lelkileg… Nincs hozzá fogható… A valóság, a képzelet, a józanész, az őrület határán mozog az önelvesztés és az önmegtalálás reménye…


Népszerű idézetek

Alcyone>!

A káoszban keress egy kezet, melyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, és akkor egy pillanatra – de nem tovább, csak egy pillanatra –, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszban, ez a szerelem.

Bla I>!

A káoszban keress egy kezet, amelyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, és akkor egy pillanatra – de nem tovább, csak egy pillanatra –, egy pillnatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszban, ez a szerelem. Ha ezt megteszed, ha csak egy pillanatra is, beléptél az istenek birodalmába.

Kapcsolódó szócikkek: káosz · szerelem
Carmilla >!

(…) az emberiség végtelen számú igazsághoz tud alkalmazkodni. És ami egyik embernek valóság, az a másiknak illúzió!

75. oldal (Európa, 1978)

Kapcsolódó szócikkek: igazság
s_l_m>!

Nehéz dolog a szerelem. Az ember nem csinálhatja azt, amiről tudja, hogy mindenki számára a legjobb, mert mások esetleg nem azt tartják a legjobbnak, és megharagszanak.

39

Bélabá>!

A szeretet nem illan el, nem olyan, mint egy félálomban látott kísértet, nem olyan, mint a szellő, amit az ember egy szélcsendes napon az arcára képzel.

87. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
Carmilla >!

– Én láttam odakinn a börtönrácsokat. Láttam. Az emberek arcán vannak. Láttam, és iszonyatos volt. Azt hitték, hogy szabadok, és ez volt iszonyatos. Még csak nem is látták a rácsokat, amelyek mindent elzárnak, kirekesztik a többi embert. És a többinek is rács van az arcán, és nem látják, és ez iszonyatos. Én láttam.

285. oldal (Európa, 1978)

B_Tünde P>!

Az öregkor talán csak egy más szó a vereségre, és ha ez így van, akkor mi valamennyien – még én, Joe is –, mi valamennyien egy napon – ,…. mi valamennyien vereséget szenvedünk.

252. oldal, 2. rész, 5. fejezet (Európa, 1974)

Szelén>!

Az emberek sohase figyelnek oda a másikra, a fülük be van tömve saját énjük viaszával. Csak a saját hangjukat hallják. Senki sem hallgatja már meg a másikat. És ha meghallgatnák, akkor is csak kinevetnék az embert. Vagy bedugnák egy olyan helyre, mint ez. Képtelenek fölismerni a magányt és a kétségbeesést, mert mindenütt ott van körülöttük. Sokkal közelebb van hozzájuk, hogysem valaha is felsimerjék.

Ftuner>!

…az életünk puha, mint a hó-, kovácsolható: kalapálják, formázzák, teleböködik lyukakkal, hogy mások beleláthassanak, sőt laposra nyomják, sőt ezer darabra törik a gondtalanul turkáló kezek, vagy a túl forró és túl kemény kezekben mocskos használhatatlan latyak lesz belőle, az ember életéből,- és csak egy dolog védhet meg, ha megfagysz, el kell dönteni, milyen akarsz lenni, és aztán abban a formában kell megfagynod.
Azt már nehéz kézzel böködve megváltoztatni, a hó fagyott formáit. Azt nem lehet egykönnyen felolvasztani, fagyos, éles széleivel megsérti a kezet, amelyik hozzányúl, és ez az egyetlen, ami megóv-, de ha a havat megfagyasztottad, akkor mér nem hó. Valami más lesz belőle, a hó elpusztul, éppúgy elpusztul, mintha a kezek túl keményen böködték és szét hasogatták volna.
Az ember élete, olyan mint a hó, és az egyetlen dolog, ami megvédheti el is pusztítja.

Carmilla >!

Annyi nevetés volt bennem, hogy nem fért ki mind a számon, egy része a szememen jött ki könny formájában.

234. oldal (Európa, 1978)

Kapcsolódó szócikkek: nevetés

Hasonló könyvek címkék alapján

Dennis Lehane: Viharsziget
William Wharton: Madárka
Beryl Bainbridge: A varrónő
Mary Westmacott: Távol telt tőled tavaszom
Agatha Christie: Találkozás a halállal
John Cowper Powys: Wolf Solent I-II.
Virginia Woolf: Clarissa
Daphne du Maurier: Nyugtalan évek
Graham Greene: A genfi Doktor Fischer
Charles Morgan: A láng I-II.