Péter Katalin (szerk.) · Solymosi László (szerk.)

Magyarország ​történeti kronológiája I-IV. 2 csillagozás

Péter Katalin – Solymosi László (szerk.): Magyarország történeti kronológiája I-IV.

Az ​igen rövid idő alatt elfogyott első kiadás után másodízben jelenik meg ez a széles körű érdeklődést és elismerést kiváltott négykötetes mű, amely a kezdetektől 1970-ig öleli fel a magyar történelem eseményeit. Adatai a mindenkori országhatárok által befogott teljes területre terjednek ki, tehát 1919-ig a történelmi Magyarország egészére. A Magyarországgal társországi kapcsolatban élő Horvátország történetéből viszont csak a magyar fejlődéssel is összefüggő (tehát nem pusztán horvát) események kerülnek megemlítésre.
Az országhatárra vonatkozó általános szabályt nem alkalmaztuk az államalapítás előtti időre. Bevettük tehát egyrészt a magyar őstörténet és a vándorlások adatait, valamint Magyarország földjének a honfoglalás előtti históriáját. Még egy kivételt tettünk: a politikai emigrációk és a határainkon kívül élő magyarok életének legfontosabb adatait is közöljük. A történelmi országhatáron belül viszont igyekeztünk valamennyi itt élő nép (nemzet) fejlődését szóhoz… (tovább)

A művek szerzői: Bálint Csanád, Tóth István, Kovács Tibor, Fodor István, Engel Pál

Tartalomjegyzék

>!
Akadémiai, Budapest, 1993
keménytáblás · ISBN: 9630564475
>!
Akadémiai, Budapest, 1986
1258 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630542919
>!
Akadémiai, Budapest, 1983
1258 oldal · ISBN: 9630531836

2 további kiadás


Kedvencelte 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Angi János – Bárány Attila – Orosz István – Papp Imre – Pósán László: Európa a korai középkorban
Hahn István: Az időszámítás története
Angi János – Bárány Attila – Barta János – Orosz István – Papp Imre – Pósán László: Európa az érett és a kései középkorban
Szalay Tamás Lajos: Hazugságok barikádjain
Fodor István: A magyar őstörténet és a honfoglalás kor kronológiája
Sipos Péter: A II. világháború és azt követő békék
Csató Tamás – Gunst Péter – Márkus László – Jemnitz János: Egyetemes történelmi kronológia
Romsics Ignác: Magyar rebellisek
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Romsics Ignác: Történelem, történetírás, hagyomány